Járványok, fertőzések (humán)

Az ADHD valóban egy rendkívüli akut vészhelyzet, ami csak úgy egyik napról a másikra jelentkezik, és bele is halhat ebbe a szervi betegségbe, ha nem kerül sorra. /s

Miért nem megy magán pszichológushoz, úgyis az a divat, a "terápiába járás"?

Egyébként szerintem manipulált a képernyőkép, az év után a vessző előtt miért van üres hely, egyik másik vessző és pont előtt sincs?

Arra gondoltam, teszek egy próbát itt lehet jelentkezni: https://semmelweis.hu/pszichiatria/betegellatas/adhd-ambulancia/
Na de azért mégsem, mert nem lenne etikus ezzel rabolni az eü. dolgozók idejét - de erősen kétlem, hogy azt válaszolnák, hogy négy év a várakozási idő.
Múlt héten bőrgyógyászatot hívtam föl, hogy mennék.
Nincsen már hely februárra.
Márciusra nem tud időpontot adni, majd csak hónap közepén.

Hasi ultrahang, szintén múlt héten kértem, márc. végére kaptam.
 
Mellesleg ADHD-vel nem csak a SOTE foglalkozik. Psychiatriai gondozókkal és szakrendelésekkel van tele az ország. Nem csak magánúton.

Persze, de ők nem ADHD specialisták.

Múlt héten bőrgyógyászatot hívtam föl, hogy mennék.
Nincsen már hely februárra.
Márciusra nem tud időpontot adni, majd csak hónap közepén.

Hasi ultrahang, szintén múlt héten kértem, márc. végére kaptam.

Teljesen szokásos idők Angliában.
 
  • Tetszik
Reactions: Kim Philby
Elképesztőnek tartom, hogy milyen cinikussággal tudjátok ezt a takonygerincű rendszert védeni. Hány kórházi osztályt zártak be tavaly?

Az ADHD nem halálos, de ettől még egy életminőséget jelentősen befolyásolni képes mentális betegség. És igen, ma divatbetegség is, de ettől függetlenül, akinek tényleg szüksége van rá, az sem érdemelné meg hogy éveket kelljen várnia.
 
Ld csípőprotézis: évek
 
Ld csípőprotézis: évek

"A csípőprotézis-műtétre való várakozási idő Magyarországon jelenleg rendkívül változó: az országos átlag körülbelül 4-5 hónap (120-150 nap), de ez a szám megtévesztő lehet, mert az egyes kórházak és régiók között hatalmasak a különbségek.

A legfrissebb, 2026 eleji adatok alapján az alábbiakra számíthatsz:

1. Országos körkép (Állami ellátás)
Várakozók száma: Jelenleg országosan több mint 9 500 beteg vár 60 napnál régebben csípőműtétre.

Trend: A várakozók száma az elmúlt években folyamatosan nőtt (2024-ben még csak 5 400 körül volt).

Szélsőségek: Vannak intézmények, ahol pár hét alatt sorra kerülhetsz, de olyanok is, ahol a várakozási idő megközelíti az egy évet."

AI szerint, bár lehet hogy a Google is propaganda, és a te "évek"-es anekdotikus érvelésed a korrekt.

(A brit átlag egyébként 27,4 hét, szintén AI-t kérdezve.)
 
Elképesztőnek tartom, hogy milyen cinikussággal tudjátok ezt a takonygerincű rendszert védeni. Hány kórházi osztályt zártak be tavaly?

Az ADHD nem halálos, de ettől még egy életminőséget jelentősen befolyásolni képes mentális betegség. És igen, ma divatbetegség is, de ettől függetlenül, akinek tényleg szüksége van rá, az sem érdemelné meg hogy éveket kelljen várnia.

Nekem az a szóköz azért továbbra is fura az év és a vessző között...
 
"A csípőprotézis-műtétre való várakozási idő Magyarországon jelenleg rendkívül változó: az országos átlag körülbelül 4-5 hónap (120-150 nap), de ez a szám megtévesztő lehet, mert az egyes kórházak és régiók között hatalmasak a különbségek.

A legfrissebb, 2026 eleji adatok alapján az alábbiakra számíthatsz:

1. Országos körkép (Állami ellátás)
Várakozók száma: Jelenleg országosan több mint 9 500 beteg vár 60 napnál régebben csípőműtétre.

Trend: A várakozók száma az elmúlt években folyamatosan nőtt (2024-ben még csak 5 400 körül volt).

Szélsőségek: Vannak intézmények, ahol pár hét alatt sorra kerülhetsz, de olyanok is, ahol a várakozási idő megközelíti az egy évet."

AI szerint, bár lehet hogy a Google is propaganda, és a te "évek"-es anekdotikus érvelésed a korrekt.

(A brit átlag egyébként 27,4 hét, szintén AI-t kérdezve.)
A 60 napot meghaladóan várakozó páciensek száma egyre több beavatkozás esetén nő. Térdprotézisműtétre 9719 fő várt országosan 2024 januárjában, 2025-re számuk 14 074 főre emelkedett, 2026 januárjában már 18 667-en voltak. Csípőprotézis-műtétek esetében hasonló trend figyelhető meg: 2024-ben még 5407 volt a várakozók száma, 2025 januárjában már 7525 fő, idén pedig már 9550 fő országosan.
 
  • Tetszik
Reactions: enzo

Ez benne volt az idézett AI válaszban. Az "évek"-re reagáltam.
 
  • Tetszik
Reactions: SirHiggins