MiG-21 Fishbed (Mikojan-Gurjevics,Szovjetunió) / J-7 , F-7 (Csengdu, Kína)

Egy tanárom mesélt egy történetet, amikor az árulóknak annyi aranyat igértek, amennyivel a bőrüket meg tudták volna tölteni. Kaptak is az alkalman. És miután elvégezték feladatukat, megnyúzták a szó szoros értelemben az árulót, feltöltötték a bőrét arannyal (hogy nehogy kevesebbet kapjon) és kb hagyták megdögleni.

A cikkben levő történet innen nézve jó kis vidám happy end-es valami, mert végülis a nyugat kapott infót az akkori ellenfélről, de a tényen nem változtat, hogy Sun áruló volt és hogy régen volt még egy annyi tisztesség mindkét oldalban, hogy az árulókat nem jutalmazták hanem megvetették.
 
Hello,

Dél-Koreának azért (is) volt aktuálisan érdekes, mert az alap változatú J-7-es kínai MiG-21-esből, másfél évvel korábban kapott negyven darabot Észak-Korea, tehát pont kapóra jött a típus vizsgálata.

Általánosságban meg azért (is) volt érdekes a környékbeli országoknak, mer a nyugati kínai nyitás eredményeként Kína többek között megkapta a európai GEC-Marconi Type 226 HUDAWAC (Head-Up Display And Weapon Aimming Computer) és Skyranger fedélzeti lokátort, amit további eszközök követtek, például az izraeli Phyton 3-as légi harcrakéta.

Ha Kína nagy mennyiségben képes lett volna gyártani a MiG-21-est korszerű nyugati fedélzeti berendezésekkel, akkor Tajvan nem ülhetett volna az F-100-as, F-5-ös és F-104-eseivel a babérjain!

De mint kiderült a kínai gazdaság erejéből ekkor még nem tellett ilyen gépre. A töredéke költségvetésből kijött MiG-19-es gyártották tömegével. A MiG-21-esből csak a buta verzióból tudtak kifizetni kis mennyiséget, melyekből néhány elfogó ezredeket töltöttek csak fel a stratégiai pontok közelében. A nyugati eredetű technikákkal felszerelt MiG-21-esek csak exportra kerültek a kilencvenes évek elejéig.

Cserébe Tajvannak elég volt csak az F-5-ös Tiger gyártását folytatni a nyolcvanas években és csak a kilencvenes évek végén beszerezni az első negyedik generációs típusukat, azaz 15-20 évvel később mint a nyugatnak. Mindezzel horror méretű pénzeket tudtak megspórolni.

Valamint az ügy marketing értékéről se feledkezzünk meg, hogy a szökés tényét és a sok aranyat promózni lehetett vissza a népi Kínába. :)
 
A cikkben levő történet innen nézve jó kis vidám happy end-es valami, mert végülis a nyugat kapott infót az akkori ellenfélről, de a tényen nem változtat, hogy Sun áruló volt és hogy régen volt még egy annyi tisztesség mindkét oldalban, hogy az árulókat nem jutalmazták hanem megvetették.

Azért faszányosan könnyedén átsiklasz dolgokon. Lássuk sorban, ha már ekkora erkölcscsősz akarsz lenni...

A történet úgy kezdődött, hogy a saját hazáját szolgáló katonát a saját bekaszlita az apja miatt, mert dolgozott az a csodálatos ideológia... Még, ha teljsen jogos is lenne az apját lecsukni ez akkor is olyan, hogy minimum a padlóra köpök... Egyetlen USAf pilótát sem csuknak le még akkor sem, ha az apja köztörvényes. A kínainál "mert csak" alapon ez megtörtént. A fickó talán örülhetett, hogy egyáltalán túlélte...

Akinek ezek után van pofája árulózni, annak igen vastag arcbőr van az arcán. Ha még védi az álláspontját, akkor elég furcsán nézek rá, ha meg nagyon sokáig, akkor esetleg bemutatnám rajta azt, amit a szerncsétlen pilótán. Utána megnézném, hogy mennyire pattogna...

Egyébként nem emlékszem, hogy pl. Kim Philbyt olyan fúdenagyon megvetették volna a SZU-ban. Ő mi volt, ha nem áruló? Hát a szovjeteknek dolgozó atomtudósok...? Nagyon megvetették őket a SZU-ban ugye? Atyaég... Sokuk a szabad világba menekült a II. Vh előtt is tomboló náci eszmék miatt, ott élehetett (elég jól) és ez volt a hála. Ehhez képest az, hogy a saját államod jól szétszopat és neked teleszalad a zsákod "picit" más..

Komolyna mondom, hogy eszamfaszom megáll egyesek erkölcsi érzékén...
 
Biztonsági kockázatnak kellett volna tekintsék és nem kellett volna a segge alá egy prototípust adjanak, ha már a családból valakit megszopattak állmilag. De a tényen, hogy elárulta a saját országát ez semmit sem változtat.
 
köszönnéd meg hogy ilyen emberek is voltak,

mert még mindig sorba állná a Junoszty TV-ért.

protekcióval.
 
Látom képtelen vagy felfogni, a saját hazája már előbb elárulta, aminek a védelmére esküdött fel. Tudod, amilyen az adjisten...
 
Ez már kém volt Molni nem pilóta... (A kémkedés súlyosabb bűn mint a dezertálás és az illegális határátlépés.) És attol fogva hogy kém ügy egyből nemzetbiztonsági. És a nemzetbiztonság igen is kiszokta halgatni a kémek hozzátartozóít... Legyen ez bármej ország nemzetbizonsági hivatala. Eggyik se bánik kesztyűs kézzel a családdal. (Így vagy úgy...)
És tuti hogy többes.
 
Pedig akár hogy is nézem az én szememben is áruló, és mélyen elítélendő. Ki tudja miért csüccsentették le őket,mennyire voltak megbízhatók korábban, milyen nézeteket vallottak és miből élt az öreg az 50-es évek végén a nagy Kínában. A későbbi disszidálással épp a korábbi börtönzés okát igazolta hiszen nem volt megbízható. És a disszidálással az apját utána milyen helyzetbe hozta? A hazáját árulta el nem azokat akik leültették, tehát annak az országnak okozott kárt ahol az ősei éltek, aminek a védelmére felesküdött. Innét is a zöme azok léptek le akiknek büdös volt a tisztességes munka, és nem voltak képesek beilleszkedni a normál társadalomba.
 
Csak az beszél belőletek hogy érdeketek fűződik a szélsőséges eszmék virágzásához. Nem mondom, de ez nem egészséges dolog.
A pilóta igazi hazája a Kínai Köztársaság, oda született amit a kommunisták 49-ben elfoglaltak, csak egy kisebb szigetnyi föld maradt szabad. A nép ugyanaz mindkét oldalon, ennél fogva nem lehet árulás.
 
Innét is a zöme azok léptek le akiknek büdös volt a tisztességes munka, és nem voltak képesek beilleszkedni a normál társadalomba.

Ezzel te tudod, hogy te hány családtagomat sértetted meg? Nagyon nagy arcod van kishaver...
 
Mít rágódtok ezen annyit? A komcsik számára áruló volt, a köztársaságiak számára, meg hős.
 
Mackensen kommentjét továbbvíve: <b>a személyes sérelmeket, meg a többit rendezzétek le privátban, itt meg tessék a cikk tartalmára koncentrálni</b>. Szerintetek a bejegyzés írójának mennyire esik jól, hogy itt ezen a nüansznyi kis szar dolgon veszekedtek?!
 
ON
Molninak igaza van!
A "Kultúrális forradalom" - nevezzük inkább kommunista terrornak - idején milliókat hurcoltak meg vagy nyírtak ki /és műkincsek ezreit verték szét/ mondvacsinált okokből...!

Aki nem hiszi, előbb tanulmányozza a kínai történelmet /a Kultúrális forradalom résznél/ és csak utána írjon butaságokat...!!!
OFF

A kínai gép "elkötése" szerintem ikább válasz volt a terrorra és az elnyomásra, mely mellesleg 1 "jól jövedelmező" kémüggyé vált...!!!
 
A politikai berendezkedéstől függ az,hogy pl Magyarország a hazám vagy sem?Ha terror lenne meg diktatúra akkor nem a hazám ha meg jólét és demokrácia akkor meg igen?Nagyon elbaszott gondolkodásmód ez!!!Tudjátok van egy idézet:"Áldjon vagy verjen sors keze: Itt élned, halnod kell"és ez nagyon igaz.
 
Az áruló/kém meg a disszidens két külön fogalom.A disszidens fogja a kis családos vagy nem pár ruhát vagy nem és elmegy az országból.Az áruló/kém meg visz magával valami olyat ami értékes pl egy katonai repülő és ezért valamiféle ellentételezést kap.
 
A kémkedés/árulás az szarháziság a disszidálás meg nem szép dolog SZERINTEM.
 
ON
Akinek elhurcolják vagy kiirtják a családját, az nem tudom, hogy mit fog idézgetni vagy gondolni...!
De nem is akarom megtapasztalni...!!!
OFF