[BIZTPOL] Magyarország

Csak aztán nem meglepődni, ha Polt teszem azt Karácsony, Csekk vagy a többi észlény kapcsán is kér holmi mentelmi jog felfüggesztést, Bajnait és Ganspergert meg bilincsben viszik el! ,:)
Ahhoz nyomoznia kellene a rendőrségnek először. Tudtommal egyedül a városháza kapcsán indítottak el nyomozást ismeretlen tettes ellen. Bár hozzátenném, hogy igazából nem tudom mi lehet a vád? Eladni nem adták el a városházát, az meg, hogy készültek hangfelvételek, nos mindenképpen kínos és szégyenletes politikai szempontból. De büntetőjogilag mi a vád ami megállhatja a helyét? Hűtlen kezelés kísérlete? Még igazán az sem , mert az önkormányzat ebben az ügyben nem fizetett ki senkinek semmilyen pénzt (legalábbis a jelenlegi információk szerint), csak beszéltek róla 4,6,8 szemközt.
 
Cirqle = Formosa?
Ha jól tévedek, akkor ez ma már a második tippetek. Nem tudom, ki az a Formosa (a korábbi ladás utalásról is csak egy másik fórumtárs homályosított fel, hogy miről szólt).
Valahol az "ön készülékében" lesz a hiba, ha egy ilyen kinyilatkozást röhögés nélkül le tud írni és/vagy komolyan venni, mint ez:
Az egész ügynek egy jelentős üzenete van!
A kormányoldalon a visszaéléseknek VAN következménye.
Az ellenzéknél a visszaéléseknek NINCS következménye.
Ez az üzenet.
Olyan... "Ez a harc lesz a végsőőő" hangulata van: Pártunk és vezérünk feddhetetlen. Regnálásuk 12. évében sikerült egy darab rohadt almát találni a kosárban. Minden más mindegy, a helyzet azonnal relativizálandó a brüsszelbérenc ellenzék vonatkozásában.
 
Dehogy lehet igaza. Majd @Kurfürst pontosít, de tudomásom szerint magyar jogban nincs olyan elmebeteg érvelés, mint mondjuk Floridaban.
Ha jogosulatlanul van ott (még a lakastulaj sem mehet be a bérlő lakásába engedély nélkül), akkor hivjon rendőrt. Ez minimum emberölés szerintem és meg is érdemli, ha bevarrjak jópár évre.

A florida az a BLM tüntetések során a mansion előtt fegyverrel hadonászó ügyvéd házaspár esete? Nem követtem végig, annak mi lett a vége, valami garázdaságszerű szabálysértés helyi megfelelője, nem?

Amúgy ez egy érdekes kérdés, jópár éve beleraktak a magyar büntetőjogba is egy ilyen Castle doctrine szerű vélelmet, hogy a jogtalan támadást élet elleninek kell tekinteni, ha személy ellen vagy lakásba történő jogtalan behatolással teszik éjjel / fegyveresen / felfegyverkezve / csoportosan, vagy fegyveresen lakáshoz tartozó helységbe behatolással.

Magyarán ezekben az esetekben ha a jogtalan behatoló támad és a végén ottmarad, nem kell vacakolni az arányossággal, arányos volt a védekezés és kész amíg a jogos védelmi helyzet fennált. (pl. ha rámtámad a lakásomban, de feladja, menekül, de én még utánamegyek és a lépcsőházban bicskázom halálra akkor ott és akkor már nem vagyok jogos védelmi helyzet, csak amíg támad vagy ezzel fenyegető helyzet van).

Viszont itt ebben az ügyben szerintem az első feltétel hiányzik, azaz a jogtalan támadás a bérbeadó részéről nem is volt (vagy legalábbis nincs rá adat). Ha pedig nem volt, akkor nincs jogos védelmi helyzet, továbbá ha nem volt a bérbeadónál kiskés, sörétes, és nem éjjel egykor vagy két haverjával történt, akkor nincs élet elleni vélelem se.

Szóval szerintem ez egy "sima" emberölés (5-15, esetleg (mivel valami elszámolási vita is volt) nyereségvágyból, aljas indokból minősített eset (10-20).
 
Ahhoz nyomoznia kellene a rendőrségnek először. Tudtommal egyedül a városháza kapcsán indítottak el nyomozást ismeretlen tettes ellen. Bár hozzátenném, hogy igazából nem tudom mi lehet a vád? Eladni nem adták el a városházát, az meg, hogy készültek hangfelvételek, nos mindenképpen kínos és szégyenletes politikai szempontból. De büntetőjogilag mi a vád ami megállhatja a helyét? Hűtlen kezelés kísérlete? Még igazán az sem , mert az önkormányzat ebben az ügyben nem fizetett ki senkinek semmilyen pénzt (legalábbis a jelenlegi információk szerint), csak beszéltek róla 4,6,8 szemközt.
Nem mindent a rendőrség csinál! Cseh pl. NAVos nyomozás.




 
Nem mindent a rendőrség csinál! Cseh pl. NAVos nyomozás.




Cseh navos nyomozásáról nem tudtam. Viszont a városház ügye és a külföldi befolyás szerzés szerintem két külön választandó dolog. Az egyik egy gazdasági bűncselekmény a másik meg államellenes és a két dolog szerintem nem függ össze.
 
Leállították az utolsó működőképes dél-afrikai gripent, pénzhiány és a karbantartási szerződések nem időben történt megújítása miatt, de jövőre valószínűleg újra repülni fognak... :D

"... due to a lack of funding and maintenance and support contracts not being renewed in time, but it is likely that the Gripens will be flying again in the new year."
https://www.defenceweb.co.za/aerospace/aerospace-aerospace/saaf-gripens-grounded/

Annak az orszagnak lassan vege szerintem. Szanaszet loptak 20 ev alatt, ritka kinos pelda lesz az afrikai feketek allamalkoto kepessegeire, plane, hogy keszen kaptak egy eleg tehetos orszagot...
 

Pont ezt mondtam. Sima gyanusítás. Kellett a mosléknak a kaki, mert az előválasztás óta ütik őket.
Érdekesen működik a NER. Bizonyos, nagyobb pénzeket mozgató iparágakat pár év alatt behúztak (pl Bankholding), de a végrehajtók között 12 év alatt sem sikerült szétverni a "klánokat".
Illetve ez a rész külön vicces:
Bár a polgári kormány több alkalommal is elkezdte a végrehajtói kar átvilágítását, a házon belül szokásjogok egy része a jelek szerint megmaradt. A végrehajtók számára a baloldal által a magyarokra szabadított devizahitelek bedőlésével jött el a Kánaán; számos esetben törvénytelenségek sorával jutottak így ingatlanokhoz, amelyeket aztán nyomott árakon kótyavetyéltek el erre fogékonyaknak. A sértettek sokszor nem tudnak sem védekezni, sem fellebbezni, mert mire értesülnek adósságaikról, addigra már minden törvényi határidő letelt. A követeléskezelők nem véletlenül szövetkeznek a végrehajtókkal, közjegyzőkkel: a követelések összege évekig kamatozik, így a lejárat elérkeztekor egy-egy néhány tízezer forintos bírságból könnyen összejöhet egy milliós tétel, egy bedőlt lakáshitel pedig a sokszorosára hízik.
Ez már több, mint 20 éve így van. Tényleg nehezen hihető számomra, hogy egy (bármilyen) kormány 12 év alatt nem tud mit kezdeni egy ilyen jelenséggel - feltéve, hogy nem ellenérdekeltek.
 
Csak aztán nem meglepődni, ha Polt teszem azt Karácsony, Csekk vagy a többi észlény kapcsán is kér holmi mentelmi jog felfüggesztést, Bajnait és Ganspergert meg bilincsben viszik el! ,:)
Azt nem hiszem, mert ők mind "külföldi ügynökök"! :cool:
Akkor jönne Brüsszel (talán még ET is), és leigázna minket!
 
Érdekesen működik a NER. Bizonyos, nagyobb pénzeket mozgató iparágakat pár év alatt behúztak (pl Bankholding), de a végrehajtók között 12 év alatt sem sikerült szétverni a "klánokat".
Illetve ez a rész külön vicces:

Ez már több, mint 20 éve így van. Tényleg nehezen hihető számomra, hogy egy (bármilyen) kormány 12 év alatt nem tud mit kezdeni egy ilyen jelenséggel - feltéve, hogy nem ellenérdekeltek.
első 4 év alatt túl gyenge és nem tud ilyesmit csinálni semmilyen újkormány , második 4 év alatt tud megerősdöni annyiar hogy a 3.-ik 4 évbe már tudjon ilyesmiket csinálni ... akadéminál is csak nem rég lettek takarítások
 
Érdekesen működik a NER. Bizonyos, nagyobb pénzeket mozgató iparágakat pár év alatt behúztak (pl Bankholding), de a végrehajtók között 12 év alatt sem sikerült szétverni a "klánokat".
Illetve ez a rész külön vicces:

Ez már több, mint 20 éve így van. Tényleg nehezen hihető számomra, hogy egy (bármilyen) kormány 12 év alatt nem tud mit kezdeni egy ilyen jelenséggel - feltéve, hogy nem ellenérdekeltek.
Mindenesetre a HVG szerint az információk kiszivárgása miatt lépett az ügyészség.....

 
  • Tetszik
Reactions: kamm
Annyiban egészíteném ki, hogy amíg a vád nem bizonyítja megdönthetetlenül a visszaélést, addig max. gyanúsított (tudod ártatlanság vélelme, a magyar jogrend erre épül és nem precedensekre, mint az amerikai).
igazságod van, csak annyit pontosítanék, hogy az említett két jogelvnek semmi köze egymáshoz.
 
Érdekesen működik a NER. Bizonyos, nagyobb pénzeket mozgató iparágakat pár év alatt behúztak (pl Bankholding), de a végrehajtók között 12 év alatt sem sikerült szétverni a "klánokat".
Illetve ez a rész külön vicces:

Ez már több, mint 20 éve így van. Tényleg nehezen hihető számomra, hogy egy (bármilyen) kormány 12 év alatt nem tud mit kezdeni egy ilyen jelenséggel - feltéve, hogy nem ellenérdekeltek.
nem nagyon tudtak hozzájuknyúlni mert ezeket és a teljes bírói kart is védik nyugatról...
 
Annak az orszagnak lassan vege szerintem. Szanaszet loptak 20 ev alatt, ritka kinos pelda lesz az afrikai feketek allamalkoto kepessegeire, plane, hogy keszen kaptak egy eleg tehetos orszagot...
Igaz...és ha bele gondolunk, itt Európában ugyanez a sors vár Spanyolországra, Olaszországra, Franciaországra (bár talán nekik és Dániának van egy hangyafasznyi esélye, hogy elkerüljék a borulást), Belgiumra, Hollandiára, Németországra, Ausztriára, Svédországra, Norvégiára és Finnországra.

Kihagytam valakit?
 
  • Tetszik
Reactions: gacsat
Korrekt elemzés:

To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.

Amiben nagyon igaza van, hogy a Fidesz/NER azért van most nehéz helyzetben, mert teljesen szükségtelenül gyakorlatilag nem hagyott normális életteret azoknak, akik nem tartoztak a táborba. Aki nincs velünk az ellenünk.