[BIZTPOL] Magyarország

Azt tessék megérteni, hogy ha jövőre itt váltás lesz, akkor a menete az eseményeknek kb. olyan lesz, mint 1933ban, miután Hitler nyert. Az a Bismarck-féle demokrácia nem volt tökéletes, de ami utána jött, az kiábrándító volt, a gazdasági és bizonyos társadalmi előnyei ellenére is.

Nálunk nem jó ami van, ahogy működik, sőt, sokszor szarabb, vontatottabb, mint máshol Európában. De akik jönnének, vagyis, amit a másik fél fel tudna mutatni, a német, birodalmi bráner tövig szopásától kezdve az amerikai baromságok totális átvételéig, az eladósodásig, a tökéletesen szétqurt társadalom mellett, az valami überbrutál lenne.

Ezek 2019ben megszerezték a fővárost, Miskolcot, és több nagyvárost. Ahol - bárhol! - nyertek, ott eladósodás, stagnálás vagy visszafejlődés, a mani felélése megtörtént. Úgy terveztek, hogy 2022ban nyernek és akkor senki sem kéri rajtuk számon mit és hogyan loptak el. De látva a covidot, az alkalmatlanságukat kb. minden téren, a kicsiben nagy lopásokat, lenyúlásokat, a mohó hat-hét párti f.szkodást, csalást, lopást, a szar emberek előtérbe helyezését, stb., azok, akik úgy jártak, hogy rájuk szavaztak, el se tudják képzelni, hogy egy ilyen kollektívan béna társaság mit tudna itt összehozni akár 4 év alatt is (és nem négy év lenne, hanem 8-12), és utána indulhatna minden újra úgy, hogy a cél annak elérése lenne, hogy kb. úgy éljünk, mint 2021ben!!!

Akik a náci Németországból idővel leléptek az USAba, Dél-Amerikába, Európa bármelyik országába, azok nemcsak időt nyertek, de megmentették magukat egy olyan helyzettől, amibe pont ugyanaz a gyenge Európa hozta őket, ami most is van. Persze a többségnek akik bólogattak, vagy csak úgy érezték kitartunk csak akkor esett le mizumizu, amikor már a frontról jöttek a hírek az első elesettekről. A vége közismert. Kiqurtak az ablakon cirka 20 évet.

Szóval, ma a legnagyobb nemzetbiztonsági kockázat Magyarországra a jelenlegi ellenzék ge.ibuta politikusai, és az őket pénzelő, fenntartó NGOk és médiafelületek. Az egész jövő évi választás több titkosszolgálat akciójaként fog bevonulni a történelembe. A francia, ukrán, orosz, amerikai az tuti benne lesz. Hogy mellé ki fog mellettünk ill. ellenünk dolgozni? Lenne pár tippem, de értelmetlen ezek akár agyalni is, tök lutri lesz minden, függetlenül a 2022 áprilisi helyzettől. Olyan szinten fog az új német kormánnyal belenyúlni EU szinten az EU a magyar választásokba, mint még eddig soha az EU fennállásának során! Nekik, az ottani elitnek ki kell ütni a magyarokat, mert ameddig nem kerül EU barát, őket kiszolgáló, magyar hazát eláruló párt itthon hatalomba, addig esélyük sincs, és ők is csak topognak egy helyben, a rossz példa meg ragadós, és a végén kifutnak ők is az időből.

Úgyhogy, valóban, nekik is, nekünk is, valószínűleg "ez a harc lesz a végső"! Nekünk a megmaradásért, nekik pedig a terveik megavalósításáért.

MZP és a szektája kánaánról beszél, ha ők nyernek, pedig semmi más nem lesz, mint BuTapest nagyban, mellé semmi se fog fejlődni, üres lesz a kassza, megkapjuk a migriket, leszopunk mindenkit és mellé még szarul is fogunk élni: magas rezsiárak, ingatlan adók, magas adók, migirik, szar vagy stagnáló mani, magas árak, leépülés (szellemi és fizikai), kosz, mocsok és hazugság, mellé LMBTQ agitprop 24/24, stb., nem sorolom.

Ezt kéretik figyelembe venni! Aki otthon marad, az pedig megérdemli majd azt, amit kap majd a mosléktól!

Ha nyernek, én kb. azonnal lépek, nem várom ki, míg teljesen élhetetlen lesz az ország a moslék tevékenysége nyomán! Apám elmehetett volna, anyám elmehetett volna, én 1x már visszajöttem. Ha megkapjuk a moslék hat-hét (ki tudja hány) párti mocskát, a 6-7 (kitudja hány párti) jutalékos baromságával, számoljátok ki, hogy hány HÓNAP után fogtok úgy élni, miután az osztogatni való mani elfogyott, mint a kiszolgáltatott, vágóhídra hajtott állatok! És utána az EU úgy fogja alakítani a magyar belpolt, hogy itt csak össznépi felhörrdüléssel lesz változás, véresen, minimum!!! 12 év után! Ha egyáltalán lesz erre esély. És utána azok, akik a nyomorba döntést elkövették, szépen elmenekülnek, és sose lesznek felelősségre vonva az elqurásukért.

Vagy nem volt elég 12 év ballib kormányzás tapasztalata? Csak mert most tele a kassza, ha jönnek, nem sokáig lesz tele! Koncepció nem lesz, csak a lopás, gyorsan, sokat, sokan ...
Azt tessék már észre venni, hogy ez itt csak "a pusztába kiáltott szó"! Az elvtársaidtól ezért itt megkapod a "vállveregetést", ha ez a cél! Aki meg unja a hazug propagandát, az ide csak röhögni jár, hogy itt mennyi tudós szagértő van, aki mindenhez is jobban ért, mint az atyaúristen.
Ez a fórum is olyanná silányodott, mint a kormányhoz tartozó sajtónak nevezett izé!
Hosszú idő után ott már eljutottak a felismerésig, hogy a kutya nem kíváncsi rájuk. Hullanak is bőszen a fejek, de ez már ott sem segít! A szennybulvár, az álhírgyártás már kevés a folyamatos propaganda mellett arra, hogy felkeltsék a gondolkodó ember érdeklődését!
A felnőttek többsége szokott a gyerekeivel mesét nézni, valaki még szereti is, ami nem azt jelenti, hogy el is hiszik a történetet. Mindennek megvan a maga helye, ideje!
 
Haditechnikáról nem volt szó a beszélgetésben, ezért inkább ide a Biztpol topikba való:

Exkluzív Novák Andrással - 2021.11.27. - Vendég: Maróth Gáspár

Téma: Berlin Security Conference 2021

FFByBFdXIAETjl6

High-Level Discussion

How do we enhance efficiency in European procurement?

Chair: Dr Hans-Peter Bartels, Former Parliamentary Commissioner for the Armed Forces, Germany

Vice Admiral Arie Jan De Waard, National Armaments Director & Director of the Defence Materiel Organisation, The Netherlands
Vice Admiral Santiago González Gómez, National Armaments Director General, Ministry of Defence, Spain
Dr Gáspár Maróth, Government Commissioner for Defence Development, National Armament Director, Hungary
Vice Admiral Carsten Stawitzki, National Armaments Director, MOD, Germany
Brigadier General Gaël Diaz de Tuesta, Director Western Europe and Northern America, International Directorate DGA, France
Morton Tiller, National Armaments Director at Ministry of Defence, Norway

Dr Hans-Peter Bartels (Former Parliamentary Commissioner for the Armed Forces, Germany): “We do not need more military personnel, we need more efficiency.”
Én azt hittem, hogy ez egy belpol topik :)
 
  • Vicces
  • Tetszik
Reactions: hendrick and Wilson

Nezzuk a tenyeket:
Tolunk nyugatabbra emiatt lemondana az egesz kormany es a titkosszolgalat.
Pont.
mennyivel elegánsabb mondjuk egy autóbaleset :D
 
Amúgy meg, a városháza kapcsán úgy kellett Kövér az ellenzéknek, mint 2010 előtt a zongorabérlési fideszes "lebukás" a tolvaj MSZPsek vádemelései idején:

(Anno: https://index.hu/belfold/2009/07/16/versenyzongorat_bereltetett_a_fidesszel)

Egyébként, az a baj, hogy ezek komolyan elhiszik ahogy felépítik a kampányukat.

Anno, ugye a Pegasust a választások elé akarták, mellé ezek szerint a Kövér beszédet. De jött Csekkatka, és kellett valami 5 napos terelés, így bedobták a Pegasust. Most nyakik benne vannak a városházás botrányban, és kénytelenek voltak elővenni Kövért, ami megint a nagy semmi, mert a 12 év szoci kormányzás, 1919 és 1945-1989 is megmutatta, hogy igen, az ellenzék belbiztonsági és nemzetbiztonsági probléma.

Kérdés, hogy maradt-e vmi a választások elé is? Mert jól ki volt gondolva a Pegasus ügy, csak ugye lopnak mint a picsa, így akkorát ez most nem szól.

Egyébként Kövért mindig le akarják mondatni a Lada-félék, csak ugye ők 2006ban is megvédték elqurót, úgyhogy ennek kapcsán inkább kussolnék a helyükben!
 
  • Tetszik
Reactions: papajoe and Nber
Azt tessék már észre venni, hogy ez itt csak "a pusztába kiáltott szó"! Az elvtársaidtól ezért itt megkapod a "vállveregetést", ha ez a cél! Aki meg unja a hazug propagandát, az ide csak röhögni jár, hogy itt mennyi tudós szagértő van, aki mindenhez is jobban ért, mint az atyaúristen.
Ez a fórum is olyanná silányodott, mint a kormányhoz tartozó sajtónak nevezett izé!
Hosszú idő után ott már eljutottak a felismerésig, hogy a kutya nem kíváncsi rájuk. Hullanak is bőszen a fejek, de ez már ott sem segít! A szennybulvár, az álhírgyártás már kevés a folyamatos propaganda mellett arra, hogy felkeltsék a gondolkodó ember érdeklődését!
A felnőttek többsége szokott a gyerekeivel mesét nézni, valaki még szereti is, ami nem azt jelenti, hogy el is hiszik a történetet. Mindennek megvan a maga helye, ideje!
Valami konkrétumot is akartál mondani, vagy csak tömören annyit, hogy anyátok? Már többször is jeleztem neked, hogy konkrét dolgokról nagyon szívesen beszélgetek akár veled is, azóta sem jött fel egyetlen konkrétum sem, csak ilyen mi jobban utálunk titeket, mint ti minket szöveg. Legutóbb kétszer is felsoroltam témákat, de semmi, csak beugrik ide egy két tag, idesózza, hogy buzifidesz, lopnak, diktatúra meg o1g, és ennyi. Ha te gondolkodó embernek tartod magad - a fenti kis szösszenetből ezt azért sikerült kihámozni - akkor nosza.
 
vt7xHKa.png
 
Nezzuk a tenyeket:
Tolunk nyugatabbra emiatt lemondana az egesz kormany es a titkosszolgalat.
Pont.
Igaz. Ha vki nyugaton igazat mondana, le kéne mondania.
 
Haditechnikáról nem volt szó a beszélgetésben, ezért inkább ide a Biztpol topikba való:

Exkluzív Novák Andrással - 2021.11.27. - Vendég: Maróth Gáspár

Téma: Berlin Security Conference 2021

FFByBFdXIAETjl6

High-Level Discussion

How do we enhance efficiency in European procurement?

Chair: Dr Hans-Peter Bartels, Former Parliamentary Commissioner for the Armed Forces, Germany

Vice Admiral Arie Jan De Waard, National Armaments Director & Director of the Defence Materiel Organisation, The Netherlands
Vice Admiral Santiago González Gómez, National Armaments Director General, Ministry of Defence, Spain
Dr Gáspár Maróth, Government Commissioner for Defence Development, National Armament Director, Hungary
Vice Admiral Carsten Stawitzki, National Armaments Director, MOD, Germany
Brigadier General Gaël Diaz de Tuesta, Director Western Europe and Northern America, International Directorate DGA, France
Morton Tiller, National Armaments Director at Ministry of Defence, Norway

Dr Hans-Peter Bartels (Former Parliamentary Commissioner for the Armed Forces, Germany): “We do not need more military personnel, we need more efficiency.”
Elég fura, hogy Kelet-Európából csak Maróth volt.
 
Régen egy hamis köteles beszédre még kampányt is lehetett építeni, ma meg percek alatt omlik össze minden ilyen próbálkozás. :cool:
Hiába no, hol van már a 88%os médiafölényük! :D

Főleg, hogy abból tudták meg, hogy BAYER!!! lehozta ahogy megtudta, ma meg a full szöveget, nem a kiragadott HVGs mintát IS lehetett pl. a Mandin olvasni - nagyon helyesen -, bárkinek, nemtől, párttól függetlenül. (Most nem is mutogatnám a HVGt aki holmi titkos felvételről beszél. :))

Most ugyanezt a németeknél? Ha már demokráciabaromság lesz dec9én! :D

Meg is mondta Tarlós:
"Ne, ne, ne, ne, ne, ezt ne! Arra kérem Önt, hogy maradjunk a tényeknél! Most hagyjuk ezt a, mert ez a védekezés, meg ez a kommunikáció ami most folyik, ez szerkesztő úr addig áll meg a lábán, amíg ez az ügy a facebook és az online terep keretein belül marad. Ahogy onnan kikerül, ez összeomlik."
 
  • Tetszik
Reactions: zeal
Valami konkrétumot is akartál mondani, vagy csak tömören annyit, hogy anyátok? Már többször is jeleztem neked, hogy konkrét dolgokról nagyon szívesen beszélgetek akár veled is, azóta sem jött fel egyetlen konkrétum sem, csak ilyen mi jobban utálunk titeket, mint ti minket szöveg. Legutóbb kétszer is felsoroltam témákat, de semmi, csak beugrik ide egy két tag, idesózza, hogy buzifidesz, lopnak, diktatúra meg o1g, és ennyi. Ha te gondolkodó embernek tartod magad - a fenti kis szösszenetből ezt azért sikerült kihámozni - akkor nosza.
Teljesen felesleges itt bármiről is vitázni. A vége úgyis az, hogy 12 év 2/3-os kormányzás után még mindig a Gyurcsány, Brüsszel meg a Soros az oka a forint mélyrepülésének, az árak elszabadulásának, a bérek értékvesztésének, Európától való távolodásunknak mind gazdasági, mind politikai értelemben.
Azért örülök, hogy ezen a fórumon ezeket a többség nem érzékeli! Biztosan csak az én készülékemben van a hiba, és rajtam, meg a követlen környezetemen, ismerőseimen kívül mindenkinek jó ez az állapot, ami van!
Na de a pesszimizmusomat félretéve, a honvédség felemelkedésének azért én is együtt tudok örülni veletek.
A haditechnika iránti rajongásom, a sorkatonai múltam az okai annak, hogy még itt vagyok a fórumon. Ezeket továbbra is figyelem, együtt örülök veletek egy-egy új bejelentésnek, legyen az beszerzés, pláne ha hazai gyártás. Ezért inkább ott olvasgatok, nosztalgiázok.
A politikai sárdobálást, hazugságokat, lejáratókampányokat nem tartom szimpatikusnak, szóval ettől többnyire próbálok távol maradni, kisebb-nagyobb sikerrel!