[BIZTPOL] Oroszország (a Szovjetunió utódállama)

Sok vita van itt arról, hogy Vlagyimir Putyin elnök újra létre akarja e hozni a Szovjetuniót, vagy sem. Ahogy már korábban több interjúban,úgy ebben a legutóbbi, 2021 júliusiban kifejtette erről a véleményét.
R(valószínűleg Naila Aszker-Zade a riporternő így arc alapján):
-Végül az utolsó kérdés: Milyen Oroszország átadásáról álmodik a jövő generáció részére?
V.P. : - Erre a feltett kérdésre válaszolhatnék gyönyörű frázisokkal, és én tudok is ilyeneket :D Viszont, ha Ön megengedi, akkor egy kicsit bővebben kifejteném a válaszomat.
R: Természetesen megengedem, hiszen maradt még időnk.
V.P: Köszönöm szépen. Akkor kezdjük , egy szomorú résszel, amikor is széthullott a mi közös hazánk a SZU. Amint ismert ez a nagy közös haza magába foglalta a történelmi Oroszországot, és a jelenlegi Oroszországi Föderációt. Amint ismeretes, ez az állam(gy.k:a SZU), ekkor elvesztette az ipari kapacitása, és a gazdasága megközelítőleg 50%-át, és ugyanannyit a lakosságából. Valamint jelentős részt vesztett a területéből is. Továbbá ezzel együtt jelentős ipari kapcsolatokat,kapacitást is vesztett, továbbá infrastrukturálisan fejlett területeket is, amelybe a történelmi Oroszország nem pár évtizedes, hanem évszázados mértékben invesztált forrásokat.
Mit is csináljunk most ezzel? Erről már sokszor beszéltem: a Szovjetunió újbóli létrehozása értelmetlen. Egyrészt lehetetlen, másrészt értelmetlen. Tucatnyi oka van annak, hogy miért értelmetlen és még csak nem is célravezető. Nézzük továbbá a demográfiai folyamatokat egyes volt tagállamokban. Máris szembetalálkozunk olyan szociális kérdésekkel, amelyeket nem lehet megoldani.Továbbá államként kéne egyben tartani egy ennyire vegyes etnikai térséget. Szóval nézzük mit is csináljunk magával Oroszországgal a geopolitikai helyzet adta realitások és a fejlődés szempontjából. Azon veszteségek ellenére amelyeket már felsoroltam, Oroszország még így is többé-kevésbé a világ legnagyobb területű országa tudott maradni. Először is a területének jelentős része az északi szélességi körök mentén fekszik és ez fontossá teszi például az Északi Tengeri Útvonal és több más egyéb dolog szempontjából. Másodszor: minden ellenkező híreszteléssel szemben Oroszország a világ egyik legnagyobb természeti erőforrás, nyersanyag készletével rendelkezik. Ezt ki lehet és ki is kell használnunk. Ez ugyanis az egyik tényező, ami versenyelőnyt nyújt nekünk. No de a fő aranytartalékunk az nem az a 600 milliárd dollárnyi aranyrúd állomány, ami a Központi Bankés a Pénzügyminisztérium széfjeiben pihen. Oroszország fő aranytartaléka az emberek, és ezt nem azért mondom, hogy szép szavakat mondjak, amik lehet,hogy megtetszenek valakinek. Hanem őszintén szólva azért amivel rendelkeznek. Először is láthatjuk,hogy a népünk, a többnemzetiségű oroszországi nép nagyon magas lelki fejlettségi fokkal bír. Továbbá mély történelmi és kulturális örökséggel rendelkezik. Ez nagyon fontos még a modern világban is, tulajdonképp még a gazdasági szempontokhoz kapcsolódva is lényeges lehet. Miért is? Mert a modern világ a fejlett technológiákhoz kapcsolódik. Ez a jövő az egész világon, többek között a mi hazánkban is. Ez a mély, lélekből jövő hozzáállás ez , ami az oroszokat és az O.F. többi népét jellemzi, ez nagyon fontos. Miért is? Mert nekünk belülről fakadóan nagyon komoly és tiszteletteljes kapcsolatunk van a tudománnyal. Ez a mi kultúránkhoz kapcsolódik. Az országunkban a felmérések szerint jelenleg a szülők 60%-a azt szeretné,ha a gyermekük tudományos pályán helyezkedne el. Pedig ez a szféra most nem is hoz olyan óriási bevételeket( a benne lévőknek), mint az üzleti. Ettől függetlenül nem kevésbé akarják, hogy a gyerekük a tudománnyal foglalkozzon. Miért beszélek erről ennyire sokat? Látható,hogy a jövő emberisége számára ez lesz a legfontosabb: genetika, biológia(a szó legszélesebb értelmében),információs technológiák, mesterséges intelligencia és minden ami szélesebb értelemben ezekhez kapcsolódik. Itt pedig ismét rendkívül versenyképesek vagyunk. Ha el tudjuk érni az országban a megfelelő belső stabilitást, nem hintázik ide-oda az ország helyzete, akkor mondhatjuk azt az országunkra, hogy igazán vonzó lesz arra,hogy valaki itt éljen. Akkor mondhatjuk,hogy egy olyan ország állampolgárai vagyunk, ami nagyszerű.
Nézőpontom szerint ez nagyon fontos. Ez egy belső érzés is az állampolgárok felé, továbbá egy belső kapcsolat Oroszországhoz. Továbbá fontos garanciát ad arra, hogy Oroszország kétségtelenül elér minden olyan célt,amit maga elé kitűzött.
Itt a lefordított interjú részlet, aminek egyébként a címe is sokatmondó:
To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.
 
Amerikai tisztségviselők szerint az iPhone-ok betiltása lehetséges Oroszország számára
Most mán tényleg vége a dalnak, ebbe tuti belerokkannak az oroszok!!!!
Samsung, Xiaomi, Redmi, Oppo, Oneplus and Honor likes this. :D :D
 
Vojennaja Prijomka mai adása: "Csata az információért"

A védelmi minisztérium információs konyhájának titkai és az információs konfrontáció lebonyolításának technológiája - a "Vojennaja Prijomka" ezúttal a Honvédelmi Minisztérium egyik legbefolyásosabb osztályának, az Információs és Tömegkommunikációs Főosztálynak a felépítéséről szól. Hogyan jut el a külföldi média az orosz hadsereg gyakorlataihoz, milyen sajtóanyagok kerülnek a minisztériumi archívumba örök megőrzésre, és miért tartják a külföldi újságírók a legnyitottabbnak az orosz hadsereget? Mindez a „Csata az információért” című dokumentumfilmben.

To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.
 
Moszkva nem hajlandó semmiféle engedményre az amerikai vezetőkkel január 10-én Genfben tartandó megbeszéléseken - szögezte le vasárnap Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes.
Forrás: https://kuruc.info/r/4/238371/
Nem hát! Kazahsztánban kb kirúgta alóluk a széket, még meglepődni sem volt idejük.
 
Moszkva nem hajlandó semmiféle engedményre az amerikai vezetőkkel január 10-én Genfben tartandó megbeszéléseken - szögezte le vasárnap Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes.
Forrás: https://kuruc.info/r/4/238371/
Jó kérdés, hogy egy teljesen sikertelen tárgyalássorozat után eszkalálódna-e esetleg a helyzet (az oroszok azt mondják, hogy nincs hova hátrálni, oszt bedarálják Ukrajnát), vagy csak a nyilatkozatháború folytatódna tovább.
 
Jó kérdés, hogy egy teljesen sikertelen tárgyalássorozat után eszkalálódna-e esetleg a helyzet (az oroszok azt mondják, hogy nincs hova hátrálni, oszt bedarálják Ukrajnát), vagy csak a nyilatkozatháború folytatódna tovább.

Ez attól függ. Ha Ukrajna megmarad ütközőzónának és nem telepítenek oda orosz nemzetbiztonságra veszélyes fegyvereket, nem teszi be a NATO oda a lábát, akkor szerintem marad a jelenlegi status quo, ha meg igen akkor tényleg nem lesz más választásuk.
 
Az újorosz divatmajmoknak azért biztos fájna.
Aki nagyon nem tud élni az almás cuccok nélkül, annak ott lesz a szürke import, felárral. Mondjuk az Apple rajongókat sosem zavarta, hogy másfélszer annyit fizetnek a termékért, mint mások. Sőt! Van olyan iphone-os ismerősöm, aki pont azt tartja az Apple egyik legnagyobb erényének, hogy drága. Mert így szerinte bárki nem veheti meg. :confused: :confused: :confused:
 
Aki nagyon nem tud élni az almás cuccok nélkül, annak ott lesz a szürke import, felárral. Mondjuk az Apple rajongókat sosem zavarta, hogy másfélszer annyit fizetnek a termékért, mint mások. Sőt! Van olyan iphone-os ismerősöm, aki pont azt tartja az Apple egyik legnagyobb erényének, hogy drága. Mert így szerinte bárki nem veheti meg. :confused: :confused: :confused:

Szerintem szürkeimportos készülékek használatát is el tudják lehetetleníteni.
 
  • Tetszik
Reactions: Kim Philby
image.png


Szolzsenicin örök érvényű gondolatai/meglátásai és máig érvényes hatása
 

A ma kezdődő tárgyalások Moszkva és Washington között ugrásra kész hadseregek árnyékában.
A gyors Kazah bevonulás meglepte a nyugati hatalmakat.
Oroszország számára kardinális kérdés hogy a NATO ne terjeszkedjen keletebbre, és "erőből" tárgyal.
Washington dönt az Európai békéről.
 
To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.

Megkezdődött
 
  • Tetszik
Reactions: Bubu bocs