Sz-400 Triumf / S-400 Triumf / SA-21 Growler (Oroszország)

Úgy értem, hogy földrajzilag a tenger fölött mindenképpen rá kellett látniuk a Tomahawkokra. Nem jöhettek radarhorizont alatt. Tartusztól 50 km-re van a határ.

Csakhogy eddig a két Sz-400-as (a harmadik még csak mostanában érkezett) Latakiában (a reptéren), és Maszjáf mellett a Vega TÁS-ban települt.
Tartuszban eddig legalábbis nem volt Sz-400 -as, így nehezen láthatott rá bármire is a határ környékén.
(pláne Libanonban)
 
  • Tetszik
Reactions: fishbed

Hát ez az. Tartuszban sem volt ott az Sz-300as saját felderítő radarja. Szír viszont volt ott három is. Ráadásul az indítási fázisban, amikor magasan repül, Latakiából is látni kellett volna. Mondjuk nincs konkrét tényközlés arról, hogy nem látták, de a jelek erre mutatnak.
 
Nem tudom miről beszélsz; "Sz-300as saját felderítő radarja", "Sz-400as célpont kiosztó".
A fenti kijelentések számomra értelmezhetetlenek.
Olvasd el a Haditechnika Összefoglalót, és hívd nevén a technikát.
:(
Ismétlem - Tartuszban én még nem láttam Sz-300/400-ast, csak Latakiában (a reptéren), és Maszjáf mellett a Vega TÁS-ban.
 
Úgy értem, hogy földrajzilag a tenger fölött mindenképpen rá kellett látniuk a Tomahawkokra. Nem jöhettek radarhorizont alatt. Tartusztól 50 km-re van a határ.

A Tomahawk nem ballisztikus azaz röppálya alapján nem lehet megmondani hová csapódik.Tehát ha látták is az oroszok a Tomahawkokat azt nem láthatták mik a célpontjaik így lőni sem lőttek rájuk.Ugye az amerikaiak nem csak Asszadékat lövik hanem az IÁ-t is.
 
  • Tetszik
Reactions: endre

Persze. Ez tiszta ügy. Csak az jött le nekem az ügyből, hogy nem is látták. Tartuszban, a legközelebbi radart közösen használták. Latakiában a helyi legjobbat meg az oroszok. A HKSzt meg el se rendelték. Azóta meg azt nem értem, miért nem vitték oda kipróbálásra a legújabbat. Élőben nézhetnék rajta a semmit az F22es helyén.
 
Látták az indítást legalábbis azt nyilatkozták.
 
Nem tudom miről beszélsz; "Sz-300as saját felderítő radarja", "Sz-400as célpont kiosztó".
A fenti kijelentések számomra értelmezhetetlenek.
Olvasd el a Haditechnika Összefoglalót, és hívd nevén a technikát.
:(
Ismétlem - Tartuszban én még nem láttam Sz-300/400-ast, csak Latakiában (a reptéren), és Maszjáf mellett a Vega TÁS-ban.
Úgy tudja az internet, Tartuszban Sz-300as légvédelem van.
Russia's airbase in Latakia province and its naval facility in Tartus are protected by S-300 and S-400 air missile defense systems, a Russian lawmaker was quoted as saying by RIA news agency on Friday. "The S-300 and S-400 missile complexes....adequately guarantee the security of our armed forces on ...
Az összefoglalót elolvastam, és nagyon érdekesnek találtam. Épp csak nem magoltam be a sok értelmetlen nevet. Az a baj, hogy abból csak azt tudhatnánk meg, hogy minek kellene ott lenni, nem azt, hogy mi van ott. Még azt is megnéztem, milyen magasan van a tartuszi radar.
A részleteket épp tőletek akartam megtudni.
 
http://www.ausairpower.net/Google-Earth/SYRIAOVERVIEW2010.jpg
SYRIAOVERVIEW2010.jpg
 
Szerintem rosszul, és innentől a legtöbb pre-koncepciód meg is dőlt.

A battery of Russian S-300V4 air defense missile launchers has been transported to Syria, Russia’s Defense Ministry said in a statement. Its stated purpose is to defend a Russian naval base and warships.[128]
Itt épp azt írják, amit mondok. A launchereket telepítették az orosz haditengerészeti bázisra.
 
Értem én hogy ezt írja a Pravda, de én akkor sem láttam még arra Sz-300-ast, miközben a többi helyen könnyen megtalálható a Google Earth-en.
Latakia
Maszjaf

Szóval én továbbra is abban hiszek amit látok!

Ne csak szajkózzátok amit mások írnak, hanem járjatok utána a saját szemetekkel a dolgoknak.
Ha tényleg lenne Tartuszban 300-as, mutassátok meg, és akkor elhiszem.
 
Linuxom van, és nem műxik a Google Earth.