A maga kategóriájában nem vészes a komondor. Igazából jó, hogy egyáltalán valamit képesek vagyunk alkotni ami páncélos. Komondor témában azt a következtetést érdemes levonni, hogy simán mennie kellene egy hazai APC licenc vagy nem licenc gyártásának, ha egy nem ezzel foglalkozó kisebb cég is tud páncélost gyártani.
 
  • Tetszik
Reactions: Zed895
A Komondort gyártó cég saját vegyi felderítő eszközeinek hordozására fejlesztette ki a járművet, alapból. Persze lett belőle MRAP, ami katonák szállítására is alkalmas lehet, Ez ok. Misszióba lehet jól jön, ha megszállunk majd valakit és tartani lehet árokparti robbantóktól. Lövészek harctéri mozgatására és harctámogatására saját fegyvereivel, ami nincs, alkalmatlan. Felhasználható még akciófilmek látványos kellékeként, városi romboló szerepben.
Komolyra fordítva, szárazföldi nehézfegyverek beszerzéséről, hazai gyártásáról, eddig semmiféle hírt nem hallottunk. Feltehetően, nem is tervezik még, illetve el sem nagyon képzelik mitévők legyenek, ha majd átfegyverezni, felfegyverezni kell. Sajnos ez van.
Ne áltassuk magunkat. Vak szerencse, hogy megúsztuk a balkáni háborút. Más problémák is vannak a térségben, tudjuk jól.
Nem a 24. órában vagyunk, hanem már a másik napon.
Nem látok más megoldást, mint bevásárolni, ha végre döntést hoznak. Esetleg gyártási jogot venni, egy, vagy több már bevált, nehézfegyver esetében. Minden gyártási technológiával együtt.
Fejlesztgetni, pláne kisipari módszerekkel, konkrét igazi, előző tapasztalatok nélkül, semmi értelme.
 
Egyetertek, kiveve az utolso mondattal. A magyar gazdasag eleg nagy ahhoz hogy szinte barmit fejlesszen ami nem repul. Penz is lenne ra 2015 ota. A tapasztalat hianya meg azert nem gond szerintem mert nekunk semmi de semmi specialis igenyunk nincs, olyan alap dolgokat kellene legyartani amik tervrajzai szinte publikusak es ha megis megbukik egy prototipus csapatproban, akkor mi van? Csak ki kell javitani a visszajelzesek alapjan es ennyi. De mondom, az utolso mondatot leszamitva egyeterek, mar nem az utolso oraban vagyunk hanem azutan es amig a hadiipar ujra letrejon addig is kell valami surgosen.
 
  • Tetszik
Reactions: marton

Repülőt is tudnánk gyártani, ha épp kellene. Vitorlázót mindenképp. Kérdés érdemes-e. Tehát harcjárművek, nehézfegyverek tekintetében a Honvédség igénye, mennyiségileg, üzleti szempontból, deficites lenne. Nemzetbiztonsági szempontok miatt viszont létkérdés lehet hogy bizonyos eszközök hazai gyártásban készüljenek, vagy olyan javító, karbantartó bázis legyen hazánkban, ahol minden problémáját tudjuk kezelni egy harci technikának. Szárazföldi haditechnika esetében szerintem ez alap. Lőszerek hazai gyártása szintén evidens lenne tüzérségi fegyverek és harckocsik, gyalogsági harcjárművek fegyvereinek esetében.
 
Egy pelda: KGP-9 geppisztoly: megterveztek, legyartottak, laborban szepen teljesitett, csapatproban kiderult hogy szar. Csak annyit kellett volna csinalni, hogy a Honvedseg altal megadott 6-8 hibat kijavitani, megcsinalni a rev2 verziot es mehet a tomeggyartas, mindenki boldog. Nem ez tortent, hanem kukaztak a projektet mert akkor se penz es talan szandek se volt. Most viszont mar siman mehetne a jelenlegi helyzetben. Mas kerdes, hogy pont nem geppisztoly kell elsosorban, meg nem is illeszkedne a kormany ipar tervebe, de ez egy pelda hogy lehetne fejleszteni, gyartani itthon is, es nem kell tulmisztifikalni a tapasztalat hianyat. Sokkal nagyobb gond ha penz vagy szandek nincs. Tudod hogy jottek letre az elso lengyel ejtoernyos alakulatok? Szo szerint magas epuletekrol ugraltak le mert nem volt penzuk repulokre, de eszukbe se jutott volna arra panaszkodni, hogy de hat nincs eleg tapasztalatunk az ejtoernyozesben es arrol sem, hogy hogy kell egy epuletrol leugorni, hiszen az mas mint egy repulo. Csak csinaltak es hol tartanak ma...
 
  • Tetszik
Reactions: Luthero

Szerintem egy gondolat mentén beszélgetünk itt. :) Nagyon későre jár már, vajon van időnk tervezni ,fejleszteni ? Mert az újabb évek. Én is a hazai gyártást preferálnám, de egy már kiforrott eszköz gyártási jogának megvásárlásával. Az is hazai lenne a Honvédségnek, kiépítve hozzá a megfelelő itthoni teljes karbantartás, felújítás bázisát is. Persze hogy bármire képesek lennék semmi gond már ezzel. Az autógyártásban dolgozom 1996 óta. Amikor először beléptem és megláttam az Opel gyárat belülről, csak néztem, nyitott szájjal, bamba tekintettel. Aztán elég gyorsan megtanultam mindent, ami a munkámhoz kellett. Ma meg ha jönne egy újabb autógyár, pillanatok alatt össze tudnák hazai erőkből trombitálni a menedzsmentet és mérnökgárdát, akik már megfordultak a 3 másik gyárban, vagy több hasonlóban és tudják miről van szó. A Rábánál szerintem rendelkezésre áll a technológia, vagy gyorsan meg tudnák venni, hogy komoly nehézfegyvert gyártsunk itthon. Inkább arra szerettem volna rávilágítani, hogy lehet érdemesebb megvenni egy kész eszközt és gyártani, mint belefogni fejlesztgetésekbe, évekig, hogy feltaláljuk mi is, sokadiknak a Spanyol viaszt.
 
  • Tetszik
Reactions: krisss and Zed895
Nem lesz se IFV se APC, se lánctalpas... a Gamma profilját mindenki ismeri szerintem.. arra kell hordozó jármű.

Amúgy elvileg új proto lesz hamarosan.

A 4 oldalsó ajtós proto lesz, elvileg.

Amúgy a fegyverzet szempontjából géppuskát és aknavetőt is tudnának a járművekre integrálni, csak olyan megrendelés kéne..

Egyiptom pedig majdnem rendelt 200 darabot, csak ingyen kapott az amcsiktól Cougarokat...
 
Aknavetős verzió jó lenne és talán a mistralokat is hordozhatná. Viszont az jön nekem le, hogy a Honvédséget egyáltalán nem érdekli a projekt. Pedig, egy alap hordozóplatform értékes lehetne. Aknavetős, csapatlégvédelmis, sebesültszállító, zászlóalj parancsnoki vezetési pont, stb., verzioókat már rég ki kellett volna lakaítani és készen kínálni a HM-nek.
 
  • Tetszik
Reactions: borisz and Luthero
Persze, a városligetben a maffiafő.. izé BM minisztere is ránézett fél percet, aztán elsétált... míg az új "Heros"os csodákat, tíz percekig csodálta...
 
Ahha,szóval akkor komondor lesz. Fegyvert egyik képen se látok illetve nem is említ a forrás ,szóval akkor megvan az utódja az összes APC-nek. Meg gyakorlatilag ezen belül az IFV-nek ,mivel mi ugye annak használjuk a btr-t is. De még hamarosan a harckocsiknak is ez lesz az utódja. Persze fegyver nélkül. Amilyen magas még talán fel is borulna egy 12,7 nél komolyabb fegyvertől.
mondjuk a mai modern 6x6-os vagy 8x8as apc-k is vannak olyan magasak, sőt sok elég magas mrapot használtak komoly főfegyverrel irakban meg aganisztánban aztán mégse borultak tőle
 
Beloruszék se véletlenül szélesítették ki a Brdm-2-t. Azt láttam tüzelni, meg hintázni. A Cougar kb ugyanakkora,a Caiman még magasabb. Miután felborultak és meghaltak a katonáink azzal a xarral ,utána vezetéstechnikai tréningeket kellett tartani. Jó pénzért. Gondolom leoktatták hogy lassabban menjenek vele pláne kátyús úton meg kanyarban. Rénszarvas teszt nem tudom volt-e? Mi lett volna ha még lőni is kellett volna közben? Azonkívül hogy fegyvermentes sereget csinálunk nem véletlen hogy nem gyártottak még 1 protót se a Komomdorból 12,7mm-el.
 
Nem vitatkozni vagy ellenkezni akarok. De minden katonai jármű vezetéséhez "vezetéstechnikai trening" osztalybasorolo. Nem elég hogy van H s jogsi azzal csak az vezethető amire van papirod.
De ez nem csak a MH nál van így minden állami cégnél ez van. Most a vizugynel dolgozok és meg itt is kötelező vezgyakra és elmeletre menni nem csak a vontatonal kistehernel de meg a személyautó vezetesehez is tök mindegy hány éve vezet az ember.
 
  • Tetszik
Reactions: borisz
oszt' azért borult fel mert a gpu felborította? mert itt arról volt szó

A felborulás esélye másodlagos szerintem. Aki élőben csinálta ezt a szakmát, az tudja, hogy mit jelent egy nagy méretű célpont. Egy BMP alig látszik bizonyos távolságból. Még ugyanonnan, egy MRAP kövér, zsíros, jó célpont. Szerintem ez a lényeg.
 
  • Tetszik
Reactions: Zed895