Oleh Synyehubov, Harkiv megye kormányzója bejegyzést tett közzé a Facebook oldalán, amelyben információkat közölt a városa jelenlegi helyzetéről. A politikus elmondta, hogy kedden megállás nélkül dúltak a harcok: folyamatosan tüzelt az ellenség, megállás nélkül repülők és sugárhajtású gépek repkedtek a város felett. Azonban hozzátette:
Minden támadást blokkoltunk, az orosz ellenséges erők jelentős veszteségeket szenvedtek; csak a felszerelésükben több mint 40 egységet. Azonban a pozíciójukat sikerült megtartaniuk.
Synyehubov elmondta, hogy sikerült megsemmisíteni egy ellenséges repülőgépet, a pilóta azonban azt követően, hogy katapultált, fejbe lőtte magát. A kormányzó hozzá tette, hogy továbbra is képes polgári és katonai felszerelést juttatni az ukrán egységeknek.
Megtartjuk a várost, megtartjuk a régiót, folytatjuk az együttműködést a régióközpont polgármesterével, koordinálva az akciókat a kerületekkel, közösségekkel
– jelentette ki a bejegyzése végén Oleh Synyehubov.
a bejegyzés már nem elétrhető. akkor lelőtték az ukrik?