[BIZTPOL] Oroszország (a Szovjetunió utódállama)

A KEMÉNY SZANKCIÓK A KAPCSOLATOK MEGSZAKADÁSÁT JELENTIK
Roman Babayan (Moszkvai beszélgetések):

- Ha az USA továbbra is ugyanígy viselkedik, ez a kapcsolatok megromlásához vezethet?

Szergej Lavrov:

Ami a szankciókkal való fenyegetést illeti, az amerikaiaknak egyenesen azt mondták: a Nyugat által ellenőrzött pénzügyi és gazdasági rendszerektől való teljes elzárásunk a kapcsolatok megszakításával lenne egyenértékű. És azt hiszem, ezt meg is értik.
Ez konkrétan azt jelenti, hogy ebben az esetben Európa meg fog omlani gazdaságilag, mert nem lesz gáz és ha lesz, az annyira drága lesz (tesz ezért az USA), hogy azzal nem lehet versenyképesen gyártani. A civil lakosság pedig szépen tönkremegy anyagilag és télen megfagy. Kérdés, hogy az USA miként próbálja meg elkerülni az Európai gyarmatainak a fellázadását.
 
  • Szomorú
Reactions: tarzaan

Jelenleg az az amerikai kormány retorika, hogy a belengetett szankciókat csak akkor ékesítik, ha az Oroszok megtámadják Ukrajnát.
 
Nem a kérdésre válaszoltál! Hagy kérdezzem már meg, egy "váltakozó feszültségű átalakító berendezés", hogyan képes biztonsági okokból lekapcsolni? :oops:
Tudjuk már, hogy mi a "relé" szó magyar jelentése?
Írd már le vazze , hogy mi szerinted a relé jelentése ! Mert ha nem ismered a szimpla mágnes kapcsoló elvét akkor csak lózungokba gabalyodsz ! Egy transzformátor állomás az egy feszültség átalakító rendszer ! Míg egy relé állomás az egy analóg híradás technikai állomás volt ! Azért volt mert már relék helyett digitális berendezések kapcsolják a kívánt rendszert/szolgáltatást etc. !
 
A relé jelentése kapcsoló! Technikailag nem helytelen az, hogy "reléállomást" írtam, mivel nem csak szabályozó funkciója van a szóban forgó állomásnak, hanem biztonsági leoldó funkciója is. Tehát reléként is működik.
Mint ahogy azon a bizonyos januári napon is leoldott (szétkapcsolta a különben összekötött keleti és nyugati hálózatot) a túl nagy terhelés miatt. Illetve nem is volt túlterhelve, de meghibásodott, és szétkapcsolt biztonsági okokból.
 
  • Hűha
Reactions: Miskolci Ogre
Fényévekre van a szuperhatalomtól. Gazdaságilag, népességben sehol nincsenek egy szuperhatalomhoz. Csak presztízsben vannak az elsők között.
Inkább egy kényszerpályán lévő regionális hatalom, aki próbál kitörni az elszigeteltségből.
Ezek talán sokkal inkább Nagy-Britannia (anglia) jellemzői. Akik még mindíg ugyanúgy kavarják mint több száz évvel ezelőtt..
 
Oroszországgal való jó kapcsolatok eredménye:

Szijjártó azt is elárulta, hogy amikor az év elején kirobbantak a kazahsztáni tüntetések, a nyugati szövetségeseink nem tudták kimenekíteni az Almatiban rekedt magyarokat. „Egyetlen sms-t váltottam az orosz külügyminiszterrel, és másnap az oroszok segítették evakuálni a magyar állampolgárokat” – tette hozzá.
 
Danilov: Egyáltalán nem áll fenn az Ukrajna elleni orosz támadás veszélye, ez fizikailag is lehetetlen lenne​

karpatinfo.net/2022/1/25/danilov-egyaltalan-nem-all-fenn-az-ukrajna-elleni-orosz-tamadas-veszelye-ez-fizikailag-lehetetlen-lenne-200054636
 
  • Tetszik
Reactions: milagro
Azta' hogy leb@szta őket...! Még azért egy tollat kettétörhetett volna vagy akármit..., mint anno Putyin! Nagyon tetszik! :cool:
Hoppácska!
 
  • Tetszik
Reactions: Nemerson and merleg
  • Tetszik
Reactions: Törölt tag
Le kellene tisztázni először is, hogy mit értünk szuperhatalom/nagyhatalom/regionális hatalom fogalmán, mert addig csak értelmetlen rugózás zajlik szavakon, maradjunk egyelőre a szuperhatalom fogalmánál.

Klasszikus értelemben azt az államot nevezték szuperhatalomnak, amelyik katonai és gazdasági erejénél fogva az egész világon képes volt hatékonyan beavatkozni bármely régióban és ezzel valamilyen szinten rákényszeríteni akaratát az ottani államokra. Ez a fogalom a hidegháború idején terjedt el és mindösszesen két államot jelentett: az Egyesült Államokat és a Szovjetuniót.
Jelen idő szerint nagyon sok kutató/szakértő szerint a korábbi értelemben vett szuperhatalmi státusz már nem létezik számos ok miatt, ugyanakkor továbbra is vannak egy kicsit más értelemben véve szuperhatalmak, ami viszont semmi mást nem jelent, mint a nagyhatalmak között valamilyen területen kiemelkedőt.

Katonai szuperhatalom:

Képes a világ bármely pontján katonai erőt (konvencionális erőket és/vagy tömegpusztító fegyvereket is) hatékonyan bevetni. Ennek előfeltétele nem csak a megfelelő katonai erő és eszközpark, hanem a saját és önálló felderítő, kommunikációs és navigációs műholdrendszerek, valamint az ellenfél hasonló rendszerei elleni támadó képesség. További előfeltétel a megfelelő cyber-hadviselési kompetencia, valamint a működő katonai hírszerzés és szükség szerint a dezinformációs lehetőségek tárháza.
Amelyik állam ilyen együttes képességekkel rendelkezik, az katonai értelemben egyértelműen szuperhatalomnak számít, az már egy más kérdés, hogy több ilyen állam megléte esetén természetesen fel lehet állítani közöttük is egy rangsort.
A felsoroltak alapján jelen idő szerint ilyen katonai képességekkel vitán felül az Egyesült Államok, Oroszország és Kína rendelkezik, ráadásul pont ebben a sorrendben.

Rajtuk kívül még van néhány olyan állam, amelyek a felsorolt képességek közül akár többel is bír valamilyen szinten, de egyiknek sincs meg sem a teljes repertoárja, illetve a meglévő képességeik is nagyságrenddel kisebbek, mint a felsorolt három államé, ergo az ő egyéni beavatkozásuk nagyságrendje a közelében sem lenne ehhez a három államhoz képest. Lásd az Odüsszeia Hajnala fantázianevű, alapvetően Nagy-Britannia és Franciaország által irányított katonai akciót anno Líbia ellen, ami – figyelmen kívül hagyva azt a szomorú tényt, hogy emberek haltak meg – enyhén szólva is, de röhejes módon zajlott, még „szerencse”, hogy az Egyesült Államok megfelelő haditechnikai és műholdas háttértámogatást nyújtott számukra.

Ezeken túlmenően beszélhetünk még pénzügyi szuperhatalmakról, nyersanyag szuperhatalmakról, ipari szuperhatalmakról, stb., de most ebbe nem mennék bele részletesebben, hacsak valaki nem ragaszkodik hozzá.

Olyan szuperhatalomról, amelyik minden létező területen egyértelműen domináns fölényben van és egymaga képes szembe hugyozni az egész világot a garantált siker reményében, nos, ilyen szuperhatalom nem létezik.
Soha nem is létezett.
 
Szuperhatalom a Szovjetúnió volt nem az OF. Jogutód nemzetközi-jogi értelemben az OF lett, de már 25%-al kevesebb területtel, 50%-al kisebb gazdasággal, és 50%-al kevesebb lakossal.
Amit leírtam tények, az orosz gyülölők mindent maszlagnak tartanak.
Egyáltalán nem vagyok orosz gyűlölő, én inkább sajnálom Őket.

Van egy hatalmas ország végtelen teletermészeti és ásványkincsekkel, bőséges humánerőforrással, több évszázados kultúrával.
Ezekből szerintem többet ki lehetett volna hozni mint amit eddig sikerült.
 
Újfent megkérdem... mi a faszt számít akármennyi F-35 az orosz határ mentén egy olyan ellenféllel szemben, mely kinyilatkoztatta, hogy a területét ért támadás esetén elhavasztja a támadókat (gyakorlatban a kiinduló reptereket). De még a hagyományos haderőnek sem különösebb problema beszántani ezeket (air/ground indítású CMek), amit ráadásul kényelmesen tehet, hiszen a határaihoz közel van.
Taktikai légierő csapástávolságba telepítése akkor képzelhető el, ha ezeket a nagy hatótávolságú eszközöket már kilőtték (ami itt nem játszik), vagy megfelelő légvédelmi ernyő alá lehet tenni (ami meg nyugaton elég kevéske). Egy Irán ellen nem lehetne ezt megtenni (az egész SRBM rakétázásuk az amerikai bázisokra ennek demonstrálásáról szólt, hogy képesek és hajlandók), nemhogy egy orosz haderő ellen.

Arról nem is beszélve, hogy az egész US haderő cakkumpakk pakol át a Csendesre, amiről meg te beszélsz a jelenleg erők többszöröse, konkrétan olyan felfejlődést igényelne, amit az USA már max egy helyen engedhetne meg - és azt nem itt fogja, Európa nagyrésze meg igyekszik kibújni belőle. Ha valódi helyzet lenne, mára senki nem hajandó harmadszorra is felégetni a kontinenst, ráadásul most valamiért, amire itt senkinek nincs szüksége. Mert ehhez egypár ilyen-olyan módon megválasztott politikai erő kevés, mert úgy húznák őket lámpavasra, mint a szart, ha ebbe belemennének.
Európának elég volt ebből, az emberek meg nem hülyék, itt a békepártiság a legmagasabb talán a világon, pofázás megy, meg feszítés, de ennyike. Szóval igyál valamit és nyugodj szépen le, ne ásd tovább a bunkert a kert végében.
Ha Ukrajna NATO tag lesz 750 km alatt eltudják vágni az oroszokat a kaukázustól.

To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.
 
Olyan szuperhatalomról, amelyik minden létező területen egyértelműen domináns fölényben van és egymaga képes szembe hugyozni az egész világot a garantált siker reményében, nos, ilyen szuperhatalom nem létezik.
Pont ezt írtam le múltkor, hogy az oroszok most lépnek vissza a szuperhatalmi státuszba.
Azzal, hogy tulajdonképpen akadálytalanul befolyásolhatják a világ bármelyik pontján a helyi politikai viszonyokat direkt csapatok küldésével, vagy a Wagnerrel, az egyik feltételnek már megfelelt.
A stratégiai bombázóival, és a tengeralattjáróival a világ bármely pontján nukleáris csapást képesek mérni.
És végül jelenleg azzal, hogy behúzzák Ukrajnát a világ közvéleménye, és a jelen helyzetben tehetetlen NATO országok orra előtt, pont a "szembehugyozzák" programpontot pipálják bőszen! :rolleyes:
 
  • Tetszik
Reactions: MangaMonguz
Pont ezt írtam le múltkor, hogy az oroszok most lépnek vissza a szuperhatalmi státuszba.
Nem lépnek vissza. A szuperhatalom önállóan képes kell legyen világháborút vívni a nagyhatalmak többsége ellen, komoly kékvizi flottája, hozzá tartozó expedíciós ereje, légi- és szárazföldi hadereje kell legyen és ennek megtámogatására gazdasági ereje. Ez utóbbi a Szovjetúniónak volt, Oroszországnak nincsen. Oroszország előtt két út áll:
  • letöri a korrupciót, fejleszti a gazdaságát, ennek következtében modernizálja a haderejét és komoly nagyhatalom lesz
  • illúziókban él gyenge nagyhatalomként.
 
  • Tetszik
Reactions: theo and Roni

Te az elmúlt 2-3 hónapban a barlangban voltál? Oroszország éppen most alázza szénné az EGÉSZ NATO-t!
Ha nem így lenne, akkor már itt sorakoznának a texasi farmergyerekek Ukrajnában. Ehhez képest kategórikusan kijelentette az egész NATO (en bloc) hogy össze van fosva mindenki alsóneműje, és higy Ukrajna ne számítson NATO erőkre..
Mi több, Horvátország és Bulgária konkrétan azzal felérő kijelentést tett, mintha az oroszok ellen akarnak műveletet a NATO csapatok, akkor ők "kilépnek"....
 
Egyáltalán nem vagyok orosz gyűlölő, én inkább sajnálom Őket.

Van egy hatalmas ország végtelen teletermészeti és ásványkincsekkel, bőséges humánerőforrással, több évszázados kultúrával.
Ezekből szerintem többet ki lehetett volna hozni mint amit eddig sikerült.
Senki nem tudott eddig kihozni belőle (sokkal) többet... Szerinted volt olyan? Lehetne olyan? Ki és kik? Milyen politikai rendszerben? Milyen ideológiák alatt? Mennyi esélyük van hatalomra kerülni és véghez vinni egy teljes szerkezetváltást? Talán van valamennyi, de nem túl sok... Az a probléma, hogy ez nem ilyen egyszerű... A világ működése összetett, és alapvetően a tér-idő összefüggései határozzák meg. Szerintem elsőként tanulmányozd át Oroszország politikai, gazdasági és társadalmi (...) rendszerét térben-időben. :)
 
  • Tetszik
Reactions: MangaMonguz
Te az elmúlt 2-3 hónapban a barlangban voltál? Oroszország éppen most alázza szénné az EGÉSZ NATO-t!
Ha nem így lenne, akkor már itt sorakoznának a texasi farmergyerekek Ukrajnában. Ehhez képest kategórikusan kijelentette az egész NATO (en bloc) hogy össze van fosva mindenki alsóneműje, és higy Ukrajna ne számítson NATO erőkre..
Mi több, Horvátország és Bulgária konkrétan azzal felérő kijelentést tett, mintha az oroszok ellen akarnak műveletet a NATO csapatok, akkor ők "kilépnek"....
Dehogy alázza. Még Ukrajnát se támadja meg egyelőre, a NATO pedig kiröhögte őket az orosz ultimátumra adott válaszával (semmit, de még azt se, volt ez a válasz).
 
  • Vicces
Reactions: Miskolci Ogre