Társadalmi folyamatok

Na jó, nekem mindegy, már eddig is aláírótömbbel jártam randira. Ha kell, adok sablont. Benne van a leggyakoribb pózokhoz, fétisjátékokhoz a beleegyezés 24 órás időtartamra (hétvége előtt közjegyzőhöz szokom menni) , külön klauzula a hetero játékokhoz, ha vidékre, maradi népek közé keverednék.
Ami jobban aggaszt, az a tárgyakkal létesített nemi kapcsolat, azt is büntetném ha nincs dokumentált konszenzus, a kapcsolódó gondolatbűnözést is, illetve megelőző jelleggel az el nem követett, de írásban ki nem zárt jövöbeli eshetőségű gender alapú passzív gondolati abúzust is, azaz mikor nem írja le valaki egyértelműen, hogy pontosan mit nem fog gondolatban támogatni akár a távoli jövőben sem, és annak az ellenkezőjét sem, amennyiben valaki vagy valami biztonságos terét sértheti.

A közjegyző jó gondolat, de lássuk be, hogy néha hivatali időn kívül is helye lehet a szexnek. Meg hivatali időben az emberek általában dolgoznak és társadalmilag nem lenne hasznos, ha munkaidőben a közjegyzőnél állnának sorba a kölcsönös beleegyező nyilatkozatukat közokiratba foglalni. Továbbá szegény közjegyzők leterheltsége is megemelkedne.
Tehát egyéb módjait is keresni kell a belegyező nyilatkozat hitelesítésének. Természetesen az egy állítás egy tagadás ellenében helyzetet érdemes elkerülni, mert az túlzott dilemma elé állítaná a bíróságokat. Tehát az abszolút minimum a beleegyezés szomszédokkal való tanúsítása! És ha már úgyis áthívták a szomszédokat (minimum kettőt), akkor akár meg is lehet őket kérni, hogy készítsenek videofelvételt és azt kiposztolni a Facebookra. Hiszen modern világunkban amit nem osztasz meg a Facebookon, az nem is történt meg. Ezáltal a bíróságok is tehermentesíthetőek lennének. Az internet bölcs közössége maga dönthetné el, hogy a felvételen erőszak látszik-e. Ha a pár (vagy több személy, állat és tárgy) nem kap kellő számú lájkot, akkor erőszak. Így ösztönözhetőek lennének a résztvevők, a lehető "legérdekesebb" aktusra lájkvadászati célból. Ez egybe is esne a társadalom szexuális fejlődésének kívánatos irányával.
Egészen pontosan kölcsönös erőszak, hiszen a svéd kormányzati szándék szerint sincs megjelölve az erőszaktevő személye. Az erőszak vélelme az összes résztvevővel szemben fennállhatna. (Haladó gondolkodású társadalomról lévén szó, nem csak két résztvevőt érdemes feltétezni és semmi esetre sem kizárólag ellentétes neműeket. Mármint genderológiailag is lehetnek azonos neműek még abból a 30 egynéhány nemből is.) Csak az egyik résztvevő vélelmezett alapon erőszaktevőnek minősítése diszkriminatív lenne.
Végre egy ország, amelynek felvilágosult kormánya jogvédelmi alapon eljutott az ártatlanság vélelmétől a bűnösség vélelméig!
A tárgyak beleegyezésének problémája nem újkeletű kérdés Svédországban. A svédeknek ezt a témát már kivesézték. Az egyik népszerű svéd sorozatban (Äkta människor) a szegény robotokat kényszeríti mindenféle szörnyűségre az elnyomó emberi társadalom többsége. Többek közt szexuális alávetettséget is kénytelenek elszenvedni a robotok. De a robotok mellett azért bátran kiáll több emberi főszereplő. Ugyanennek sorozatnak van egy angol változata is. Tehát a svédek már megadták a választ a kérdésre: a tárgyak beleegyezése szintén elengedhetetlen és erre nem lehet őket, illetve azokat (műveletlen vagyok és nem tudom, hogy mi a genderhelyes névmás a jogokkal rendelkező tárgyakra) mindenféle furmányos programozással rávenni.
Ha már itt tartunk: létre kellene hozni egy haladó szellemiségű jogvédő mozgalmat a tárgyak jogainak védelmére és a szexuálisan bántalmazott tárgyak rehabilitációjának elősegítésére. Hátha lehet hozzá támogatást kapni a civil szervezeteket segítő alapoktól.

Na megyek, beveszem a gyógyszerem...
 
Az egészben a durva, hogy ez a semleges nemű dolog mégcsak nem is arról szól, hogy legyen egy vagy huszonegy közetes nem (persze nincs), hanem a férfiak-, fiúk-, fiúcskák kiheréléséről, elnőiesítéséről és elbuzultatásáról. Valahol itt volt a fórumon a svéd házspárról(?) két kisfiúval akiket semleges neműnek neveltek, ott sem a lányok voltak a célpontok, pedig más degeneráltakat is megszólaltattak a riportban.
Hamiltont meg nem szeretem, de ezért tisztelet neki, kiváncsi vagyok letépik-e a tökeit vagy kitart az álláspontja mellett.
 
Meglepő volt tőle, mert az általa hordott ruhákról is csak egy szó szokott eszembe jutni: unisex.
 
Igazából nem is ez a durva, hanem az, hogy akik ilyeneket gondolnak, azoknak persze nem gond, hogy naponta tűnnek el állatfajok a Föld színéről. Örökre. És ezeknek az embereknek a nagyszülei irtották ki a dodót, a vándorgalambot, a karibi barátfókát, Steller tehenét, meg még ezer más mindent.
Lényeg, hogy a patkányok ne érezzék rosszul magukat.
(A farkasokat megvédeném, bár nekem úgy tűnik, nem szorulnak rá.)
 
Nyílik rendesen az agrárolló...

Nem gyengén ledöbbentem, amikor anno ismerősömtől megtudtam, hogy mennyibe került az első új kombájnja, meg a traktorai.
Amikor megkérdeztem, hogy ezek mikor termelik ki az árukat, akkor visszakérdezett, hogy mire valók a pályázatok?

https://www.agrarszektor.hu/gepek/elkepeszto-mertekben-dragultak-a-traktorok.9507.html
19t búza és elég egyben lévőnek néz ki a kisdudu :)
https://www.agroinform.hu/aprohirde...45-le-alatt/dutra-ue28/h_6814265?ref=59f2ad37
43t búza és 30 évig van traktorod
https://www.agroinform.hu/aprohirde...28-teljesen-felujitottfriss-muszaki/h_6679469
 
  • Tetszik
Reactions: misinator
A kehidai termálfürdőben lógó festmény szerint a szomorú Angela Merkel vezetésével elrabolják Európát a partraszálló migránsok.

A jelenet szerint lángoló hajóból érkeznek végeláthatatlanul a migránsok a szárazföldre, mellettük egy szomorú Angela Merkel látható.
ga1.gif

merkell.jpg

Merkel előtt Rubik-kocka, mögötte zöld sárkány, vörös csillag, szabadkőműves jelkép, valamint a győzelem jelét mutató terroristák láthatók.

http://mandiner.hu/cikk/20171229_igy_rabolja_el_merkel_europat_a_kehidai_furdoben
 
Az egészben a durva, hogy ez a semleges nemű dolog mégcsak nem is arról szól, hogy legyen egy vagy huszonegy közetes nem (persze nincs), hanem a férfiak-, fiúk-, fiúcskák kiheréléséről, elnőiesítéséről és elbuzultatásáról. Valahol itt volt a fórumon a svéd házspárról(?) két kisfiúval akiket semleges neműnek neveltek, ott sem a lányok voltak a célpontok, pedig más degeneráltakat is megszólaltattak a riportban.
Hamiltont meg nem szeretem, de ezért tisztelet neki, kiváncsi vagyok letépik-e a tökeit vagy kitart az álláspontja mellett.
Igen, elsosorban nem a nok, hanem a ferfiak a genderterror celpontjai, a nok inkabb "csak" mellekes elszenvedoi a dolognak. Megpedig azert mert ferfiakat konnyebb atgenderelni mint noket es a "haszon" is nagyobb mivel a ferfiak kozvetlenebbul formaljak a vilagot mint a nok, tehat jobb celpontok a neomarxistak szamara.
 
To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.

Jól beszél!
:-)
 
Jól megrajzolja a muszlimizálodó államokat. Ehhez nyugaton is hozzá kellene tenni a bennszülött népesség lélekszám változását, plusz a korfát. Ezen három tényező még tragikusabb képet tárna elénk.