Hogyan reagál az USA a Sarmatra....
Az amerikai ICBM-ek elhúzódó modernizációja a
"Törpeember" reinkarnációjával végződhet.
Fotó: ribalych.ru
1983 tavaszán a szenátus 11 tagú Stratégiai Erők Bizottsága, amelynek elnöke Brent Scowcroft nyugalmazott légierő tábornok volt, azt javasolta, hogy a légierő két új típusú
ICBM-et fogadjon el. A hírszerzés (CIA és RUMO) szerint az ötödik generációs ICBM-ek két új típusát, az SS-24 és az SS-25-öt tesztelték és tervezték bevetésre a Szovjetunióban. A szenátusi meghallgatásokon született meg az "amerikai ICBM sebezhetőségi ablak" kifejezés. 1983 tavaszán az USA stratégiai nukleáris erejének szárazföldi komponense 1053 ICBM-indítóból állt. Ezek közül 550 darab 4. generációs LGM-30G "Minuteman-III" ICBM, 450 darab 3. generációs LGM-30F "Minuteman-II" ICBM és 53 darab 2. generációs LGM-25C "Titan II" ICBM volt. Az amerikai ICBM-ek teljes
"eldobható súlya" 1108,3 tonna volt. A szovjet stratégiai rakétahadseregek 1398 ICBM indítóállomást tartottak fenn. Ezek közül 308 db 4. generációs R-36M UTH ICBM (SS-18 mod 3, 4), 360 db 4. generációs UR-100 H UTH ICBM (SS-19 mod 3 4) és 150 db 4. generációs MR UR-100 UTH ICBM (SS-17 mod 3). A szovjet stratégiai rakétaerők teljes "eldobható tömege" 5076,5 tonna.
Stratégiai rakéták - nem Hollywood....
A Ronald Reagan elnök kormánya által 1981. október 2-án bejelentett Stratégiai Erők újrafegyverkezési programja az ICBM-ek tekintetében kétszáz MH LGM-118A rakéta telepítését írta elő a teljes Minuteman-flotta kiváltására. Eleinte ez a szám alacsonyabb volt (100), mint amit az előző Jimmy Carter-kormányzat tervezett. 1983 elején azonban egy úttörő kiegészítéssel bővítették. Reagan elfogadta a Scowcroft nyugalmazott altábornagy által elnökölt Stratégiai Erők Bizottságának 1983. április 6-án neki benyújtott jelentésének ajánlását, amely szerint egy másik típusú mobil ICBM-et kell kifejleszteni, amelyet a Midgetmannek neveztek el. Scowcroft tábornok bizottsága 1000 mobil Midgetman ICBM és 100 nehéz MX telepítését javasolta, mindezt az oroszokhoz hasonló mobil változatban.
1986 végére a Martin Marietta szerződést kapott. Engedélyezték az XMGM-134A Midgetman teljes körű fejlesztését. A rakéta első tesztindítására (vészhelyzet) 1989-ben került sor. A rakéta letért a pályáról, és a repülés 70. másodpercében megsemmisült. Az első sikeres tesztrepülésre 1991. április 18-án került sor. A rakéta a kaliforniai Vandenberg légibázisról indították, és 30 perces repülés után 7300 kilométert tett meg, majd eltalált egy szimulált célpontot a csendes-óceáni Kwajalein lőtéren. Összesen 16 tesztindítást terveztek, de a programot 1991 szeptemberében törölték.
"Ma az orosz Stratégiai Rakétahadsereg nyolc hadosztálya a legmodernebb rakétákkal van felfegyverezve. Összesen 183 RS-24 Yars rakéta áll szolgálatban náluk. A Tatiscsov 60. rakétadivízió hat ezrede a Topol-M silóalapú ICBM-kel van felfegyverezve. A Tejkovszkij 54. gárdista rakétadivízió további két ezrede a Topol-M ICBM-ek mobil változataival van felfegyverezve"."
Az XMGM-134A egy kisméretű, háromfokozatú szilárd hajtóanyagú rakéta volt, 14 méter hosszú és 1,17 méter átmérőjű. Kilövési súlya 13 600 kilogramm volt. Az LGM-118 Peacekeeperhez hasonlóan a rakéta is hidegindító rendszert használt, amelyet a szovjet 4. generációs ICBM-ek hasonló rendszereiről másoltak. A Midgetman maximális hatótávolsága körülbelül 11 000 km (6800 mérföld) volt. A rakétához két robbanófejet fejlesztettek ki: egy W87-1/Mk 21 robbanófejet 475 kilotonna hatóerővel és egy W61 "fizikai csomagon" alapuló, 340 kilotonna hatóerejű robbanófejet. 1991-ben a Midgetman K+F program finanszírozása megszűnt, a programmal kapcsolatos munka természetesen leállt, és az együttműködés egy része szétesett. A Midgetman fejlesztésének felfüggesztéséről szóló döntés meghozatalának fő tényezője egy katonai-politikai tényező volt: az USA és a Szovjetunió közötti, a stratégiai támadófegyverek csökkentéséről és korlátozásáról szóló szerződés (START I. szerződés) megkötése.
Az Egyesült Államok Stratégiai Légierő Parancsnoksága (SAC) jelenleg 400 ICBM LGM-30G Minuteman III indítórakétával rendelkezik: 100 rakétával a wyomingi Warren Légibázison
(90. Stratégiai Rakétaszázad) és egyenként 150 rakétával a montanai Malmstromban (341. Stratégiai Rakétaszázad) és az észak-dakotai Maynottban (91. Stratégiai Rakétaszázad). A 400 rakétából 200 a szabványos LGM-30G Minuteman III/Mk-12A változat, három W-78/Mk-12A egyedi irányítású robbanófejjel, míg 200 másik rakétát a 2002-2006 közötti időszakban a Safety Enhanced Reentry Vehicle (SERV) program keretében korszerűsítettek a kivont MH LGM-118A rakétákból származó W-87/Mk-21 robbanófejekkel.
E robbanófej technológiai jellemzői miatt visszafordíthatatlan tervezési változtatásokat hajtottak végre a szétválasztó egység platformján. Az e programon átesett rakéták már csak egy W-87/Mk-21 robbanófej hordozására alkalmasak. 1978-1982 között az 550 bevetett Minuteman-III-asból 300-at új, nagyobb teljesítményű W-78/Mk-12A robbanófejekre cseréltek. A W-62/Mk-12 robbanófejekkel a Minuteman III felszállósúlya
1150 kg, egy-egy robbanófej súlya 317 kg,
teljesítménye 170 kt. Az új, továbbfejlesztett fegyverzet, ugyanazzal a gyújtóegységgel, de az új robbanófejekkel a W-78/Mk-12A, felszállósúlya 1200 kg, egy-egy robbanófej súlya 333 kg, teljesítménye 350 kt.
Míg az előző konfigurációban a Minuteman "eldobható tömege" 1200 kilogramm volt, addig most 465 kilogramm. Vagyis a SLBM-ekkel ellentétben az amerikai ICBM-erőnek nulla a "visszatérési potenciálja". Egyetlen kilövéssel 800 robbanófejet képesek indítani, és ez a maximum.
Az orosz Stratégiai Rakétahadseregek remekül teljesítenek. A Stratégiai Rakétahadsereg nyolc hadosztálya jelenleg a legfejlettebb rakétákkal van felszerelve. Összesen 183 darab RS-24 "Yars" rakétával vannak felfegyverezve. A tatiszcsovi 60. rakétadivízió hat ezrede rendelkezik Topol-M silóalapú ICBM-ekkel. A Tejkovszkij 54. gárdista rakétadivízió két további ezredét a Topol-M ICBM-ek mobil változatával szerelték fel.
Az orosz Stratégiai Rakétaerőknél is van egy joker,
a 13. Dombarovo MR 621. rakétaezredének négy UR-100 N UTTH típusú ICBM-je van a legújabb harci felszereléssel, az Avangard hiperszonikus komplexummal. A legújabb és viszonylag új rakétarendszerekből összesen 265 darab van. A rakéták összesen 814 nukleáris robbanófejet hordoznak háromféle típusból: 500 kilotonna, 750 kilotonna és 2 megatonna. Természetesen ez még nem minden. Még mindig vannak elavult rendszerek. A 35. és a 7. gárdahadosztályok három ezredét a Topol rendszerrel fegyverzik fel, egyenként 27 rakétaindítóval, a két "nehéz" hadosztály, a 13. és a 62. pedig a régi szovjet R-36M2 rakétákkal, összesen 36 rakétával. Bár ezek a rakéták frissebbek, mint az amerikai Minutemenek, az előbbiek gyártását 1996-ban, az utóbbiakét pedig 1992-ben állították le. Az R-36M2-eseket új, nehéz RS-28-as Sarmat ICBM-ekre cserélik.
Ha összehasonlítjuk a mai szárazföldi ICBM-erők össztömegét, akkor nagyjából ugyanannyi: az USA-nak 333 tonna, Oroszországnak 339,75 tonna. A nukleáris erők szárazföldi komponensében mind a robbanófejek számát, mind azok súlyát tekintve nagyjából egyenlőség van. Sajnos a másik két komponens, a SLBM-ek és a stratégiai bombázók helyzete nem ilyen rózsás. Ezt a Sarmatokkal kell majd bepótolnunk. Ugyanúgy, mint a szovjet időkben.
A Boeing által gyártott LGM-30G Minuteman III éves gyártása a következőképpen alakult: 1972-ben - 148 darab, 1973-ban és 1974-ben 115 rakétát gyártottak, 1975-ben - 61 rakétát, 1976-ban - 50 rakétát, és a gyártás utolsó évében - 1977-ben - az utolsó 40 rakétát januárban és februárban gyártották le