Azt olvastam, a társasági adó a legkedvezőbb az Unióban. Az adóbeszedést pedig komolyan veszik, minden információt megpróbálnak becsatornázni a NAV-ba, így nehéz az adóelkerülés.+társasági adó is kedvezőbb. A LEGO pont az a cég, amely a folyamatos gépesítésnek köszönhetően egyre kevesebb humán erőforrást igényel, így negatív munkaerőpiaci helyzet ide vagy oda, nyugodtan telepítik ide ők is a gyártósorokat, mert tudják, hogy egyre kevesebb ember kell nekik. Amire elsőre azt mondanám, hogy nem jó, mert ugye Nyiregyházán ők a legnagyobb foglalkoztatók,, de,, maradnak is, mert mindez nem azt jelenti, hogy nem kell ember, csak azt, hogy kevesebb. Több gyártósor így vagy több ember kell vagy marad az állomány, a gyár termelékenysége viszont nő, ami ugye exportra megy, így külkereskedelmi egyenleget segíti pozitív tartományba tartani.
Sokan nem is gondolnák, hogy (főleg a raktározási szektorban) óriási gépesítés folyik, így szerintem kár rimánkodni az idetelepülő gyárok ellen szólóknak "hogy minek, úgysincs már munkaerő" (szerintem aki kitalálta, hogy gyárt hozzon ide, az nem hülyéket kért meg, hogy mérjék fel az itteni helyzetet), mivel bővítás vagy új gyár már teljesen új technológiát alkalmaz, kevesebb emberrel, így lassan , de ez a helyzet is rendbe fog jönni. Export meg csak növekszik...
Szerinted van erre valós esély,vagy csak jól hangzik?
Attól függ milyen drón és mennyire gondolják komolyan.Szerinted van erre valós esély,vagy csak jól hangzik?

Régiós összevetésben is faszagyerekek vagyunk!Új GDP adat. Nem akarunk befékezni, még dübörgünk...
https://www.portfolio.hu/gazdasag/2...-gazdasag-egesz-europa-a-hatunkat-nezi-407077
![]()
De majd a következő félévben tuti kifulladunk.
Egyébként most már sztem is. Csak vicces, h. a nagy elemzők mindig ezt várják, aztán a számok pofánvágják őket.

Mindig szoktam vakargatni a fejem, hogy lehet verni a szép nagy %-os növekedésre, csak ameddig a finn egy főre eső GDP a magyar négyszerese és mi kétszer jobban sem növünk százalékosan ez azt jelenti, hogy ők perpill távolodnak tőlünk...Új GDP adat. Nem akarunk befékezni, még dübörgünk...
https://www.portfolio.hu/gazdasag/2...-gazdasag-egesz-europa-a-hatunkat-nezi-407077
![]()
De majd a következő félévben tuti kifulladunk.
Egyébként most már sztem is. Csak vicces, h. a nagy elemzők mindig ezt várják, aztán a számok pofánvágják őket.
Koszonhetoen nyugati gazdasagi partnereinknek es az EUnak gyumolcsozo a nyugati erdekszferaba tartoznunk. Hasonloan jot tett nekunk a gazdasagi kapcsolatok elenkitese az Egyesult Allamokkal. Ilyen sikert nem nyugatorientalt orszagok nem mondhatnak el magukrol.Régiós összevetésben is faszagyerekek vagyunk!
Tönkreverte az egész régiót a magyar gazdaság
Azzal, hogy a magyar gazdaság az idei harmadik negyedévben 5%-kal nőtt a nyers adat szerint, két szempontból is abszolút kilóg a régiós mezőnyből: egyrészt ez gyorsulást jelent a második negyedévi 4,9% után, míg a többieknél jellemzően lassulás történt, másrészt maga a növekedés üteme is sokkal gyorsabb, mint a régiós országok eddig közzétett adatai.
https://www.portfolio.hu/gazdasag/20191114/tonkreverte-az-egesz-regiot-a-magyar-gazdasag-407065
Koszonhetoen nyugati gazdasagi partnereinknek es az EUnak gyumolcsozo a nyugati erdekszferaba tartoznunk. Hasonloan jot tett nekunk a gazdasagi kapcsolatok elenkitese az Egyesult Allamokkal. Ilyen sikert nem nyugatorientalt orszagok nem mondhatnak el magukrol.
A Csepel a nemtudom már mi volt a neve kutatóintézettel egy saját motorfejlesztést akart.1hengeres stabil motortol V16 motorig egy családot.(A turbófeltöltő,ami aztán a Rába-MAN Turbót hiresé tette,abbol a tervezetbl származik.)Mikor a D566/750 család még csak formálódott a rajzasztalon.Ede győzött a MAN liszenszvásárlással.De ez nem egyedi eset.A Ganz ugyanigy járt a mozdony motorcsalád tervezetével.Abbol legalább pár darab készült,mielött a ha jol emlékszem francia licencet megvették,és félbe szakitották a saját tervezést
Poén az,hogy a Csepel Autógyár is igy indult.A Rába Botond III került akkor a levesbe a politika miatt,és vették meg a Steyer licencet--holott a Rába gépe sokkal fejlettebb volt.
Ennyit a központi állami tervezés mindenható jóságárol.Aki hisz benne,olvasson Hayeket
én meg strapálom itt magam a másik topikban totál fölöslegesen ahelyett, hogy átnéztem volna időben ide ....Az a Rába-MAN úgy kellett mint egy falat kenyér. A Csepelnek és a Járműfejlesztési Intézetnek 10 év alatt nem sikerült tervezni és gyártani egy működő motorcsaládot. Újabb 5 év alatt pedig nem sikerült legalább használhatóra fejleszteni.
És nem a teherautók miatt, hanem azért, mert szállítani kellett volna a buszokat a közös piacra, de nem volt beléjük üzemképes vagy használható motor. A régi Csepel D614 gyenge volt és elavult, a JÁFI meg az elvártnál gyengébb és rettenetesen megbízhatatlan.
De megnézheted azt is, hogy a FUG meg a PSZH miért kapta a régi Csepel D414 motort és nem valamelyik négyhengeres JÁFI-t.
Nincs itt semmi összeesküvés. Ha a Csepel nem lett volna balfasz, rengeteg motort gyárthatott volna az Ikarusokba meg a saját teherautóiba is.

én meg strapálom itt magam a másik topikban totál fölöslegesen ahelyett, hogy átnéztem volna időben ide ....![]()
Konkrétan Botond háromról én sem tudok, szerintem a kolléga arra gondolt hogy anno a Rába korszerűbb és jobb teherautókat gyártott, de politikai okokból nem azt tolták a komcsik hanem inkább a Csepelt erőltették. Aminek az első modellje egy Steyr teherautó licensze volt, asszem ez:
Többek szerint el kéne már felejteni.Európai nagyágyú lesz a Rába
https://www.portfolio.hu/uzlet/20191119/europai-nagyagyu-lesz-a-raba-407549

Többek szerint el kéne már felejteni.![]()
A működés biztosítása érdekében a fórum alapvető, illetve opcionális sütiket használ..