Ez egy legenda meglehetősen kevés valóságalappal.
Magyarországon például 1968-ban vezették be az első fogamzásgátló tablettákat, de az elterjedésük csak fokozatosan történt meg. Tömegesen csak az 1980-as évektől kezdték használni, mert akkor vezették be a korszerűbb, nagyságrenddel kevesebb mellékhatással járó hatóanyagokat.
- Magyarországon az ivóvíz közel felét a Duna menti parti szűrésű kutakból nyerik (például Budapesten is), másik nagy hányadát 60-100 méter mély rétegvíz kutakból és a maradékot karsztvízből. Talán a legkönnyebben a parti szűrésű kutakba juthatna be a szennyezés, hiszen azok közvetlenül a Dunából kapják vizet. Igen ám, de hogyan és mennyi idő alatt? A Duna vize csak nagyon kis áramlási sebességgel utazik a szűrést végző homok (kavicsos homok) rétegben és természetesen nem merőlegesen oldalra a legrövidebb úton a kút felé. A Budapesti vízbázist vizsgálva végeztek egy felmérést, hogy az z 1953 és 1963 közti magas légköri robbantásokból származó trícium izotópok mennyi idő alatt jutottak el a Dunából a kutakba, vagy ha még nem jutottak el akkor a már megtett útjuk alapján mikor fognak eljutni. Az eredmény az lett, hogy a víz 17 és 75 év közti időtartam alatt jut el az egyes kutakig. Az átlagos szivárgási időtartam 45 év volt. Tehát ma többségében olyan kutak vizéét isszuk Budapesten amelyekből 1972-es, vagy annál is korábbi Duna vizet emelnek ki. Márpedig ekkor még érdemi arányban nem használtak fogamzásgátlókat Magyarországon, de még Szlovákiában, Ausztriában és Németországban sem. Már itt megbukik a legenda.
- De ha csak azokat a kutakat nézzük, amelyekbe a rövidebb szivárgási idő miatt elméletben már juthatott volna fogamzásgátló, akkor is bukik a legenda, mert a több évtizedes időtartam alatt még biológiai szűrés és vízkezelés nélkül is elbomlottak volna a hormonok. Ráadásul a parti szűrés része a biológiai tisztítás, amit a természetes mikroorganizmusok végeznek a Dunához közeli rétegben. Már itt javarészt lebontásra kerülnek a szerves vegyületek. Továbbá - annak ellenére, hogy a kutakból kiváló minőségű víz kerül ki, amit bátran lehet inni - a csőhálózatban elszaporodó mikrobák elleni védekezésül a csapvizet klórozzák. Az agresszív klór pedig bontja a hormonokat is. Ráadásul ózonkezelést is kap a víz mert a fővárosban a kinyert vízben érdemben van vas és mangán (ez az egészségre nem lenne káros, de a mosáskor kellemetlen eredménnyel járna a fehér ruhák számára, így ózonnal oxidálják és a csapadékot kiszűrik). Az ózon szintén agresszív oxidálószer és a hormonokat sem kíméli.
- Végül a víz minőségét nagyon szigorúan ellenőrzik. Évi 12 ezer mintát vesznek és fizikai, kémiai, mikrobiológiai, bakteriológia, radiológiai vizsgálatoknak vetik alá. Nem csak az összetevőket ellenőrző laborvizsgálatokat végeznek, hanem bakteriológiai, mikroszkópos biológiai és toxikológiai vizsgálatot is, aminek például olyan vizsgálatok is a részét képezik mint a kagylótesztek, haltesztek és csíranövény-tesztek is.
- Természetesen nem zárható ki, hogy az ivóvízben csillagászatian kis koncentrációban legyen hormon, ami túlélte a saját lebomlási ciklusát, a biológiai szűrést, az ózont, a klórt, de az annyira kevés hogy méh műszeresen és felhalmozódási tesztekkel sem mutatható ki. Ez a legenda gyártók, szenzáció hajhászok és a hivatásos mindentől rettegők számára épp elég, de a valósában nyugodtan lehet vezetékes vizet inni. Attól senki nem lesz impotens. Sok más dologtól lehet, de az ivóvíztől biztosan nem.