Újabb idióta csuhás:
![]()
Jézusnak két anyja volt egy olasz pap betleheme szerint
www.vadhajtasok.hu
Elszomorító és felháborító...
Igen, aki élt az átkosban az azt látja, hogy semmi sem változott.Ez csak azért jutott eszembe, mert amikor arról beszélünk, például itt is a blogon, hogy a nyugati ember semmit nem tud a keleti (Közép-Európa, persze nekik az már kelet....) történelemről, politikáról, emberekről, népekről, akkor azért azt is hozzá kell tenni, hogy azok a magyarok akik nem élték meg személyesen a szocializmust/kommunizmust azok sem nagyon tudnak már semmit arról a korról, és, hogy ebben mekkora szerepe van az ilyen trükkösen elhallgatjuk az igazságot jellegű cikkeknek/wikipedia szócikkeknek, stb. Pár hely kivételével, tisztelet nekik, mindenki szemethúny és illedelmesen elhallgat. Miért kell elhallgatni, hogy ki kinek a kicsodája (volt)? Hogy mi miért történt, történik? Miért nem lehet azt leírni egyenesen, hogy pl. Neoton, vagy Koncz Zsuzsika bizony keményen beházasodott a rendszerbe, vagy egyszerűen csak lefeküdt a megfelelő emberekkel. Mert a rendszer így működött. Hogy a Novotrade a magyar belügy, azon belül is a szolgálatok cége volt. Hogy a KGST-n belül, Magyarországnak volt kiosztva az informatikai kémkedés. Hogy azért jött létre a Villany karon belül a mikroelektronikai szak, mert kellett a szakember a visszafejtésre. Hogy vissza is fejtették a 8080-at. Hogy később miért is égett le a magyar informatika fellegvára (Mikroelektronika, 1986). Még hosszan lehetne sorolni, de valahogy ezek a dolgok kimaradnak és elfelejtődnek. Aki ma ifjú emberként tájékozódik a netről, az egy olyan világot lát a múltban, '89-előtt, ami tiszta mint a hó. Egy szó sincs a háttérről. Pedig az volt a lényeg.
Szeretem a humort. Azért valamit nagyon nem értek. Miért csak a kereszténységgel kapcsolatban "poénkodnak"? Valamiért, nem is értem miért (nagyon is értem) nem poénkodnak az iszlámmal vagy a zsidó vallással.
Talán mert a kereszténység toleranciára tanít. Általában…Szeretem a humort. Azért valamit nagyon nem értek. Miért csak a kereszténységgel kapcsolatban "poénkodnak"? Valamiért, nem is értem miért (nagyon is értem) nem poénkodnak az iszlámmal vagy a zsidó vallással.
Azt nem mondanám, hogy semmi sem változott, de, hogy azok az emberek akik akkor pozícióban voltak, azok a mai napig (vagy a család, hívhatjuk klánnak is...) pozíciókban vannak. A fő baj, hogy erről nem illik írni. Csak egy példa. Tudjuk, hogy az SZDSZ kikből állt, már azok tudják, akik akkoriban látták, éltek. Ma már ezt így explicit leírva nem látod. Akkor tudtunk még a sorok közt olvasni, ma már ezt a mai fiatalok nem tudják. Nem látható, hogy egy Dobrev, vagy egy Donáth család hogyan is állt össze az 50-es évektől kezdve. Egy megveszekedett családfa sem jelenik meg sehol, az összefonódásokkal. Pedig érdekes lenne.Igen, aki élt az átkosban az azt látja, hogy semmi sem változott.
Na majd milyen lesz, mikor 20-30 éve múlva ez valaki levezeti a jelenleg hatalmon lévőkről is...Azt nem mondanám, hogy semmi sem változott, de, hogy azok az emberek akik akkor pozícióban voltak, azok a mai napig (vagy a család, hívhatjuk klánnak is...) pozíciókban vannak. A fő baj, hogy erről nem illik írni. Csak egy példa. Tudjuk, hogy az SZDSZ kikből állt, már azok tudják, akik akkoriban látták, éltek. Ma már ezt így explicit leírva nem látod. Akkor tudtunk még a sorok közt olvasni, ma már ezt a mai fiatalok nem tudják. Nem látható, hogy egy Dobrev, vagy egy Donáth család hogyan is állt össze az 50-es évektől kezdve. Egy megveszekedett családfa sem jelenik meg sehol, az összefonódásokkal. Pedig érdekes lenne.
Jelenleg jelenleg van, és engem, már megbocsáss, icipicit jobban idegesít, amikor a sok vérkommunista és azok ivadékai tetszelegnek a fődemokrata, és extraliberális színekben. Már csak azért is, mert mindeközben páran ebbe belerokkantak/belehaltak a családomból. Majd ha a jelenlegi hatalomról is elmondhatom ezt, akkor írok arról is. Félreértés ne essék, nem gondolom, hogy a jelenlegiek bűntelenek lennének, messze nem, de jelenleg az Andrási 60-ban múzeum van, akkoriban több felmenőmet is ott verték félig, vagy egészen agyon. Szóval azért van különbség.Na majd milyen lesz, mikor 20-30 éve múlva ez valaki levezeti a jelenleg hatalmon lévőkről is...
Igen. De egy vallás, ami feladja az egyetlen igazságra való igényét, az csak egy lesz a sok közül. És akkor mindegy, hogy milyen vallást követsz...Talán mert a kereszténység toleranciára tanít. Általában…

A működés biztosítása érdekében a fórum alapvető, illetve opcionális sütiket használ..