Összefoglaló a légvédelmi eszközök működéséről...

Erre még az USA kapacitása is kevés, Kína lakosságának jó része a parti részen összpontosul + ezzel együtt pedig a haderejük is. Egy ilyen hadművelethez csak a felfejlődés egy évet venne igénybe, többmillió emberrel, valamint megépíteni a hajótkat+repülőket - ebben az USA is belerokkanna.
A Kínaiak meg olyan tűzerőt küldenének a tengerre, hogy az utolsó snecit is sz*rrálőnék száz mérföldes körzetben.
(Valahol olvastam a Pentagon ikiszámolta annó, hogy csak a kínai rakétacsaptok holdbéli tájjá lőnék Tajvant egyedül)
A legtöbben fel sem fogják a partaszállási hadműveletek lehetetlenségét egy nem 0-ra levert légierejű ellennel szemben is. Elég csak megnézni a II. vh-t. Totális légi és tengeri fölényben mertek csak nekivágni és így is az első napot a kb. 100k-200k partot érőből az ejésekkel a veszteség kb. 10k fő volt. (Persze nem mind hallott.)

És nem kikötőt támadtak meg, hanem kurvagyengén védett partakaszokat...
 
Szerintem egy ilyen USA ína háború valamilyen fajta blokáddal kezdődne és a haditengerészet módszeres pusztításával ezután a parti területek védelmének meggyengítése és caak ezután az invázia.
Bár azt hozzátenném,hogy előtte meg kéne védeni Tajvant mert egy támadás estén a Kínaiak biztosan megtámadnák a szigetet mert nem hagyhatnak egy "Angliátmint ahogy Hitler csinálta.
 
A baj a távolságok. Itt ezer mérföldekről beszélünk légvonalban - és egy épeszű hadvezetés még az USAban is 2-4 szeres saját fölénybe küldi be még az elit vadászgépeit is - Kína ellen meg ez lehetetlen, egyszerűen túl nagy haderő, túl messze a saját bázisoktól, túl jól szétszórva, saját terület felett. Csak a légiháború az lenne, amit annó elképzeltek NY. Európa fölött a NATO-USSR hagyományos háborúra - csak az USA iszonyatos hátrányba lenne, hiszen messze vannak, a fél világot át kellene hajózni/repülni az ellátmánnyal. Ez totális világháborús mozgósítást igényelne - vagyis évekig, megkockáztatom, egy évtizedig zajló konfliktus lenne. Beleszakadnának, meg aztán addig lemenne legalább 2 kormány.

Amúgy pedig az egészet nem tolod le a saját közvélemény torkán. Mert amikor már nem C-17esekkel, hanem teherhajóval küldenék haza a hullákat, azt nem adnák el semmivel.

(megjegyzem a Kongresszus pont megszavazta az E-8 továbbéltetését, holott az USAF pont nem akarta, mert más utat keresnek, mivel úgy számolnak, Kína ellen simán nem túlélőképesek immáron)
 
Lehetne kérni egy hozzáértőtől szakmai véleményezést, mert a laikusok között vita alakult ki egy légi eszközről.

Állítólag ezeket a drónokat távvezérléssel irányították 100 km távolságról, néhányat közülük Pantsirral lőttek le, néhány felett pedig átvették az irányítást. Az is szerepel az állítások között, hogy olyan műhold vezérléssel és távvezérlésű kioldó berendezéssel is fel vannak szerelve ezek drónok amelyet csakis egy state-of-the-art technológiával rendelkező országból szerezhettek be.
1.jpg

DTHViYFW4AA-qJm.jpg

Egyesek elhiszik ezeket az állításokat, mások kételkednek benne. A képek alapján lehetségesnek tűnnek ezek az állítások?
 
Majd ha mutatsz képet a belsejéről akkor talán meg lehet mondani.
 
A távolságok miatt írtam Tajvanról.
 
Szerintem egy ilyen USA ína háború valamilyen fajta blokáddal kezdődne és a haditengerészet módszeres pusztításával ezután a parti területek védelmének meggyengítése és caak ezután az invázia.
Bár azt hozzátenném,hogy előtte meg kéne védeni Tajvant mert egy támadás estén a Kínaiak biztosan megtámadnák a szigetet mert nem hagyhatnak egy "Angliátmint ahogy Hitler csinálta.
Tajvanon 0 db jenki gép állomásozik...
 
Majd ha mutatsz képet a belsejéről akkor talán meg lehet mondani.
Hát én aligha fogok mutatni. Akik ezeket a képeket bemutatták nem érezték szükségét, hogy a belsejüket is megmutassák. Bár a fenti képen olyan mintha az egyik belsejéből egy befőttes üveg lógna ki.

Külsőre ez még a kereskedelmi drónok színvonalát sem éri el és házi barkácsmunkának tűnik. Pedig a 100 km-es irányíthatóság még a kereskedelmi drónokra sem jellemző, nem hogy a barkácsdrónokra. De ha ez tényleg bír az állításokban szereplő képességekkel akkor ez tényleg egy kívülről ultragagyi belülről state-of-the-art modell.
 
Lehetne kérni egy hozzáértőtől szakmai véleményezést, mert a laikusok között vita alakult ki egy légi eszközről.

Állítólag ezeket a drónokat távvezérléssel irányították 100 km távolságról, néhányat közülük Pantsirral lőttek le, néhány felett pedig átvették az irányítást. Az is szerepel az állítások között, hogy olyan műhold vezérléssel és távvezérlésű kioldó berendezéssel is fel vannak szerelve ezek drónok amelyet csakis egy state-of-the-art technológiával rendelkező országból szerezhettek be.
1.jpg

DTHViYFW4AA-qJm.jpg

Egyesek elhiszik ezeket az állításokat, mások kételkednek benne. A képek alapján lehetségesnek tűnnek ezek az állítások?

Csak mint pilóta szólok hozzá, nem vagyok katona.

Ez egy vicc, nem támadó UAV.

1- a szerkezet nudli, teherviselő képesség zéró – első széllökés kinyírja. Ha pedig teher is volt rajta nagyon instabil lehetett – gondolom jópár el se jutott a célkörzetig.

2- az egy 10 köbös motornak tűnik, mint a régi MOKI, elmegy egy darabig, de egy ilyen ócska aerodinamikájú szerkezetet elég lassan – csak az interference drag megeszi a motor teljesítmény negyedét. A csúcssebessége nem lehetett nagy, olyan 80km/h max. tekintve a terhet amit ráakasztottak és a nagy felületet. Vagyis 100km az ha veszünk némi szelet is olyan másfél óra út – nem hiszem annyi benzin belefér a törzsben lévő tankba ha ott más is van.

3- Szerintem lehetett bennük max egy pörgettyűs iránytartó és egy rugós időzítő és annyi. Robotpilótát csinálni azért nem annyira egyszerű. Ha mégis volt GPS, azt nem lehetetlen összehozni, hogy a szervók kormányparancsot kapjanak tőle.

A távvezérlésben nem hiszek, egyrészt honnan kapott visszajelzést, ha nincs kamera, valamint nem látok semmi szenzort, ami mondjuk sebességet, állásszöget, magasságot mérne és elég nagy teljesítményű antennát, ami ezt továbbíthatná vissza (meg ehhez telepet elég nagyot, ami meg rohadt nehéz ennek a motornak). Arról nem is beszélve, milyen elektronikai zaj van arra és mindenki figyel mindent CBtől mobiltelóig.

Szerintem ezek autonóm cuccok voltak, de azon a szinten, amit egy jobb hobbiboltból össze tudsz szedni. A 100km nekem soknak tűnik, és szerintem tök sikertelen ötletelés volt csak, kb annyi értelme volt, mint a Japánok hőlégballon bombázásának a II. Vhban.

Az oroszok simán felfújták ezt a nevetséges támadást, ahogy az izraeliek a palesztinok petárdáit. A hezbolah csőrakétáinak egyfajta fojtatása. Ellőttek rá egypár rakétát ennyi lehetett a sikere max...
 
A távolságok miatt írtam Tajvanról.

Tajvanra az életben nem telepítenének nemhogy vadászgépet, de semmit sem, egyszerűen mert a kínai tüzérség hatótávolságán belül van - nem beszélve a harcászati légierejükről (szokásuk a szuhojokkal körberepülni a szigetet.). Simán benne van a rakétatüzérségük nagyrészének hatótávolságában, ami alaphangon több ezer rakéta - felszántanák fél óra alatt a sziget összes repterét.
 
  • Tetszik
Reactions: endre

Igen de itt arról beszélünk,hogy Kína a célpont!Itt el kell felejteni az utóbbi 20+ év hülyeségeit a veszteségekhez való hozzáállásról.Csak hordozóról nem tudnak annyi gépet odaküldeni mint amennyi kell Japán meg messze van.
 
RAF óraszámok. A Tornado és Typhoon gépek esetén kb. 150 óra/gép jön ki. Ez egy pilótára nézve legfeljebb átlagos nyugaton, ha egy géppel több pilóta repül.

DTA8eDsX4AAny0z.jpg
 
  • Tetszik
Reactions: sirdavegd
Igen de itt arról beszélünk,hogy Kína a célpont!Itt el kell felejteni az utóbbi 20+ év hülyeségeit a veszteségekhez való hozzáállásról.Csak hordozóról nem tudnak annyi gépet odaküldeni mint amennyi kell Japán meg messze van.

Kína ellen még elvi szinten sem képzelek el inváziót. KI lehetne? India felől ott van a hegyvidék. Szibéria felől a zéró közlekedési hálózat/infrastruktúra és az embertelen klíma. Délről a dzsungel. A tenger felől meg az, hogy onnan aki jön, az viselhetetlen hátrányban van - lásd Omaha Beach.
Amit Kína ellen (egy elvi hagyományis világháborúban) el tudok képzelni, hogy az erők lasan felfejldőnek Koreában (amit állandóan szétlő a kínai rakétatüzérség, már ha nem rohanják le őket, mielőtt egyáltan eljutna odáig az USA), majd évekig tartó légicsaták után lenyomják őket annyira, hogy végre É. Koreán áttrappolva a szárazföldön benyomuljanak. Elveszítve millió embert és eszméletlen mennyiségű hadfelszerelést. Olyan számokra kell itt gondolni, mint a Harmadik Birodalom ellen jöttek ki.
És még mindig jobban jönnének ki, mint a tengeren. Ott a kínaiak összetörnék őket a parton.
 
Kína még mindig atomhatalom. Akkor fogják megtámadni, amikor az USÁ-t. Ami szóba jöhet, és technikailag érdekes, ha a közeljövőben esetleg Kína keveredik helyi háborúba nyugati fegyverrel felszerelt állammal, vagy az USA/NATO olyan ellen, ami kínai fegyvereket rendszeresített.
 
Persze, egyről beszélünk - de ahogy az USA-USSR is atomhatalmak voltak, úgy ez is csak scenario ami úgysem lesz. Arra ahagyományos háborúra készültek a nagy hadseregek amit aztán kisebb konfliktusokban kamatoztattak/nak/fognak.
Amúgy meg egy közel másfél milliárdos országot lerohanni nehéz ügy lenne. Kína például szétlőhetné az összes műholdat a féltekén (teleszemetelik a pályákat), szóval az egész világ megérezné a dolgot. Az egész világgazdaság megsínylené.
 
  • Tetszik
Reactions: endre and sirdavegd
Ez off, de ha már Kínát felhozta Roni, akkor én is bedobom a nagy kérdésem. Valaki meg tudná mondani, hogy akár csak elvi szinten is, de hogy a rákba lehet egy 10+ milliós várost megostromolni és értelmezhető időn belül elfoglalni? Na és egy tucatot? Vagy egy olyan kvázi egybefüggő városias térséget, ami kb. területre Izraellel, lakosságra meg Németországgal egyenértékű? Akárhogy is nézem, egy ilyen hadművelethez egy nagyságrenddel több katona kellene, mint amivel jelenleg bármelyik nagyhatalom rendelkezik.
 
A lakosság akkor lényeges ha harcolnak.
Ha nem akkor tök mind1,hogy ezren vagy egymillióan vannak.
 
Na látod ez a baj!Látjuk,hogy épül a sog gép meg hajó de semmi mást nem tudunk és ez alapján vannak olyan kijelentések,hogy Kína hadereje mikyen potens.Miközben még annyi infó sincs a haditechnikájukról mint az orosz eszközökről.

Látom ahogy molni mondta semmi nem ragadt rád itten 8 év alatt.

Mégis mit szeretnél tudni?

Az oroszoknak feladta a leckét az új fregattjuk légvédelmi rendszere.
+ A hajóikon külön VLS van csinálva a légvédelmi rakétáknak és a hajó elleni rakétáknak
Az oroszok nemrég jelentették be egy mk-41 szerű indító fejlesztéstét megtalálom neked vagy boki belinkeli a hírt.
Épül a sok hajó? Aham hát ha tudás is van mögötte nézd meg most type 055 topicot
Szállító helikoptereiket hamarabb kiváltják mint maguk az oroszok! Na ezt is megértük :)

Vagy a tüzérség itt a kínai excalibur 100km hatóttávval. WS-35
Az oroszoknak még várni kell a koalicia SV-re

15775920775_68f3c2237b_o.jpg

Vagy itt van még egy export cucc
102920jtrz8ps22smr9d2v-png.386745

102921rwwt1cc48xz5w4bb-png.386746
 
A lakosság akkor lényeges ha harcolnak.
Ha nem akkor tök mind1,hogy ezren vagy egymillióan vannak.

Szerintem kb. mindegy, hogy a lakosság mit csinál. Budapesten se igen harcoltak a civilek 44-45-ben, aztán mégse két nap alatt foglalták el a várost az oroszok. A nagy népességnek szerintem inkább abban van jelentősége, hogy az épületek nagy száma igen sok lehetőséget ad a védekező haderőnek.