Társadalmi folyamatok

Ez igaz,hogy előfordulhat a természetben is, de nem mint szexuális irányultság, tudomásom szerint inkább a dominancia egy ritka kifejeződési módja lehet abban az elenyésző esetben,ahol előfordulhat,de még ha előis fordulna,semmit nem jelent,hiszen ahogy előfordulnak kétfejű vagy összenőtt sziámi ikrek, 6 ujjú emberek, egy vesével születettek vagy olyanok,akik mondjuk nem úgy érzékelik a fájdalmat,ahogy kéne és ezáltal nonstop életveszélyben vannak. Az,hogy vannak sajnos ilyen esetek, jelenségek,ahol az ég mostoha volt, még nem teszi ezt normálissá sem természetessé. Szörnyű,de a természet sokszor igyekszik is kijavítani a "hibáit" és sajnos sok oda is veszik hamar ezen szerencsétlen emberekből.
Azt kell megérteni, hogy ahol a szexualitás örömszerzés célú játékká válik, ott minden szereplő játékos lesz. A három lehetőség, a hetero-, bi- és homoszexualitás szükségszerű velejárójra volt az emberré válásnak és jelen van minden olyan állatfajnál, amely örömszerzés céljából szexel.
Semmilyen szégyenérzet nincs rájuk kényszerítve, mégegyszer írom,hiszen mindenki azt csinál a négy fal között,amit akar. A papok között is vannak beteg emberek, ahogy a postások, a fodrászok, a cukrászok és az újságírók stb között is.
A homoszexuálisok között is vannak ugyanúgy, mint a heteroszexuálisok között. De ez hogy jön ide. A normális emberekről beszélünk, nem a betegekről!
Nincs biztos információnk arról,hogy mi volt az elfogadott az ókorban...tudjuk,hogy előfordult a homoszexualitás a római birodalomban, könnyen szerepet játszhatott a birodalom szétrohadásában a végidőkben,ahogy az is,hogy korlátlanul beengedték a barbárokat,akik aztán már nem úgy tekintettek a római kultúrára,ahogy a rómaiak.
Pontosan tudjuk mi volt az ókori társadalmakban, legalábbis a görög-rómaiban, mert olyan mennyiségű irodalmat hagytak hátra, ami lehetővé teszi a tiszta forrásból tájékozódást. A klasszikus görögországban volt a homoszexualitás általánosan elterjedt, mi több társadalmi elvárás a legtöbb görög poliszban. A római köztársaság és a birodalom korai fénykorában alapvetően heteroszexuális képződmény volt a római társadalom, tolerált homoszexualitással, a későrómai társadalom lényegében tisztán heteroszexuális volt, pont a későrómai birodalomi lakosság volt a legerkölcsösebb és legheteroszexuálisabb római populáció az egész történelmük során. Dekadens, heteró kéjencek, buzik, pederaszták építették fel és tették naggyá a birodalmat és erkölcsös császárok keresztény társadalma omlott össze a végén az állammal és a hadsereggel együtt.
 
Azt kell megérteni, hogy ahol a szexualitás örömszerzés célú játékká válik, ott minden szereplő játékos lesz. A három lehetőség, a hetero-, bi- és homoszexualitás szükségszerű velejárójra volt az emberré válásnak és jelen van minden olyan állatfajnál, amely örömszerzés céljából szexel.

A homoszexuálisok között is vannak ugyanúgy, mint a heteroszexuálisok között. De ez hogy jön ide. A normális emberekről beszélünk, nem a betegekről!

Pontosan tudjuk mi volt az ókori társadalmakban, legalábbis a görög-rómaiban, mert olyan mennyiségű irodalmat hagytak hátra, ami lehetővé teszi a tiszta forrásból tájékozódást. A klasszikus görögországban volt a homoszexualitás általánosan elterjedt, mi több társadalmi elvárás a legtöbb görög poliszban. A római köztársaság és a birodalom korai fénykorában alapvetően heteroszexuális képződmény volt a római társadalom, tolerált homoszexualitással, a későrómai társadalom lényegében tisztán heteroszexuális volt, pont a későrómai birodalomi lakosság volt a legerkölcsösebb és legheteroszexuálisabb római populáció az egész történelmük során. Dekadens, heteró kéjencek, buzik, pederaszták építették fel és tették naggyá a birodalmat és erkölcsös császárok keresztény társadalma omlott össze a végén az állammal és a hadsereggel együtt.
Nem tudok olyan állatfajról,ami örömszerzésből szexelne...hiszen nem tudják elmondani,hogy most azért párosodott a nősténnyel, mert nincs jobb dolga és épp megtetszett neki a szomszéd nőstény segge,vagy azért mert elsöprő erejű a fajfenntartási ösztön és egy folytában villog a fiatal kutya kis agyában egy terület,hogy "párosodj,párosodj,párosodj,ki tudja milesz holnap, párosodj, lehet elvisz a sintér, párosodj" (utóbbi lehet közelebb az igazsághoz)

Szóval továbbra is valószínűbbnek tartom,hogy ha van is ilyen jelenség,annak a dominanciához,a másik megalázásához,megszégyenítéséhez lehet köze.

Ahogy egyébként a római birodalomban is inkább ez lehetett a motiváló tényező.

Örömszerzésnek pedig elég merész kijelenteni egy anális interakciót, persze lehet, hogy csak az én maradi,hetero agyam képtelen ezt feldolgozni, de én speciel ha urológushoz kéne menni, azt is nehezen viselném. Szerintem egy ilyen kapcsolat lealjasítja az ezt űző két embert,a lelküket elpusztítja,mert létre jön egy minden isteni és természeti törvénnyel összeegyezhetetlen,feloldhatatlan ellentét/állapot. Bűnösnek érzik magukat ezek az emberek. Ennek szégyenét érzik. A bűn szégyen.A négy fal között is,amikor senki sem tud a fajtalankodásukról és az utcán is ahol már mindenki tudja az aberrációjukat.

Persze elkell ismerni,van ilyen és persze lehet,h még élvezi is valaki. Ahogy vannak mazochisták,akik azt élvezik,ha szenvednek,vagy vannak szadisták,akik mások bántalmazásában lelik örömüket... attól,hogy még léteznek ilyen deformációk,aberrációk még nem lesznek ezek normálisak sem egészségesek,ahogy az ókori Görögországban sem voltak azok. Bizonyos kultúrákban a gyermekáldozat is dívott.

Elmondom mi a probléma ezzel a szivárványos, homopropagandával. Nem a homoszexuálisokkal...felnőtt emberek azt csinálnak magukkal,amit akarnak. Mindenki magáért és a saját lelkéért felel.

A fő probléma,hogy ez romlás első lépcsőfoka.

Tegyük fel,hogy elfogadnánk a homoszexualitást, mint természetes állapotot. (A különféle nemi bajokról,leprákról,kórságokrók amik kifejezetten a melegeket és biszexeket sútják,most direkt nem térek ki...ez amúgy is az "Isten/természet mindig kijavítja a hibáit" kérdésköréhez tartozik)

Mi lesz a következő szint a pokol felé?

Vérfertőző kapcsolatok propagálása?

A pedofília legalizálása ? (Van erre szándék jónéhány aberrált brüsszeli politikus részéről,pl cohn bendit)

A zoofília legalizálása ? (Ma is léteznek ilyen végtelenül beteg, állat alatti szinten leledző grotesz lények)

A végsőállomás mi ?

A temetőben a nekrofil hullagyalázók jogai ?

Nem...ez a káosz/rothadás útja. Totális megsemmisülésbe vezet.

Ezért mondok nemet erre én és a hozzám hasonló,a régi,a valódi európai értékeket képviselő emberek,már most,az első lépcsőfokon a homoszexuális kapcsolatok piedesztálra emelése ellen.
 
Örömszerzésnek pedig elég merész kijelenteni egy anális interakciót
A hetero szexben is nagy divatja van. Valamiért egy csomó nemhomo férfitárs is dicsőségnek tekinti, ha olyan nővel hozza össze a sors, aki engedi. Ha még élvezi is, az meg aztán a nonpluszultra.

Amúgy nem kell itt a civilizáció végét vizionálni. De Sade márki Szodoma 120 napja könyve majd 250 éve íródott. Az egy elég beteg iromány, már amennyit elbírtam olvasni belőle, de akkoriban is létező dolgokról ír.
Ne gondold, hogy az akkori emberek annyira prűdek voltak.
 
Olvass tobbet a foemlosokrol. Akkor rajossz, hogy vedhetelen, amivel kezdted a mondandodat. Van olyan tudomany is, hogy etologia....
 
  • Hűha
Reactions: Kim Philby
A megélt bűn elítélése alapján sem válás, sem házasságtörés, semmi nem lehetne a keresztény világban, és mégis van.
Lehetni lehet; de mindennek megvan a maga következménye, melynek "jutalma" nem feltétlen ebben a teremtett világban jut az embernek.
(Egyébként alapvetően nem csak a megélt bűnre vonatkozik, hanem a meg nem éltre is.)
 
Nem tudok olyan állatfajról,ami örömszerzésből szexelne...hiszen nem tudják elmondani,hogy most azért párosodott a nősténnyel, mert nincs jobb dolga és épp megtetszett neki a szomszéd nőstény segge,vagy azért mert elsöprő erejű a fajfenntartási ösztön és egy folytában villog a fiatal kutya kis agyában egy terület,hogy "párosodj,párosodj,párosodj,ki tudja milesz holnap, párosodj, lehet elvisz a sintér, párosodj" (utóbbi lehet közelebb az igazsághoz)

Szóval továbbra is valószínűbbnek tartom,hogy ha van is ilyen jelenség,annak a dominanciához,a másik megalázásához,megszégyenítéséhez lehet köze.

Ahogy egyébként a római birodalomban is inkább ez lehetett a motiváló tényező.

Örömszerzésnek pedig elég merész kijelenteni egy anális interakciót, persze lehet, hogy csak az én maradi,hetero agyam képtelen ezt feldolgozni, de én speciel ha urológushoz kéne menni, azt is nehezen viselném. Szerintem egy ilyen kapcsolat lealjasítja az ezt űző két embert,a lelküket elpusztítja,mert létre jön egy minden isteni és természeti törvénnyel összeegyezhetetlen,feloldhatatlan ellentét/állapot. Bűnösnek érzik magukat ezek az emberek. Ennek szégyenét érzik. A bűn szégyen.A négy fal között is,amikor senki sem tud a fajtalankodásukról és az utcán is ahol már mindenki tudja az aberrációjukat.

Persze elkell ismerni,van ilyen és persze lehet,h még élvezi is valaki. Ahogy vannak mazochisták,akik azt élvezik,ha szenvednek,vagy vannak szadisták,akik mások bántalmazásában lelik örömüket... attól,hogy még léteznek ilyen deformációk,aberrációk még nem lesznek ezek normálisak sem egészségesek,ahogy az ókori Görögországban sem voltak azok. Bizonyos kultúrákban a gyermekáldozat is dívott.

Elmondom mi a probléma ezzel a szivárványos, homopropagandával. Nem a homoszexuálisokkal...felnőtt emberek azt csinálnak magukkal,amit akarnak. Mindenki magáért és a saját lelkéért felel.

A fő probléma,hogy ez romlás első lépcsőfoka.

Tegyük fel,hogy elfogadnánk a homoszexualitást, mint természetes állapotot. (A különféle nemi bajokról,leprákról,kórságokrók amik kifejezetten a melegeket és biszexeket sútják,most direkt nem térek ki...ez amúgy is az "Isten/természet mindig kijavítja a hibáit" kérdésköréhez tartozik)

Mi lesz a következő szint a pokol felé?

Vérfertőző kapcsolatok propagálása?

A pedofília legalizálása ? (Van erre szándék jónéhány aberrált brüsszeli politikus részéről,pl cohn bendit)

A zoofília legalizálása ? (Ma is léteznek ilyen végtelenül beteg, állat alatti szinten leledző grotesz lények)

A végsőállomás mi ?

A temetőben a nekrofil hullagyalázók jogai ?

Nem...ez a káosz/rothadás útja. Totális megsemmisülésbe vezet.

Ezért mondok nemet erre én és a hozzám hasonló,a régi,a valódi európai értékeket képviselő emberek,már most,az első lépcsőfokon a homoszexuális kapcsolatok piedesztálra emelése ellen.
Az "Anangaranga" vagy a "Kama Szutra" megvan??? Okori india... Az egyik a szeklettel valo leronditast, mig a masik a loket a kislukba tobb valtozatat targyalja, osztalyozva az anuszok fajtajat. Nem volt az sem egy abberaciomentes aranykor...
 
  • Vicces
Reactions: fip7
Nincs biztos információnk arról,hogy mi volt az elfogadott az ókorban...tudjuk,hogy előfordult a homoszexualitás a római birodalomban, könnyen szerepet játszhatott a birodalom szétrohadásában a végidőkben,ahogy az is,hogy korlátlanul beengedték a barbárokat,akik aztán már nem úgy tekintettek a római kultúrára,ahogy a rómaiak.
Egy kis ógörög kultúra ismeretében eldönthető, hogy mennyire volt elfogadott az ókorban a homoszexualitás. Akár a spártaiak, akár Nagy Sándor seregeinek leírásában megtalálható, hogy jobban harcoltak a férfi párok, ha egymás mellett küzdöttek, mert a másikért is harcoltak.
Semmilyen szégyenérzet nincs rájuk kényszerítve,
Ezt nem gondolod komolyan. Miután évszázadokon át büntették, üldözték hivatalból, és minden fórumon azt hallgatták, hogy ez egy "beteg" állapot. Csak a mára igaz, hogy azt csinálsz a négy fal között, amit akarsz. Illetve a mára sem, mert az erőszak, a másikban testi-lelki kárt okozó aberrált viselkedés ott is büntetőjogi kategória. Akkor is, ha heteroszexuális kapcsolatban történik.
A szeretet parancsa pedig az embertársunkra irányul és nem a bűnre és nem mindenáron.
Így van, de a bűnös ember megtérésének a szeretet útjára való vezetése szeretet által szerintem jó módszer.
 
Egy kis ógörög kultúra ismeretében eldönthető, hogy mennyire volt elfogadott az ókorban a homoszexualitás. Akár a spártaiak, akár Nagy Sándor seregeinek leírásában megtalálható, hogy jobban harcoltak a férfi párok, ha egymás mellett küzdöttek, mert a másikért is harcoltak.

Ezt nem gondolod komolyan. Miután évszázadokon át büntették, üldözték hivatalból, és minden fórumon azt hallgatták, hogy ez egy "beteg" állapot. Csak a mára igaz, hogy azt csinálsz a négy fal között, amit akarsz. Illetve a mára sem, mert az erőszak, a másikban testi-lelki kárt okozó aberrált viselkedés ott is büntetőjogi kategória. Akkor is, ha heteroszexuális kapcsolatban történik.

Így van, de a bűnös ember megtérésének a szeretet útjára való vezetése szeretet által szerintem jó módszer.
 
A hetero szexben is nagy divatja van. Valamiért egy csomó nemhomo férfitárs is dicsőségnek tekinti, ha olyan nővel hozza össze a sors, aki engedi. Ha még élvezi is, az meg aztán a nonpluszultra.

Amúgy nem kell itt a civilizáció végét vizionálni. De Sade márki Szodoma 120 napja könyve majd 250 éve íródott. Az egy elég beteg iromány, már amennyit elbírtam olvasni belőle, de akkoriban is létező dolgokról ír.
Ne gondold, hogy az akkori emberek annyira prűdek voltak.
Az anális aktus nem normális, lényegtelen,hogy hetero vagy homoszexuális. Egyszerű az ok...nem az a célja a testnyílásnak. Természetszerűleg. Ilyen jellegű élvezetekre a női hüvely alakult ki,egy természetes aktus során a női hüvely úgy reagál,hogy a behatolás minél könnyebben menjen, amikor a nő izgalmi állapotban van, "nedvesedik". Nem véletlenül. Azért,hogy az aktus zökkenőmentes és élvezhető legyen. A végbélnek semmilyen szexuális funkciója nincsen...csak betegségek forrása lehet.

Szodoma 120 napját nem olvastam,de sejtem miről szólhat. Oda nem kéne eljutni szerintem. A Bibliában is ismert Szodoma és Gomorra története,nyilván ez ihlette azt a könyvet. Valami ilyesmi lehet a pokol amúgy,ha elkéne képzelni.

Ennek köze nincs a prűdséghez azt azért szögezzük le.

Ez színtiszta aberráció (amik a könyvben lehetnek) és jó indikátora,hogy milyen mértékben beteg egy társadalom,ahol a könyvben lehetséges dolgok akárcsak töredéke is megjelenik. (Lásd. Szodoma és gomorra)

Természetesen harcolni kell a káosz ezen megnyilvánulásai,tendenciái ellen,amely az embereket ilyesféle romlásba vinné,vagy embereket, fiatalokat, lányokat,fiúkat, ilyen beteg, förtelmes, undorító lények karmaiba juttatná. (Pl a pedofília legalizálása,lmbtq elleni küzdelem.)
 
  • Tetszik
Reactions: ZeiG and fip7
A hetero szexben is nagy divatja van. Valamiért egy csomó nemhomo férfitárs is dicsőségnek tekinti, ha olyan nővel hozza össze a sors, aki engedi. Ha még élvezi is, az meg aztán a nonpluszultra.

Amúgy nem kell itt a civilizáció végét vizionálni. De Sade márki Szodoma 120 napja könyve majd 250 éve íródott. Az egy elég beteg iromány, már amennyit elbírtam olvasni belőle, de akkoriban is létező dolgokról ír.
Ne gondold, hogy az akkori emberek annyira prűdek voltak.
Apollinaire 11eter vesszőcsapása is durva.És Traianus császár "halacskái" is megérnének egy misét.Nagy Sándornak is volt ilyen "problémája" (Roxana megölette a férfi szeretőjét).
Baromira nem új dolog ez.
 
  • Tetszik
Reactions: ZeiG and Árpicsek
Fehér, hetero és férfi vagyok. És ez nagyon jól van igy.
Büszke nem vagyok rá, mert semmi râhatásom sem volt vagy van erre.
2022-ben ezt szinte csak itt, ebben az álitólagos autokrâciâban irható le egy nyilvánosnak tekinthetö helyen.
Ezt a liberális, szabad nyugaton nem hoznák le. Csak a "forditottját". Ki lehet próbálni
Elgondolkoztató.
 
Apollinaire 11eter vesszőcsapása is durva.És Traianus császár "halacskái" is megérnének egy misét.Nagy Sándornak is volt ilyen "problémája" (Roxana megölette a férfi szeretőjét).
Baromira nem új dolog ez.
Ráadásul annyira, hogy az antik görögöknél a férfi igazi 'társa' leginkább egy másik férfi lehetett.
Értve itt a nem szaporodási célú, mentális, lelki társat.
 
Fehér, hetero és férfi vagyok.
images
 
Az anális aktus nem normális, lényegtelen,hogy hetero vagy homoszexuális. Egyszerű az ok...nem az a célja a testnyílásnak. Természetszerűleg. Ilyen jellegű élvezetekre a női hüvely alakult ki,egy természetes aktus során a női hüvely úgy reagál,hogy a behatolás minél könnyebben menjen, amikor a nő izgalmi állapotban van, "nedvesedik". Nem véletlenül. Azért,hogy az aktus zökkenőmentes és élvezhető legyen. A végbélnek semmilyen szexuális funkciója nincsen...csak betegségek forrása lehet.
Én is így látom, sokan meg nem. És tényleg nem ritkaság.
A végbélnek semmilyen szexuális funkciója nincsen...
Ahogy a kéznek, vagy a szájnak sem, szigorúan véve, mégis sokan élvezik a használatukat.
Ugyanúgy, ahogy a végbélt.
Ebben semmi devianciát nem látok, ha kölcsönös beleegyezésen alapszik, ha hetero ha homo a résztvevő.
Szodoma 120 napját nem olvastam,de sejtem miről szólhat. Oda nem kéne eljutni szerintem.
Szerintem sem, mert az istentelenül beteg, a gyomrom kifordult tőle.
Ez akkor is közbotrányt okozott.

Természetesen harcolni kell a káosz ezen megnyilvánulásai,tendenciái ellen,amely az embereket ilyesféle romlásba vinné,vagy embereket, fiatalokat, lányokat,fiúkat, ilyen beteg, förtelmes, undorító lények karmaiba juttatná. (Pl a pedofília legalizálása,lmbtq elleni küzdelem.)

A pedofília soha nem lesz engedélyezve, az millió százalék. Az LMBTQ baromság egy részével egyet tudok érteni. Azért az baromi szar élet lehet, ha személyiség pont ellenkezik a fizikai testtel.
Az átlag meleg meg semmi mást nem akar, mint ugyanúgy élni, akár egy hetero. Az ami komoly ellenérzést szül manapság, az a magamutogató exhibicionista ratyik előtérbe tolakodása. Ezt az átlag meleg is elítéli, legalábbis az a néhány, akiket ismerek. Exhibicionisták meg mindkét nemben vannak.
 
  • Tetszik
Reactions: fishbed
Azért az baromi szar élet lehet, ha személyiség pont ellenkezik a fizikai testtel.
A személyiséget könnyebb formálni, fejleszteni, az önazonosságot és funkcionalitást megtartva. Aki nem tudja elfogadni önmagót, az pár bogyó és nyisznyassz után sem fogja tudni. Amúgy a plasztikai műtéteket is tiltanám, kivéve pár indokolt esetben, balesetek áldozatainál, vagy rákbetegség elleni beavatkozások után, stb.

Az átlag meleg meg semmi mást nem akar, mint ugyanúgy élni, akár egy hetero.
Elég könnyű a megoldás: ne a saját nemével akarjon családot alapítani. A lehetőség adott! De valójában nem úgy akar élni, mint az átlag hetero.