Kuruc.info - Látlelet egy évről: az október 7. utáni zsidó aktivizmus esettanulmánya (II. rész)
Újbóli igazolás a zsidókérdés valóságát illetően.
Társadalmi folyamatok
- Téma indítója nekerdez
- Indítva
-
Ha nem vagy kibékülve az alapértelmezettnek beállított sötét sablonnal, akkor a korábbi ígéretnek megfelelően bármikor átválthatsz a korábbi világos színekkel dolgozó kinézetre.
Ehhez görgess a lap aljára és a baloldalon keresd a HTKA Dark feliratú gombot. Kattints rá, majd a megnyíló ablakban válaszd a HTKA Light lehetőséget. Választásod a böngésződ elmenti cookie-ba, így amikor legközelebb érkezel ezt a műveletsort nem kell megismételned. -
Az elmúlt időszak tapasztalatai alapján házirendet kapott a topic.
Ezen témában - a fórumon rendhagyó módon - az oldal üzemeltetője saját álláspontja, meggyőződése alapján nem enged bizonyos véleményeket, mivel meglátása szerint az káros a járványhelyzet enyhítését célzó törekvésekre.
Kérünk, hogy a vírus veszélyességét kétségbe vonó, oltásellenes véleményed más platformon fejtsd ki. Nálunk ennek nincs helye. Az ilyen hozzászólásokért 1 alkalommal figyelmeztetés jár, majd folytatása esetén a témáról letiltás. Arra is kérünk, hogy a fórum más témáiba ne vigyétek át, mert azért viszont már a fórum egészéről letiltás járhat hosszabb-rövidebb időre.
-
Az elmúlt időszak tapasztalatai alapján frissített házirendet kapott a topic.
--- VÁLTOZÁS A MODERÁLÁSBAN ---
A források, hírek preferáltak. Azoknak, akik veszik a fáradságot és összegyűjtik ezeket a főként harcokkal, a háború jelenlegi állásával és haditechnika szempontjából érdekes híreket, (mindegy milyen oldali) forrásokkal alátámasztják és bonuszként legalább a címet egy google fordítóba berakják, azoknak ismételten köszönjük az áldozatos munkáját és további kitartást kívánunk nekik!
Ami nem a topik témájába vág vagy akár csak erősebb hangnemben is kerül megfogalmazásra, az valamilyen formában szankcionálva lesz
Minden olyan hozzászólásért ami nem hír, vagy szorosan a konfliktushoz kapcsolódó vélemény / elemzés azért instant 3 nap topic letiltás jár. Aki pedig ezzel trükközne és folytatná másik topicban annak 2 hónap fórum ban a jussa.
Hogyan találták ki a 'brain dead' kifejezést elokre, akik aztan szervdonorkent szolgaltak:
rumble.com
Did Harvard Make Up “Brain Death” to Steal People’s Organs?
Watch more here: https://watchtcn.co/49CDF2t Follow Tucker on X: https://x.com/TuckerCarlson Text “TUCKER” to 44055 for exclusive updates. #TuckerCarlson #CharlesCamosy #KamalaHarris #abortion #prolif
rumble.com
Kuruc.info - Japán videojáték-alkotók panaszkodnak a rettenetes woke zsarnokság miatt (18+)
A parazita számára az árja szépség elnyomás.
The Worldwide Holocaust Tour – The Occidental Observer
www.theoccidentalobserver.net
A világméretű holokauszt-túra
October 7, 2024/5 Comments/in Kiemelt cikkek, Zsidó hozzáállás a szólásszabadsághoz/by Marshall Yeats
Az egyik legviccesebb South Park-epizód a közelmúltból a tavalyi „The Worldwide Privacy Tour”, amely egy találó szatíra Harry herceg és Megan Markle állításairól, miszerint nem akarnak mást, mint csendes, békés életet élni, miközben egyszerre publikálnak árulkodó önéletrajzokat, próbálnak Netflix-szerződést szerezni, és közjogi méltóságként járják a világot. Az epizódban Harry és Megan magánrepülővel járják a világot, és zajosan szállnak fel a különböző nemzetközi repülőtereken, felfestett táblákkal és „MAGÁNÉLETET AKARUNK!” és „NE NÉZZETEK!” skandálással. Ez az epizód jutott eszembe, amikor elolvastam Raphael Cohen-Almagor zsidó akadémikus és szólásszabadság-ellenes aktivista nemrég megjelent cikkét, „A holokauszttagadás liberális védelme: Kritikai vizsgálat” címmel. A cikk egy öt esszéből álló sorozat negyedik darabja, amelytől Cohen-Almagor azt reméli, hogy intellektuális hátteret biztosít majd a szólásszabadság-ellenes törvények bevezetéséhez olyan országokban, mint az Egyesült Államok, ahol a „holokauszttagadás” továbbra is legális. Mint a zsidó retorika számos példája, Cohen-Almagor esszéi is tele vannak ügyesen kifordított logikával, amelyek közül a legszembetűnőbb az az állítás, hogy az amerikai és az európai lakosság szabad véleménynyilvánítási képességének korlátozása nagyobb szabadságot ad nekik és javítja demokráciáikat.
A pilpul zsidó gyakorlata, a Talmud tanulmányozására jellemző különleges érvelési stílus, azt sugallja, hogy szinte bármi mellett lehet érvelni, feltéve, hogy elég szőrszálhasogatás és retorikai erő van benne. Ez pedig a zsidó érvelésnek olyan szégyentelen minőséget kölcsönöz, amely megérett a szatírára, ha nem lenne az a tény, hogy oly sok hiszékeny fehér ember veszi be, katasztrofális következményekkel. Vegyük például azt a tényt, hogy a zsidók a politikai felülreprezentáltság, a speciálisan kidolgozott beszédtörvények, a média dominanciája, az elit egyetemek nepotista irányítása és a másként gondolkodók erőteljes, összehangolt bojkottálása révén terjesztik elő a kiszolgáltatott áldozati mivoltukról szóló elképzeléseket. A zsidók komolyan elmondják, hogy ők tehetetlen áldozatok, miközben azzal fenyegetnek, hogy bebörtönöznek, tönkreteszik az életedet, vagy ha elég szerencsétlen vagy ahhoz, hogy a közel-keleti főhadiszállásuk mellett élj, visszabombázzák a környékedet a kőkorszakba. A zsidók egyenes arccal azt fogják mondani, hogy felszabadítják Gáza népét, miközben romhalmazzá és holttestek halmazává teszik azt. És azt fogják mondani, hogy a holokauszt abszolút, teljes mértékben, megkérdőjelezhetetlenül megtörtént az eseményről szóló legkorábbi elbeszélések szerint, még akkor is, ha számos ilyen elbeszélésnek nincs alátámasztó bizonyítéka, vagy hamisnak bizonyult. Azt fogják mondani, hogy egy olyan nemzet mészárolta le őket, amely úgy tekintett magára, mint egy különleges, felsőbbrendű népre, miközben fenntartják, hogy a zsidó háborús halottak különleges megemlékezést érdemelnek az egész világ részéről, mert a zsidók különleges helyet foglalnak el a világtörténelemben, mint egyedülállóan ártatlan és örökké üldözött csoport. Kétségbeesetten akarják, hogy emlékezzenek az eseményre, azzal az egyetlen kikötéssel, hogy csak arra emlékezzenek, amire ők akarják, hogy emlékezzenek. A Világméretű Holokauszt-turnén a megfelelő skandálás a következő lenne: „SOHA NE FELEJTSD EL, AMIT MONDTUNK NEKED!”.
Raphael Cohen-Almagor Pilpulja
A fehérek túl gyakran figyelmen kívül hagyják a zsidók aktivizmusát a szólásjog területén, amíg túl késő nem lesz, és a zsidóknak szerte Nyugaton nagy szerepe volt a szólás jogi korlátozásának megszervezésében (lásd például Ausztrália, Kanada és Nagy-Britannia eseteit. Megjegyzek egy nemrégiben megjelent folyóiratcikket is a norvégiai beszédtörvények eredetéről, amelyben a törvény legkorábbi tervezeteit egy zsidó csoport székházában fedezték fel). Ma valószínűleg nincs olyan zsidó, aki nemzetközileg aktívabb lenne a szóláskorlátozásért folytatott lobbizás terén, mint Cohen-Almagor. Az Angliában élő izraeli, aki politikát és információs tanulmányokat oktat, aggodalma nemzetközi, és évtizedeket fektetett abba, hogy olyan törvényeket támogasson, amelyek korlátozzák, hogy mit mondhatnak az emberek a zsidókról. Cohen-Almagort különösen bosszantja az amerikai Első Alkotmánykiegészítés, mivel azt nem a szabadság mércéjének, hanem a gyűlölet eszközének tekinti. Saját szavaival élve, „az Egyesült Államok az egyetlen ország a világon, ahol az emberek szabadon gyűlölködhetnek bármilyen alapon. A szabad világ vitathatatlan vezetőjeként betöltött jelentősége miatt az Egyesült Államoknak óriási befolyása van a szabad véleménynyilvánítás határainak diktálásában online és offline”. Más szóval, ha Cohen-Almagor meg tudja győzni az amerikai törvényhozókat arról, hogy a zsidók által károsnak tartott beszédet illegálissá kell tenni az Egyesült Államokban, akkor kulturális dominóhatás következik be, és a zsidók végre nemzetközi győzelmet arathatnak a szólásszabadság ellen.
Cohen-Almagor egyik legjelentősebb produkciója az elmúlt években, amelynek címe: „Az észak-amerikai fehér felsőbbrendűségi csoportok komolyan vétele: A gyűlöletbeszéd terjedelme és kihívásai az interneten” című cikke 2018-ban jelent meg az International Journal of Crime, Justice, and Social Democracy című folyóiratban. 2018-ban egy korábbi, 2016-os cikkel együtt a cikk kiváló mintája és összefoglalója Cohen-Almagor munkásságának, és egyben figyelemre méltó és fontos példája a szólásszabadságról és a fehér érdekérvényesítés politikájáról szóló viták zsidó manipulációjának. A cikk alapvető érve az, hogy az amerikai úgynevezett „fehér felsőbbrendűséget hirdető” weboldalak a veszélyes gyűlöletbeszéd melegágyai, amelyek egyértelműen összekapcsolhatók a bűnözéssel. Mivel a gyűlöletbeszéd „bűncselekményeket inspirálhat és inspirál is”, a kormányoknak kötelességük olyan jogszabályokat bevezetni, amelyek szigorú jogi szankciók mellett tiltják az ilyen beszédet.
A zsidó érvelés azt állítja, hogy a beszéd önmagában is káros lehet, és hogy „a közönség” pusztán azáltal, hogy ki van téve neki, kárt szenvedhet. Gyakorlatilag Cohen-Almagor azt állítja, hogy James Fields kizárólag azért hajtott autójával a tömegbe Charlottesville-ben, mert ki volt téve a gyűlöletbeszédnek - nem pedig a mentális egészsége, aznap és közvetlenül a járműben való viselkedését megelőzően fennálló szituációs tényezők vagy a rendőrség katasztrofális mulasztásai miatt. Hogy mindenki más, aki „fehér fajgyűlölő gyűlöletbeszédnek” volt „kitéve”, miért nem követett el hasonló magatartást, az megmagyarázatlan maradt. Ehelyett egyet kell értenünk Cohen-Almagorral és zsidó kollégáival abban, hogy „a gyűlöletbeszédet nem szabad »egyszerű beszédként« elvetni. ... A preferált amerikai liberális megközelítés, miszerint az eszmék ellen eszmékkel, a beszéd ellen beszéddel kell harcolni, nem elégséges. A gyűlöletbeszédet a jelenleginél komolyabban kell venniük a jogi hatóságoknak”.
Ahogyan a James Fields epizódot exponenciálisan extrapolálják, hogy egy egész mozgalmat határozzanak meg, úgy a „gyűlöletbeszéd” és a cenzúra kérdése is rendkívül kevés kivételes esetre épül. Cohen-Almagor azt állítja, hogy „az internetes gyűlölet több ezer weboldalon, fájlarchívumokban, chatszobákban, hírcsoportokban és levelezőlistákon található”, így feltételezhetnénk, hogy módszertana és érvelése példák széles skáláját foglalja magában, ahol ez a több ezer forrás több ezer erőszakos és bűncselekményi esettel áll kapcsolatban - különösen, mivel Cohen-Almagor azt állítja, hogy a „fehér felsőbbrendűséget hirdető” weboldalak „olyanok, mint a terrorista csoportok”. A probléma azonban az, hogy nem tesz ilyesmit, mert nincsenek ilyen példák.
Annak érdekében, hogy a legcsekélyebb releváns kutatást is bemutassa, Cohen-Almagor pusztán az internet néhány legszélsőségesebb és leghomályosabb rasszista oldalának igénytelen kommentjeire támaszkodik, és a szerző még itt sem tud egyetlen olyan esetet sem bemutatni, ahol egy fehér rasszista weboldal erőszakos cselekményeket javasolt volna. Az ilyen oldalak annyira jelentéktelenek és amatőrök voltak, hogy Cohen-Almagornak cikke megírásának idejére be kellett ismernie, hogy „jó néhány itt tárgyalt oldal már megszűnt”. Miután kezdetben készített egy kis jegyzéket az ilyen oldalakról, elismeri, hogy „a jegyzékben szereplő weboldalak túlnyomó többsége már nem működik”. Bizonyára elmarasztaló vádirat a modern tudományos folyóiratok állapotára nézve, hogy valaki a szólásszabadság elve ellen szóló érvet kizárólag olyan homályos és apró internetes források feltételezett tartalma alapján publikálhat, amelyek már nem is léteznek.
Cohen-Almagor és a világméretű holokauszt-túra
Cohen-Almagor nagyon ellenzi azt az elképzelést, hogy a "holokauszttagadás" ellen leginkább tényekkel és oktatással lehet fellépni. Úgy vélem, hogy ennek az ellenkezésnek a hátterében annak a ténynek az elfogadása áll, hogy ez a "tények és oktatás" vagy maga is hibás, vagy pedig nem elegendő a második világháború és az azon belüli zsidó áldozatok növekvő historizálásának kezelésére. Cohen-Almagor pánikja számomra annak nyílt beismerése, hogy a holokauszt narratívája több fronton is gyengül - nem csupán a gyilkos gázkamrák kérdésében, amellyel a "holokauszttagadás" már régóta összefüggésbe hozható, hanem abban is, hogy a zsidó halottak száma pontos-e, valamint abban a mélyebb filozófiai kérdésben, hogy miért kell a zsidó haláleseteket különlegesnek és a folyamatos nemzetközi megemlékezésre méltónak tekinteni. Néhány évtized múlva lesz egy évszázad a második világháború vége óta, és ebben az évszázadban újabb háborúknak, újabb tömeges áldozatoknak és mindenféle atrocitásoknak leszünk tanúi, beleértve a zsidó állam által elkövetetteket is. Csak az idő fogja biztosítani, hogy a zsidók 1939 és 1945 közötti sorsa elhalványul és feloldódik a történelem lapjain, és semmilyen felhívás, hogy "emlékezzünk" erre vagy arra, nem fogja megakadályozni, hogy ez megtörténjen. Cohen-Almagor beszédtörvényekre irányuló törekvése fanatikus, megtévesztő kísérletnek tekinthető arra, hogy erőszakkal visszatekerje az órát az 1960-1980-as évekbe, az Eichmann-per utáni kulturális fénykorba, amely vitathatatlanul a "holokauszt elfogadásának" spielbergi csúcsának tekinthető. Ez volt az a két évtized, amikor különösen az amerikai közönséget manipulálták, hogy kedvet kapjon a PBS különkiadásaihoz, Elie Wiesel könyveihez, a Schindler bárkájához és a gyártott gyász különféle érzelgős látványosságaihoz. A holokauszt-emlékművek úgy nőttek ki nyugaton, mint a gaz. Valószínűleg valamelyik középnyugati vidéki város utcáin soha nem járt zsidó, de ez volt az az időszak, amikor ugyanezeknek az utcáknak átkozottul szükségük volt egy holokauszt-emlékműre, hogy a History Channelt néző közönség komoran nézhesse. Talán egy közeli városból származó zsidó nyugdíjast, akinek az unokatestvére talán ismert valakit, aki ismert valakit, aki ismert valakit, aki néhány évvel Hitler hatalomra kerülése előtt Németországból az Egyesült Államokba csempészte magát, rá lehetne venni, hogy üljön le egy csomó iskolás gyerek elé, és meséljen nekik Auschwitz borzalmairól, és arról, hogy miért az a tanulság, hogy fontos szeretni a fekete embereket, vagy valami ilyesmi.
Egy olyan generáció nő fel, amelyik élvezi a TikTokot és az Instagramot, és miközben ez az agyrohadás a maga problémáival jár, ugyanez a generáció nem is tudna kevésbé törődni Elie Wiesellel, és elképzelhetetlen szinten unalmasnak találná a Schindler listáját (Fekete-fehér? Undorító). Cohen-Almagor javasolt beszédtörvényei tehát nem kizárólag, sőt, nem is elsősorban arról szólnak, hogy börtönbe küldjenek embereket a Zyklon B nyomelemeinek tanulmányozásáért, hanem arról, hogy jogi támogatást nyújtsanak a zsidók folyamatos, de jelenleg (a gázai események fényében) problémás kulturális védelméhez. Mint írja:
[azért érdekes lenne tudni, hogy ezen válaszadók közül mennyi a "bevándorló hátterű"]
A zsidó hatalom az áldozatnak mutatkozás magas bozótjában rejtőzik. Ha kivesszük a zokogtató történeteket, vagy akár azok viszonylagos legitimitását (például a palesztin gyerekek széttrancsírozott testének fényében), a zsidó hatalom egyszerre nyilvánvaló és visszataszító. Minél agresszívebben érvényesül a zsidó hatalom, annál inkább számíthatunk a fájdalom és a gyötrelem üvöltésére az agresszor részéről. Gáza lerombolását és a Nyugat elárasztását a "tolerancia és befogadás" nevében holokauszt-emlékművek építése fogja kísérni minden nagyobb nyugati városban. Új holokauszt-emlékműveket és múzeumokat terveznek, vagy építettek nemrégiben olyan különböző helyeken, mint Boca Raton, Niskayuna New York, Amszterdam, Berks Country Pennsylvania, Clacton Anglia, Montreal Kanada, és a fiatal játékosok elérésének szándékával még egy digitális holokausztmúzeumot is építettek a Fortnite nevű nyílt világú játékban.
A világméretű holokauszt-turné digitalizálódik
Nagy-Britanniában az új kormány elkötelezte magát egy esztétikailag undorító holokauszt-emlékmű építése mellett, közvetlenül a Parlament mellett. E szemet sértő építmény megépítése érdekében visszavonják azt az 1900-ban született törvényt, amely megakadályozta, hogy a tervezett helyszín nem lehet más, mint egy közpark. Ez találó metafora a tágabb helyzetre, hiszen a nyugati közvélemény folyamatosan teret és szabadságot ad a zsidóknak. A szabadság és a tolerancia nevében elveszik a földet a nyilvánosságtól, hogy jobbá tegyék az életüket, és "emlékeztessék" őket arra, milyen szörnyű volt a civilizációjuk a múltban. Ez a világméretű holokauszt-turné állítása.
A javasolt holokauszt emlékmű...
Cohen-Almagor nagyon ellenzi azt az elképzelést, hogy a "holokauszttagadás" ellen leginkább tényekkel és oktatással lehet fellépni. Úgy vélem, hogy ennek az ellenkezésnek a hátterében annak a ténynek az elfogadása áll, hogy ez a "tények és oktatás" vagy maga is hibás, vagy pedig nem elegendő a második világháború és az azon belüli zsidó áldozatok növekvő historizálásának kezelésére. Cohen-Almagor pánikja számomra annak nyílt beismerése, hogy a holokauszt narratívája több fronton is gyengül - nem csupán a gyilkos gázkamrák kérdésében, amellyel a "holokauszttagadás" már régóta összefüggésbe hozható, hanem abban is, hogy a zsidó halottak száma pontos-e, valamint abban a mélyebb filozófiai kérdésben, hogy miért kell a zsidó haláleseteket különlegesnek és a folyamatos nemzetközi megemlékezésre méltónak tekinteni. Néhány évtized múlva lesz egy évszázad a második világháború vége óta, és ebben az évszázadban újabb háborúknak, újabb tömeges áldozatoknak és mindenféle atrocitásoknak leszünk tanúi, beleértve a zsidó állam által elkövetetteket is. Csak az idő fogja biztosítani, hogy a zsidók 1939 és 1945 közötti sorsa elhalványul és feloldódik a történelem lapjain, és semmilyen felhívás, hogy "emlékezzünk" erre vagy arra, nem fogja megakadályozni, hogy ez megtörténjen. Cohen-Almagor beszédtörvényekre irányuló törekvése fanatikus, megtévesztő kísérletnek tekinthető arra, hogy erőszakkal visszatekerje az órát az 1960-1980-as évekbe, az Eichmann-per utáni kulturális fénykorba, amely vitathatatlanul a "holokauszt elfogadásának" spielbergi csúcsának tekinthető. Ez volt az a két évtized, amikor különösen az amerikai közönséget manipulálták, hogy kedvet kapjon a PBS különkiadásaihoz, Elie Wiesel könyveihez, a Schindler bárkájához és a gyártott gyász különféle érzelgős látványosságaihoz. A holokauszt-emlékművek úgy nőttek ki nyugaton, mint a gaz. Valószínűleg valamelyik középnyugati vidéki város utcáin soha nem járt zsidó, de ez volt az az időszak, amikor ugyanezeknek az utcáknak átkozottul szükségük volt egy holokauszt-emlékműre, hogy a History Channelt néző közönség komoran nézhesse. Talán egy közeli városból származó zsidó nyugdíjast, akinek az unokatestvére talán ismert valakit, aki ismert valakit, aki ismert valakit, aki néhány évvel Hitler hatalomra kerülése előtt Németországból az Egyesült Államokba csempészte magát, rá lehetne venni, hogy üljön le egy csomó iskolás gyerek elé, és meséljen nekik Auschwitz borzalmairól, és arról, hogy miért az a tanulság, hogy fontos szeretni a fekete embereket, vagy valami ilyesmi.
Egy olyan generáció nő fel, amelyik élvezi a TikTokot és az Instagramot, és miközben ez az agyrohadás a maga problémáival jár, ugyanez a generáció nem is tudna kevésbé törődni Elie Wiesellel, és elképzelhetetlen szinten unalmasnak találná a Schindler listáját (Fekete-fehér? Undorító). Cohen-Almagor javasolt beszédtörvényei tehát nem kizárólag, sőt, nem is elsősorban arról szólnak, hogy börtönbe küldjenek embereket a Zyklon B nyomelemeinek tanulmányozásáért, hanem arról, hogy jogi támogatást nyújtsanak a zsidók folyamatos, de jelenleg (a gázai események fényében) problémás kulturális védelméhez. Mint írja:
[azért érdekes lenne tudni, hogy ezen válaszadók közül mennyi a "bevándorló hátterű"]
A zsidó hatalom az áldozatnak mutatkozás magas bozótjában rejtőzik. Ha kivesszük a zokogtató történeteket, vagy akár azok viszonylagos legitimitását (például a palesztin gyerekek széttrancsírozott testének fényében), a zsidó hatalom egyszerre nyilvánvaló és visszataszító. Minél agresszívebben érvényesül a zsidó hatalom, annál inkább számíthatunk a fájdalom és a gyötrelem üvöltésére az agresszor részéről. Gáza lerombolását és a Nyugat elárasztását a "tolerancia és befogadás" nevében holokauszt-emlékművek építése fogja kísérni minden nagyobb nyugati városban. Új holokauszt-emlékműveket és múzeumokat terveznek, vagy építettek nemrégiben olyan különböző helyeken, mint Boca Raton, Niskayuna New York, Amszterdam, Berks Country Pennsylvania, Clacton Anglia, Montreal Kanada, és a fiatal játékosok elérésének szándékával még egy digitális holokausztmúzeumot is építettek a Fortnite nevű nyílt világú játékban.
A világméretű holokauszt-turné digitalizálódik
Nagy-Britanniában az új kormány elkötelezte magát egy esztétikailag undorító holokauszt-emlékmű építése mellett, közvetlenül a Parlament mellett. E szemet sértő építmény megépítése érdekében visszavonják azt az 1900-ban született törvényt, amely megakadályozta, hogy a tervezett helyszín nem lehet más, mint egy közpark. Ez találó metafora a tágabb helyzetre, hiszen a nyugati közvélemény folyamatosan teret és szabadságot ad a zsidóknak. A szabadság és a tolerancia nevében elveszik a földet a nyilvánosságtól, hogy jobbá tegyék az életüket, és "emlékeztessék" őket arra, milyen szörnyű volt a civilizációjuk a múltban. Ez a világméretű holokauszt-turné állítása.
A javasolt holokauszt emlékmű...
Válságban a NOB, elhagyják a szponzorok a nyíltan politizáló sportszervezetet
Történetének legnehezebb időszakát éli meg a Nemzetközi Olimpiai Bizottság. Egyrészt bíróság elé citálta a NOB-ot a Nemzetközi Bokszszövetség, ám ez a kisebbik baj. A nagyobbik probléma – és ez a mozgalom hanyatlását is elindíthatja –, hogy egyre-másra hagyják el a legfontosabb szponzorai...
magyarnemzet.hu
Történetének legnehezebb időszakát éli meg a Nemzetközi Olimpiai Bizottság. Egyrészt bíróság elé citálta a NOB-ot a Nemzetközi Bokszszövetség, ám ez a kisebbik baj. A nagyobbik probléma – és ez a mozgalom hanyatlását is elindíthatja –, hogy egyre-másra hagyják el a legfontosabb szponzorai, legutóbb a három japán óriáscég, a Panasonic, a Bridgestone és a Toyota szállt ki a támogatók közül. Utóbbi nem is titkolta, számára elfogadhatatlan az a fajta politizálás, amit a NOB csinált Párizsban a 2024-es ötkarikás játékokon.