Így a második világháborús szovjet győzelem 80-k évfordulójához közeledve, ki hitte volna 10 évvel ezelőtt, hogy ez mind kuka?
Armata, Kurganyec, Boomerang.
Talán a Koalicija önjáró löveg került sorozatgyártásba, de lehet rosszul emlékszem.
Ezek a prototípusok valóban élenjáró, új generációs harceszközök lehetnének, az orosz haderőnek nagy szüksége lett volna ezekre.
Úgy tűnik, Putyin készült a háborúra, de nem bírta kivárni ezek rendszeresítését, vagy elhitte a katonai vezetők hazugságait.
Egyszer talán megtudjuk, mi volt az igazság.
Az Armata előre mutató koncepció, a nyugat is csak követheti.
Szerintem kijelölt az utat, amin még nem indult el senki.
Én inkább úgy tekintek ezekre, mint a biplánok - 1.th gen jet gépek átmenetére a II.VH alatt. Az Ukrajnai háború piszok gyorsan áttekerte a fejlődési irányvonalakat.
A T-14 erre tökéletes példa.
Addig ok, hogy réges-régen ennek gyártásba kellett volna kerülnie, csak éppen szanaszét lopták a gyártásra szánt pénzeket, pedig még félig kiforratlanul is be lehetett volna dobni. Okkal hajigálták ki utána nagy számban a fejeseket az ablakon (amit az orosz társadalom egyöntetűen megéljenzett minden esetben). Megjegyzem a Boeing vagy az LM meg sokszáz más cég vezetésére is ráférne hasonló eljárás, és mindjárt rengeteg fejlesztési probléma megoldódna...
Azonban van itt egy másik aspektus, nevezetesen, hogy az egész vezérkoncepció másodlagossá vált. A T-14 jelenlegi formájában pont ugyanúgy szegényes, mint az összes többi a harctéren, mivel a FPV drónok/ATGM-ek és az aknák váltak a fő fenyegetéssé, nem másik harckocsi. Amíg pedig az APS nincs drónokra és raksikra egyaránt felkészítve 360 fokban, addig tényleg nincs értelme erőltetni, mert első héten a katonák teknőst varázsolnának belőle.
Másik nagy forradalom az aknavédelem oldalán kell bekövetkezzen, valamiféle integrált aktív védelem. Nem tudom mi erre amit terveznek, de anélkül megint csak kár kihozni, látva az aknatelepítés milyen ujjgyakorlattá vált.
Szóval egyáltalán nem szar tank és ha nagyon akarnák gyárthatnák is minden gyerekbetegségével együtt, csak éppen túlhaladta a háború, és nem nyomatják ki, pedig az orosz aztán most ont mindent, ami a kapun kifér. Gyanítom, hogy tervezés alatt van valamiféle T-14M verzió, ami legalább a drónok/ATGM elleni aktív védelmet is megkapja, brutális beépített EW rendszerrel, mert azzal már előrébb lennének. Persze szerintem, de ahogy nézem erre halad mindenki, lassan a kerti budira is drón védelem kell...