Járványok, fertőzések (humán)

"A Pfizer arra számít, hogy hamarosan 24 teherautót tölt fel hűtőkonténerekkel Puursból és egy gyárból, Kalamazoo-ból (Michigan), USA. Naponta mintegy 7,6 millió adagot szállítanak a repülőterekre. A gyógyszergyár azt tervezi, hogy minden nap 20 rakteret foglal el mintegy 20 járaton, amelyeket a FedEx, a United Parcel Service és a DHL üzemeltet.
(...)
A belgák úgy számolnak, hogy márciustól kezdenek oltani.

No, ezt magyarázzátok már el nekem:
Pfizerék azt nyilatkozzák, hogy még idén 50 millió adagot legyártanak, ugye? És hogy az engedély is meglesz még az idén.
Ha az 50 millióból Európa tegyük fel csak 10-et kap, akkor az az 10 is arányosan elosztva több 100ezer adag/ország-ra jön ki. Még az idén!
(De ha január lesz belőle, az is belefér.)

De akkor hogy a rákban csak márciusban kezdenek oltani a balgák? Tárolják majd 3 hónapig -78 fokon a sokmillió vakcinát? Vagy hova megy az az 50 millió?
Magyarázzátok már meg légyszi...

Privát véleményem, ha itthon decemberben szórványos jelleggel elkezdenek eü dolgozókat oltani, már királyok vagyunk. Januárban beoltjuk az eü-t, februárban a krónikusakat, márciustól jöhet a maradék. ;) Vagy bilibe lóg? :rolleyes:
 
Lottózzál, ha a bilibe lógra tippeltél! Tuti nyerni fogsz! tuti tipp!
 
Lehetett már korábban is mindent, de ez kezd hivatalos lenni Kína részéről. /?/

"Összeesküvés-elmélet

Az egyik elmélet szerint a vírus fagyasztott élelmiszer-szállítmányokon érkezett Vuhanba, vagy az élelmiszeren, vagy a csomagolásán, és a helyi piac, amelyen értékesítették, csak közvetítőként játszott szerepet a járvány kitörésében. Ha visszagondolunk a járvány első heteire, akkor most már eszünkbe juthat, hogy a tenger gyümölcseit is áruló piacon az első gócpont a fagyasztott termékek szekciója volt - idézi vissza emlékeit Vu Cun-ju a Kínai járványhivatal vezető virológusa. Ez arra utal, hogy fagyasztott tengeri termékeken érkezett a vírus a vuhani piacra."

https://www.napi.hu/nemzetkozi_gazd...jarvany-terjedes-piac-denever-who.718399.html
 
Konteo2: az afrikai/közel-keleti migránsok hurcolták be Afrikából Európába (Olaszországba+Spanyolokhoz először) és innét terjedt át Kínába(is) ahol a nagy népsűrűség miatt a leggyorsabban terjedt, majd következtek az Olaszok stb...
 
A Pfizer nyilván oda szállít először ahol több a pénz, ez logikus. Vagy: úgy kötnek szerződést, hogy abból nem lehet könnyedén kibújni!
Tehát: milyen szerződést kötött velük az EU? Ha könnyedén átlépik akkor rosszat!
Nem annak kéne most jönni, hogy lássuk a részleteket? Meg némi takarítás a szerződést aláírók között? Mert hogy felelősség.
 
Nem, valami nem veszélyes vírus van módosítva, hogy a szervezet sars-covid2-nek ismerje föl és kezdjen el ellenanyagot termelni.
Ezért nagyon alacsony a kockázata, mert nem covidot nyomnak beléd. Gyakorlatilag csak becsapják a szervezetet.

Így van. A Szputnyik-V-nél két emberi adenovírus van kibelezve és újra töltve a COVID tüske fehérjét kódoló szakasszal. Az rAd26-S és rAd5-S az egyik az első adag a másik a második. Az angolok csimpánz adenovírust (ChAdOx1-S) használnak ugyanerre a célra, mert arra kevésbé immunis a lakosság. Az oroszok pedig a két viszonylag alacsony immunitási arányú adenovírus kombinálásával oldották meg, hogy nagyon kevesen legyenek, akik mindként mindkét vektor vírusra immunisak. Azért is ajánlgatják az angol oltás hatékonyságának feljavítására a sajátjukat kombinációban, mert a két oltás nagyon hasonló, csak a vektornak használt hordozók térnek el. A Janssen (Johnson & Johnson) is az Ad26-os adenovírust használja vektornak, ami az oroszoknál is az első adag, de Janssenék nem dupláztak rá egy másik vektorral. A kínaiak egyik oltása (a CanSino-é) pedig az oroszok második adagjában lévő Ad5 adenovírust használja vektornak. Az orosz önmagban olyan, mintha összekombinálnák a Janssen oltóanyagát első adagnak és a CanSino kínait másodiknak. Elméletileg emiatt a kombináció miatt hatékonyabb az orosz, mint a csak egy vektort használó oltások.
A most versenyben lévő oltások közül a fenti 4 vektor típusú. Van 4 elölt/inaktivált teljes COVID vírus oltás (3 kínai és egy indiai). Van két RNS típusú (a két amerikai) és ugyanilyen típusú a kettes számú német a CureVac oltása, de az még hátrébb tart a tesztelésben. Van ezen kívül egy fehérje alegység típusú is a Novavax-é.
II. fázisban a már említett kettes számú németen túl két újabb kínai is tesztelés alatt. Az egyik fehérje alegység típusú, a másik vektor típusú, ami influenza vírust, a ΔNA(RBD)-Flu-t használja vektornak.
 
Március 8-i hétvégén lesz e még lockdown,kérdem a szakértőket,nagyon haza kék mennem,vegyek e repjegyet a fekete pénteki leárazásban,vagy veszett fejsze nyele?

Szerintem március 8-n már normalizálódni fog a helyzet én személy szerint ha akkor lenne dolgom simán megvenném a repjegyeket:-)
 
https://karpathir.com/2020/11/26/ukrajnaban-jon-a-vesztegzar-csak-az-a-kerdes-mikortol/
2020.nov.26/15:03
"UKRAJNÁBAN JÖN A VESZTEGZÁR, CSAK AZ A KÉRDÉS, MIKORTÓL
A Miniszteri Kabinet szigorú vesztegzár elrendelését tervezi, ám hogy ennek bevezetésére mikor kerül sor, az december 2.-án derül ki közli a Segodnya saját forrására hivatkozva.
A Kabinet két verziót tart lehetségesnek: vagy két vagy három hétre vezetné be az országos karantént, miután a hétvégi szigorítások nem hoztak eredményt.DE ERRE AZ IDŐTARTAMÁTÓL FÜGGETLENÜL, VALÓSZÍNŰLEG AZ ÉV VÉGI ÜNNEPEK IDEJÉN KERÜLNE SOR. A vesztegzár idején korlátozni fogják a megyék közötti közlekedést."
 
  • Tetszik
Reactions: jurgenbauer
Szerintem ha kb december közepéig nem nő drasztikusan a kórházi ápolásra szorulók száma, akkor karácsonyig már nem lesz szigorítás. Aztán ha ebben december végéig továbbra sem lesz nagy változás, akkor valószínűleg megúsztuk ennyivel, ha nem, akkor jön egy kb két hetes hosszabbítás az iskolai téli szünetben. Véleményem szerint ezzel lehetne minimalizálni a gazdasági hatásokat.
 
Március 8-i hétvégén lesz e még lockdown,kérdem a szakértőket,nagyon haza kék mennem,vegyek e repjegyet a fekete pénteki leárazásban,vagy veszett fejsze nyele?
Ha Orbán Viktor lesz a miniszterelnök akkor nem lesz lezárás. Elvei ellen van. Ellenben lehet bekaranténoznak majd, vagy 2 negatív PCRt kell lobogtatnod.
 
  • Tetszik
Reactions: papajoe
198440 fertőzött (+6393)
7591 kórházban (+54)
647 lélegeztetőgépen (+7)
141950 aktív eset (+3748)
52126 gyógyult (+2510)
4364 elhunyt (+135)
1601203 mintavétel (+21006)
49549 hatósági házi karanténban (+3799)
9d1c5d2ca4ed0ad0af8a33230b0f67df.jpg
204708 fertőzött (+6268)
7536 kórházban (-55)
644 lélegeztetőgépen (-3)
146171 aktív eset (+4221)
54021 gyógyult (+1895)
4516 elhunyt (+152)
1622765 mintavétel (+21562)
51142 hatósági házi karanténban (+1593)
tvb9zfntscw1s68c384c.jpeg
 
Március 8-i hétvégén lesz e még lockdown,kérdem a szakértőket,nagyon haza kék mennem,vegyek e repjegyet a fekete pénteki leárazásban,vagy veszett fejsze nyele?

Járvány helyzet és védekezés egészen biztosan lesz.

De abszolút beutazási tilalom Magyarországra most sincs, csak vagy karantén, vagy saját költségre elvégzett két negatív PCR teszt (az egyik lehet schengeni országból közvetlen az utazás előtt, de a második mindenképpen magyar) és esetleg orvosi vizsgálat a reptéren (lázmérés biztosan). A tesztek időigénye miatt teszteléssel sem lehet túlzottan sokkal lerövidíteni a karantént. Ha meg vissza is szeretnél majd menni, akkor az adott ország szabályai érvényesek, de esélyes, hogy visszafelé is karantén és/vagy tesztelés.
Természetesen nem zárható ki, hogy akár Magyarországon, akár ott, ahol most vagy, tovább romlik a helyzet és szigorításként akár a beutazást, akár a kiutazást megtiltják. Vagy a reptéri orvosi vizsgálaton tüneteket mutatókat, lázas személyeket visszafordítják (akár az indulási, akár az érkezési reptéren). Az EU ez ellen persze ezerrel prüszkölne, de ha az egészségügy térdre kényszerül egy országban és politikailag tarthatatlan szintre ugrik a halálozás, akkor bármilyen nemzeti intézkedés benne van a pakliban. Ezen kívül még kockázat lehet, hogy esetleg a repülést korlátozzák, vagy anyagi, szervezési okból (a közvetlen változó költségeket sem kitermelő, alacsony járat kihasználtság, vagy a személyzet kiesése miatt) a légitársaság dönt úgy, hogy törli a járatot.

Szóval enyhén szólva nem teljesen kockázatmentes márciusra jegyet venni és minimum oda-vissza egy-egy karantént, továbbá a tesztek költségét bele kell számolni. Valamint a repjegy legyen lemondható és járjon teljes pénz visszatérítés (ami az olcsó jegyek esetében nem szokásos). Nem árt azt sem végig gondolni, hogy hogyan szervezed meg magadnak a PCR tesztet akár külföldön, akár Magyarországon.
 
  • Tetszik
Reactions: papajoe and milagro