Környezetvédelem

Azaz a jelenlegi lakosság mellett Évi 20 millió köbméter fa.
Az durván 20 évre elég a jelenlegi erdősültséget figyelembe véve.
És akkor visszakanyarodtunk az erdőgazdálkodáshoz...ültetni is kell, illetve gondozni... Kidőlt fák, lehullott ágak stb. A saját területeden is meg tudod termelni az évi fát.
Befejeztem...generációs okokból is származó véleménykülönbségünk áthidalhatatlan ebben a témában. :p
 
  • Tetszik
Reactions: Miskolci Ogre
Nem az a baj, hogy az ember él a földön, hanem az, hogy a természet nem tudja szabályozni a populáció nagyságát és így el tudja nyomni a környezetét addig, míg a bolygónk neki is élhetetlen lesz, mert akkor kipusztulunk mi is.
És szép dolog visszatérni vadászó-gyűjtögető őseinkhez a 25 év átlagos élettartammal, de középkori földműveléshez már kár, mert az már nem természet-kompatibilis.
A környezetvédelemnek kéne lenni annak az önkéntes önmegtartóztatásnak, amivel szaábályozható lenne a létszámunk. Bár amilyen szinten csökken a jól élő népesség gyerekvállalási kedve, kipusztulunk enélkül is, túl hülyék vagyunk az élethez.
 
Érdekes lehet látni a mindennapjaikat, biztos vigyáznak, hogy ne zavarják. Lehet, hogy adnak vizet is nekik. Már összeszoktattak, de a 16 év azért nem semmi.
1f642.png

szarka-peterne-1-e1681484350114.jpg

Azért az igazsághoz az is hozzá tartozik, hogy miután a fiatal baglyok elhagyják a fészket egy ideig még gondoskodnak a lakók számára arról, hogy ne tudjanak éjjelente csak úgy egyszerűen elaludni....:-)
 
És akkor visszakanyarodtunk az erdőgazdálkodáshoz...ültetni is kell, illetve gondozni... Kidőlt fák, lehullott ágak stb. A saját területeden is meg tudod termelni az évi fát.
Befejeztem...generációs okokból is származó véleménykülönbségünk áthidalhatatlan ebben a témában. :p
Mármint generációs ok a szorzás és osztás?
Azta!
Saját területeden meg tudod termelni a fát?
Azt tudod hogy Magyarországon egy emberre nem egészen egy hektár terület jut? És ezen élünk, dolgozunk, pecázunk, termelünk kaját, fát, bányászunk, parkolunk, autózunk és egy ici-picit meghagynánk természetnek is. Amikor itt jönnek a világmegváltó ötletek a "térjünk vissza a természethez", az mind azt mondja hogy adjuk fel a városi életformát, és költözzünk ki. Na, az mekkora királyság lenne ha mindenki családi házban laknak, akkor nem is maradna semmi hely másra. És persze ha az egész világ feladja a városi életformát akkor nem lesznek gyárak sem, mert ahhoz sok ember kell viszonylag közel a gyárhoz, meg bányák sem, meg egyetemek sem, és nem lesz vasút és repülés, meg semmi, jöhet a középkor.
Szuper ötlet.
(azzal nem vitázom, hogy mára aki néha talajjal foglakozik tudja hogy van nem szép változás a szerkezetében, az egyre nagyobb és egyre többször használt gépek mélytömörödést okoznak, és több tízezer év lesz helyreállítani a talajok elpazarolt szerves anyag tartalmát ami nélkül nem lesznek mikrotápanyagok a talajban)
 
....

Jól látod, hogy mi a baj a mezőgazdálkodással, de van egy jó hírem! :) Nem kellenek tízezer évek a talaj regenerálására! A TMMG módszereivel néhány év alatt növelni lehet a humusztartalmat, helyreállítani a természetes tápanyagforgalmat, javítani a vízháztrartást, stb. Úgy, hogy közben jó hozamokkal termelni is lehet, és csökkenő input igénnyel rentábilis lehet a gazdálkodás! És az, hogy közben egészségesebb lesz a termés, az már csak hab a tortán! :)
 
  • Tetszik
Reactions: Miskolci Ogre
A TMMG módszereivel néhány év alatt növelni lehet a humusztartalmat, helyreállítani a természetes tápanyagforgalmat, javítani a vízháztrartást, stb. Úgy, hogy közben jó hozamokkal termelni is lehet, és csökkenő input igénnyel rentábilis lehet a gazdálkodás! És az, hogy közben egészségesebb lesz a termés, az már csak hab a tortán!
Megint csak empirikus tapasztalatok mondják, hogy nem.
 
Monokultúra...
 
Monokultúra...
A másodikat nem ide akartam...
De ezt igen...
 
De ez nem akadályozza azokat akik már csinálják... Évtizedek óta, millió hektárokon...
Csinálhatják, mert máshol megtermelik az élelmet.
De komolyan, ti tényleg meg vagytok győződve, hogy nem azért tud ma 8 milliárd ember 5 %a elég élelmet termelni, mert a technológia idáig fejlődött, és 100 éve azért termelte 1 milliárd embernek az emberiség jó fele a kaját, mert nem volt jobb dolga?
 
Mondom! Azért mert te lehetetlennek tartod a szántás-forgatás nélküli, talajmegujító technológiát, és azt, hogy ezzel jó terméseket lehet hozni, kevesebb inputtal, attól még ez működik, nem múló ZŐD divathóbort, hanem a meg és fennmaradás lehetséges útja!
Az "idáig fejlődött" technológia felélte az erőforrásokat, az ideje lejárt!
 
Kár, hogy a magasvérnyomás urbánus/civilizációs betegség. A napi háztáji munka segítene ezen...
Megvan a napi háztáji munka és mellette a magas vérnyomás is. Akkor hogy is van ez?
Biztos tudod, hogy kb. 2m3 fa elég egy télre, legalábbis nekem. Ami kb. 2db nagyobb akácfa.
Még 2 erdei köbméter se nagy mennyiség. Nem mondanám, hogy hű de extra nagy házunk van, de leszigetelve, új nyílászárókkal és kombinált (klíma-gáz-fa) fűtés mellett is 4-5 erdei köbméter fa elmegy egy szezonban.
 
Azaz a jelenlegi lakosság mellett Évi 20 millió köbméter fa.
Igen, mert mindig is csak fatörzzsel fűtöttek... ja nem.
Lehet azt a fát pl. gondozni, metszeni is és akkor az is újratermeli magát. Nem kell minden fát tőben kivágni.
Ma valószínűleg elég nagy mértékben energiapazarlás van, pl. mikor vagy fél tucat ember benzinnel darálja a gallyat, majd elviszik 30 km-re. Régen meg az ilyen út menti fákat nyesték, meg a füvet kaszállták. Ja, és ugye ez mezőgazdasági munkának számított, ma meg nem, holott ugyan azt a munkát végzik. (Márhogy írtad, hogy milyen sokan kellettek a földműveléshez.)
Vagy ugye a bokrok, a kukoricaszár, a szalma is fűtésre használatos volt -jó persze volt, mikor a trágya is, de az is hülyeség volt.
Nem azt mondom, hogy egy az egyben ide kell visszatérni, csak amit mondasz az sem a teljes valóság és nem vagy-vagy fekete-fehér dolog.

Leginkább semmiből. A gyertya drága luxuscikknek számított.
De volt pl. olajmécses, amihez az olajat maga a helyi közösség állította elő, saját termesztéssel, és voltak olajütők, olajsajtók. De rendszeres járadék volt a tanárnak, a papnak és egyéb hivatalnokoknak is a faggyú.

Csinálhatják, mert máshol megtermelik az élelmet.
De komolyan, ti tényleg meg vagytok győződve, hogy nem azért tud ma 8 milliárd ember 5 %a elég élelmet termelni, mert a technológia idáig fejlődött, és 100 éve azért termelte 1 milliárd embernek az emberiség jó fele a kaját, mert nem volt jobb dolga?
És valóban kell e ennyi mennyiségű élelmiszer?
Mennyi a megtermelt élelmiszerből a kidobott? Mekkora a pazarlás?
"Az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) szerint a világon előállított összes élelmiszer mintegy egyharmada kárba vész vagy hulladékká válik a termelőtől a fogyasztó asztaláig tartó élelmiszer-ellátási lánc valamely pontján. Az EU-ban ez évente mintegy 87,6 millió tonna élelmiszert jelent. (ez személyenként 173 kg)"
 
Megvan a napi háztáji munka és mellette a magas vérnyomás is. Akkor hogy is van ez?

Még 2 erdei köbméter se nagy mennyiség. Nem mondanám, hogy hű de extra nagy házunk van, de leszigetelve, új nyílászárókkal és kombinált (klíma-gáz-fa) fűtés mellett is 4-5 erdei köbméter fa elmegy egy szezonban.
Az meg hogy? Ja, hogy nincs 50-70 cm vályog/szalmabálafalad...nekem egy füstjáratos kemence fűt az egész házban, két szintet...2x40m2.
 
  • Tetszik
Reactions: gergo55
Az meg hogy? Ja, hogy nincs 50-70 cm vályog/szalmabálafalad...nekem egy füstjáratos kemence fűt az egész házban, két szintet...2x40m2.
Porotherm tégla és polisztirol + dupla hőszigetelt üvegek. 120 m^2

Ahogy megyünk a melegből a hidegbe, a klímás fűtésről átváltok gázra, aztán fára. Tavasszal pedig visszafelé.