Balogh Péter írása a vizhelyzet állásáról:
Vizet a tájba - terepi tudósítás tájléptékű tanulságokkal
Vízválasztó kezdeményezés indult a Kis-Sárréten, Szeghalom központtal.
A Kis-Sárrét a Körösök összefolyásánál fekvő egykor erősen vízjárta, mostanra erősen kiszárított terület, ami erős mintaterülete lehetne a hivatalos „Vizet a tájba” programnak.
Ha nem lesz az, akkor elsivatagosodik szégyenszemre. Mindazon szakmák, intézmények és szakemberek szégyenére, akiken most múlik, hogy sikerül-e átlépniük az új paradigmába, és ténylegesen vizet vezetni a tájba, immár nem a szlogen, hanem a nagyléptékű tájhasználatváltás szintjén...
Civil, azaz lakossági kezdeményezésre ma délután, április 14-én volt egy szakmai fórum a hatáskörrel rendelkező hivatalos szervek részvételével; a kezdeményező gazdálkodók, Önkormányzat, Vízügy, Erdészet, Természetvédelem, és a Szegedi Egyetemről vízválasztó kollégák voltak jelen.
A helyi szervező már több mint 2000 hektár (!) használójának szándéknyilatkozatával hozta össze a megbeszélést,
amin kijött, hogy miért-hogyan NEM sikerül adni vizet a tájba.
A jelenlegi paradigma korlátai:
1.
A hivatalos szervek úgy tudják, hogy ez nagyon sokba kerül. Persze a jelenlegi módszertanok szerint tényleg sokba kerül, de maga a vizet a tájba feladat megoldása nem kerülne sokba, ha valóban életbevágónak lenne gondolva, s a helyiek megcsinálhatnák. Rögtön egy fontos érdekellentét: nem jó, ha nem kerül sokba, hiszen a sok pénzből lehet pénzt kicsatornázni az élethez. Csakhogy a pénzre és a szabályokra való hivatkozás akadályozza a vizet a tájba.
2.
A víztaszító paradigmában ragadt természetvédelem az aktuális állapotot védi, vagyis a szárazodás állomásait. Hacsak nem ébrednek fel szakmai felelősségükben. Ők is. Bizony a természetvédelem múltszázadi értelmezése is korlátja a vizet a tájba engedésnek. "Elpusztulnak a kaktuszok". A Vízügy nyitott – hátha a hivatalos természetvédelem nem lesz gátja a vizesítének...
3.
A kiszárított ártereken bizony szántók vannak. A kétezer hektárnyi felajánlott terület nagy része gyep és erdő, amik többnyire a magasabb, eleve szikes térszíneken maradtak meg. Ők szívesen látnák az árasztást, a gyepeken egyértelmű, és az is elhangzott, hogy az állami erdők fele kiszáradt az elmúlt években.
De bizony nem a gazdák hajlandósága szerint lehet árasztani, hanem a domborzat, a vízjárás és az infrastruktúra szerint.
A szántótulajdonosoknál a kulcs – őket komoly koncepciózus állami programmal lehet rávenni, hogy ártériesítsék az ártereiket, és ne termeljék tovább a sivatagot a területalapú támogatásaikért. Ugyancsak komoly korlát, de nem bonyolult a megugrása, a jelenlegi intézményeken és pénzkereten belül lehetséges a megoldás.
Innentől vizsgázik az Állam: sikerül-e legalább feleolyan hatékonyan megoldani a túlélésünk miatt szükséges változtatásokat, mint amennyire száz éve sikerült megoldani a szántóföldi biznisz miatt indokolt változtatásokat?!
Eddig a lényeg, de még néhány szó a megvalósítás realitásairól.
A Körösökön érkező víz, ami a mindig is hiányzó csapadékot pótolni tudta legalábbis már kifogyott. A 4 belépő ág nyári hozama fenn marad a hegyekben kiépített víztározókban – a határ túloldalán, diplomáciai feladattal... Mindenesetre a 3-4 m3/s vízhozamból nem lesz öntözés a szántóföldek fenntartására. A megoldás csakis az esetleges nagyvizek tájba vezetése.
A Tisza-folyó még be tud segíteni, ahogy eredendően a Hortobágy-folyó vezette a Tisza vizeit a Körösök vidékére, úgy ennek kiszárítása után megfejlesztődött a Tiszalöki duzzasztás majd a TIKEVIR hálózat, ami képes átvezetni a vizet. Biztos lehet találni ide is beruházás-igényt, de a jelenlegi infrastruktúra átprogramozott használatával is meg lehet kezdeni az árasztásokat. A nagyon megbecsülendő árhullámokból. A tanulságok levonásával.
