Járványok, fertőzések (humán)

"A régi közmondás szerint az első áldozat a háborúban az igazság. Így van ez a lakosságra a szuggeráltnál jóval kevésbé veszélyes vírus ellen folytatott – minden arányosságot felrúgó – háború esetében is, mely háborúban a védőintézkedések jóval veszélyesebbek a lakosságra nézve, mint maga a vírus. Ez a hozzáállás és politika folytatódik az oltások elindításával is, ahogyan ezt az RKI közleménye már jó előre tudatja velünk."

https://www.virusinfok.hu/2020/12/0...833KGR-W_7AkN1Lj8X5xOrepiAF92OUdkGcpbbv1oj5xY
 
Ezen a védőoltáspánikon mindig mosolygok. Hány védőoltást is kap az ember míg felnő? Mennyi gyerek is hal meg ezek miatt? Na meg az utazás miatt kötelező oltások?
Nagyon szar az az oltás, emely nem okoz sokkal kevesebb szövődményt, mint az a betegség, ami ellen adják. Már pedig egyik sem okoz többet.
 
Ennek a hozzászólásnak lenyelte a 2/3-át a rendszer...
Úgyhogy csak annyit: van aki a betegségtől tart, van aki a védőoltástól retteg :)
 
Ezen a védőoltáspánikon mindig mosolygok. Hány védőoltást is kap az ember míg felnő? Mennyi gyerek is hal meg ezek miatt? Na meg az utazás miatt kötelező oltások?
Nagyon szar az az oltás, emely nem okoz sokkal kevesebb szövődményt, mint az a betegség, ami ellen adják. Már pedig egyik sem okoz többet.

Nem az oltásokkal van a bajunk hanem a normál 5-10 éves ciklus kevesebb mint 1 évre rövidítésével ! Én is meg a családom is be van oltva minden már biztonságos oltással ! Na most az a gond , hogy csak a családba volt 3 eset amikor a sima szezonális influenza oltástól olyan betegek lettek mint még soha ! Ezek után a tesótól se várunk mást és ha nem kényszerítik akkor egyikünk se lesz beoltva !
 
Meg pontos nyomon követés , biometrikus adatgyűjtés/befolyásolás , akár likvidálás (lehet röhögni de nem vicces technikailag megoldható és még lehetne sorolni mi minden férhet bele egy chipecskébe ! Nem olyan vicces a totális kontroll !

A legtöbben itt szerintem olvastunk elég sci-fi-t, ahol az ilyen társadalmakban játszódik a történet. Most hirtelen a senior állampolgár jut az eszembe...
 
  • Tetszik
Reactions: csibeszke
Nem az oltásokkal van a bajunk hanem a normál 5-10 éves ciklus kevesebb mint 1 évre rövidítésével ! Én is meg a családom is be van oltva minden már biztonságos oltással ! Na most az a gond , hogy csak a családba volt 3 eset amikor a sima szezonális influenza oltástól olyan betegek lettek mint még soha ! Ezek után a tesótól se várunk mást és ha nem kényszerítik akkor egyikünk se lesz beoltva !

Ok, legyen veszélyes az oltás. Legyen akkor még pár év maszkviselés és egyéb korlátozások. Vagy hulljon a férgese.
Na meg Jenner is alaposan kitesztelte ám a himlő ellens oltását :) Használták is néhány 100 évig változatlanul.
 
A pfizer az extrém hűtési igény miatt sem fog nagyot menni a fejlődő világban. Az oroszok nem tudnak eleget gyártani elég hamar, saját maguknak sem lesz elég. A kínai vakcinák viszont tarolhatnak az USA-n/angloszférán és az EU-n kívül mindenképp. A kínai vakcinákat valahogy ignorálta a nyugati és a hazai média is (csak a ruszki ellen folytatták a kampányt, illetve a fájzör/biontech mellett), bár az araboknál már volt, ahol a sejk is beadatta magának.

Az arab világ a kínai vakcinára szavazott
 
Jobbulást kívánok! Győzni fogsz, legyőzöd!
Extrém sok nyers fokhagyma. Higítja a vért és öli a vírust!
Inhalálni is!

Nagyon szépen köszönöm!
A torma is megteszi?

Amúgy meg több ismerősöm is - úgymond kigyógyulva - sajnos a letargia, depresszió elég markáns jeleit mutatja. S most életvidám emberekről beszélünk!
Ha az eddiginél beborultabbak lesznek a hozzászólásaim hangulata, figyelmeztessetek!
 
  • Tetszik
Reactions: aquarell and BJani
A KSH szerint november 9-e és 15-e közt 3642-en haltak meg.
Ez átlag napi 520 elhunyt, másfélszer annyian, mint az előző öt év hasonló időszakában.

Tehát naponta átlag 173-al több ember halt meg, mint az előző öt év hasonló időszakában.

A koronavírus okozta megbetegedéssel összefüggő napi halálozási adatok viszont azt mutatják, hogy:
nov 9: 55
10: 89(?)
11: 103
12: 87
13: 99
14: 107
15: 107
Összesen: 647 halott, napi átlag 92.
Napi átlagban majdnem duplája: 81-el több a napi többlet, mint amit a hivatalos Covid adatok indokolnak.
Mi az oka szerintetek ennek a különbségnek?

UI: Most nem a forrás a lényeg, hanem az adatok.
https://24.hu/kozelet/2020/12/15/tobb-a-halott-a-temetesek-visszafogottabbak/
https://444.hu/2020/12/15/orban-sze...-felelosseget-hetezer-aldozat-mellett-mar-nem
 
Nagyon szépen köszönöm!
A torma is megteszi?

Amúgy meg több ismerősöm is - úgymond kigyógyulva - sajnos a letargia, depresszió elég markáns jeleit mutatja. S most életvidám emberekről beszélünk!
Ha az eddiginél beborultabbak lesznek a hozzászólásaim hangulata, figyelmeztessetek!

Azt nem tudom, az orrdugulás ellen jó. Én az allicin miatt javasolom, nem az orrtisztító hatása miatt! Meg vérhigító, vírusölő, mármint a fokhagyma.
Nekem amúgy az orrom se folyt, nem köhögtem.
..
Vesémet érzem viszont, gondolom utóhatás. Letargia nálam kizárt! :hadonaszos:
 
Úgy legyen!
Amúgy nekik sem rögtön jelentkezett.:confused::(
 
A KSH szerint november 9-e és 15-e közt 3642-en haltak meg.
Ez átlag napi 520 elhunyt, másfélszer annyian, mint az előző öt év hasonló időszakában.

Tehát naponta átlag 173-al több ember halt meg, mint az előző öt év hasonló időszakában.

A koronavírus okozta megbetegedéssel összefüggő napi halálozási adatok viszont azt mutatják, hogy:
nov 9: 55
10: 89(?)
11: 103
12: 87
13: 99
14: 107
15: 107
Összesen: 647 halott, napi átlag 92.
Napi átlagban majdnem duplája: 81-el több a napi többlet, mint amit a hivatalos Covid adatok indokolnak.
Mi az oka szerintetek ennek a különbségnek?

UI: Most nem a forrás a lényeg, hanem az adatok.
https://24.hu/kozelet/2020/12/15/tobb-a-halott-a-temetesek-visszafogottabbak/
https://444.hu/2020/12/15/orban-sze...-felelosseget-hetezer-aldozat-mellett-mar-nem

Az az oka, hogy egyrészt sokan halnak meg koronában úgy, hogy előtte nem tesztelték őket. Az orvosi szakmai fórumokon összegzik időről időre az orvosok saját tapasztalataikat, a náluk elhunyt covidosok számával, és jóval magasabb számok szoktak kijönni a hivatalos értékeknél. Az általam jobban ismert kórházban a betegek harmada halt meg az elmúlt két hónapban, miután szeptember végén bejutott a koronavírus az intézménybe. Hozzáteszem, hogy ez egy jellemzően időseket ápoló kórház, tehát kifejezetten a legveszélyeztetebb réteg van bent, nos közöttük sajnos arat a járvány.
Másrészt a kórházakba sokan nem akarnak / tudnak bemenni egyéb gondokkal a jelen körülmények között, vagy épp a kórháznak nincs kapacitása. Vannak olyanok, akiknek ez végzetes valószínűleg.
 
285763 fertőzött (+1893)
7845 kórházban (+178)
597 lélegeztetőgépen (-8)
195411 aktív eset (+1217)
83115 gyógyult (+569)
7237 elhunyt (+107)
2393535 mintavétel (+10903)
42752 hatósági házi karanténban (-1214)
7406e8eec94fc68f39b755ab5a35dc71.png
288567 fertőzött (+2804)
7639 kórházban (-206)
574 lélegeztetőgépen (-23)
197246 aktív eset (+1835)
83940 gyógyult (+825)
7381 elhunyt (+144)
2406171 mintavétel (+12636)
42467 hatósági házi karanténban (-285)
d09515b33145ab22c9c74b203a79eebd.png
 
nos, nalunk menn a biznisz.
meghoztak a rendeletett hogy csak negativ PCR tesztel lehet bejonni az orszagba, es kozbe felemeltek a teszt arat 50% (6000din -> 9000din, egy orvos meg megmonta ma, hogy a realis ara a tesztnek 3000. AMi meg szemtelenebb, a kulfoldieknek 14500).

es aztan csodalkoznak hogy a nep le sem szarja amit az politikusok es a valsagcsoport ker toluk.
egy perc alatt igy el lehet vesziteni a hiteleseget a nep elott (de szerencsejukre, mar elvesztettek elobb a sok hulyeseggel).
 
A pfizer az extrém hűtési igény miatt sem fog nagyot menni a fejlődő világban. Az oroszok nem tudnak eleget gyártani elég hamar, saját maguknak sem lesz elég. A kínai vakcinák viszont tarolhatnak az USA-n/angloszférán és az EU-n kívül mindenképp. A kínai vakcinákat valahogy ignorálta a nyugati és a hazai média is (csak a ruszki ellen folytatták a kampányt, illetve a fájzör/biontech mellett), bár az araboknál már volt, ahol a sejk is beadatta magának.

Az arab világ a kínai vakcinára szavazott
Ez azert beszedes:

https://index.hu/kulfold/2020/12/16/kina_jarvany_koronavirus/
 
  • Tetszik
Reactions: aquarell