Nyugaton már megoldották nevű facebook oldal beszámolója:
„Willkommenskultur”, avagy a magyarok fogadtatása Münchenben
Mielőtt nekikezdenénk a beszámolónknak, tisztelettel megjegyeznénk, hogy a következő sorok írói az elmúlt tíz évben jóformán bejárták egész Európát a Nemzeti Tizenegyet, illetve klubcsapatukat követve, Feröer-szigetektől a Balkánon át egészen Isztambulig.
Németország sem első alkalommal volt úti cél futballmérkőzés gyanánt. De ez a tegnapi túra valami egészen más volt, már-már szürreális. Igyekszünk minél rövidebben, lényegre törően összefoglalni a tapasztalatainkat. Még mielőtt bárki is azt hinné, panaszkodásként tesszük ezt, higgye el, hogy nem ez a szándékunk. Sok mindent átéltünk már, fájdalmas mozzanatokat is. Itt most nem fizikai fájdalomról van szó...
Már a mérkőzést megelőző napokban igencsak érezni lehetett a hergelést, az uszítást, a provokációt a német oldalról. Hadd ne menjünk ebbe bele, aki egy kicsit is józanul és a normalitás talaján állva szemléli a világot, az tudja, miről beszélünk.
Egy 58 fős busz indult el Budapestről jó hangulatban kedd késő este, hogy szerda reggelre megérkezzen a bajor fővárosba, s ott hangolódhasson az esti mérkőzésre. A buszon nem csak férfiak utaztak, s voltak, akiknek fiatal koruk (17-18 év) és az elmúlt 1,5 év helyzete okán ez volt az első külföldi túrájuk. Megjegyeznénk, hogy mindenki utcai (casual) viseletben utazott, még véletlenül sem szerettük volna, ha netalántán megriadnak 58 főtől, akik egyenöltözetben érkeznek...
Az út teljesen átlagosan telt egészen addig, míg át nem értünk egy Németországnak nevezett területre...
...ahol néhány kilométert követően megjelent egy kék-villogós autó, hogy hajtsunk is le az első kijáratnál. Természetesen megtettük, nyilván számítottunk is rá, hogy kiemelt figyelemmel fognak várni minket. Hisz milyen is lenne már az, ha egyszer egy szurkolói buszt csak úgy normálisan fogadnának?! Ja, hát mi nem Közép-Afrikából vagy a Közel-Keletről érkeztünk, hanem Magyarországról, és még csak nem is szeretnénk egy életre ott maradni, mindössze úgy nagyjából 14 órára.
Úgyhogy ennek tudatában némi rádiózgatást követően hamarosan megjelent konvojban a helyszínen még 10 mikrobusz, belőlük pedig kiszállt úgy 80 felfegyverzett rohamrendőr. Közülük jó néhányan rögtön felszálltak a buszunkra, majd onnan egyesével engedtek csak le minket, aztán alapos motozást, irat-ellenőrzéseket és négy szögből készített fotókat követően a betonon, tűzőnapon, a mikrobuszaikkal kialakított kis zárt területen várakoztattak minket, míg mind az 58 fővel végrehajtják az előbb felsoroltakat, s míg természetesen a buszt is alaposan kipakolva átkutatják, Rex felügyelővel együtt.
Ez a procedúra nagyjából 2 és fél óráig tartott, majd elengedtek minket és buszunk tovább is haladhatott. Nem sokáig, hiszen egy újabb villogó autó jelent meg mögöttünk. Vámellenőrzés. Jól van, ez csak egy bő 20 perces folyamat volt.
Na, akkor egy közel három órás üdvözlő ügymenetet követően most már csak jó volna megérkezni erre a Münchennek nevezett “színes” településre.
A stadionba való belépéshez a keleti vakcinákkal rendelkezőknek tesztelnie kellett, így utunk rögtön oda vezetett. A buszról még le sem szálltunk, de már random járókelők mutogattak és szólogattak be nekünk. Egyikük lehet legközelebb inkább meggondolja e cselekedeteit.
A tesztelést követően a Wiener Platz-nál gyülekezett jó hangulatban sok száz magyar, rengeteg rohamrendőr árgus szemei mellett. Egy tucat “színes” emberke is igyekezett feltűnést kelteni és hergelni a vendégségbe érkezőket, de komolyabb atrocitásra nem került sor.
Miután buszokkal elszállítottak minket a stadionhoz, jött igazán a döbbenet, vagyis a fájdalmas felismerés. Mi egy Európa-bajnoki mérkőzésre jöttünk, ahol tudtunkkal a német válogatott ellen fogunk játszani. Viszont ha ennek valaki ott nem lett volna tudatában, lehet rá sem jön, hiszen német zászlót alig, szivárványos lobogót pedig több ezret láttunk.
Miért baj ez nekünk? Ha valaki még mindig nem értené, akkor igyekszünk röviden elmagyarázni. Állandóan jönnek a sportvezetők és a sajtó szószólóik azzal, hogy a politikát nem szabad a stadionokba bevinni. Akkor ezt a jelenséget mégis minek nevezzük? Mi ez, ha nem politikai provokáció? Ha pedig már bekerült a politika a stadionokba, akkor jön a költői kérdésünk: a véleménynyilvánítás szabadsága a másik oldalt nem illeti meg?
Rengeteg rohamrendőr volt a stadionon belül is, akik arra is figyeltek, hogy épp egyesével vagy kettesével haladsz a lépcsőkön. Ennek ellenére több tucat szivárványzászlóst engedtek konkrétan a magyar szektorokba is. Csak nem az lett volna az érdekük, hogy valami balhé kerekedjen ki ebből is?
Persze a fakabátok találtak elég indokot arra, hogy 18 főt letartóztathassanak. “Túlzott gólöröm”, a védőháló megtépése, egy vizes palack elhajítása, egy 1899 (FTC alapítási éve) feliratú tetoválás félreértelmezése (???). Elképesztően abszurd, szürreális indokok, de a megfélemlítés, a statisztika, a hisztériakeltő cikkek, na meg az ezer eurós bírságok kiszabása miatt nekik nem elhanyagolható megoldások. Ezúton is kitartás minden érintettnek!
Mindezek ellenére alapvetően komolyabb atrocitás nélkül lezajlott a találkozó, persze alig várjuk már a hazai és a nemzetközi média hisztériakeltő cikkeit, miszerint egyes rigmusok akár megsérthették a vendéglátók jóérzését. Szánalmas!
Sejtésünk szerint a média attól nem fog zengeni, hogy a helyi szervek pribékjei és a jó ízlést sárba tipró kinézetű provokátor alakok egész nap folyamatosan hergelték a vendégségbe érkező magyar szurkolókat. Lehet, hogy az ő jóérzésüket is esetleg megsérthették ilyen-olyan módon? Az már persze kit érdekel.
Mindenesetre a tegnapi napot követően mi egy dolgot bátran kimerünk jelenteni: ezt a Németországnak nevezett területet semmilyen jó ízlésű embernek nem ajánljuk még csak 14 órára sem.
Zárszóként pedig, néhány pozitív gondolat: annak ellenére, hogy a nagypolitika igyekszik játékszerévé tenni a futballt, szerencsére vannak még sokan, akik nem kívánnak lenyelni mindent és a fejüket félrefordítani. A mellékelt drapériához nem is kívánunk egyéb kommentárt fűzni, beszéljen a kép maga, valamint az a tény, hogy a Nemzeti Tizenegyünk ilyen bravúros eredményeket ért el. A mérkőzés eleji és végi Himnuszok könnyeket csalnak a szemekbe. Ezt hívják hazaszeretetnek. A hazaszeretet pedig nem szélsőség. Reméljük, ezt mindenki fel tudja fogni.
“Ez a mi életre szóló mesénk”
emészd meg
www.uefa.com
www.pi-news.net
mandiner.hu
index.hu
