Járványok, fertőzések (humán)

Már az első - fekete himlő elleni - védőoltás megjelenésekor is voltak, akik ódzkodtak tőle, mert egy félelmetes, új dolog volt. Úgy látszik, bő 200 év nem volt elég ahhoz, hogy az alaptalan távolságtartás kivesszen az emberekből.
Attól még, mert homokba dugjátok a fejeteket, a covid elleni védőoltások hatékony és biztonságos termékek. És bár a koronavírus sok emberen viszonylag könnyen átfut, hónapokkal a fertőzés után simán kapsz egy poszt-covid krónikus betegséget, ami akár a halálodig kísérhet. Minek kockáztatod ezt, amikor könnyen és fájdalommentesen meg is előzhetnéd?
Na látod, ez nem igaz. Az oltás(ok) még mindig csak kísérleti fázisban van. Arról pedig, hogy mi minden változott meg az utóbbi bő 200 évben, vagy csak az utóbbi 30 évben nem szeretnék írni.
 
Én speciel a szikár TÉNYEK miatt!
(Mert amikor pl. azt se tudják, hogy mit hány fokon lehet/kell tárolni, meg miből mennyit, hány éveseknek, hogyan is kell adagolni, akkor mire gondoljak? A szemünk előtt megy az ötletelés!)
Azért, mert nem tudod, a hozzá tartozó protokolt, még nem leszel fullretard.
Azért, mert ennek ellenére magyarázol, már közelítesz hozzá.
 
Aham, olyan ez mint egy repülőnél az üzemidő-hosszabbítás, mert kiderül, hogy mondjuk 4000 repült óránál jóval többet is bírni fog.
 
  • Tetszik
Reactions: Blitz97
olyan ez mint egy repülőnél az üzemidő-hosszabbítás, mert kiderül, hogy mondjuk 4000 repült óránál jóval többet is bírni fog.
Magadon tesztelgettesd mennyit bír az emberi szervezet!
Tisztelettel, én ebből ki akarok maradni.
(De legalább "elismerted" kvázi, hogy a hatástanulmány most zajlik. Nagymintás méghozzá!)
 
Azt tudtad, hogy MINDEN gyógyszert saját felelősségre veszel be?
Persze hogy tudom, ezért kerülöm amennyire lehetséges. Tolakodó okoskodásodra azonban a következőt válaszolom: amennyiben törvény írja elő az oltási kötelezettséget, akkor a felelősség már nem az állampolgáré. Nos, akkor ha mnden ilyen világos, akkor miért nincs előírva?
 
Magadon tesztelgettesd mennyit bír az emberi szervezet!
Tisztelettel, én ebből ki akarok maradni.
(De legalább "elismerted" kvázi, hogy a hatástanulmány most zajlik. Nagymintás méghozzá!)
Tesztelem is. 25 évig cigiztem, legalább 10 évig 270+ órát dolgoztam havonta... Jelenleg vagy 5 éve már csak havi 200 körül. Többet ártok ezzel magamnak, mint évente 16 COVID oltás.
 
1. EU 'mellékhatások': https://basedunderground.com/2021/0...of-adverse-drug-reactions-for-covid-19-shots/

2. Pilóták-vérrög és légi események: Az American airlines és a British Airways pilóta szakszervezete is nyomás alatt ..

3. Titoktartási egyezmény alatt Moderna > Észak Karolina Egyetem (USA járványügy) KORONAVÍRUS VAKCINA átszállítás 2019.12.12 (Még nem is volt járváyn hivatalosan!) https://coercioncode.com/2021/06/21...th-carolina-university-weeks-before-pandemic/

Na mi volt előbb az oltás vagy a járvány? :-D
 
Mi az az ok, amiért kísérleti terméknek tartod őket?

Azért, mert nem tudod, a hozzá tartozó protokolt, még nem leszel fullretard.
Azért, mert ennek ellenére magyarázol, már közelítesz hozzá.

Aham, olyan ez mint egy repülőnél az üzemidő-hosszabbítás, mert kiderül, hogy mondjuk 4000 repült óránál jóval többet is bírni fog.
A Covid 19 vakcina globális klinikai kísérleti vizsgálatát igazoló hivatalos dokumentumok. Azok számára, akiknek még mindig bizonyítékra van szükségük arról, hogy ők egy tömeges gyógyszerkísérlet kísérleti patkányai:
 
"Másfélszázan távoztak egy houstoni kórház dolgozói közül, mert a koronavírus elleni oltásra akarták kényszeríteni őket - írta szerdán az AP amerikai hírügynökség. A 153 alkalmazottak egy része felmondott, más részüket pedig elbocsátotta munkáltatójuk - közölte a kórház kedden."
 
Amúgy hülyeséget írsz. Az elsődleges felelősség azé, aki a gyógyszert felírta. Kivéve, ha a pácienssel bizonyos nyilatkozatot aláírat. És ha jól tudom, az oltakozókkal valamilyen nyilatkozatot aláíratnak.
Basszus, még senkivel sem irattam alá nyilatkozatot, mikor Algopyrint (vagy bármi mást) adtam neki. De az ismerettségi körömben sem iratott alá senki. A legenyhébb "gyógyszer" amihez beleegyező kell a CT kontrasztanyag. Valószínűleg a daganat elleni chemoth.-hoz is kell, de az nem a szakterületem.
 
  • Tetszik
Reactions: Blitz97

Magyarország nem fogad francia turistákat.
Legalább is a publikált ábra alapján, ahogyan az angolok és a norvégok sem.
Kék-szabadon átjárható határok.
Piros és árnyalatai-megkötések( karantén,oltás), 3 bordó ország nem enged be franciákat.
Sárga-PCR teszt.
A foci EB szurkolói akkor milyen alapon érkeztek Pestre? Mert ma is a körúton sétálva egy nagyobb adag Bretagne-i szurkoló jött szembe (készülve az esti francia-portugálra) az összetéveszthetetlen zászlajukkal illetve belvárosban több helyen azért rendesen hallani francia beszédet. Bár mondjuk oroszok is vannak szép számmal hallás alapján
 
Basszus, még senkivel sem irattam alá nyilatkozatot, mikor Algopyrint (vagy bármi mást) adtam neki. De az ismerettségi körömben sem iratott alá senki. A legenyhébb "gyógyszer" amihez beleegyező kell a CT kontrasztanyag. Valószínűleg a daganat elleni chemoth.-hoz is kell, de az nem a szakterületem.
Nem tudom ki vagy és mivel foglalkozol, nem is érdekel igazán. De figyelj! Ha én felépítek egy műszaki rendszert és üzembe helyezem, annak feltétele egy nyilatkozat melyben vállalom a felelősséget hogy az élet és vagyonbiztonságot nem veszélyeztet (legyen a hangsúly az életen van most). És ha nem így lesz, akkor bizony nagyon ráfázom (helyesen). Én ezt vállalom és ezt várom el mindenkitől. Te vállalod vajon a döntéseid-cselekvéseid következményét?
 
A foci EB szurkolói akkor milyen alapon érkeztek Pestre? Mert ma is a körúton sétálva egy nagyobb adag Bretagne-i szurkoló jött szembe (készülve az esti francia-portugálra) az összetéveszthetetlen zászlajukkal illetve belvárosban több helyen azért rendesen hallani francia beszédet. Bár mondjuk oroszok is vannak szép számmal hallás alapján
A covidot és a focit feleseleg együtt emlegetni Mo-n. Itt sajnos a foci mindent felülír egy szociopatának köszönhetően.
 
  • Vicces
Reactions: milagro
Na látod, ez nem igaz. Az oltás(ok) még mindig csak kísérleti fázisban van.
A kísérletes rész lezárult a fázis III-as vizsgálati eredmények kiértékelésével és az ideiglenes forgalomba hozatali engedély kiadásával. Innentől a fázis IV-ben vagyunk, amikor a már megvizsgált, biztonságos és hatékony szert elkezdik a széles tömegeken alkalmazni. Ez minden egyes gyógyszer esetén így volt, így van és valószínűleg így lesz.
Én speciel a szikár TÉNYEK miatt!
(Mert amikor pl. azt se tudják, hogy mit hány fokon lehet/kell tárolni, meg miből mennyit, hány éveseknek, hogyan is kell adagolni, akkor mire gondoljak? A szemünk előtt megy az ötletelés!)
Egy világjárvány idején, amikor épp egy új technológiát vezetsz be, akkor igyekszel egy túlbiztosított tárolási hőfokot előírni, hogy minél kevesebb termék vesszen kárba. Véleményem szerint bőven belefér, hogy csak később nézték meg más hőfokon a stabilitását. A miből mennyit és az adagolás kérdése eddig is tiszta volt.
"Hány éveseknek": alapvetően 18-100+ éves korosztály számára engedélyezték a szereket. A gyerekek esetén vagy már engedélyeztek egyes vakcinákat vagy éppen még folyamatban vannak ilyen vizsgálatok.
Mert ezek a termékek még mindig csak a kísérleti fázisban vannak! Jobbik esetben 2 év múlva, ha mindent teljesítenek, lesz végleges forgaloba hozatali engedélyük. Addig mindenki saját felelősségére adatja be magának

Magadon tesztelgettesd mennyit bír az emberi szervezet!
Tisztelettel, én ebből ki akarok maradni.
(De legalább "elismerted" kvázi, hogy a hatástanulmány most zajlik. Nagymintás méghozzá!)
A "hatástanulmány" már tavaly nyáron lezajlott. Ezt csak én már vagy 20-szor leírtam itt neked, de már mások is sokszor így tettek.
A Covid 19 vakcina globális klinikai kísérleti vizsgálatát igazoló hivatalos dokumentumok. Azok számára, akiknek még mindig bizonyítékra van szükségük arról, hogy ők egy tömeges gyógyszerkísérlet kísérleti patkányai:
Fingod nincs a témáról, de azért megint "jól odacsaptál" a gonosz gyógyszerlobbinak. :)