Járványok, fertőzések (humán)

Fárasztó, itt és a való életben is az emberi hülyeség egyre elterjedtebb, hangosabb és erőszakosabb valamint totálisan gyógyíthatatlan. Még jó, hogy az emberiség jelentős része csendesen bár de gondolkodik is.
 
8 engedélyezett oltóanyag ván nálunk, illetve a Novavxxal együtt most már lassan 9 lesz és 21 db van a világon. Folyamatosan nő a számuk. A felfutott gyártás mellet most már nem valószínű, hogy minden olyan gyártót milliárdos megrendelésekkel találnak meg előttünk, akitől nekünk érdemes lenne beszereznünk.
És szerinted kitől lenne érdemes beszereznünk?
Amit most megrendelünk jövő évi szállítással az még mindig ugyanaz lenne, mint amit tavaly kifejlesztettek. Mivel egyelőre nincs más.
Most dolgoznak rajta, addig simán befejezhetik, bár tény, hogy nem biztos. (Ugyanakkor mi akadálya lenne? A technika adott, alapanyag van, innentől elvileg tiszta sor.)
Csak az a bibi, hogy az EU közös beszerzés pont nem a diverzifikációról szól.
Így van, de ez nem jelenti azt, hogy mi különutasként nem tudnánk megoldani (a különcködés úgyis erősség itthon). Én csak mint egy potenciális, ám nem az egyetlen beszerzési forrásra próbáltam felhívni a figyelmet.
Eddig is a gyakorlatban átlag 2/3 részben Pfizer érkezett azokba az országokba, ahol az EU közös beszerzés volt az egyedüli. Jövőre pedig már se Astra, se Janssen, de szép csendben még a Modernát is elfelejtették. Szputnyikot és Sinopharmot az idők végezetéig vizsgálgatják. De ha egyszer esetleg engedélyezné az EMA, akkor sem fognak a közös beszerzésben ezekre szerződni, mint ahogy más keleti oltóanyagra sem. Ezt világossá tették. A 900 + 900 milliós Pfizer beszerzés mellett a 100 + 100 milliós Novavax beszerzés belengetése és még két fejlesztés alatt álló oltóanyag esetleges jövőbeni beszerzésének elméleti lehetősége csak szépségtapasz. Valójában kvázi monopolhelyzetet biztosítanak a Pfizer számára.
Tiszta sor. Amúgy a Novavax vakcinájára kíváncsi vagyok, a fehérjealegység vakcina egy üdítő színfolt lesz az eddigi palettán.
 
  • Tetszik
Reactions: bel
Baljós fellegek gyülekeznek a láthatáron...


"A kutatók aggodalmukat fejezték ki azzal kapcsolatban, hogy egy új gazdaszervezet tartós megfertőződése a vírus alkalmazkodását, új törzsek kifejlődését eredményezheti és olyan variánsok megjelenését, amelyek másképpen fertőznek, okoznak betegséget és reagálnak az oltásokra."
 
Ha jól emlékszem, Izrael szinte csak ezzel oltott!
To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.
To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.
 
  • Tetszik
Reactions: merleg
NA SZERINTETEK??? :cool: :D :rolleyes:
/Mondom én, hogy Világkorszakot váltunk! Meg dimenziót!/
To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.
 
FELKÉSZÜLTETEK A DIMENZIÓTÖRÉSRE?
Nemsoká' meghhasad a vászon és benéznek a 'teremtőink' a gyerekszobába! :)
 
  • Vicces
Reactions: SilvioD
A szerződés nem pont arról szól, hogy mindig az elérhető legfrissebbet kell szállítaniuk?
Mivel csak Szputnyik és a Sinopharm szerződések nyilvánosak, igy a Pfizernél nem tudhatjuk. Sajnos Brüsszel nem nolyan transzparens a beszerzés területén mint Budapest. Ez komoly korrupciós kockázat. Csodálom, hogy a civil szervezetek eddig ez ügyben nem emelték fel a hangjuk. :D :D :D
Számomra semmi meglepő nincs abban, hogy nem alakít ki sejtes immunitást és hogy relatíve gyorsan veszít a hatékonyságából. Ez mind-mind a technológiából adódik. (Ja amúgy nem fair egy adjuvánst tartalmazó vakcinát egy mRNS alapúval összehasonlítani sejtes immunitás megléte/hiánya szempontjából. ;))
:D:D:D

Ez azért erdekes, mert a Sinopharmnál folyamatosan az antitestet mérjük címlapon, annál fair ezt számonkérni, mikor tudjuk, hogy másképpen fejti ki a védelmet a vírus ellen??
 
Kezd úgy festeni a betegségen átesés adja a legjobb védelmet ami akár élethosszig is tarthat:

Ezt annak a 30.000 honfitársadnak magyarázd, akiknek ennyi volt az élethossz!
Arról nem beszélve, hogy ahogy a jelenlegi oltások védelme erodálódik, úgy a természetes védelem is.
Az új mutánsok ellen fejlesztenek új oltást, ha a te immunrendszered esetleg az alfa ellen még jó volt, biztos vagy benne, hogy az x-edik mutáció ellen is védve leszel?
 
Last edited by a moderator:
  • Tetszik
Reactions: gafzhu and Blitz97
Mivel csak Szputnyik és a Sinopharm szerződések nyilvánosak, igy a Pfizernél nem tudhatjuk.
Elbeszélések szerint ez van a szerződésben.
Ez azért erdekes, mert a Sinopharmnál folyamatosan az antitestet mérjük címlapon, annál fair ezt számonkérni, mikor tudjuk, hogy másképpen fejti ki a védelmet a vírus ellen??
Én sosem mondtam, hogy olyan extrán érdemes antitestvizsgálatokat végezni. Hogy a média mit ír, arról nem én tehetek...
A Sinopharm - gyártástechnológiájából adódóan - elsősorban szintén antitestes választ ad. Ugyanis tudniillik, hogy inaktivált vakcinák esetén korlátozott a sejtes immunválasz indukálása, szinte minimális a sejtes védelem. Szóval nem, nem fejti ki annyira másképpen a hatását.
 
  • Tetszik
Reactions: bel and gafzhu
Mivel csak Szputnyik és a Sinopharm szerződések nyilvánosak, igy a Pfizernél nem tudhatjuk. Sajnos Brüsszel nem nolyan transzparens a beszerzés területén mint Budapest. Ez komoly korrupciós kockázat. Csodálom, hogy a civil szervezetek eddig ez ügyben nem emelték fel a hangjuk. :D :D :D

:D:D:D

Ez azért erdekes, mert a Sinopharmnál folyamatosan az antitestet mérjük címlapon, annál fair ezt számonkérni, mikor tudjuk, hogy másképpen fejti ki a védelmet a vírus ellen??
Nem tudod máshogy kifejteni a védelmet. Ha nincs antitest válasz nincs celluláris válasz se
 
Elbeszélések szerint ez van a szerződésben.

Én sosem mondtam, hogy olyan extrán érdemes antitestvizsgálatokat végezni. Hogy a média mit ír, arról nem én tehetek...
A Sinopharm - gyártástechnológiájából adódóan - elsősorban szintén antitestes választ ad. Ugyanis tudniillik, hogy inaktivált vakcinák esetén korlátozott a sejtes immunválasz indukálása, szinte minimális a sejtes védelem. Szóval nem, nem fejti ki annyira másképpen a hatását.
Merkely kutatása azt igazolta, hogy a nem elégséges antitetsvédelmű Sinopharmos oltottak 75%-ánál is kialakult védettség a covid ellen. Így összeségében 94%-os védettség alakukt ki.
 
  • Tetszik
Reactions: Miskolci Ogre
Merkely kutatása azt igazolta, hogy a nem elégséges antitetsvédelmű Sinopharmos oltottak 75%-ánál is kialakult védettség a covid ellen. Így összeségében 94%-os védettség alakukt ki.
Ezzel most mit szeretnél alátámasztani? Mert kb semmiben sem mond ellent annak, amit leírtam.
 
hat igen, amikor a hulyeseg hatartalan...

Texas Republican official H. Scott Apley, a raging critic of masks and the vaccine, died in the hospital from coronavirus.
 
  • Tetszik
Reactions: bel
Semmi másról nem szól ez csak az apartheidről!
12 év alatt a vírus nem adható át nyilvánvalóan. Na meg mint Izrael példája mutatja, futótűzként terjesztik a vírust a Pfizeresek! De szép! :D
---
"Olaszországban több helyszínen tüntettek szombaton, miután az olasz kormány a héten minden 12 éven felüli számára kötelezővé tette a koronavírus elleni védettségi igazolást az éttermekben, a múzeumokban, az uszodákban és a fürdőkben, valamint a szabadtéri kulturális és sporteseményeken."
 
Valahol a csillagállások és az ősi sumér, mezopotámiai istenségek házatáján biztos megleled a választ.
Gúnyolódhatsz, de akkor fejtsd már ki, hogy 12. életév alatt miért nem adható át a koronavírus egy étteremben? :D
Illetve milyen alapn is jár diszkriminációs (nálatok; zöld) kártya a beoltottnak, ha ugyanúgy terjeszti a vírust? :D
VICC!
 
  • Tetszik
Reactions: Pogány and merleg