Magyarország ipara

32 milliárd forintos beruházás lesz Tatabányán
A dél-koreai Doosan 4,7 milliárd forintos vissza nem térítendő kormányzati támogatással32 milliárd forintos autóipari beruházást telepít Tatabányára.

A beruházás bejelentésén szerdán Budapesten Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter közölte, hogy a Doosan új üzemeEurópában egyedüliként fog rézfóliát gyártani elektromos autók akkumulátoraihoz.

A Doosan Group európai elnöke a gyár termékei iránti kereslet növekedésére számít a következő években. Jongwoo Kim hozzátette, hogy az építkezés még idén elkezdődik

és várhatóan 2019 második felében ér véget.

http://www.origo.hu/gazdasag/20181107-tatabanyai-doosan-beruhazas.html
32 milliárdos beruházás nem kicsi. Ehhez még jön majd hozzá 2-4 év múlva a következő 20-30 milliárd ha ez befutott és megfelel.
 
Részlet a cikkből:

Gigaberuházás érkezhet Kelet-Magyarországra
Szijjártó Péter legutóbb kínai látogatásán közölte, hogy küszöbön áll egy megállapodás a világ egyik legnagyobb kínai autóipari beszállító vállalatával. Egy jelentős, több mint 110 millió dolláros kelet-magyarországi beruházásról van szó, amely a vállalat első Kínán kívüli gyártási központja lesz. A pontos befektető és a város nevét hamarosan nyilvánosságra hozzák.

http://www.origo.hu/gazdasag/201811...arorszag-nagyhatalom-gazdasagi-novekedes.html
 
Oszt munkást honnét fognak laszozni? Mert "használható" bio droidból egyre kevesebb van.
 
  • Tetszik
Reactions: Nagy Csaba
Oszt munkást honnét fognak laszozni? Mert "használható" bio droidból egyre kevesebb van.
Biztos vagyok benne, hogy van ott még szabad ember. Egyébként hiába jönnek onnan a Dunántúlra dolgozni, sokan már vissza is mennek. Főleg a betanított munkaköröket érinti ez.
 
Már csak az a kérdés, hogy a Dunántúlon miért felejtik el Baranya megye egészét, Somogy megye déli részét, ott van jó infrastruktúra, meg sok a munkanélküli, hisz a bányabezárás óta ott az országban az egyik legnagyobb munkanélküliség. Ott van Pécs 160.000 lakossal, meg Komló 22.000 lakossal, hogy csak a 2 legnagyobb települést említsem. És mindig megy a szöveg, hogy a dunántúl lekötött, meg szegény kelet-magyarország stb. Ez a déli rész meg mintha nem is az ország része lenne. Simán elférne ide 2 vagy akár 3 többEzres üzem is mert lenne rá munkás bőven. Meg Mohács fele van jó vasútvonal onnan meg a Dunán keresztül bárhova jó vizi szállítás lehetséges. Van már autópálya is, van a Pécs vasasi külfejtéses üzemben koxolható feketekőszén. Sok mélyművelésű bányából ittmaradt víz-gáz-áram infrastruktúra kihasználatlanul, ráadásul az épületek 30%-a is még megvan és üresen áll. Vagy 10-15 telephelyen.
 
Üdv. Mi mit szóljunk itt a Dél-Alföldön. Szöged és környéke.
 
  • Tetszik
Reactions: phaidros
Üdv. Mi mit szóljunk itt a Dél-Alföldön. Szöged és környéke.

Az sem az igazi, de ott nagy hagyománya van a gyógyszergyártásnak, és még mindig jobb helyzetben van mint Baranya. Én oda egy nagy Nemzeti gyógyszergyártó üzemet építenék, meg pár konzervgyárat. Tipikusan mezőgazdasági környék, + van gyógyszeripari vonatkozása. Baranyába, meg inkább nehézipar meg bányászat illik és ehhez van jó lehetőség. Fegyver és Páncélzat alapanyagot lehetne gyártani könnyedén. Dunán hozni a fém alapanyagot, a szén helyben van. Ha nagyon akarjuk urán is van. Fejér megyéből ha a bauxit külfejtést kicsit megmozgatjuk lenne ott alumíniumgyártás, melléktermék zagy Titánium és egyéb más ritkafémekben gazdag, kiszárítva és kinyerve a fémeket belőle lejöhetne a Dunán és a Fegyver és Páncélzatgyártásban jól felhasználható lenne. Késztermék menne vonaton Mohácsra, alapanyag vissza vonaton Pécs környékére. Vagy akár mehetne a gyártás Mohácson, a Koxolás meg a bányászat és alapanyaggyártás Pécsen. (ez részletkérdés)
 
Már csak az a kérdés, hogy a Dunántúlon miért felejtik el Baranya megye egészét, Somogy megye déli részét, ott van jó infrastruktúra, meg sok a munkanélküli, hisz a bányabezárás óta ott az országban az egyik legnagyobb munkanélküliség. Ott van Pécs 160.000 lakossal, meg Komló 22.000 lakossal, hogy csak a 2 legnagyobb települést említsem. És mindig megy a szöveg, hogy a dunántúl lekötött, meg szegény kelet-magyarország stb. Ez a déli rész meg mintha nem is az ország része lenne. Simán elférne ide 2 vagy akár 3 többEzres üzem is mert lenne rá munkás bőven. Meg Mohács fele van jó vasútvonal onnan meg a Dunán keresztül bárhova jó vizi szállítás lehetséges. Van már autópálya is, van a Pécs vasasi külfejtéses üzemben koxolható feketekőszén. Sok mélyművelésű bányából ittmaradt víz-gáz-áram infrastruktúra kihasználatlanul, ráadásul az épületek 30%-a is még megvan és üresen áll. Vagy 10-15 telephelyen.
Üdv. Mi mit szóljunk itt a Dél-Alföldön. Szöged és környéke.
Mind a kettő komcsi vidék. Nem jópofiból meg szeretetből mennek a beruházások, sohasem úgy mentek, még 100 éve sem. Az adott terület politikusa, politikusa lobbiznak, ha elég befolyásosak, haverok, hozzák a választási eredményeket, sokat tesznek a pártért, nagy kutyák stb, akkor vissza van nekik osztva "érdem szerint" a közösből. Az erősebb kutya baxik elv szerint. Ettől függetlenül saját véleményem szerint már bőven ráférne mindkét vidékre hogy valami legyen ott, főleg Baranya+Somogy az olyan mintha nem is létezne.
 
Megnyílt a legmodernebb magyar papírgyár
A 15 milliárd forint összértékű, illetve 15 hónapig tartó beruházás során elkészült új gyáregység átadásán jelen volt Varga Mihály pénzügyminiszter is Dunaföldváron. Hazánk legmodernebb higiéniai-alappapír gyártó és feldolgozó üzeme több mint 100 új munkahelyet biztosít a régióban. A magyar vállalat több mint 20 országba exportálja termékeit, 2013 óta Norvégiában is külön gyáregységük működik, valamint kiemelt figyelmet fordítanak a környezetkímélő technológiák használatára.

A beruházást a kormány nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházásai közé sorolta, és a Nagyvállalati Beruházási Támogatási programban 4,5 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásban részesítette.

Az összesen 15 milliárdos beruházás több mint 100 új munkahelyet teremtett az első ütemben.

Egy kis garázscégből indulva megvalósult a magyar sikertörténet: a Vajda-Papír új, Magyarország legmodernebb papírgyárának megnyitása. Volt bátorságuk és mertek kockáztatni. Cégük ma már meghatározó szereplője a papíripari ágazatnak – mondta beszédében Varga Mihály.

Magyarország legnagyobb és Közép-Európa egyik legnagyobb, 180 ezer négyzetméteres területen épült 26 ezer négyzetméteres higiéniai-alappapír gyártó egysége 15 hónap alatt készült el.

Az új gyárban a beérkezett cellulózt előbb alappapírrá, majd késztermékké konvertálják. A hazai piac ellátása mellett a dunaföldvári gyár termékeit Skandináviába, a Baltikumba és Közép-Kelet-Európába exportálják több mint 20 különböző országba. A vállalat hazai feldolgozókapacitása ezzel a beruházással több mint 100 ezer tonnára nő, ami mind a jól ismert Ooops! termékek, valamint a nemzetközi viszonylatban is értékesített sajátmárkás termékek további töretlen fejlődését teszi lehetővé.

A Vajda-Papír Kft. hazai gyártásban immár 100 ezer tonna higiéniai papírterméket tud előállítani.

Egy átlagos magyar család évi 8 kiló higiéniai papírterméket használ el, vagyis 12 és fél5 millió ember higiéniai papírszükségleteit tudják ellátni. A vállalat honi beruházásainak összértéke az elmúlt közel húsz évben 30 milliárd forint volt, míg a skandináv területen 2013 és 2018 között 15 millió eurós beruházást végeztek el. A gyár által felhasznált fa alapanyag tudatosan, ipari felhasználásra telepített erdőkből származik, és a gyártás során felhasználandó víz mennyisége is jóval kevesebb, mint korábban volt.

http://www.origo.hu/gazdasag/20181109-atadtak-magyarorszag-legnagyobb-papirgyarat.html
 
  • Tetszik
Reactions: Szittya and fip7
A szénhidrogének csak hidrogén- és szénatomokat tartalmaz. Ha egy vegyület nitrogént is tartalmaz akkor nem lehet szénhidrogén.
A kitin a poliszacharidok csoportjába tartozik.
 
  • Tetszik
Reactions: Loken and vata
Ami alternativaja lehetne egy csomo teruleten a szenhidrogennek es szarmazekainak. Nem?
Szénhidrogént használ a petrolkémia vagy a műanyagipar. Nem tudok olyan esetről, fejlesztésről, hogy kitinnel vagy valamilyen módosított formájával helyettesíteni lehetne a szénhidrogéneket. A kitin módosított formáját - nem tudom, ismerem ezen anyagok nevét, molekuláris képletét - orvostudományban, növényvédelemben használják de nincs nagyon elterjedve szerintem.
 
  • Tetszik
Reactions: vilmoci