Járványok, fertőzések (humán)

Karikó Katalin elmondta, miért fontos a 3. dózis és a gyerekek beoltása....​

Úgy gondoljuk, hogy a Covid elleni vakcina három dózisú lesz, mert az eddigi in vitro kutatások azt mutatják, hogy a három adag védőoltás ugyanúgy tudja semlegesíteni az új omikron variánst, mint a két oltás a vuhani változatot - fejtette ki a Portfolio-nak adott interjújában Karikó Katalin, aki pénteken vette át a Bolyai-díjat. A kutatóbiológust kérdeztük a gyerekek oltásáról, a magyar kutatók esélyeiről, és hogy mit gondol a több országban látható alacsony vakcinafelvételi hajlandóságról és hogy mit is lehetne ez ellen tenni.


Muszáj két nagyon aktuális kérdéssel kezdenem. Azok, akik arra várnak, hogy mikor kaphatják meg az omikron variánsra kifejlesztett Pfizer-BioNTech koronavírus elleni vakcinát, mit üzenne, meddig kell várniuk az EU-ban? Mi lesz az első időpont 2022-ben Ön szerint?

Erre nem tudok válaszolni üzleti titok miatt, hiszen a BioNTech is egy tőzsdei vállalat, és ez a válasz jelen állapotában nem publikus. Nagyon fontos viszont megjegyeznem, hogy úgy gondoljuk: a Covid elleni vakcina három dózisú lesz,ugyanis mikor az első, második és a harmadik dózis után megnézzük az emberek vérében, hogy mennyire tudja neutralizálni a mostani omikron típusú variánst a három adag vakcina, azt látjuk, hogy pontosan ugyanúgy tudja neutralizálni a három adag védőoltás, mint a vuhani változatot a két oltás. Az in vitro adatok azt mutatják tehát, hogy
a booster oltás megfelelően véd az új variáns ellen is,
az ellenanyag szintek alapján. Ez nagyon biztató, mert ezen kívül van még a sejtes immunitás a fertőzéssel szemben. tehát a harmadik, booster vakcina felvétele nagyban segíti a védekezőképességet az omikronnal szemben is.

Idehaza nagyon aktuális és talán akut kérdés is, tekintettel arra, hogy épp a napokban indult el az 5-11 évesek oltási kampánya Magyarországon: mint mondana azoknak, akik bizonytalanok az mRNS típusú vakcina gyermekek számára történő beadásában, annak hosszú távú, akár 5-10-20 év után jelentkező mellékhatásai miatt?

Nem is kell időtávban ennyire messze előremenni. Megmondom őszintén, hogy a fertőzés okozta probléma már most fog jelentkezni, ha nincs a gyerek beoltva és elkapja a fertőzést. Egyre több szülő fordul hozzám, akiknek a gyermeke megfertőződött és
bizony vannak a betegségnek súlyos következményei is.
Nagyon sajnáljuk azokat és együttérzünk azokkal a szülőkkel, akiknek a gyereke megfertőződött és lett a betegségüknek szövődménye, akár abban az időszakban, amikor még nem volt lehetőségük a vakcina felvételére.

Mivel tudná őket megnyugtatni az ennek ellenére aggódó szülőket, mit üzenne számukra?

Maga a vírus az egy RNS-vírus, benne van 32 gén. A vakcina viszont 1 az összes közül. Ez a kis darab kódolja a kritikus fehérjét, amelyre az immunválasz jön. De ez nem tud sokszorozódni, viszont a vírus képes bejutni a különböző sejtekbe. Ennek fényében nyilvánvaló, hogy a fertőzés okoz nagy problémát. Amerikában már az előző, delta variáns megjelenése előtt voltak gyerekek kórházban.

Ha annak idején Magyarországon marad, lett volna-e esélye ilyen szintű tudományos eredmény elérésére?

Kollégámmal, Ludvig Jánossal rendszeresen beszéltünk erről és felidézve a 80-as és 90-es éveket, azt mondhatom, hogy nem kellettek ehhez csúcsműszerek. Az fontos volt akkor is, hogy egy olyan egyetemen dolgoztam Pennsylvaniában, ahová a legnagyobb kutatók jöttek el előadást tartani. Egy héten kétszer is elmehettem olyan előadásokra, amelyeket híres emberek tartottak. Ezért több területet is elkezdtem tanulmányozni. Manapság már viszont minden elérhető az interneten, elég csak leülni és meghallgatni az előadásokat. Nem volt szükségünk semmilyen szuper műszerre és azt sem mondhatom, hogy a kollégák milyen támogatók voltak, mert nem voltak támogatók. Meg lehetett volna ezt akár itthon is csinálni, de mint említettem korábban, amikor itt voltunk, panaszkodósok voltunk. Amikor pedig már kint voltunk az Egyesült Államokban, akkor már nem is volt időnk panaszkodni, annyi dolgunk volt.

Ezt másképp mondva, akkor kijelenthetjük, hogy a magyar kollégáknak, akik akár például Szegeden dolgoznak és kutatnak, csak az is elég lenne, ha még több Karikó Katalint hallanának, akár online?

Nem csak engem, hanem másokat is, akik az ő területükön dolgoznak. Az amerikai egyetemeken folyó oktatásba is belenézhetnek. Eszembe jut erről egy nem is olyan régi történet, amikor Spanyolországban az egyik professzor kollégám odajött, hogy megkérdezze, hová járjon egyetemre a lánya, melyik a legjobb egyetem Amerikában. Erre azt mondtam, hogy nem kell feltétlenül Amerikába menni, én is Magyarországon jártam egyetemre. Több múlik az egyénen, hogy milyen pályát fog befutni.

Amikor megjelentek a koronavírus elleni vakcinák, nem biztos, hogy gondoltuk volna, hogy nem az oltóanyag mennyisége lesz a védekezés korlátja, hanem a nem megfelelő oltakozási kedv, vakcinafelvételi hajlandóság. Európában vannak olyan országok például, ahol százezrével állnak akár az mRNS alapú vakcinák. Gondolta volna ezt, amikor sikeresen kifejlesztették a vakcinát?

Nem gondoltam volna ezt korábban. Ez is azt jelenti, hogy feladatunk van. Magának is, nekem is, hogy az embereket megfelelően tájékoztassuk.

Ezáltal az emberek magukat fogják meggyőzni, hogy mi nem akarunk semmi rosszat, nem akarjuk kiirtani az emberiséget, nem teszünk chipet a vakcinába.

Ha tudnák azt, hogy a kollégáim mennyi energiát tettek bele. Csak hogy egy példát említsek. Egy kollégám édesanyja mellrák betegséggel feküdt otthon és amikor a kollégám meglátogatta őt, azt mondta, menj fiam, az embereknek van most szüksége rád. És ezek után mondják az emberek, hogy köszönöm, nem kell a vakcina?! Rengeteg becsületes ember vett részt a kutatásban és fejlesztésben. És meg kell említeni a cégeket is. A Pfizer amit művelt, az egy csoda volt. Mindenre gondoltak: mekkora legyen a doboz, hogy fér bele a hűtőbe, kell a szállításhoz repülőgép, kell a szállításhoz szén-dioxid, de arra nincs is engedély, egy üvegbe multidózist kell csinálni. Mindent előre kitaláltak, hogy amikor már milliószámra legyártják a vakcinákat, készen álljon a rendszer a szállításra. A Pfizernél megvolt a big pharma gyakorlat minden ismerete.

Ez alapján a BioNTech és a Pfizer együttműködése nagyon harmonikus.

Már 2018-ban is együtt dolgoztunk. Akkor az influenza elleni szer kifejlesztésére írtuk alá a szerződést, ez egy publikus információ.

A neves kutatóbiológussal a Bolyai-díj átvételének ünnepségén készítettük a villáminterjút.

D_MTZ20211217062
Áder János köztársasági elnök (k) és Szabó Gábor, a Bolyai Díj Alapítvány kuratóriumának elnöke, a Szegedi Tudományegyetem rektora átadja a Bolyai-díjat Karikó Katalin Széchenyi-díjas kutatóbiológusnak, biokémikusnak, a szintetikus mRNS alapú vakcinatechnológia szabadalmaztatójának a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében 2021. december 17-én. Forrás: MTI/Máthé Zoltán


 

Az omikronnál ötszörös az újrafertőződés esélye

Az újrafertőződés esélye az omikronnál ötszöröse annak, mint amit a delta-variánsnál tapasztaltunk, és arra sincs bizonyíték, hogy enyhébb betegséget okozna, mint a korábbi mutáció, írta meg az Imperial College London tanulmányára hivatkozva a The Guardian.

− fogalmazott a tanulmány, bár a szerzők azt is megjegyezték, hogy a kórházi beutalásokra vonatkozó adatok még mindig rendkívül korlátozottak.

Légyeg , hogy rettegj , félj és borzadj !

 
Nem zörög a haraszt ha a szél nem fújja !

 
Légyeg , hogy rettegj , félj és borzadj !

Nem történt más csak a média egyből rácsapott azokra a feltételezésekre amelyek szerint akár az omikron változat jelentheti a covid járvány végét,de ezek csak feltételezések voltak és még most is azok....
 
Vége, lekapcsolják a lélegeztetőgépről a világ legkomplikáltabb Covid-betegét....

Rendkívül súlyos szövődményeket okozott a vírus a középkorú nőnél.

Az 51 éves beteget az orvosok a világ legkomplikáltabb Covid-betegként tartják számon. A nőnek ugyanis agysérülése lett, miután elkapta a vírust, és nyaktól lefelé teljesen lebénult – számolt be az esetről a Mirror. A megfertőződése óta (immár négy hónapja) gépekkel tartották életben, ám az állapota nem javult. Ezért az orvosok úgy döntöttek, hogy lekapcsolják a lélegeztetőgépről. A család azonban nem értett ezzel egyet, és bírósághoz fordult, jogorvoslatért.

A tárgyaláson az orvosok elmondták, hogy már hosszú ideje agyhalott a nő, aki az eltelt időszak alatt semmilyen kezelésre nem reagált, így véleményük szerint menthetetlen. A bíró meghallgatva az érveket és az ellenérveket, a lap legfrissebb információi szerint úgy döntött, hogy elutasítja a család kérelmét. Döntésüket az Angliában jelenleg érvényben lévő protokollal indokolták. A nő családja nem ért egyet az ítélettel, és további jogi lépéseket fontolgatnak az ügyben.

 
  • Szomorú
  • Tetszik
Reactions: Kim Philby and bel
Nem történt más csak a média egyből rácsapott azokra a feltételezésekre amelyek szerint akár az omikron változat jelentheti a covid járvány végét,de ezek csak feltételezések voltak és még most is azok....
Mint ahogyan az is , hogy ez lesz a legpusztítóbb és mind meghalunk ! Azért azoknak akiknél kialakult és túl vannak jó pár százezer fertőzöttön csak adhatunk a véleményére ! Vagy nem ? Az itteni rémhírtejesztő kattintás vadász cikkek szerzői okosabbak ?
 
Mint ahogyan az is , hogy ez lesz a legpusztítóbb és mind meghalunk ! Azért azoknak akiknél kialakult és túl vannak jó pár százezer fertőzöttön csak adhatunk a véleményére ! Vagy nem ? Az itteni rémhírtejesztő kattintás vadász cikkek szerzői okosabbak ?
Ha például Rusvaira célzól, ő is feltételes módban beszélt arról, hogy az omikron jelentheti a covid járvány végét.....
 
Az, hogy van egy csomó beteg koronavírustól. Az állapotuk különböző súlyosságú. Vannak, akik belehalnak. Ha sok a beteg, akkor sok a súlyosabb állapotú, megtelnek a kórházak, a nagyon súlyos állapotúak meg hetekig-hónapokig foglalnak ITO-s ágyat vagy a kevés ECMO egyikét és gyakran a kezelés ellenére meghalnak. A védőoltások csökkentik a megbetegedés vagy a súlyos állapot kialakulásának kockázatát, a hatásuk előbb csökken, mint szeretnénk, de szerencsére csak igen ritkán okoznak komolyabb mellékhatásokat és lehet őket ismételni.
Hát úgy kb. ennyi igen nagy vonalakban.
Lehetne részletezni, akár bele lehetne menni a vírus RNS bázissorrendjébe is, de az még nekem sem mondana sokat.
 
Az, hogy van egy csomó beteg koronavírustól. Az állapotuk különböző súlyosságú. Vannak, akik belehalnak. Ha sok a beteg, akkor sok a súlyosabb állapotú, megtelnek a kórházak, a nagyon súlyos állapotúak meg hetekig-hónapokig foglalnak ITO-s ágyat vagy a kevés ECMO egyikét és gyakran a kezelés ellenére meghalnak. A védőoltások csökkentik a megbetegedés vagy a súlyos állapot kialakulásának kockázatát, a hatásuk előbb csökken, mint szeretnénk, de szerencsére csak igen ritkán okoznak komolyabb mellékhatásokat és lehet őket ismételni.
Hát úgy kb. ennyi igen nagy vonalakban.
Lehetne részletezni, akár bele lehetne menni a vírus RNS bázissorrendjébe is, de az még nekem sem mondana sokat.
Jaj, és emberről-emberre terjed cseppfertőzéssel, de állatokat is megfertőzhet.
 
"BRUSSELS/BANGKOK, Dec 16 (Reuters) - Tens of millions of migrants may be denied COVID-19 vaccines from a global programme because some major manufacturers are worried about legal risks from harmful side effects, according to officials and internal documents from Gavi, the charity operating the programme, reviewed by Reuters."

 

Ausztria mentős ismerős írta:
....
jraszervezték a járványvízfejet nálunk, bevonják a sereg erőforrásait is

ja, és tartományi szintről végre szövetségire emelték


ami azt is jelenti, hogy az omikron gigaszopás lesz


.....ű
ddig is van egy lista a korábban ismert szakértőkről, akik a "Gekkó" részei. Ezek Reich és Striedinger mellett a Bécsi Orvostudományi Egyetem rektora és a Legfelsőbb Egészségügyi Tanács elnöke, Markus Müller, Elisabeth Puchhammer-Stöckl virológus, Eva Schernhammer epidemiológus, Andreas Bergthaler molekuláris biológus, Herwig Kollaritsch infektológus. , Health Austria ügyvezető igazgató, Herwig Ostermann, szimulációkutató Nikolaus Popper, a Bioetikai Bizottság elnökei, Christiane Druml, Thomas Starlinger (Covid-19 Future Operations Clearing Board), az Orvosi Egyesület elnöke, Thomas Szekeres, a Vöröskereszt mentőparancsnoka, Gerry Foitik, Oswald Wagner rektorhelyettes, Ingrid Brodnig újságíró, Ulrike Mursch-Edlmayr Gyógyszerész Kamara elnöke, Karl Stöger orvosjogász, Reinhard Schnakl (állami válság- és katasztrófavédelem), valamint a szociális partnerek képviselői, a társadalombiztosítási és állami hivatal igazgatói. a jelenlegi és a jövőbeni kormányzói konferencia (derzeit Tirol és Vorarlberg).
....

özben már 73%-nál tartunk. és most a 18 év alattiak is megkapták az engedélyt a 3. oltásra





közben már kezdik melegíteni a sütőt a következő lockdownra
...

az enyhébb lefolyás című mutatványra azt mondja az osztrál pulmonológus, hogy azért van relatív sok enyhe lefolyású omikronos fertőzés Dél-Afrikában, mert nagyon magas volt a fertőzöttség korábban, ezért sokaknál aktív még az immunválasz (átfertőzöttségen alapuló populációs immunitás). VISZONT 1. a dél-afrikai átlagéletrkor 27 év, nálunk 43 (egész Afrikában 6-8 millió 80 évnél idősebb ember él) 2. ha csak felannyi kórházi ellátást igénylő beteg lesz, mint a deltánál, akkor is gáz van, mert nem kétszeresen, hanem többszörösen gyorsabban fertőz, azaz egyszerre jóval több fertőzött van, így abszolút értékben egyszerre több ember szorul(hat) kórházi ellátásra 3. mivel az omikron jobbára amúgy immunválasszal rendelkezőket is megfertőz, nem tudni biztosan, mit művel a még nem fertőzött és nem is oltott lakosság körében. ha ugyanis az immunválasz ellenére tüneteket vált ki, akkor immunválasz nélkül jó eséllyel gyakrabban fog súlyos tüneteket produkálni. TEHÁT: várhatóan olyan magas lesz ismét az akut terhelés az egészségügyben, hogy nem csak preventív, hanem aktív korlátozásokra is szükség lesz. a lezárásokat követően egyébként Ausztriában a 100.000 főre eső napi fertőzés 1200-ról 245-re esett vissza országos szinten.
.....
 

Az Egyesült Államokban megjelent a koronavírus halálos szövődménye, a feketegomba-fertőzés

Az Egyesült Államokban is megjelent a koronavírus súlyos szövődményeként számon tartott feketegomba-fertőzés, amely korábban Indiában okozott több ezer halálesetet.
A mukormiózis néven is emlegetett betegséget most három arkansasi egészségügyi intézményben is jelentették, de az esetek közt egyelőre nem találtak összefüggést.

A feketegombát összesen tíz betegnél mutatták ki, akik közül hatan belehaltak a fertőzésbe.
EGYIKÜK SEM VOLT BEOLTVA ÉS ÁTLAGOS ÉLETKORUK 57 ÉV VOLT.
A koronavírust az utóbbi két hónapon belül kapták el, és súlyos megbetegedést okozott náluk az ezután jelentkező feketegomba-fertőzés.

Az 50 százalékban halálos gombafertőzés elsősorban a koronavírusos páciensek között terjed. A fertőzés – a legyengült immunrendszert kihasználva – a gyomrot és a bélrendszert vagy a tüdőt támadja meg. A feketegomba indiai terjedése idején előfordult az is, hogy a sebészeknek el kellett távolítaniuk egyes betegek szemét, orrát vagy állkapcsát azért, hogy a fertőzés ne hatoljon be az agyba.

 
Itt egy komoly és tisztességes beszélgetés / vita az egészről ! Főleg ajánlom @Blitz97 olvtárs figyelmébe Dr. Dux László (ugye ő már hiteles szakember ?) szavait ! Mert én le lettem degradálva szakmai felsőbbrendűséggel , közepes és hosszú távú mellékhatásokkal kapcsolatba ! Mondván annyi PÍNZVÓTRÁ , hogy az időt is megtudták venni a gyógyszergyárak ! Hát a lófaxt tudták megvenni nem az időt ! Senki se ismeri alaposan még a rövid távúakat se a közepes meg hosszú távúakat meg semennyire se ! MERT AZ IDŐT NEM LEHET MEGVENNI !

To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.