Kínai harckocsik

Ilyenkor a guta üt meg hogy mi a T-55 am harckocsijainkból mit tudtunk volna kihozni. ha valaki meg leugatna hogy minek nekünk ide feltuningolt kohó. Ide balkáni viszonylatra tökéletesek lettek volna. A környező országok se állnak különbül és ahogy elnézzem még jó pár évig ez lesz.
 
És persze a másik véglet
ktrxIMz.jpg
 
Ok, nekem így is jó. Számomra hihető volt a dolog mivel mindkét típus ott volt és a szírek "majom" változatokat kaptak, tehát hihető, hogy ki lehetett lőni őket 105 milliméteres löveggel is.

Ahány helyen olvastam mindenhol a gyalogság támogatását jelőlték meg mint elsődleges feladat. A harckocsik elleni tevékenység csak mint másodlagos szempont szerepel. Ami a 105 vs 120 milliméteres dolgot illeti ebben a kategóriában mondhatni ez a standard. Van pár próbálkozás 120 milliméteresre is, de a franciák Sagaie rohamlövege 90 milliméteres. A Type-59D pedig ugyanebbe a kategóriába kerültek.
http://www.military-today.com/artillery.htm

Annál is inkább, mivel a Stryker családban van direkt ATGM verzió, aminek tényleg harckocsi elhárító a szerepköre. A Stryker alakulatok pedig már szakasz szinten is vegyes járművekkel vennek ellátva.....
 
  • Tetszik
Reactions: endre
Annál is inkább, mivel a Stryker családban van direkt ATGM verzió, aminek tényleg harckocsi elhárító a szerepköre. A Stryker alakulatok pedig már szakasz szinten is vegyes járművekkel vennek ellátva.....
A kínaiak meg valami hasonlót csináltak csak a régi harckocsijaikkal. Kicsit kipofozták őket, átfegyverezték L7 löveggel és átpasszolták a tüzérséghez a harckocsikat. Mivel a stratégiai mobilitás az ő esetükben teljesen irreleváns erre a feladatra a régi vasak is megfelelnek.
 
Anno nálunk is támogató feladatra akarták beosztani az 55st.Más.Páréve jelent meg hir talán a HTben,hogy fejlesztenek T69alapbol ormotoros verziót.Láncos robotot szálitott a hátsó terében.Találgatták,mi lesz belöle.Hallotál valamit erröl?
 
Egy rakás mindenről írkálnak. Olyan is volt, hogy a Lavi mellett az izraeliek megengedték, hogy tanúlmányozzák a Merkavát is. Aztán komoly vita lett a dologból, hogy mely irányba folytassák? A konzervatívok a T-72-szerű irányvonalat támogatták, az újjítók a Mergavát választották volna. Aztán végül a konzervatívok győztek.
 
Cirka 10 éve volt cikksorozat a HTben kinai páncélozott járművekrl.Annak kiegészitése volt.pár fényképpel.Eggyiken egy goliát szerű eszköz haljtot ki a hátuljábol.Táviránitot felderitőnek vélték.
 
Mi az hogy belövő géppuska?
Az ágyúval párhuzamosított géppuskát szokták még belövőgéppuskának nevezni.
Az elmélet úgy szól, hogy olyan 500-600 méterig az ágyú és a géppuskalövedékek röppályájaa nem tér el jelentősen. A géppuskához olyan lövedékeket javadalmaznak, melyek azon kívül, hogy nyomjelzőek a végükben van egy kis magnéziumdarab. Mikor kemény felületnek ütköznek akkor felvillannak.
Naszóval régebben, mikor nem voltak mindenféle spec tűzvezérlő számítógépek úgy céloztak az ágyúval, rövidebb lőtávra, hogy elkezdtek a géppuskával lőni. Az irányzó figyelte a lövedékfolyamot és rávitte az ellenséges páncélosra. Mikor látta az ellenfél páncélján felvillanni a lövedékeket akkor elsütötte az ágyút is. Ez a képesség gyakorlatilag minden harckocsinál napjainkban is megmaradt. A legveszedelmesebb célpontok, nem azok amellyek távol vannak, hanem a közeliek. Ha mind a kép páncélps mozgásban van, lehet nincs idő pöcsölni az irányzék állítgatásával.
Az 5.8 milliméter azért érdekes mert eddig nagyjából mindenhol 7,62 milliméteresek.
 
A belővő gp. 12,7mm-es,és a lövedék az ágyúlőszer ballisztikájához van igazitva.M40A1es HSN ágyun is ilyen van.7,62es koaxiális gp nem arra szolgál,de 5-600méterig használható ilyesmire is