Környezetvédelem

Kimi hiába háborogsz a törvény az törvény. Mindenkire vonatkozik és a nem ismerete nem mentesít a felelősség alól! A kutyád életével játszol . Csak jelölt túrista útvonalon kell a társas vadászatot kitáblázni !
Csak jelölt túristaúton, erdei úton sétálok. De az utakon jelezni kell a vadászatot, ott nem lövöldözhet senki.
Az erdő az államé és magángazdálkodóké a vadászok pedig fizetnek kőkeményen a vadászati jogért . Te mit és kinek fizetsz , hogy ott sétáltasd az ebedet ?
Hmm. Az államnak nincs tulajdona, ugyanis a választópolgárok akarata/szavazata alaján gyakorolja a tulajdonosi jogokat az állampolgárok összességének a nevében. Én mint adózó alanyi jogon, és mivel az állami kezelésű erdőket az állami erdőgazdságok kezelik, ezért igenis ezek a területek az állampolgárok jólétét is kell szolgálják.
A vadászok, vadásztársaságokba tömörülve egyes területeken az állam által rájuk pályázat során átruházott vadászati joggal rendelkezik csak. A vadász igazából a vadászat jogáért fizet, mint a horgász a horgászbérlettel.
Az erdő NEM köztulajdon . Vannak közjóléti erdők ahol nappal a kijelölt túrista útvonalon lehet gyalog , lóval és kerékpárral közlekedni .
De, mivel állami tulajdon, ezért az állampolgárok közös tulajdona, ami felett egy un. társadalmi szerződésben foglalva, az állampolgárok nevében a tulajdonosi jogokat az állami erdészeteken keresztül gyakorolja. A területen élő állatok a tulajdonosi jogokat gyakorló szervezet tulajdonában állnak, aki továbbadhatja egy vadásztársaságnak, szerződés alapján, általában haszonbérleti díj ellenében.
Nos, nem vagyok a vadászat ellen, viszont az semmiképpen nem látom jó irányának, hogy kisajátítás alá essen az erdőterület, és a valódi tulajdonosok, az állampolgárok indokolatlanul korlátozva legyenek annak élvezetében.
Szükségszerű a vadgazdálkodás is, csak akkor legyenek szívesek ezt úgy megoldani, hogy kóbor vaddisznócsordák, rókák és egyebek az én kertemben ne keressenek betevő falatot.
A kutyasétáltatás alapvetően egy marginális probléma az erdőbe elhelyezett veszélyehulladék és egyéb szeméthez képest, amiket nagy valószínűség szerint nem a kutyákkal sétáló terítettek az erdőben. Javasolnám, hogy az ebtartók és a vadászok közösen lépjenek fel e közös érdek mentén.
 
Csak jelölt túristaúton, erdei úton sétálok. De az utakon jelezni kell a vadászatot, ott nem lövöldözhet senki.
A közúton igen , de az erdei turista utak úgynevezett feltáró utak ! Ott nem kell .

Hmm. Az államnak nincs tulajdona, ugyanis a választópolgárok akarata/szavazata alaján gyakorolja a tulajdonosi jogokat az állampolgárok összességének a nevében. Én mint adózó alanyi jogon, és mivel az állami kezelésű erdőket az állami erdőgazdságok kezelik, ezért igenis ezek a területek az állampolgárok jólétét is kell szolgálják.
A vadászok, vadásztársaságokba tömörülve egyes területeken az állam által rájuk pályázat során átruházott vadászati joggal rendelkezik csak. A vadász igazából a vadászat jogáért fizet, mint a horgász a horgászbérlettel.
Hát ezt az állami tulajdon részt nagyon kutyulod ! Jogilag is és természetben is létezik állami tulajdon ! Ebben a kontextusban a kutyát se érdekli a választó pógár ! Ha megnézhetnéd látnád , hogy igen van olyan , hogy közjóléti erdő ilyenek a parkerdők ! De erdeink jelentős része gazdasági úgynevezett faanyagtermő erdő melynek fő hasznosítása erdészeti célú ! Az erdőkben igen lehet sétálni a kijelölt turista utakon a törvényeket betartva ! A vad az államé a vadászati jog pedig a tulajdonosoké így a vadász kétfelé is fizet egyszer a tulajdonosoknak a terület használatért bérlemény formában és az államnak vadászjegy formában ! A vad mindaddig az államé amíg a jogosan vadászó azt el nem ejti ! Tehát ismét rosszul tudod . Pedig a horgász is kétfelé fizet az éves horgász jegy az államé a napi jegy meg a horgászati jog tulajdonosáé !
De, mivel állami tulajdon, ezért az állampolgárok közös tulajdona, ami felett egy un. társadalmi szerződésben foglalva, az állampolgárok nevében a tulajdonosi jogokat az állami erdészeteken keresztül gyakorolja. A területen élő állatok a tulajdonosi jogokat gyakorló szervezet tulajdonában állnak, aki továbbadhatja egy vadásztársaságnak, szerződés alapján, általában haszonbérleti díj ellenében.
Nos, nem vagyok a vadászat ellen, viszont az semmiképpen nem látom jó irányának, hogy kisajátítás alá essen az erdőterület, és a valódi tulajdonosok, az állampolgárok indokolatlanul korlátozva legyenek annak élvezetében.
Szükségszerű a vadgazdálkodás is, csak akkor legyenek szívesek ezt úgy megoldani, hogy kóbor vaddisznócsordák, rókák és egyebek az én kertemben ne keressenek betevője falatot.
A kutyasétáltatás alapvetően egy marginális probléma az erdőbe elhelyezett veszélyehulladék és egyéb szeméthez képest, amiket nagy valószínűség szerint nem a kutyákkal sétáló terítettek az erdőben. Javasolnám, hogy az ebtartók és a vadászok közösen lépjenek fel e közös érdek mentén.
Most akkor van vagy nincs állami tulajdon ? Most tényleg egy erdész vadásszal vitázol laikusként ? Kérlek ne .
Az erdőket nem sajátítják ki csak rendeltetésüknek és jogszabályi kötelezettségüknek megfelelően kezelik !
A vaddisznó egy okos , intelligens , opportunista(mindent alárendel a jólétének) állat ami oda megy ahol élelmet és nyugalmat talál . Pontosan tudja , hogy a kiskertek ilyenek , van kaja és a jogszabályok miatt a vadásztól is biztonságban van !
A szemeteléssel és az urbanizációs terhelés növekedésének problémájával egyet értek veled de ez össz társadalmi megoldást kíván . Van 4 kutyám és 2 macskám , pásztorkutyázásban elég tájékozottnak tartanak , kutyát fájó szívvel lövök csak -szívesen fektetném mellé a seggfej gazdit is - de aki hallott már kutya/kutyák által fojtogatott/marcangolt őzet/nyulat sírni az nem felejt és teszi a dolgát !
 
Békák nem kuruttyoltak tavaly felénk egyéltalán. több árnyas zöld vízparti élőhelyet kivágtak, dzsentrifikáltak murvával, és a vízügy most is serényen dolgozik egy kis patakra valami böszme betonizé építésén (hogy mi a terv nem tudjuk, mert úgy lecsapolták már az egykori lápot, hogy a patak évek óta száraz)

Régen éjjel messzire lehetett hallani a kuruttyolást.

Én a békákkal vagyok!
 
A közúton igen , de az erdei turista utak úgynevezett feltáró utak ! Ott nem kell .

Hát ezt az állami tulajdon részt nagyon kutyulod ! Jogilag is és természetben is létezik állami tulajdon ! Ebben a kontextusban a kutyát se érdekli a választó pógár ! Ha megnézhetnéd látnád , hogy igen van olyan , hogy közjóléti erdő ilyenek a parkerdők ! De erdeink jelentős része gazdasági úgynevezett faanyagtermő erdő melynek fő hasznosítása erdészeti célú ! Az erdőkben igen lehet sétálni a kijelölt turista utakon a törvényeket betartva ! A vad az államé a vadászati jog pedig a tulajdonosoké így a vadász kétfelé is fizet egyszer a tulajdonosoknak a terület használatért bérlemény formában és az államnak vadászjegy formában ! A vad mindaddig az államé amíg a jogosan vadászó azt el nem ejti ! Tehát ismét rosszul tudod . Pedig a horgász is kétfelé fizet az éves horgász jegy az államé a napi jegy meg a horgászati jog tulajdonosáé !

Most akkor van vagy nincs állami tulajdon ? Most tényleg egy erdész vadásszal vitázol laikusként ? Kérlek ne .
Az erdőket nem sajátítják ki csak rendeltetésüknek és jogszabályi kötelezettségüknek megfelelően kezelik !
A vaddisznó egy okos , intelligens , opportunista(mindent alárendel a jólétének) állat ami oda megy ahol élelmet és nyugalmat talál . Pontosan tudja , hogy a kiskertek ilyenek , van kaja és a jogszabályok miatt a vadásztól is biztonságban van !
A szemeteléssel és az urbanizációs terhelés növekedésének problémájával egyet értek veled de ez össz társadalmi megoldást kíván . Van 4 kutyám és 2 macskám , pásztorkutyázásban elég tájékozottnak tartanak , kutyát fájó szívvel lövök csak -szívesen fektetném mellé a seggfej gazdit is - de aki hallott már kutya/kutyák által fojtogatott/marcangolt őzet/nyulat sírni az nem felejt és teszi a dolgát !
Ogre, pont ugyan azt írtam...amit te, csak más szavakkal. Annyi különbséggel, hogy én azt állítom, hogy az erdő mindenkié, az állam csak a kezelője, mindannyiunk nevében. Éppen ezért nem látom, hogy min is vitatkozunk a pórázon kívül.
És igen, kétfelé fizet...
Szimpatikus nekem, hogy mennyire jogkövető és alkalmazó mindenki... ;)
Ezen nem fogunk összeveszni...
 
  • Tetszik
Reactions: Miskolci Ogre
Békák nem kuruttyoltak tavaly felénk egyéltalán. több árnyas zöld vízparti élőhelyet kivágtak, dzsentrifikáltak murvával, és a vízügy most is serényen dolgozik egy kis patakra valami böszme betonizé építésén (hogy mi a terv nem tudjuk, mert úgy lecsapolták már az egykori lápot, hogy a patak évek óta száraz)

Régen éjjel messzire lehetett hallani a kuruttyolást.

Én a békákkal vagyok!
Mi helyi szinten 3 éve harcban állunk a vízüggyel. Azt már az első évben sikerült elérni, hogy a kormányhivatal kötelezte őket a fő vegetációs és költési időn kívüli mederkarbantartásra. Előtte ugyanis a védett énekesmadarak költési időszakának közepén sikerült kivitelezniük. Majd beszállt a buliba az önkormányzat is, azóta a vízügyesek rühellnek minket.
 
Ogre, pont ugyan azt írtam...amit te, csak más szavakkal. Annyi különbséggel, hogy én azt állítom, hogy az erdő mindenkié, az állam csak a kezelője, mindannyiunk nevében. Éppen ezért nem látom, hogy min is vitatkozunk a pórázon kívül.
És igen, kétfelé fizet...
Szimpatikus nekem, hogy mennyire jogkövető és alkalmazó mindenki... ;)
Ezen nem fogunk összeveszni...
Az erdőnek gyakran van tulajdonosa. Nekem is van erőrészem. Az nem közvagyon.
 
Pont mi vagyunk a mérleg egyensúllyai . Ha nem lennének a vadászok a mostani korszerű mezőgazdaság miatt a vadak már szó szerint megettek volna minket is !
Ő, vagy tized ennyi nagyvad lenne a téli etetés hiányában. És több farkas.
De igen, ma már kellenek a vadászok.
És aki arról beszél hogy nincsen esélye a őzikenek, az először a vágóhídi hús ebédet hagyja abba. Ott tényleg semmi esélye a disznonak.
 
A sportvadász szvsz akkor is egy gyáva sz.r
Annak mi sportértéke van, hogy a meleg kocsival kiautókázik az erdőbe az ilyen meg olyan gore-tex meg fszm tudja milyen
sokszázezres hacukában, 1km -ről meg kilövi az elé hajtott állatot.
Aztán villog vele, hogy ő aztán demekkora spíler.
Hagyjukmár. Okádék.
 
  • Dühítő

Húú b...meg.
Mit lősz te 1 km ről?
Hajtóvadászatnál, márha erre gondolsz pont hogy rövid távra lövünk, és bizony ott a vad nagyrésze el tud menekülni, mivel nem talál minden lövés, sok esetben a puskát mire vállba kapja már eltünt a vad, vagy messze az apróvad.
Amire gondolsz az a mindenkori "elit" és slepp, újgazdag kör.
Ezek máshol is ilyenek, nemcsak vadászaton.
 
Nyilván sarkítottam. És utaltam arra, hogy csilliárdokért megveszi a fegyvert, optikát stb.
De ettől függetlenül úgy vélem, hogy akkor lehetne a sportvadászoknak óbréskodni, ha pl
pikával mennének a medvére és hasonló, valódi sportértékű, valódi veszélyt vállaló módon
győznék le a vadat.
 
  • Vicces

Van ilyen is, USA ban, ahol nincs ennyire szabályozva a dolog.
Mondjuk azért is ajvékolnak a habzó szájú szélsőséges idióták...
A sportvadász elnevezést amúgy hülyeségnek tartom, de ez honosodott meg a magyarban vmiért.
 
Húú b...meg.
Mit lősz te 1 km ről?
Hajtóvadászatnál, márha erre gondolsz pont hogy rövid távra lövünk, és bizony ott a vad nagyrésze el tud menekülni, mivel nem talál minden lövés, sok esetben a puskát mire vállba kapja már eltünt a vad, vagy messze az apróvad.
Amire gondolsz az a mindenkori "elit" és slepp, újgazdag kör.
Ezek máshol is ilyenek, nemcsak vadászaton.
Ez is igaz, de a mai világban van egy olyan szegmense a vadászatnak vadászoknak amely már nagyon távol van az "igazi" vadászattól az én megítélésem szerint pl az állandóan éjjel nappal , télen nyáron üzemelő automata szóró mellett felállított "összkonfortos" fedett "magaslesben"a vadásznak nevezett puskásemberek által agyonlőtt vadaknak semmilyen sportértéke nincsen, hiszen sok esetben a "vadász" nyugodtan durmolhat a kényelmes "lesben" a modern technika egyből jelez a számára, hogy ha valami agyon puskázható vad a szóróra téved, sajnos nem egy ismerősöm számára ezt jelenti a "vadászat".
 
Tudom, hogy van ilyen, régen is volt. Ugye a királyok, főurak hordszékről(+ágyasaik,pia stb társasága)....Csau és lelőtt néha pár hajtót is, de oda se neki.
Nem csak ami jelenség, de a technika miatt ez ma nyilvánosság számára is látható.
 
Húú b...meg.
Mit lősz te 1 km ről?
Hajtóvadászatnál, márha erre gondolsz pont hogy rövid távra lövünk, és bizony ott a vad nagyrésze el tud menekülni, mivel nem talál minden lövés, sok esetben a puskát mire vállba kapja már eltünt a vad, vagy messze az apróvad.
Amire gondolsz az a mindenkori "elit" és slepp, újgazdag kör.
Ezek máshol is ilyenek, nemcsak vadászaton.
Hajtásokhoz annyit fűznék még hozzá, hogy az én megítélésem szerint még ez a vadászati mód amelyet a mai világban Magyarországban még igazi vadászatnak lehet nevezni, hiszen ahogy te is mondtad a hajtás természetéből adódóan egy minimális technikai szint felett csak a vadász lőkészsége ügyessége számít, és a vadnak is van esélye. Persze ennek a vadászati módnak is fontos feltétele a vadász megfelelő önuralma és a vad szeretete és az, hogy ismerje a vadász a saját határait.

Én itt is bevezetném azt, hogy hajtásban való részvételt csak olyan vadászok számára engedélyezném akik a hajtás szezon előtt egy bizonyos lövésszámot ellőttek egy futóvad pályán, hozzáteszem jó pár olyan vadászt ismerek akik minden hajtás szezon előtt (van olyan aki év közben is) 80-100 lövést lead kvázi gyakorol a lőtéren futóvadra...

Annyit azért még elmondanék, hogy szerintem a modern technika a vadászatban egyáltalán nem ördögtől való dolog, sőt a modern fegyverek a lőszerek optikák gyakorlatilag tálcán kínálják a lehetőséget arra, hogy minél kevesebb sebzett rosszul meglőtt és emiatt elvesztett vad legyen, de ebben a rációban is a gyenge láncszem a gyarló vadásznak nem való ember.
 
Tudom, hogy van ilyen, régen is volt. Ugye a királyok, főurak hordszékről(+ágyasaik,pia stb társasága)....Csau és lelőtt néha pár hajtót is, de oda se neki.
Nem csak ami jelenség, de a technika miatt ez ma nyilvánosság számára is látható.
Igen volt, de annyi különbség van azért szerintem , hogy ez a "vadászati mód" ma már szélesebb vadász réteg számára elérhető.
 
Húú b...meg.
Mit lősz te 1 km ről?
Hajtóvadászatnál, márha erre gondolsz pont hogy rövid távra lövünk, és bizony ott a vad nagyrésze el tud menekülni, mivel nem talál minden lövés, sok esetben a puskát mire vállba kapja már eltünt a vad, vagy messze az apróvad.
Amire gondolsz az a mindenkori "elit" és slepp, újgazdag kör.
Ezek máshol is ilyenek, nemcsak vadászaton.
Nem azért, de tömény proliirigység sugárzik a hozzászólásból (amire válaszoltál).

"Sokszázezres hacuka", mintha az drága lenne. Egy motoros védőruha "sokszázezer", egy kerékpáros felszerelése simán sokszázezres, stb... Eleve a puska "sokszázezres" tétel, de egy tartósabb vadászing sincs 25 alatt már szerintem, egy bakancs 50 felett kezdődik, a távcsövek 60k körül kezdődnek, szóval a végére a legalapabb cuccokban sokszázeres felszerelésed lesz...

Azt hittem, hogy egy Igazi Brit nem ennyire csóró, hogy párszázezer forint valami úri huncutságnak tűnjön.

Szerintem pedig aki 1km-ről talál, az elég jó lövész, az már sportteljesítmény! Nyilván megfelelő felszerelés is kell hozzá. Nem tudom, hogy itthon mennyi olyan nyílt tér van, ahol ilyen távolságra lövést meg lehet egyáltalán kockáztatni a sűrű településszerkezet mellett. Felénk nem sok.
 
Igazából egy normális optika kicsit több 60 nál :) olyan 250 környékén kezdődik :cool:
Egy szerelék van 60 körül ma.