Mbombe 4x4 , 6x6 , 8×8 / Barys 8x8

Esélyes, hogy mindhárom dolog közrejátszik.

Amúgy én tudnám szeretni még a Mobombét is (persze nem a currus által összeszerelve), kifejezetten tetszik az a 70% körüli azonos alkatrészből épülő járműcsalád mivolta, csak őszíntén szólva, szeretem trollkodni vele celebrát. :D

Mondjuk az a szerencsétlen 8x8-as elég elbaszott azzal a 2 R2D2-vel elől, így sose lesz olyan védett mint pl egy AMV. Át kéne tervezniük, ha az exportpiacon labdába szeretnének rúgni a nagyokkal.
De a 6x6-os kifejezetten tetszik olcsó APC pótlékként, belügyes/missziós járműnek. Én inkább annak a bázisán hoztam volna létre még egy 16 tonna max tömegű 4x4-es mrap-ot, mint a Gidrán, majd terveztem volna mellé egy max 10 tonnás NMS szerű kisebb járművet. És akkor minden kategóriát le tudnának fedni egy járműcsaláddal.

Viszont amennyire összebútoroztunk az RM-el, elég kétséges, hogy máshonnan szereznénk be APC-t, ha már Kaposváron fogják tervezni/gyártani a belengetett hibridet... A BTR-el kihúzzuk addig. Kár is ilyeneken rugózni.
Ami azt illeti,én meg pont olyan szélvédős fűlkével látnám el inkább a 8-ast is,mint a 6-ost.És megelégednék a 14,5milis AP lőszer elleni körvédelemmel.
Papiron különben van Boxer szintűre felpáncélozott változata is a 8-nak,de megrendelő hiányában nem került gyártásba még protó szinten sem.
Szerintem ezek a gépek pont arra lettek tervezve,amire leginkább lehet számitanunk.Hibridháborúra.
RM amúgy bent van a dél afrikai hadiiparban.Ugyanúgy lehetett volna ezeket is legózni RM-Paramount-Hu kooperációban,ahogy most a türkis-germán magyar Gidránok lesznek.Mint harcjármű család,szerintem sokkal több lehetőséget rejt magában,mint a türkis Sárkány.Főleg a 6os lehetne egy mindenes járgány.Azt netudom,hogy lehetne e belőle úszóképes verziót fabrikálni.RM TM170 szintén orrmotoros,és úszott,ahogy a koreai gyártású utóda,az S5 is.
Szerintem érdemes tanulmányozni az angólai háborút,főleg érdekes a záró szakasza,a 87-88as hadműveletek. @Hpasp t kéne rávenni,hogy irjon belőle egy sorozatot.Légvédelmi szempontbol is igen tanulságos lenne.Kubaiak egy rétegzet légvédelmi vonalat épitettek ki ott,és a kubai légierő is támadta a búr célpontokat is,elég élénken.
Szerintem pont olyan gennyes,katyvaszos hibridháború folyt ott,ami nálunk itt a mi kis szarosvödör KM-nkben is kialakulna,ha mégis összeugranánk egymással.Jugó polgárháború és Kelet Ukrajna is ezt mutatja.
 
  • Tetszik
Reactions: Pogány

Távlatilag lesz belőle sorozat, de még bőven kell hozzá gyűjteni anyagot.
 
A 6x6-os mellett, ami szintén véd nehézgéppuska ellen, meg 27 tonna a legnagyobb össztömege, ami bőven elég abban a kategóriában, szerintem felesleges csinálni 8x8-ból szélvédőst. Rendesen védett IFV variánsra nagyobb szükség lenne, hogy sikeres lehessen az export piacon.

Ezek a szélvédős APC-k szvsz el fognak tűnni, részben kiszorítják őket a még olcsóbb, olcsóbban karbantartható MRAP-APC hibridek, mint a Griffon, vagy a 6x6-os Mbombe. Részben meg inkább megveszik a "hagyományos"(modern lehet jobb szó :D) kialakítású, de nagyobb tudású APC-ket kicsit drágábban, amikben jóval több fejlesztési potenciál van.

Ha megnézed, amíg a modern kerekesek APC/IFV-k, mint a Boxer, AMV, Piranha 5 stb, a reneszánszukat élik. Szélvédős APC-t utóbbi időben nagyobb mennyiségben talán csak Algéria vásárolt ( jó, oké, egyből 980db-ot), de mellé már meg is kezdték az 500 db Lance tornyos Boxer IFV összeszerelését is. Kíváncsi leszek, hogy a Patria 6x6-os mennyire fog befutni a nagytestvér mellett, tudják-e annyival olcsóbban adni, mint amivel kevesebbet tud.

Az a baj ezzel hibrid hadviselésre tervezéssel... ami egy hagyományos háborúban megállja a helyét, az hibridben is meg fogja, de megfordítva ez már nem koránt se biztos, hogy igaz.
 
  • Tetszik
Reactions: Pogány
Lemaradt, hogy 980 Fuchs2-őt vettek az algírok.
Ezt tudtam,dehogy közben 500 Boxert is berendeltek,arrol lemaradtam.

Hát,ippenséggel a Griffon is szélvédős.Bizonyos helyzetekben fontos a jó kilátás.Főleg,ha a kis hadseregek miatt nagyon felértékelődik a mozgékonyság.
Én azért 27 tonna alatt már szivesebben látnák 8 kereket.Elkel oda annyi.
A 8as HIFV/APC model szintig jutott,már volt róla szó.Annak vaskosabb orrésze lenne,ha megépülne.Kb az lehetne a bür Boxer,minden tekintetben.Mint Wilson rámutatott árban is.
img_110_419_760x500.jpg

Viszont ezzel egyetlen járműcsaláddal le lehetne fedni a Boxer/Eitan kategóriájú nehéz kerekes PSZH-tol a Gidrán/Yürük szintű missziós/járór páncélkocsiig az egész vertikumot.Logisztikailag baromi nagy előny lenne.
Akna/IED (k-ukrajnában amilyen irtást csináltak az uki lövészszállitók közöt a muszka thermobár fejes sorozatvetők,talán nem elhanyagolható szempont)/RPG védelme nagyon jó a családnak,az élvonalat alkotják.Jobb,mint a Boxeré.Kinetikai védelmük sem rossz.Mbombe 6 körbe 14,5milis védelmmel van reklámozva.Libiában az APC változat bevetésre került,és a hirek szerint gyakorlatban is birja.1db-ot löttek ki ismerten eddig,ZU-23 AP löszerrel,oldalrol.Az ZU-23 AP viszont a Boxer és a Lynx oldalát is átvinné....
f9903e1bbc636dc411bab0c30aefe802.jpg

És ami szintén nem egy utolsó szempont,hogy a családot kifejezetten a könnyű és olcsó üzemeltetésre tervezték-és a libiai hirek szerint ezt is hozza.
RM fejlesztőkapacitásával tökéletesitve,igényeinkre szabva egész jó kis járműcsaládot hozhattunk volna ki belőle,szerintem.Ha ebbe a családba úszóképes verziók is lennének,még el is tudnám nagy duzzogva fogadni őket.E cél érdekében még engednék is a páncélzatbol,kinetikai szempontbol,12,7milis ngp elleni szintig-akna/IED/RPG védelmi képességeit viszont megtartva.És az RMmel karöltve egy gyorsan felszerelhető kiegészitő páncélkészlettel oldanám meg,ha erősebb kinetikai védelmet igényel a várható harchelyzet.(ez az úszoképes PSZH változat kialakithatósága esetén számit.Nehéz,Boxer jellegű variáns alapbol erős kinetikai védelmű lehetne-az ugysem fog sehogy úszni)
De ez a hajó elment.(hacsak az RM új fejlesztésű járműve nem ez lesz a Currussal szövetkezve... :) )Bár ami azt illeti,jobban járnánk vele,mint a @kamm féle hidrogéncellás agyrémmel.....
 
  • Tetszik
Reactions: Pogány
Bár ami azt illeti,jobban járnánk vele,mint a @kamm féle hidrogéncellás agyrémmel.....
Jaja, hatvaneves designra epitett, hsznalt Kfir, roluk logo nonstandard, hekkelt EW kontenerek szallnak afrikai Mbombek meg hasznalt Eitanok felett a magyar pusztaban, az biztosan jobb megoldas lenne. :D
Mindekozben a RM meg a Mercedes-Benz meg az egesz fejlett vilag hibridre ter at, milyen szepen maradhatnank a harmadik vilag szintjen. Merjunk kicsik lenni!
 
  • Vicces
Reactions: LMzek 2.0

Kb jellemez téged ez a hozzászólás...
Minusz 240 fokon és nyomás alatt tárolt üzemanyagot akarsz te nagyon "okos" emberke tölteni egy harcjárműbe? még tankolni is harci övezetben?Ráadásul az energiasűrűsége kisebb a dizelolajnál.Szóval ez egy Kamm féle éktelen nagy ökörség.
 
A "forradalmi" elem a hajtásláncban igen/qrva-kis mértékben befolyásolja a harcértéket.
Az pedig szinte biztos, mint minden "forradalmi" megoldásnál, hogy "gombokért" lehet beszerezni és javítani és karbantartani.
A "forradalmi" meghajtáslánc miatt ebből is elég lesz már e̶g̶y̶ fél díszszemle mennyiség, 2030-40-re, mert a másik fele addigra megvan.

Mivel qrva drága mindkettő(-három), ezért 30-40ezer katona fog rájuk vigyázni!
...elvégre nem használni vettük, hanem mert jóban akartunk lenni a gyártóval.
"Szép" új jövő!

Ez pedig figyelemre méltó megállapítás:
@tacticool : "...Az a baj ezzel hibrid hadviselésre tervezéssel... ami egy hagyományos háborúban megállja a helyét, az hibridben is meg fogja, de megfordítva ez már nem koránt se biztos, hogy igaz."
 
Ez jo megfigyeles. Nem veletlenul gyurnak a nehez ill pancelos dandarokra az europai NATO erok a rapid-reaction erok fejlesztese mellett.
 
A "forradalmi" elem a hajtásláncban igen/qrva-kis mértékben befolyásolja a harcértéket.
Az pedig szinte biztos, mint minden "forradalmi" megoldásnál, hogy "gombokért" lehet beszerezni és javítani és karbantartani.
A "forradalmi" meghajtáslánc miatt ebből is elég lesz már e̶g̶y̶ fél díszszemle mennyiség, 2030-40-re, mert a másik fele addigra megvan.

Ezt veletlenul letoroltem az elobb - szoval a "forradalmi" hajtas az boritekolhatoan hydrogen fuel cell valami variacioja es az egyik lenyege, hogy fajlagosan olcsobb is lesz, mint az amugy mar betiltott gazolaj, a benzinnel meg plane. Most nem tudom, hol allunk, de ugy remlik, idekint par eve 2030 korulre tettek, amikor a fuel cell autok kb az elektromosok szinjere kerulnek fogyasztasban ($).
Raadasul fuel megujulo, no meg kismillio folyamatnak a mellektermeke is.

Termeszetesen nincs minusz tobbszaz fokon tarolva :D (aki ilyet feltetelez, az meg az alapjait sem erti a mai fuel cell jarmuveknek), viszont nyomas alatt levo tankokban van, 350 vagy inkabb 700 bar korul, ez amugy mar bevalt a meglevo fuel cell kocsikban.
A merete talan egy kocsiban problemas, de egy harcjarmuben mar semmikeppen sem, raadasul a sulya a toredeke a gazolajenak, ehhez kabe hatodikos fizika kell - ha valaki hianyzott volna, akkor 1 m3 viz egy tonna sulyu :D -, a gazolaj ugy 10-20% konnyebb a viznel, vegyuk 850kg/m3-nek - ehhez kepes a 700 baron tarolt hidrogen 40kg/m3 - igen, kevesebb, mint egyhuszada a gazolajenak.

Ez hagyjan, de az igazan vicces, hogy "kisebb az energiasurusege a dizelolajenal" - tudniillik nemhogy nem kisebb, de haromszor akkora, mint a diesele avagy a benzine, cirka 120 MJ/kg a hagyomanyos uzemanyagok ~40 MJ/kg ertekevel szemben.

Fentiek tukreben teherautokra vetitve en minimum 2x tavolsagnovekedest kepzelek el ugyanakkora koltseg mellett. :)
 
Ja igen es persze nincs tankolas-problema sem, hiszen meg egy hagyomanyos megoldas mellett (pisztollyal-attoltessel stb) is sokkal-sokkal gyorsabban tankolsz, mint egy elektromost, de meg a gazoljara is raverne par percet.
Viszont ha van egy csepp eszuk, akkor pontosan a sulyelony miatt a harcjarmuvekben en cserelheto tartalyokkal kombinalnam pl van 2-3 tartaly, valahol alul-hatul, amelyekbol egyet feltoltesz a FOB "kutjan", majd marik 2 lehet csereberelni, azaz akar jaro motor mellett is, ad absurdum menet kozben (j/k) stb. :D
 
Én valami ilyen megoldást képzeltem el:

Ez picit hosszabb mint a jelenlegi 8x8-as - a második és a harmadik tengely közt. Szeritnem egy jobb 8x8-as MAN vagy TATRA tehergépkocsiból kiindulva össze lehetne hozni.

Az első rész a kétszemélyes vezetőfülke, hátul pedig variálható küldetésmodul.

A személyzet kupolája elvileg kiemelhető, de ha vezsély van , akkor a járművezető(k) visszahúzódva a fülkébe viszonylagos biztonságban vannak.

Lehet belőle részben páncélozott, felül akár nyitott terepjáró tehergépkocsi - már a mai katonai teherautóknál is tendencia a kabin páncélozása.

Emellett lehet belőle lövésszállító könnyű lövészeknek/gépkocsizó lövészeknek (akár 10-12 lövésznek is a cuccaikkal együtt).

A küldetés modul hosszúsága miatt akár légvédelmi rakéta indító platform is lehet belőle + egy rakás egyéb funkcót képes lenne ellátni,

Amennyiben ezt a cuccot értelmes áron lehetne gyártani, ez lehetne az alapjármű - ahogy a jenkiknél volt az M3/M5 félhernyó.

Persze az élcsapatnak ott lennének az igazi főcsataharckocsik és harcjárművek, de a tartalékosoknak is kell valami, és a támogató erőknek is jobb ha iylen cuccaik vannak, mint egygyengébben védett eszköz, vagy össze-vissza megoldások.
 
  • Tetszik
Reactions: Negan

kamm

"A merete talan egy kocsiban problemas, de egy harcjarmuben mar semmikeppen sem, raadasul a sulya a toredeke a gazolajenak, ehhez kabe hatodikos fizika kell - ha valaki hianyzott volna, akkor 1 m3 viz egy tonna sulyu :D -, a gazolaj ugy 10-20% konnyebb a viznel, vegyuk 850kg/m3-nek - ehhez kepes a 700 baron tarolt hidrogen 40kg/m3 - igen, kevesebb, mint egyhuszada a gazolajenak."

A 700 bart megtartó tartálynak mekkora a plusz súlya? :rolleyes:

"Ez hagyjan, de az igazan vicces, hogy "kisebb az energiasurusege a dizelolajenal" - tudniillik nemhogy nem kisebb, de haromszor akkora, mint a diesele avagy a benzine, cirka 120 MJ/kg a hagyomanyos uzemanyagok ~40 MJ/kg ertekevel szemben."

Ez megint tök jó, csak ez alapján 1 köbméter helyen van:
850 kg gázolaj, ami 34 Gj/köbméter
40 kg hidrogén, ami 4,8 Gj/köbméter
Vagyis a klasszikus 1 köbméter gázolaj helyet 7 köbméter hidrogénre lenne szükséged.
Ez valóban fantasztikus fejlesztés :D
Az meg különösen vicces lesz amikor a 7 köbméteres 700 baros hidrogén tartály találatot kap. :cool:
 
Mihez is?

Ez valóban fantasztikus fejlesztés :D
Az meg különösen vicces lesz amikor a 7 köbméteres 700 baros hidrogén tartály találatot kap. :cool:

Egyreszt ugye ha az talalatot kap, akkor mar az egesz jarmunek annyi (ahhoz at kellett loni a kulso pancelzatot, aztan athaladni a tank sajat panceljan) azaz jo sansszal egy hk lovedek vegzett mindemkivel.
Ettol fuggetlenul annyi tortenik, hogy kiszokik a hidrogen es kesz.
Ezt mar atbeszeltuk tobbszor, linkeltem egy marek videot meg doksit, keress ra, olvass utana.
 
Hát,ippenséggel a Griffon is szélvédős.Bizonyos helyzetekben fontos a jó kilátás.Főleg,ha a kis hadseregek miatt nagyon felértékelődik a mozgékonyság.
Szép és jó az üveg, egészen addig, amíg be nem kap pár lövést. Onnantól meg majd semmit nem fogsz kilátni belőle.
 
  • Tetszik
Reactions: tarzaan