Magyar történelem

Mert az csak úgy megy.
Igen, az úgy megy, csak abba az irányba kellett volna próbálkozni. A török is választhatott volna, hogy még egy országon és hadseregen keresztűl kell-e verekednie magát mire Bécsbe ér, ráadásul olyanon, amivel régen is meggyűlt a baja ha háborúról volt szó, vagy pedig megy a kisebb ellenállás fele, fizet útdíjat s szabadon átvonulhat egy szakaszon.
 
2015-ben ennek a tanulságát levonva intézkedtünk. Majd 150 év múlva meglátjuk, hogy jobb volt-e ez így.

amúgy a töröknek a hosszú ellátási láncok miatt nem működött volna az átendegős ajánlat. Plusz utána mi is két tűz közé kerültünk volna ugyanúgy.
Nem kell 150 évet várni, most is láthatod, hogy minden egyesség és a nyugat kérésére tett Magyarország számára káros egyezmény meg lépést jelenleg is azzal hálálják, hogy hátbaszúrnak már másnap. 9 szankciós csomagot szavazott meg Magyarország, közös hitelbe beszállt, fizeti a saját részét, és még most is a pénzinek egy része be van fagyasztva.

A hosszú ellátási lánc a "not my fuckig problem" kategória, ha a másik háborúzni akar Bécsben akkor vigye oda a cuccait, de sokkal egyszerűbb az neki, ha közben nincs még egy ország aki ellenséges az úton. A két tűz meg nem biztos, ráadásul két olyan ország tüze lett volna, aki lenullázta magát a háborúzások alatt, míg Magyarország hülyére kereste volna magát anélkül, hogy egyetlen embert is veszítsen.
 
Igen, az úgy megy, csak abba az irányba kellett volna próbálkozni. A török is választhatott volna, hogy még egy országon és hadseregen keresztűl kell-e verekednie magát mire Bécsbe ér, ráadásul olyanon, amivel régen is meggyűlt a baja ha háborúról volt szó, vagy pedig megy a kisebb ellenállás fele, fizet útdíjat s szabadon átvonulhat egy szakaszon.

1541-ben is milyen jól működött a terv...
 
  • Tetszik
Reactions: Kopi2000

Az meg aztán kurvajól működött, hogy Magyarország lakossága és gazdasága csak fogyott olyan háborúk miatt, amik elsősorban nem Magyarország ellen indultak, csak valahogy túl kellett jutni rajta nyugat fele. A fizetség meg a szokásos volt beleértve a mai napig, meglopás, elnyomás, zsarolás, kizsákmányolás, hátbaszúrás. Kb akármilyen random terv jobb lett volna ennél.
 
Mondtam már neked, ne szelektálj a történelmi események között. A törökkel Nagy Lajos király óta (XIV. sz.) álltunk hadban. A XVI. sz-ra, a Török birodalommal határos magyar királyság vált a török elsőszámú ellenfelévé, aminek társadalmi és gazdasági rendszerét a mohácsi csatáig már 150 éve szisztematikusan pusztították. A mohácsi csatáig letérdeltették, kivéreztették a gazdaságot, ezért ott, mindent egy lapra kellett feltenni. Az eredmény ismert.... Nem is tudom mi alapján állítod, hogy a török támadás nem ellenünk, hanem a tőlünk nyugatabbra eső országok ellen irányult???
 
  • Tetszik
Reactions: tarzaan

Miért is kellett ezt nekünk?

Nem ertem mire gondolsz? Kifejtened?
Arra gondoltam, hogy olvasgatsz a belinkelt PDF-ben és eljutsz arra a következtetésre, hogyha mondjuk a vágyott nyugatod frank magaskultúrája nem lepacsizik a törökökkel, hanem ugyanazzal az elánnal esetleg segít, akkor még lehetne az is, hogy nem rühelljük őket mint a szart, de ugye sajnos nem sikerült nekik, miképp a választottak egyetlen odarohadt törzsének sem, hogy a kis királyságocskáik ne patkányok legyenek.
 
Nekem nem kell ilyet olcasnon ahhoz, hogy tudjam, csak a franciak pacsiztak le a torokkel....Ok is azert, mert hadat viseltek a Habsburgok ellen....
 
Természetesen ez egyedi elszigetelt eset, semmilyen hatást nem gyakorolt a hazánkra. Sőt köszönjük meg két térdelő szopás között, hogy elviselhettük a tetteik következményét, hiszen ha ők pacsiznak le a törökkel, az nyugati és nemes, míg ha mi tettük volna, az felháborító. :D
 
Át kellett volna engedni a törököket, hogy eresszék nyugatra s tranzitdíjként elkérni tőlük azt az évi egymillió aranyforintot. S akkor nem fogyott volna a magyar olyan országok védelméért, akik az összes adandó alkalommal hátba szúrták Magyarországot és teszik mai napig.
hagyjuk már ezt, miért kell ennyire lenézni az országot?
A török természetesen Bácset akarta...
Ami akkor egy jelentéktelen városka volt a duna partján, még akkor is ha gazdag, és ott lakott a Habsburg, akit azért választottak Német-Római császárnak, mert abszolút jelentéktelen volt, de a török Bécset akarta.
És teljes lelki nyugalommal hagyta volna a saját ellátási vonalain egy országot, ami akkor már 150 éve dacolt velük, és még 10 évvel Mohács előtt is lendületből csapott vissza minden török próbálkozásra.
Amúgy a nyugat közép-európát hagyta szarban, nem csak minket.
A spanyol bukásnak is fontos összetevője volt, hogy a pénz a török elleni harcra folyt el, miközben a franciák néha hátba támadták őket.
Ahogy minket is a 30 éves háborúban, a török kiűzésekor, mohács előtt, és még jópárszor a történelemben.
@Pogány
annyira elszigetelt, hogy abban a 150 évben
Mohács előtt
Buda első 1541-es ostromakor
a 30 éves háborúban
és a török kiűzésekor
támadtak vagy nyíltan, vagy közvetetten hátba
 
  • Tetszik
Reactions: antigonosz
Természetesen ez egyedi elszigetelt eset, semmilyen hatást nem gyakorolt a hazánkra. Sőt köszönjük meg két térdelő szopás között, hogy elviselhettük a tetteik következményét, hiszen ha ők pacsiznak le a törökkel, az nyugati és nemes, míg ha mi tettük volna, az felháborító. :D
Ne orjongj, pld a Nemes Birodalom es a Habsburg Birodalom nem pacsizott le a torokokkel, sot felszabaditottak bennunket a torok iga alol...
 
Ó, csak előtte belelöktek a hódítási kísérleteikkel, a fejünk feletti egyezségekkel, azzal, hogy ahányszor ránk támadtak a korban bármikor, ezek a retkek hátbatámadtak egyből, majd a nagy felszabadítás után felrobbantották a védelmi rendszereinket, több körben kivitelezve, a történelmi emlékehyleink jó részét, kolostorokat, a Pálos rend rejtett helyeit, barlangokat, eltörölve az önazonossághz tartozó emlékek jó részét, a mai főváros Buda várából büszkén lenéző Savoyai főherceg Budát bázisnak használva népírtó hadjáratokat vezetett a pesti oldalra, a teljes magyar nemességnek kellett az osztrákokhoz fordulni, hogy az leállítsa, a megölt magyarok helyére nahát, mint mindig, svábokat telepítettek. Köszönjük. Megint térdre ereszkedne egypár remegő lábú rajongó társunk szopni. :D És aztán milyen remekül sikerült nekik nem patkánynak lenni, sokat fejlődtek. :D Ja nem, maradt minden a régiben.
 
  • Tetszik
Reactions: Kim Philby
Természetesen ez egyedi elszigetelt eset, semmilyen hatást nem gyakorolt a hazánkra. Sőt köszönjük meg két térdelő szopás között, hogy elviselhettük a tetteik következményét, hiszen ha ők pacsiznak le a törökkel, az nyugati és nemes, míg ha mi tettük volna, az felháborító. :D
Ha hallottal a paviai csatarol, akkor tudod, hogy I. Ferenc francia kiralyt megalazo modon legyoztek a Habsburgok. A francia kiraly idolegesen fogsagva is esett.... Innen nezve nem meglepo, hogy ezek utan, kilepve a kereszteny kiralysagok kozossegebol, a torokkel cimboralt....
 
Az isztambuli béke[szerkesztés]​

1533. június 22-én megkötötték a várva várt békét Szulejmán és a Habsburg fivérek között. A szultán gyermekeivé fogadta Ferdinándot és Habsburg Máriát, elfogadta Ferdinánd magyarországi területszerzését, de utóbbinak az általa birtokolt magyar területekért évi 30 ezer aranyat kellett fizetnie, s a Porta nyomására el kellett ismernie Szapolyai Jánost Magyarország királyaként.

A békekötést a Habsburg-hű magyarok nagy felháborodással fogadták. Nyilvánvalóvá vált, hogy Ferdinánd a bátyja, V. Károly pénzügyi és fegyveres támogatása nélkül nem képes támadó háborút indítani a török ellen. V. Károly számára a magyar háború ügye sokadlagos volt a francia királlyal való rivalizálás, a protestantizmus terjedése, a Német-római Birodalom belső problémái vagy akár a mediterráneumi hadszíntér mellett.

A váradi béke[szerkesztés]​

Searchtool right.svgBővebben: Váradi béke
Ferdinánd és János hosszú küzdelem után elismerte, hogy egyikük sem tudja legyőzni a másikat, így 1538. február 24-én Váradon a két uralkodó titkos megállapodást kötött. A szerződés két részre osztotta az országot: a keleti rész Szapolyaié, a nyugati Ferdinándé. Ezen kívül kimondta, hogy I. János halála után az egész ország Ferdinándra száll. Szapolyai ekkor már idős volt, és sem felesége, sem fia nem lévén, elfogadta ezt a szerződést. A szerződésbe (a biztonság kedvéért) azért belevették, hogy ha esetleg Jánosnak fia születne, akkor kárpótolni kell őt egy német hercegséggel. A megállapodás mindkét fél miatt titkos volt, ugyanis ez sem Szulejmán szultánnak, sem V. Károlynak nem tetszett volna.

Ferdinánd azonban mindenről tájékoztatta Szulejmánt. Arra számított, hogy a szultán megvonja a segítséget ellenfelétől, ha rájön az árulásra.
Ez így is történt, ám az 52 éves Szapolyai János meghiúsította Ferdinánd terveit: feleségül vette Izabellát, a lengyel királylányt, majd fiuk született, de ez a frigy nem sokáig tartott; 1540-ben János szívszélhűdésben meghalt. Halálos ágyán megeskette hű tanácsadóját, Fráter Györgyöt, hogy nem tartja be a váradi béke passzusát, hanem fiát, Jánost juttatja a trónra.[12] György barát nagyon ügyes politikus volt. Állítólag Ferdinánd egyszer úgy nyilatkozott róla, hogy neki mindene megvan, ami Szapolyai Jánosnak, csak „azt a barátot”, azt irigyelte tőle.

Ferdinánd sereggel jött azért, amit szépen nem adtak neki. Az 1541-es budai ostromot szintén Roggendorf vezette, 30 000 német zsoldos vonult a csecsemő király ellen.
 
  • Hűha
Reactions: Venom85
Az meg aztán kurvajól működött, hogy Magyarország lakossága és gazdasága csak fogyott olyan háborúk miatt, amik elsősorban nem Magyarország ellen indultak, csak valahogy túl kellett jutni rajta nyugat fele. A fizetség meg a szokásos volt beleértve a mai napig, meglopás, elnyomás, zsarolás, kizsákmányolás, hátbaszúrás. Kb akármilyen random terv jobb lett volna ennél.

Ház ige, az a jó szultán még csak véletlenül sem akarta elfoglalni/vazallussá tenni az országot.

A velük szövetséges (és áruló) Erdélybe sem törtek be rendesen török/tatár hordák és nem vittek el rabszolgának pár millió magyart.

Sajnosekkoriban pont a magyarok egyik - protestáns - feleszúrta hátba a nyugatot.

Mohácsnál elég lett volna még vári 1 v 2 napot, és ott lett volna egy 20-25000-es cseh erősítés, ami ár Fehérvárnál járt.

Budát is kis híjján sikerült visszavenni még a 16. század végén - Erdélyt sikerült is - , csak ugye az Erdélyi főuraknak szinte végig fontosabb volt a saját kis homokozójuk ésinkább a török mellé álltak.

Bocskai István sem a lottón nyerte a koronát a szultántól, hanem árulása jutalmául.

A 17. század végén is nyugati segítséggel szabadultunk meg a töröktől, miközben Thökölytől Rákóczin át Bercsényiig egy rakás hazaáruló még mindig az ő szekértolójuk volt.
 
  • Tetszik
Reactions: Kopi2000

Az isztambuli béke[szerkesztés]​

1533. június 22-én megkötötték a várva várt békét Szulejmán és a Habsburg fivérek között. A szultán gyermekeivé fogadta Ferdinándot és Habsburg Máriát, elfogadta Ferdinánd magyarországi területszerzését, de utóbbinak az általa birtokolt magyar területekért évi 30 ezer aranyat kellett fizetnie, s a Porta nyomására el kellett ismernie Szapolyai Jánost Magyarország királyaként.

A békekötést a Habsburg-hű magyarok nagy felháborodással fogadták. Nyilvánvalóvá vált, hogy Ferdinánd a bátyja, V. Károly pénzügyi és fegyveres támogatása nélkül nem képes támadó háborút indítani a török ellen. V. Károly számára a magyar háború ügye sokadlagos volt a francia királlyal való rivalizálás, a protestantizmus terjedése, a Német-római Birodalom belső problémái vagy akár a mediterráneumi hadszíntér mellett.

A váradi béke[szerkesztés]​

Searchtool right.svgBővebben: Váradi béke
Ferdinánd és János hosszú küzdelem után elismerte, hogy egyikük sem tudja legyőzni a másikat, így 1538. február 24-én Váradon a két uralkodó titkos megállapodást kötött. A szerződés két részre osztotta az országot: a keleti rész Szapolyaié, a nyugati Ferdinándé. Ezen kívül kimondta, hogy I. János halála után az egész ország Ferdinándra száll. Szapolyai ekkor már idős volt, és sem felesége, sem fia nem lévén, elfogadta ezt a szerződést. A szerződésbe (a biztonság kedvéért) azért belevették, hogy ha esetleg Jánosnak fia születne, akkor kárpótolni kell őt egy német hercegséggel. A megállapodás mindkét fél miatt titkos volt, ugyanis ez sem Szulejmán szultánnak, sem V. Károlynak nem tetszett volna.

Ferdinánd azonban mindenről tájékoztatta Szulejmánt. Arra számított, hogy a szultán megvonja a segítséget ellenfelétől, ha rájön az árulásra.
Ez így is történt, ám az 52 éves Szapolyai János meghiúsította Ferdinánd terveit: feleségül vette Izabellát, a lengyel királylányt, majd fiuk született, de ez a frigy nem sokáig tartott; 1540-ben János szívszélhűdésben meghalt. Halálos ágyán megeskette hű tanácsadóját, Fráter Györgyöt, hogy nem tartja be a váradi béke passzusát, hanem fiát, Jánost juttatja a trónra.[12] György barát nagyon ügyes politikus volt. Állítólag Ferdinánd egyszer úgy nyilatkozott róla, hogy neki mindene megvan, ami Szapolyai Jánosnak, csak „azt a barátot”, azt irigyelte tőle.

Ferdinánd sereggel jött azért, amit szépen nem adtak neki. Az 1541-es budai ostromot szintén Roggendorf vezette, 30 000 német zsoldos vonult a csecsemő király ellen.

Nem volt ott semmiféle csecsemő király, legfeljebb csecsemő trónbitorló.
 
Azt nem ertem, miert linkelsz be komplett szocikkeket minden magyarazat nelkul? Nem ertem, mit szeretnel ezzel mondani?
 
Végülis csak kiemeltem az érdekes részt, hiszen állítottad, hogy fraternizálás csak frank részről volt, tőlük aztán érthető is, miközben persze szopod a nyugatot rendületlenül és ostorozod azokat, akik itthon az utólagos tudással tán pont ezen nyugatra mentek volna rá.