Mbombe 4x4 , 6x6 , 8×8 / Barys 8x8

Nagyon összemosod a dolgokat.És nagyon lenézzed a búrokat.Miközben inkább tanulmányozni kéne a módszereiket,és amit érdemes,adaptálni-persze a mai lehetőségeinkhez és viszonyainkhoz igazitva.
Most nálunk,szigorúan külpolitikai-hatalompolitikai okbol,van egy felemás habzsidőzsi.Formálódik egy hh-us minisereg,amihez megvesszük a legmodernebb harcjárműveket.De orászgvédelemre ez a sereg kicsi.Egy baltafej-nyél nélkül.
A Leo,Lynx és Boxer alapvetően a nagy háborúra,Kurszk 2.0 megvivására készültek,gazdag,nyugati országok számára.Búr járgányok meg szegény országoknak,rossz körülmények közé,elhúzodó hibridháborúra.A tervezés kiindulási alapja is más volt,perszehogy mások a járművek is.De ha kicsit körülnézel Európában,találsz olyan járműveket,mik a búrok vonalát követik.Pl a TITUS mintha kopirpapirral készült Mbombe 6 volna
nexter_titus_l3.jpg

Czech_Republic_has_awarded_a_contract_to_supply_62_TITUS_6x6_armored_vehicles_925_001.jpg

Mert az utóbbi idők háborúi túlnyomó rész 4.generációs,vagy hibridháború.Ahova kellenek az ilyen járgányok.
Szóval hogy sokadszorra leirjam.Számunkra a Mbombe 6 az éredekes.Szükségünk lenne egy viszonylag olcsó,és olcsón fentartható járműre,ami mint APC helyt tud állni hagyományos manőverharcban,de otthon van a leginkább valószinűsithető konfliktusformában,a hibridháborúban.Mert arra tervezték.Misszios feladatoknál meg felülról csatlakozhat a kebabos kocsikhoz.Mint eszközhordozó,meg sokkal jobban képes követni a láncos technikát,mert a 4y4 kebabok terepen menthetetlenűl lemaradnak a Leo/Lynxektől.
Készek átadni a gyártástechnológiát,a konstrukció meg olyan,hogy épithető MAN (vagy akármilyen,általunk rendszeresitett teherkocsi) fődarabjaival.Vagyis logisztikai problémát nem okoz,utánpótlás is biztositható onnan,ahonnan a teherautó jön.
És különben már van,de fejlesztés alatt is van nyugati 57milis torony.Az orosz tornyok nem vetélytárs nélküliek.
Spider_57mm_short-range_air_defense_RCWS_Remote_Controlled_Weapon_Station_Technology_925_002.jpg

Elvileg nincs akadálya 57milis toronnyal rendelni akár a Lynxet,Patria XP-t is,"csak" integrálni kell.

Én egy kis összemosást most nem az én oldalamon látok.

Dehogy nézem le a búrokat. Szerintem még hasonló sem nagyon olvasható ki az eddigi Mbombe -val kapcsolatos hozzászólásaimból. A módszereik, meg az, hogy azok közül mi adoptálható vagy lehet érdekes nekünk azt meg a szakemberek eldöntik. Azonban ennek túl sok köze nincs ehhez a járműhöz. Én ezt a "búr témát" is levenném a napirendről, mert ennél a járgánynál volt róla szó, hogy kik állhatnak a szalag mellett (nem búrok), a tulajdonosi réteg sem búr, de amennyiben kicsit tágabban nézzük a dolgokat, akkor a komplett Dél-Afrika is "egyre kevésbé búr" ...

Azzal a részével odáig egyetértek, hogy a Leo,Lynx és Boxer "Kurszk 2.0 megvivására készültek". Apróság, hogy azt nem "nyugati országokkal" (de még nem is USA -val) képzelik el, de ez már Biztpol -ba hajló kérdéskör.

Namost a 4x4 -t, meg a 6x6 -ot élből kivenném a képletből. MRAP nemigazán kell nekünk. Egyfelől a nagyobbik kebabos kocsival ez a rész pipa, de amennyiben mindenáron kellene még valami, akkor lehet(ne) Kommondor -al kísérletezgetni vagy ... vagy a világban van százszámra MRAP, ingyen vihető, a legmodernebb technika - csak a szállítást kellene fizetni, tengerentúlról (na úgy már nem éri meg) ... Ez a gond ezekkel a vasakkal is - szállítással már nem lesznek olcsóbbak kb. semminél.

Igen, van a Nexter TITUS is (ez a 6x6 "másolata") - amennyire jól tudom, akkor ezt is még csak "próbálgatják" egy-két országban (pl. asszem Albánia). Stanag 2 -vel (minden átlövi). Persze fel lehet pótpáncélozni, hogy legalább a 12.7x99 mm -es géppuskát kibírja, de akkor meg 3 tengelyen elsüllyed nálunk a terepen ... Erre tényleg van BTR -ünk 4 tengellyel ... Meg ez tényleg MRAP kategória, ami nekünk nem ideális ...

A 8x8 tartom egyáltalán "valamirevalónak". Persze ez a Stanag 3 itt sem acélos. Szállítással együtt számolva ezen az áron már tényleg inkább Boxer/Patria/Rosomak. A Boxer -t miért is merem felhozni. Az RM -el most kötöttünk komoly üzletet - gyárra, meg a Lynx -re (mely kell Nekik is, mint referencia). Namost a Lynx -es árukapcsolással meg RM gyárral itthon szerintem tudnánk olyan árat, hogy legyen belőle akár kicsit nagyobb mennyiség is. Amennyiben meg a kétféle APC koncepció opció lehet, akkor még mindig választanék előbb a Patria/Rosomak -ból.

Az a baj, hogy attól nem tudunk(/szabad) eltekintetnünk, hogy ekkora távolságból bizony maga a szállítás lenne az ár tetemes része. Még akkor is, ha alkatrészként jönnének be a dolgok és "csak össze kellene rakni". Valahogy mindig úgy jön ki a matek, hogy még, ha valahogy olcsóbb is lenne egy nagyon kicsit - akkor nagyon kicsivel drágábban van sokkal jobb. Ráadásul olyan, aminek a logisztikáját könnyebben meg lehet oldani.

Most, hogy kell-e 57 mm -es löveg vagy nem már az is érdekes kérdés. Ugyanakkor ahogy írod: "fejlesztés alatt is van nyugati 57milis torony". Az, hogy elvileg nincs akadálya az integrációnak (ami szintén nem lenne ingyenes, mert ugye jelenleg nincs integrálva nyugati 57 mm -es torony) - ilyenformán gyakorlati akadály van. Az, hogy orosz 57 mm -es tornyot rakjunk, ahhoz az oroszoknak is lenne szava (NATO - nem adnák), de a logisztikáját sem tudnánk megoldani pl. egy VJTF/CEDC -ben gondolkodva ... Egyébként nyugati toronnyal sem, mert a környéken senkinek nincs ilyen ...

Gyakorlati alkalmazás. Ugye már jópár éve hakniznak vele szerte a világban. Még a Currus -al is betetettek egy pár mondatot az idézgetett PDF végére. Ehhez képest nincs sehol eladva. Se szegény - se gazdag országban. Líbiába nem tudom hogy nyomták be (még a darabszám is titkos) a 6x6 -ot, de elképzelhetőnek tartom, hogy kellett végre valami referencia. Pedig ott lenne zseton (kőolaj) és még csak nem is egy "csillagháborúban" kellene helytállnia ...

4.generációs,vagy hibridháború kérdésköre. Pont itt a szomszédban a pótpáncélzattal ellátott T-64 -ek hullanak, mint a legyek. Hol is tartanak most - 350 vagy 400 kilőtt T-64 -nél (az egyebekről nem is beszélve)? Azaz azért itt sincs kolbászból a kerítés. A hazájában persze lehet, hogy még OK lehet mondjuk átlag 50-60 éves ex-szovjet technika ellenében (főleg AK -sok ellen). Nálunk már egy kicsit bonyolultabb a helyzet most is.

Azonban nem vagyok semmi jónak elrontója. Vegyük elő a kockás papírt és matekozzunk. Egyfelől a 4x4 -et és a 6x6 -ot (bár tudom ez utóbbi személyes kedvenced) vegyük ki a képletből, mert MRAP -ból tényleg "tele a padlás már nálunk". Tehát 8x8. Ez hogy tudna kijönni nálunk? Mondjuk első körben mennyi az annyi ez ott Náluk? Sacc-perkábé amire ideérne (akármilyen formában, alkatrész, licensz, bárhogyan)? Amennyiben a Currus -nak is kellene rajta "matatni"?

Továbbá tényleg nem vagyok benne biztos, hogy ez a felhozatal akár 3 év múlva élne ott. Avagy akár 10 év múlva. Nemcsak azért, mert, hogy "Dél-Afrika", de azért is, mert úgy néz ki sajnos tényleg nem kell senkinek ...
 
Akárhogy is van, a Patria-t egyáltalán nem érzem a levegőben,pedig a Boxer után ez a kedvencem, legyen 6x6-os vagy 8x8-as. Én sem tartom rossz ötletnek a 2 féle APC verziót,csak nekem egy a bajom: megy itt a fikázás egyes országok irányába vagy pedig túl messze van, esetleg a politika. Mondjuk, én a csehek 6x6-os beszerzésétől sem vagyok elájulva,mert ha jól tudom, valami 62 db Titust vettek 382 millió dollárért, ami szerintem kissé drága. Szerintem esetleg Boxer 6x6-os vagy még nem tudom kik gyártanak még 6x6-ost, a törökök biztos, de azokat nem ismerem, persze az utóbbi nem álmaim netovábbja, de szerintem ezek a 6x6-at 3 milla körül már lehet jókat venni. Mindenestre szerintem olyat kéne beszerezni, ha veszünk, aminek valami módon a gyártásában részt tudunk venni, mert a munkahely teremtés sem utolsó szempont.
 
Köszönöm a Titus -os hírt. Wiki -n azt néztem korábban, hogy az albánok meg franciák próbálgatták. Meg a csehek is fennvoltak, de nem ilyen konkrétan.

Miért érdekes ez. Mert nekünk is ennyibe kerülne, akkor a 6x6 (62 db Titust vettek 382 millió dollárért). Ez ugye a Mbombe 6x6 "EU változat" - amennyibe valószínűleg nekünk is kerülne ... Akárhogy számolok ez: 6,16 millió USD/db (szerintem nálunk a Lynx lesz ebben a magasságban kb.). Egy Stanag 2 MRAP -ért (jó ennyiből már lesz pótpáncél is rá valószínűleg) ...

Szerk.: most nézem 3 évvel ezelőtt a franciák maguknak hatodennyiért tervezgették. Mondjuk náluk azóta sincs továbblépés, ha jól tudom ...

Most persze attól is el lehetne tekinteni, hogy 62 db nem az a mennyiség amire sokan gondoltak. Meg talán attól is, hogy nekünk a 8x8 kellene igazából - ami ennél nem lesz olcsóbb ... Akkor megvagyunk a "kockás papíros" résszel is ...
 
Én egy kis összemosást most nem az én oldalamon látok.

Dehogy nézem le a búrokat. Szerintem még hasonló sem nagyon olvasható ki az eddigi Mbombe -val kapcsolatos hozzászólásaimból. A módszereik, meg az, hogy azok közül mi adoptálható vagy lehet érdekes nekünk azt meg a szakemberek eldöntik. Azonban ennek túl sok köze nincs ehhez a járműhöz. Én ezt a "búr témát" is levenném a napirendről, mert ennél a járgánynál volt róla szó, hogy kik állhatnak a szalag mellett (nem búrok), a tulajdonosi réteg sem búr, de amennyiben kicsit tágabban nézzük a dolgokat, akkor a komplett Dél-Afrika is "egyre kevésbé búr" ...

Azzal a részével odáig egyetértek, hogy a Leo,Lynx és Boxer "Kurszk 2.0 megvivására készültek". Apróság, hogy azt nem "nyugati országokkal" (de még nem is USA -val) képzelik el, de ez már Biztpol -ba hajló kérdéskör.

Namost a 4x4 -t, meg a 6x6 -ot élből kivenném a képletből. MRAP nemigazán kell nekünk. Egyfelől a nagyobbik kebabos kocsival ez a rész pipa, de amennyiben mindenáron kellene még valami, akkor lehet(ne) Kommondor -al kísérletezgetni vagy ... vagy a világban van százszámra MRAP, ingyen vihető, a legmodernebb technika - csak a szállítást kellene fizetni, tengerentúlról (na úgy már nem éri meg) ... Ez a gond ezekkel a vasakkal is - szállítással már nem lesznek olcsóbbak kb. semminél.

Igen, van a Nexter TITUS is (ez a 6x6 "másolata") - amennyire jól tudom, akkor ezt is még csak "próbálgatják" egy-két országban (pl. asszem Albánia). Stanag 2 -vel (minden átlövi). Persze fel lehet pótpáncélozni, hogy legalább a 12.7x99 mm -es géppuskát kibírja, de akkor meg 3 tengelyen elsüllyed nálunk a terepen ... Erre tényleg van BTR -ünk 4 tengellyel ... Meg ez tényleg MRAP kategória, ami nekünk nem ideális ...

A 8x8 tartom egyáltalán "valamirevalónak". Persze ez a Stanag 3 itt sem acélos. Szállítással együtt számolva ezen az áron már tényleg inkább Boxer/Patria/Rosomak. A Boxer -t miért is merem felhozni. Az RM -el most kötöttünk komoly üzletet - gyárra, meg a Lynx -re (mely kell Nekik is, mint referencia). Namost a Lynx -es árukapcsolással meg RM gyárral itthon szerintem tudnánk olyan árat, hogy legyen belőle akár kicsit nagyobb mennyiség is. Amennyiben meg a kétféle APC koncepció opció lehet, akkor még mindig választanék előbb a Patria/Rosomak -ból.

Az a baj, hogy attól nem tudunk(/szabad) eltekintetnünk, hogy ekkora távolságból bizony maga a szállítás lenne az ár tetemes része. Még akkor is, ha alkatrészként jönnének be a dolgok és "csak össze kellene rakni". Valahogy mindig úgy jön ki a matek, hogy még, ha valahogy olcsóbb is lenne egy nagyon kicsit - akkor nagyon kicsivel drágábban van sokkal jobb. Ráadásul olyan, aminek a logisztikáját könnyebben meg lehet oldani.

Most, hogy kell-e 57 mm -es löveg vagy nem már az is érdekes kérdés. Ugyanakkor ahogy írod: "fejlesztés alatt is van nyugati 57milis torony". Az, hogy elvileg nincs akadálya az integrációnak (ami szintén nem lenne ingyenes, mert ugye jelenleg nincs integrálva nyugati 57 mm -es torony) - ilyenformán gyakorlati akadály van. Az, hogy orosz 57 mm -es tornyot rakjunk, ahhoz az oroszoknak is lenne szava (NATO - nem adnák), de a logisztikáját sem tudnánk megoldani pl. egy VJTF/CEDC -ben gondolkodva ... Egyébként nyugati toronnyal sem, mert a környéken senkinek nincs ilyen ...

Gyakorlati alkalmazás. Ugye már jópár éve hakniznak vele szerte a világban. Még a Currus -al is betetettek egy pár mondatot az idézgetett PDF végére. Ehhez képest nincs sehol eladva. Se szegény - se gazdag országban. Líbiába nem tudom hogy nyomták be (még a darabszám is titkos) a 6x6 -ot, de elképzelhetőnek tartom, hogy kellett végre valami referencia. Pedig ott lenne zseton (kőolaj) és még csak nem is egy "csillagháborúban" kellene helytállnia ...

4.generációs,vagy hibridháború kérdésköre. Pont itt a szomszédban a pótpáncélzattal ellátott T-64 -ek hullanak, mint a legyek. Hol is tartanak most - 350 vagy 400 kilőtt T-64 -nél (az egyebekről nem is beszélve)? Azaz azért itt sincs kolbászból a kerítés. A hazájában persze lehet, hogy még OK lehet mondjuk átlag 50-60 éves ex-szovjet technika ellenében (főleg AK -sok ellen). Nálunk már egy kicsit bonyolultabb a helyzet most is.

Azonban nem vagyok semmi jónak elrontója. Vegyük elő a kockás papírt és matekozzunk. Egyfelől a 4x4 -et és a 6x6 -ot (bár tudom ez utóbbi személyes kedvenced) vegyük ki a képletből, mert MRAP -ból tényleg "tele a padlás már nálunk". Tehát 8x8. Ez hogy tudna kijönni nálunk? Mondjuk első körben mennyi az annyi ez ott Náluk? Sacc-perkábé amire ideérne (akármilyen formában, alkatrész, licensz, bárhogyan)? Amennyiben a Currus -nak is kellene rajta "matatni"?

Továbbá tényleg nem vagyok benne biztos, hogy ez a felhozatal akár 3 év múlva élne ott. Avagy akár 10 év múlva. Nemcsak azért, mert, hogy "Dél-Afrika", de azért is, mert úgy néz ki sajnos tényleg nem kell senkinek ...

Ha le akarsz menni terepre, ne akarj kerekeset. Első vonalas alakulatokak, gépesített lövészeknek a Hiúz vagy hasonló jármű kell, akkor is, ha drága, feltéve ha nem koporsónak szánjuk.

A másodvonalbeli/biztosító alakulatoknak, gépkocsizó lövészeknek meg valami olyan, a gyalogsági fegyverektől, repeszektől véd és jó vagy nem túl rossz minőségű úton gyorsan közlekedik.. Egy harci taxi. Arra a 6x6 vagy akár az MRAP is bőven megfelel.

A nehéz 8x8-as járművek nálam holttérben mozognak.
Kurszkhoz teljesítményben kevesek, a kevésbé veszélyes alternatívához meg túl sokak (főleg árban), igazándiból nem látom, hogy lenne indokolt helyük bárhol is, főleg, hogy árban is megközelítik a modern láncosokat.

Az RM amúgy gyártja a Fuchs-ot is, tehát az is egy lehetőség.

A Levédiai konfliktus meg hagyományos háború, csak éppen kis intenzitású.
 
  • Tetszik
Reactions: tonyo and Crusader
Az azért már túlzás lenne. Oroszok is azért próbakoznak, mert nincsen a nyugati 35 vagy 40 mm ágyúkhoz alternatívájuk. Még szovjet 30mm is teljesítményileg csak úgy kb a NATO 25mm felel meg. És azért arra is kel ugyelni, hogy ne fogyon ki egyhama a muníció (ninden egyes célpontra általába tobb lovést szokás leadni), márpedig mivel nagyobb a kaliber, annál kevesebb loszer fér bele a toronyba.
Nem egészen.Afgán,ás azóta csecsen tapasztalatuk,hogy a 30milis kevés támogatótűznek.Ezért került a BMP-3ra a 100milis ágyú.De mist a nyugati nehéz IFV-kre (mint a Lynx is) válaszúl emelték a főfegyver kalibert 57milire.Jelenleg egy régi pct lőszer van hozzá,ami nyilvánosm150milit üt át 2000méteren,ha igaz.Fejlesztenek hozzá egy sabotot,és koppintják hozzá még a svéd 3P többcélú lőszert.Ha az új sabot csak 2x annyit fog tudni,mint a régi pct,hát a HIFV-k is bajban vannak,meg oldalrol a hk-k is.3P meg egy modositható és időzithető gyújtású lőszer.Igen hatékony
A löszer mennyiséget megoldották at oroszok.De a lőszertipus váltással viszont még küzdenek.
 
Dél-Afrika is "egyre kevésbé búr"
Teljesen lényegtelen.Mivel gyárthatnánk magunknak,annak a teherautónak (valószinüleg MAN) fődarabjaira,amit rendszeresitünk.Az összes beszállitó lehet európai.Búrok(vagy dél afrikai angolok/zsidók,bánomisén ki) csak a harci tapasztalat alapján csinált terveket adnák.
Gyakorlati alkalmazás.
Jordánia vette meg,és Kazasztán helyi gyártásra.Kazak gyár felépült,de most valamiért áll a program(valószinű pénzügyi gondok miatt)
Libiában bevetették,1db-ot biztossan kilőttek.Harci tapasztalatrol biztos infom nincs.
Amivel egy reaktiv pótpáncélos T64-est kilőnek,azzal minden mást is.Viszont azok a thermóbár sorozatvető töltetek,amik kinyirták az ukik BTR és BMP-iket,legénységestűl,a 6-osban minimum a legénységnek túlélhető.Na nem a közvetlen találat,de azok a közeli mellék,amik ott a legtöbb kárt okozták,igen.14,5miliig véd kinetikailag-de a gyár szerint körbe birja az RPG-7 nem duálfejes változatait.Ami azt jelenti,hogy a CG nem duálfejes változatait is.Libiában különben a könnyebb,csak 7,62miliig páncélozott PSZJ változatát lötték ki,állitólag ZU-23 gá-val.Szóval védetségét a BTR80hoz hasonlitani erős csúsztatás.
Arra a feladatra nagyon is megfelel,mire mondom.Helyban gyártható.
Nagyon gáz,hogy csak a száraz kösivatag jut eszedbe afrikárol.Angóla északi része már esőerdőövezet,SADF a középső részéig harcolt,ahol már az időszakos esők erdőövezt van.Esős évszakban átlag 2méter csapadékkal.Útak meg zebracsapás szintűek.Szerinted mekkora sár van ott olyankor?Mikor a folyóknak fél Mo-nyi árterük van.....
És nem MRAP.Hanem annak képességeivel biró APC.
8-ast pont nem venném meg.Ahelyett a Pátria XP-t favorizálom.Nem is annak feladatkörére szánnám.Viszont fentebb irtam,hogy annak van ilyen jellegű párja az XP-nek,a XA220-ami még úszóképes is.Összehasonlitó tesztek,utána kockás papirt elő,és melikkel járunk jobban.
A végén az 57milis torony meg szlovén fejlesztés.Az orosz és a svéd gá-val egyaránt rendelhető.Van belőle egy kisebb,egyszerűbb változat is.
 
  • Tetszik
Reactions: tong djagbu
És különben már van,de fejlesztés alatt is van nyugati 57milis torony.Az orosz tornyok nem vetélytárs nélküliek.
Spider_57mm_short-range_air_defense_RCWS_Remote_Controlled_Weapon_Station_Technology_925_002.jpg

Elvileg nincs akadálya 57milis toronnyal rendelni akár a Lynxet,Patria XP-t is,"csak" integrálni kell.
Ém 50 mm-esről tudok, amit a Lynxhez fejlesztenek (35/50 volt a marketinganyagban), de ha te máshogy tudod, annak csak örülök,mert a már meglévő Bofors 57-es ésszerű és logikus válasznak tűnik, főleg, hogy már van hozzá irányított lövedék is 10 km-ig (ORCA).
Azt nem értem, hogy a káposzták miért nem az Rh503-ast porolták le, amely multikaliber képességű és csőcserével megoldható az űrméretváltás (a Marder III-hoz fejlesztették).
Továbbá a jenkik is az 50 mm mellett döntöttek a lefújt IFV tenderen (a tendert lefújták, de az 50 mm maradt!)

Ha viszont külön új ágyúban és toronyban gondolkodnánk, akkor értelmesebb lenne már a 76-os OTO Melara gyorstüzelőt venni.
Páncélátütése 200 mm/2 km; lötávolság : 20 km (vulcano 76 irányított lövedékkel: 40 km); lég célok ellen 8+ km (DART irányított lövedékkel).

Továbbá, figyelembe véve, hogy ugyanaz a lánctalpszerkezete, mint a PzH2000-nek, 2 önjáró-lövegosztályt képezhetnénk a tervezett 1 helyett:
a tervezett 4 db PzH2000 löveg/üteg helyett 2 db PzH2000 + 2 db KF41-76/üteg lenne a felépítés.
Így
  1. megoldódna az ütegek SHORAD légvédelme
  2. kisebb pontcélok ellen a 76-os is jó, ahová a 155 overkill lenne
  3. a 76-os tízszeres tűzgyorsasága ellensúlyozza a kisebb hatású töltetet.
  4. a közös lánctalpszerkezet nem bonyolítja tovább a logisztikát (háborúban a lánctalp a lánctalpas technika kritikus üzemeltetési pontja)
  5. Két önjáró-lövegosztály kétszer akkora területet fed le, mint egy.
Továbbá elláthatná a páncélos zászlóalj(ak) és a gépesített lövészzászlóaljak légvédelmét, közvelten tüzérségi támogatást nyújt 20 (40) km-ig.
 
  • Tetszik
Reactions: hunemperor
Akárhogy is van, a Patria-t egyáltalán nem érzem a levegőben,pedig a Boxer után ez a kedvencem, legyen 6x6-os vagy 8x8-as. Én sem tartom rossz ötletnek a 2 féle APC verziót,csak nekem egy a bajom: megy itt a fikázás egyes országok irányába vagy pedig túl messze van, esetleg a politika. Mondjuk, én a csehek 6x6-os beszerzésétől sem vagyok elájulva,mert ha jól tudom, valami 62 db Titust vettek 382 millió dollárért, ami szerintem kissé drága. Szerintem esetleg Boxer 6x6-os vagy még nem tudom kik gyártanak még 6x6-ost, a törökök biztos, de azokat nem ismerem, persze az utóbbi nem álmaim netovábbja, de szerintem ezek a 6x6-at 3 milla körül már lehet jókat venni. Mindenestre szerintem olyat kéne beszerezni, ha veszünk, aminek valami módon a gyártásában részt tudunk venni, mert a munkahely teremtés sem utolsó szempont.

Én értem ezt a gyártás dolgot, meg az előnyeit, de úgy szeretnék már egy hatékony fegyvert ami meg is érkezik és nem videón meg matchboxként látható. Sajnos a Patria ahogy mondod jelenleg illúziónak tűnik, viszont a Currus szerintem nem saját szakállára készült fel az Mbombe összeszerelésére.
Én a Boxerre szavazok, mégha amit vennénk kevés is lesz.
 
Azt nem értem, hogy a káposzták miért nem az Rh503-ast porolták le, amely multikaliber képességű és csőcserével megoldható az űrméretváltás (a Marder III-hoz fejlesztették).
Továbbá a jenkik is az 50 mm mellett döntöttek a lefújt IFV tenderen (a tendert lefújták, de az 50 mm maradt!)
Leporolták.Ugyan azt az 50milis löszert használja az új 50mm-es ágyú a német/amcsi fejlesztésnél,mint az Rh503,ami csereszabatos csőcserével a 35X228-al.Jóval gyengébb a svéd/orosz 57milisnél,és a régi német 50milisnél is,cserében azzal "könnyedén" megoldható a kétoldali adogatás/löszertipus váltás.
Nagyobbik szlovén tornyot külön telepithető légvédelmi toronynak is ajálgatják.Elvileg csatlakoztatható az oldalára többféle rakétainditó.Elvileg az ilyen tornyokkal ellátott IFV(APC?-amin ilyen torony van az már szerintem IFV,akármilyen járószerkezete van) egyben gyakorlatilag csapatlégvédelmi jármű is.Dehogy milyen a valóságban,azt a valóságban előbb ki kéne próbálni-reklámbrossúra papirja sokmindent elbir.
 
  • Tetszik
Reactions: hunemperor
Továbbá elláthatná a páncélos zászlóalj(ak) és a gépesített lövészzászlóaljak
Mondjuk ezen a szinten ki lehetne velük egésziteni a zl aknavetőit.DD szinten meg csatolni egy üteget a dd csapatlégvédelméhez.Vagy 57milisben ezzel az új szlovén toronnyal.-csapatpróba hozhatna itt is olyan tapasztalatot,mire már döntés is hozható.
 
Leporolták.Ugyan azt az 50milis löszert használja az új 50mm-es ágyú a német/amcsi fejlesztésnél,mint az Rh503,ami csereszabatos csőcserével a 35X228-al.Jóval gyengébb a svéd/orosz 57milisnél,és a régi német 50milisnél is,cserében azzal "könnyedén" megoldható a kétoldali adogatás/löszertipus váltás.
Én csak akkor fogadnám el az 50 mm-est, ha az RH 503 képében érkezne, a fenti okok miatt. Egyébként, ha külön tornyot és főfegyvert szeretnénk, akkor OM 76 (vagy ha esetelg stabilitási vagy egyéb probléma lenne vele: Bofors 57)

Nagyobbik szlovén tornyot külön telepithető légvédelmi toronynak is ajálgatják.Elvileg csatlakoztatható az oldalára többféle rakétainditó.Elvileg az ilyen tornyokkal ellátott IFV(APC?-amin ilyen torony van az már szerintem IFV,akármilyen járószerkezete van) egyben gyakorlatilag csapatlégvédelmi jármű is.Dehogy milyen a valóságban,azt a valóságban előbb ki kéne próbálni-reklámbrossúra papirja sokmindent elbir.
A Draco tornyot (OM 76) szintét kínálját önálló telepítésben.
A SHORAD objektum-légvédelmet egyébként én a 35-76 mm kombójában képzelem el.
 
Én értem ezt a gyártás dolgot, meg az előnyeit, de úgy szeretnék már egy hatékony fegyvert ami meg is érkezik és nem videón meg matchboxként látható. Sajnos a Patria ahogy mondod jelenleg illúziónak tűnik, viszont a Currus szerintem nem saját szakállára készült fel az Mbombe összeszerelésére.
Én a Boxerre szavazok, mégha amit vennénk kevés is lesz.
Személy szerint a Boxert nem vennék láncos mellé. Nem látom értelmét. Felesleges pénzkidobásnak tartom. Lehet ezért kövezni, de én így látom. A hiúz pláne ha moduláris lesz bőven ellátna mindent.
Számunkra inkább btr váltótipus kellene. Jobb esetben Patria v rosomak ha van rá anyagi forrás. Költséghatékonyság és mennyiségi szempontbol akkor valami 6x6 os.
Egyébként javaslom hogy egy 8x8 al 35-40 tonnás géppel kiadós esőzés után nézzenek fel az alföldi tájra.
 
Én csak akkor fogadnám el az 50 mm-est, ha az RH 503 képében érkezne, a fenti okok miatt. Egyébként, ha külön tornyot és főfegyvert szeretnénk, akkor OM 76 (vagy ha esetelg stabilitási vagy egyéb probléma lenne vele: Bofors 57)

A Draco tornyot (OM 76) szintét kínálját önálló telepítésben.
A SHORAD objektum-légvédelmet egyébként én a 35-76 mm kombójában képzelem el.
OTO 76milise már túl nagy egy lövészpáncélosba.Anno a zOtomatic az OF40(talján Leo 1) alvázára készült.És jol be is töltötte.Már az 57milisek is elég nyűgösek,azért is szedték elő az Rh 50milisét.Elsősorban támogató célra,mert nyugaton is keveslik a 30milist.
Otomatic.jpg

IFV-hez ez a torony hatalmas.
 
  • Tetszik
Reactions: svajcibeka
Nem egészen.Afgán,ás azóta csecsen tapasztalatuk,hogy a 30milis kevés támogatótűznek.Ezért került a BMP-3ra a 100milis ágyú.De mist a nyugati nehéz IFV-kre (mint a Lynx is) válaszúl emelték a főfegyver kalibert 57milire.Jelenleg egy régi pct lőszer van hozzá,ami nyilvánosm150milit üt át 2000méteren,ha igaz.Fejlesztenek hozzá egy sabotot,és koppintják hozzá még a svéd 3P többcélú lőszert.Ha az új sabot csak 2x annyit fog tudni,mint a régi pct,hát a HIFV-k is bajban vannak,meg oldalrol a hk-k is.3P meg egy modositható és időzithető gyújtású lőszer.Igen hatékony
A löszer mennyiséget megoldották at oroszok.De a lőszertipus váltással viszont még küzdenek.
Nem 57 mm-es van a nyugatin hanem 50.
 
Nem 57 mm-es van a nyugatin hanem 50.
Amcsik/németek az Rh504 35/50milis vonalát viszik tovább.Szlovén torony 57milis,és a svédek is fejlesztgetnek egy 57milis tornyot,de nagyon takaréklángon.Ha igy folytatják,kb 2222re el is készül.Gondolom konkrét megrendelés nélkül nem akarnak bele komoly pénzt fektetni.
 
A szlovén az szerintem orosz eredetű lesz nem? Azon kívül a 40 mm -es van még a svédeknél meg az angoloknál.
 
Orosz S60,AU220M és a svéd Bofors egyaránt mehet a szlovén tornyokba.
40CT engem is érdekelne,hogy hogy válik be.
Dél koreaiak is fejlesztenek egy 40milist.
Ha ez a szlovén torony tényleg beválik,szerintem elég nagy durranás lesz.Majd meglátjuk.
 
Vette már azokat a Valhalla tornyokat valaha is valaki? Évek óta a piacon vannak de semmit se láttam belőlük.
 
  • Tetszik
Reactions: Törölt tag
Vette már azokat a Valhalla tornyokat valaha is valaki? Évek óta a piacon vannak de semmit se láttam belőlük.
Nekem az erősen kamuszagunak tűnik.
Maga a cég sem reklámozza igazán. A saját honlapjukon sincs fenn. Pedig azért manapság megtévedt dél-amerikai, arab országoknak elég, ha jó nagy meg jó hangos. Akkor is berendelnek belőle, ha semmi értelme. Elég csak pár burnuszosnak megmutatni valami közel-keleti fegyverexpón.
 
  • Tetszik
Reactions: krisss