[BIZTPOL] Nyugat-Európa és Észak-Európa (Európai Unió)

Belegondoltatok már abba, hogy a német agyrém “Európai Egyesült Államok” idealista víziójának nagyrabecsült mintaszövetségében, az Amerikai Egyesült Államokban még annyi jogharmonizáció sincs, mint a mostani EU-ban?
Ráadásul úgy, hogy nem 1000+ éves nemzetállamokból verbuválódott társulásról beszélünk, hanem egy alig 246 éves föderációról, ahol alapvetően azonos nyelvet beszéltek jó sokáig és mindenhova együtt jártak háborúzni.
Erre még ott se avatkozik be Washington, hogy hol legyen halálbüntetés és hol ne, vagy, hogy legyen-e azonos neműek házassága, netán drogliberalizáció, vagy sem.
Alabamában még húsz évvel ezelőttig is tilos volt a fehér-néger vegyesházasság.
Mégis, az egy igazán működő Egyesült Államok.

Ezzel szemben az abszolutisztikus észjárású német faji öntudat, az egykori barnainges nemzetszocialista stílus után most a szivárvány (vörös) inges liberálszocialista módit követve osztja az egyedüli és kizárólagos igazságát. Muszáj, hogy csak nekik lehet/legyen igazuk, csak ők láthatják jól a dolgokat, hiszen ők az übermensch-ek.
Ez az Európai Egyesült Államok már Hitlernek se jött össze.
Az a baj, hogy a sok, maximum csak az USA-t látott neomarxista idealista azzal, hogy kinéz a berlini multikulti zsibvásárra az (egy ideig még talán) jól fűtött elefántcsont torony hippi irodájából, még nem lesz kontinentális gruppenszex.
El kellene fogadni, hogy Európa egy kontinens, nem egy ország.
Ázsiában se akar senki se EÁ-t.
Köszi, de abból az EU-s grupiból nem is baj ha kimaradok :D
 
szerintem emeltesd a gyógyszeradagod. unalmas szájmenésroham, megint, legaláb a habot letörölhetnéd a szádról gépelés közben, Ha meg nem tecc, költözz Moszkába.
 
Talán ki is fejthetnéd, hogy mi az amivel nem értesz egyet a mondandójából...
Megjegyzem Te is elhúzhatsz ám nyugodtan Portlandbe, San Franciscoba vagy valami hasonlóan haladár libbant erkölcsi fellegvárba, ott biztos jobban éreznéd magad ;)
 
szerintem emeltesd a gyógyszeradagod. unalmas szájmenésroham, megint, legaláb a habot letörölhetnéd a szádról gépelés közben, Ha meg nem tecc, költözz Moszkába.
Nem Moszkva az alternatívája a jelenkori Berlinnek.
Ahogy nem Oroszország az alternatívája Nyugat Európának sem.
Mi itt Közép Európában egész egyszerűen csak kinyitottuk a szánkat és hangoztatjuk azt, amit nem hangoztattunk 1941-ben.
Azaz, hogy nem Berlinnek van igaza mindig és mindenben. Mi a saját utunkat szeretnénk járni.

Ha jól értem, neked azzal van bajod, hogy kétségbe vontam, hogy a Berlin által megálmodott egyetlen és mindenek felett való Európai Egyesült Államok egy józan és reális elgondolás lenne.
Tudod, a legutóbbi ilyenbe hatmillió zsidó halt bele.
A vér nem válik vízzé.
Ami legutóbb nemzeti volt és szocialista, az ma progresszív és liberális.
Ezt mindenkinek el kell fogadni, ellentmondásnak helye nincs!
Mert ezt Berlin így akarja!
Ismerős?
 
Felesleges erőfeszítés, szzsolt81 csak egy izraelita agitátor nick, melynek szerepe a beszélgetések megtörése és indulatok szítása.
Standard, tankönyvi felforgató tevékenységet végez.
 
Valószínű, hogy nem is izraelita, csak ezt a kártyát is elő kell itt hoznia itt a felforgatásban. Jelenleg izrael az egyik legjobb szövetségesünk minden tekintetben lsd hadi ipar fejlesztés. Ennek a tetűnek ez is a feladata, hogy mindenféle antiszemitizmust gerjesszen itt, a libernyák dumák mellett. Nem értem miért válaszoltok komolyan bármilyen dumájára, erre csak úgy lehet reagálni ahogy szoktam viccesen lekezelően vagy csak figyelmen kívül hagyva!
 
Nem Moszkva az alternatívája a jelenkori Berlinnek.
Ahogy nem Oroszország az alternatívája Nyugat Európának sem.
Mi itt Közép Európában egész egyszerűen csak kinyitottuk a szánkat és hangoztatjuk azt, amit nem hangoztattunk 1941-ben.
Azaz, hogy nem Berlinnek van igaza mindig és mindenben. Mi a saját utunkat szeretnénk járni.

Talán a lakosság fele. Egy része meg semmit sem tud, semmiről sincs fogalma... max. "igazat mindig annak ad, ki többet ígér, mindig ahhoz a párthoz áll, amelytől többet remél" (pl. "uniós minimálbért" és egyebeket)
Közép-Európa népei valóban jobban hasonlítanak egymásra kulturálisan, mentalitásban, mint egy nyugat-európaira, csak sikeresen meg lettek osztva egymás ellen, illetve a történelmi ellentétek nem múltak el. És ott vannak a komprádor elitcsoportok, nekünk ilyenből még jócskán több is jutott, mint a szomszédoknak, talán még a jóval népesebb lengyeleknél is több. Ezek a szívükben birodalmi állampolgárok, mint Sztójay vagy Werth voltak anno.
 
Belegondoltatok már abba, hogy a német agyrém “Európai Egyesült Államok” idealista víziójának nagyrabecsült mintaszövetségében, az Amerikai Egyesült Államokban még annyi jogharmonizáció sincs, mint a mostani EU-ban?

Egyelőre azért nem tartunk ott, az USA föderálisabb állam, óriási hatalmú szövetségi kormányzattal (persze ez nem mindig volt így, valaha a szövetségi kormány is igen kicsike volt, ahogy a tagállamoké is, a polgárháború előtt), de természetesen a haladárok az EU szerveinek is hasonló hatalmat szánnak, mint Washingtonnak, hogy megfegyelmezhesse a renitens keleti tagállamokat.
Az USA szövetségi kormánya azért már FDR idején is igen hatalmasra duzzadt, az '50-es években az elnök simán katonaságot vezényelt ki az iskolai szegregáció megtörésére stb. A SCOTUS döntései kötelezőek ott is, amikor a halálbüntetést felfüggesztette, akkor nem volt egy ideig egy államban sem végrehajtva. Azonos neműek házasságáról is a SCOTUS döntött, az egész USA-ra érvényes.
 
Valószínű, hogy nem is izraelita, csak ezt a kártyát is elő kell itt hoznia itt a felforgatásban. Jelenleg izrael az egyik legjobb szövetségesünk minden tekintetben lsd hadi ipar fejlesztés. Ennek a tetűnek ez is a feladata, hogy mindenféle antiszemitizmust gerjesszen itt, a libernyák dumák mellett. Nem értem miért válaszoltok komolyan bármilyen dumájára, erre csak úgy lehet reagálni ahogy szoktam viccesen lekezelően vagy csak figyelmen kívül hagyva!

Azért a Pegasus talán jó lecke volt a kormánynak, hogy nem érdemes bennük megbízni. Megvenni, gyakorlatilag bérelni egy kémszoftvert, amely hazatelefonál, khm... (és nem először szoptak ki ilyesmivel, a blackcube ügy is kitudódott) legközelebb az derülne ki, hogy a légvédelmi rendszer is csak azokat a célpontokat engedi támadni, amelyeket engedélyezett a távoli adminisztrátor.
 
Nem hiszem, hogy erre ne figyelnének az embereink!
 
  • Tetszik
Reactions: Kim Philby
Azért a Pegasus talán jó lecke volt a kormánynak, hogy nem érdemes bennük megbízni. Megvenni, gyakorlatilag bérelni egy kémszoftvert, amely hazatelefonál, khm... (és nem először szoptak ki ilyesmivel, a blackcube ügy is kitudódott) legközelebb az derülne ki, hogy a légvédelmi rendszer is csak azokat a célpontokat engedi támadni, amelyeket engedélyezett a távoli adminisztrátor.
Jelenleg izrael az egyik legjobb szövetségesünk minden tekintetben lsd hadi ipar fejlesztés.

Izraelnek mi ugyanolyan pusztulásra való fajta vagyunk mint a németek, a II. VHs szerepünk miatt.
Soha nem bocsátják meg akkor kinek az oldalán állt az ország, mosoly meg szövirendszer ide vagy oda. Azért tartunk ott ahol a mai napig. A kollektív tudatukban mi az ellenség körébe tartoztunk és ez ragadt meg.
 
Ha így nézed nekik mindenki az ellenségük, meg a spanyolok is meg a ciprusi ak is. A történelem során szinte mindenhol volt már progrom!
 
Lesz itt diktatúrázás 7/24-ben rendesen.
Az a baaaaj ...., hogy nagyon sokszor azt látjuk, hogy a teljesen felkészületlen európai liberális kritikusainknak egy idő után nincs érve más csak az, hogy "nemagyarázzdiktatúravagy". A téma pedig úgy kell nekik mint egy pohár meleg tej a hűvös éjszakákon, mert fajsúlyos problémákat megoldani mégiscsak felkészültséget, tudást, tapasztalatot feltételez, mennyivel egyszerűbb morális felsőbbrendűség látszatát keltve, a sajtó szalagcímeit ismételgetve, az utcáról beesve egy kinyúlt zöld pulóverben fröcsögni az EP-ben ... Többen is hallgatják meg és puszit is küldenek szemből a padsorokból, mert ők is ehhez értenek csak, a halászati törvény változtatásai mégiscsak egy unalmas és száraz téma, meg el kellene olvasni hozzá az előzményeket, meg a tervezetet, mennyivel érdekesebb ha valaki szapulja a másikat, jobban is érthető.
Az a baaaaj ...., hogy úgy néz ki ebből meg lehet élni és az önjelölt szapulóművészet szakmává kezd válni, a felületesség és felkészületlenség megtalálja a támogatóit az ugyanilyenek közt és egymást bátorítva válnak végül értékké, sajtót, padtársakat, civil szervezeteket is beleértve. A tündöklés olyan öncélú, hogy a felvett szerepüket munkaként megélő emberek a civil életben egyáltalán nem így élik meg amit egyébként munkaként képviselnek, hanem merőben más emberi normákat képviselve élik a nagy tömeg életét, sok esetben egyenesen kihasználva azon közeg adta előnyöket amit egyébként munkájukká vált felvett szerepük miatt ócsárolnak nap mint nap. Felvetődhet itt egy fogalom a morál kérdése, de ezt az ódivatú viselkedési normát is feltételező szubsztanciát a fizetésért, a felületesség lehetőségéért és kényelméért rég odahagyták mindazok akik bekerülnek ebbe a bűvkörbe.
Az a baaaaj ...., hogy az állhatatos szapulásnak nincsen kontrollja, önkontrollt senki nem gyakorol, a bűvkör szereplői még biztatnak is, nincs megfelelési kényszer csak szalagcímek. A választók, az isten adta nép pedig olyan messze van ezen hangoktól, hogy minden egyén egy másikban sejti a támogatót, de végül ha kérdeznék senki az ég világon nem állna be a zöld pulóver mögé, senki az ég világon nem vállalna sorsközösséget azon szólamokkal amik valóságukat vesztették, mert senki nem akar olyan életet élni amikről "azok" kiabálnak. Sokkal fontosabb lenne egy halászati törvény változtatás, hogy továbbra is meg lehessen élni apa vállalkozásából, de ehelyett újabb zajos kebabos nyílik az utcában és elveszik egy távoli kis országtól a lehetőséget, hogy még egy játszóteret építsen, a polgár pedig néz, olvassa az újságot, hogy ezeknek kell örüljön mert halászati törvényt azt nem kap ....
 
Valószínű, hogy nem is izraelita, csak ezt a kártyát is elő kell itt hoznia itt a felforgatásban. Jelenleg izrael az egyik legjobb szövetségesünk minden tekintetben lsd hadi ipar fejlesztés. Ennek a tetűnek ez is a feladata, hogy mindenféle antiszemitizmust gerjesszen itt, a libernyák dumák mellett. Nem értem miért válaszoltok komolyan bármilyen dumájára, erre csak úgy lehet reagálni ahogy szoktam viccesen lekezelően vagy csak figyelmen kívül hagyva!
Hiryu(korábbi nickje) izraeli állampolgár.
 
Izraelnek mi ugyanolyan pusztulásra való fajta vagyunk mint a németek, a II. VHs szerepünk miatt.
Soha nem bocsátják meg akkor kinek az oldalán állt az ország, mosoly meg szövirendszer ide vagy oda. Azért tartunk ott ahol a mai napig. A kollektív tudatukban mi az ellenség körébe tartoztunk és ez ragadt meg.
Ezt nehéz lenne nekik elfelejteni, hogy az akkori vezetés a németeket szolgálta ki és a kezükre adott többszázezer zsidót.

Egyébként az egyik családfa kutató világcég kb. 2-3 évvel ezelőtt nagy mintán elvégzett genetikai elemzése szerint Izrael után népesség arányosan még mindig Magyarországon van a legtöbb zsidó genetikai gyökerekkel rendelkező személy, és messze utánunk kullog a harmadik helyezett a listán. Tudják ezt Izraelben is, meg nálunk is.

A kutatás eredményeiről megjelent egy vaskos cikk magyarra is lefordítva. Nem akarom előkeresni mert nincs jelentősége, nem is tudom hol jelent meg, csak az onformáció kedvéért írtam. De bármikor elő lehet keresni ha valakit érdekel részletesebben. A kutatás az önként leadott genetikai mintákon alapult, ez a cég profiljában van, természetesen ezen belül is + szükség volt még mindenki egyedi hozzájárulására a mintájának a kutatásban való használatához. Tehát legálisan anonim módon végezték a nagymintás elemzést, amely a világ minden országára kiterjedt
 
Szemita DNS, vagy zsido vallású kelet európai nép. Nem mindegy! Kastner ezt elég jól feltételezte anno DNS nélkül is.
 
  • Tetszik
Reactions: Kim Philby
Egyébként az egyik családfa kutató világcég kb. 2-3 évvel ezelőtt nagy mintán elvégzett genetikai elemzése szerint Izrael után népesség arányosan még mindig Magyarországon van a legtöbb zsidó genetikai gyökerekkel rendelkező személy, és messze utánunk kullog a harmadik helyezett a listán. Tudják ezt Izraelben is, meg nálunk is.

Ez természetesen így van, nem kell hozzá genetikai vizsgálat, ehhez elég belenézni egy parlamenti közvetítésbe (az úgymond antiszemita náci pártban is tudjuk kik voltak vezető pozícióban már akkor is, amikor még zsidóztak rendesen), vagy csak belenézni egy-két TV csatorna adásába, vagy végignézni mondjuk a 444 vagy a Telex szerkesztőségének képeit (nem mintha az amerikai mainstream média esetében nem ugyanez lenne a helyzet), vagy csak "belpesten" mozogni. :D
Persze ezek erős felülreprezentáltságok az ismert okokból, csak ahol nincs meg hozzá a bázis népesség sem, ott nem ennyire jellemző. kb. 70%-os média stb. jelenléthez azért kell 2-4% népességarány (USA-ban elvileg 2%), 0,2%-kal nem menne.

A kutatás eredményeiről megjelent egy vaskos cikk magyarra is lefordítva. Nem akarom előkeresni mert nincs jelentősége, nem is tudom hol jelent meg, csak az onformáció kedvéért írtam. De bármikor elő lehet keresni ha valakit érdekel részletesebben. A kutatás az önként leadott genetikai mintákon alapult, ez a cég profiljában van, természetesen ezen belül is + szükség volt még mindenki egyedi hozzájárulására a mintájának a kutatásban való használatához. Tehát legálisan anonim módon végezték a nagymintás elemzést, amely a világ minden országára kiterjedt

Kérdés mennyire reprezentatív egy önként leadott minta. Valószínű ezek alapján pl. cigány alig van Magyarországon.
 
  • Tetszik
Reactions: Kim Philby