[BIZTPOL] Nyugat-Európa és Észak-Európa (Európai Unió)

nem a blabla érdekelt. Ezt már hallottam.
Listázd kérlek, a fent említett dolgok kiváltásának konkrét módját.
És nincs ki kell bírni, mutasd meg honnan fog jönni, és mikorra.
A 3 hónapnál hosszabb megoldást nem bírjuk ki, szóval addigra.
Nyugaton egyedül a gázellátás probléma, mert annak nincs kiépítve alternatív infrastruktúra. Az olaj és a szén import simán kiváltható. A gáznál is jóval kisebb a kitettségük, mint nekünk.

A németeknél pl. 24 % az összes energia felhasználáson belül a gáz aránya, ennek a fele jön az oroszoktól. Ennek egy részét is tudják pótolni más forrásból, illetve tudják helyettesíteni mással. Így is gondot okozna, ha leállna az orosz import, de nem lenne megoldhatatlan.

Mi viszont tényleg bajban vagyunk, mert nem voltunk hajlandók semmilyen plusz költséget bevállalni az energia függetlenség biztosításért. (kivéve a gázvezeték építést) Mi arra alapoztuk az energia ellátásunkat, hogy jóban vagyunk az oroszokkal. Így aztán most is 70-80 % -ban az orosz forrásoktól függünk.
 
Ami ugyebáááár a vegyipar alapanyaga.
Szóval honnan oldod meg a gázellátást?
Így aztán most is 70-80 % -ban az orosz forrásoktól függünk.
Milyen alternatív forrásunk lehet, hol tudott volna becsatlakozni a vezetékbe, honnan kellene idekerülnie, milyen alternatívát látsz a földgáz kiváltására?
 
Nyugaton egyedül a gázellátás probléma, mert annak nincs kiépítve alternatív infrastruktúra. Az olaj és a szén import simán kiváltható. A gáznál is jóval kisebb a kitettségük, mint nekünk.

A németeknél pl. 24 % az összes energia felhasználáson belül a gáz aránya, ennek a fele jön az oroszoktól. Ennek egy részét is tudják pótolni más forrásból, illetve tudják helyettesíteni mással. Így is gondot okozna, ha leállna az orosz import, de nem lenne megoldhatatlan.

Mi viszont tényleg bajban vagyunk, mert nem voltunk hajlandók semmilyen plusz költséget bevállalni az energia függetlenség biztosításért. (kivéve a gázvezeték építést) Mi arra alapoztuk az energia ellátásunkat, hogy jóban vagyunk az oroszokkal. Így aztán most is 70-80 % -ban az orosz forrásoktól függünk.
A gáz nem csak az energiaszektornak kell. És mi lesz a nikkellel, és egyéb anyagokkal? Kiválthatóak? Igen! Drágább lesz? Igen! Verenyképes lesz még a világpiacon úgy az európai termék? Kétséges. Hol lehet javítani a versenyképességen? A melósok bérén, életszínvonalán.

De csak annyit mondok,hogy kezdődik újra a szarakodás ami a covid elején volt. Megrendeléseinket visszamondták (tajvani ipari elektronikák), és új határidőt adtak: szeptember vége/október eleje. Ipari vezérléshez alkatrészeket kerestünk kerestünk olasz/német gyártóktól: iszonyatos, egyes még kapható tételeknél 2-3x-os drágulás, a többire nem mernek szállítási határidőket mondani... És ez még csak a chiphiány máig tartó kifutása, a szankciók hatása még csak ezután jön, az ipar más termékeinél. Szaros kábelkorbácsokra (kicsit is spécibb csatlakozóval) amire régen 2 hetes szállítási határidő volt most 3 hónapos határidő van.

Német beszerzési árindex csak márciusban 7%-os drágulást regisztrált. Semmi nem megoldhatatlan, csak én fizetem a nyugati virtue signalingot és kolonializmust. Egyedül az vigasztal, hogy végre a nyugatiaknak is kezd fájni.

Élelmiszerárakkal mi lesz? Közben már jön a madárinfluenzával riogatás, hogy tovább lehessen az árakat felsrófolni. Ezek a szankciók nem az oroszok ellen, hanem az EU lakossága elleniek. Jegyezd fel szavaimat!
 
Ezt a háborút nem a nyugat kezdte. Két hónapja még az volt a német álláspont, hogy nem szállítunk fegyvert Ukrajnának, hogy ne bosszantsuk az oroszokat. De az USA is csak jelképes mennyiségű fegyvert szállított.

Az a probléma, hogy ezt az oroszok a gyengeség jelének vették. Innentől kezdve két rossz közül lehet választani. Vagy elnézed nekik, hogy elfoglalják Ukrajnát, vagy bebeállsz a konfliktusba. Nincs semmilyen garancia, hogy ha elfogadjuk, hogy az övék Ukrajna, akkor ott megállnak, és nem lesznek újabb és újabb követeléseik.
 
2014-ben kezdődött ez. (illetve még korábban...) Én elnézem nekik, hogy elfoglalják putr(i)aljnát, az után, ahogy az ukránok a magyar kisebbséggel bántak, és mindenkit aki a "de ez az oroszoknak szólt" szöveget tolja, azt nyilvánosan húzatnám karóba a Kossuth téren.

Az EU mint az USA csicskása járulékos veszteség ebben a játszmában, a (mesebeli?) nem szélsőséges ukránokkal egyetemben.
 
A világgazdaság kiheveri az orosz export hiányát, az energiaforrások tekintetében picit nehezebben, turbulenciával, de azt is ki kell bírni. Történelmi léptékben semmi, ami most történik.
És mi lesz? Dollárral fűtünk, dollárt teszünk a betonba acél helyett, dollárból építjük a repülőgép vázát? Dollárt esznek majd Afrikában meg az arab világban?

Látszik, hogy semmit nem értesz. Ha kiesne egy a világgazdaság tíz százalékát kitevő gyártókapacitás az nem katasztrofális, de egy két százalékot kitevő nyersanyagforrás az az.
 
Ezt a háborút nem a nyugat kezdte. Két hónapja még az volt a német álláspont, hogy nem szállítunk fegyvert Ukrajnának, hogy ne bosszantsuk az oroszokat. De az USA is csak jelképes mennyiségű fegyvert szállított.

Az a probléma, hogy ezt az oroszok a gyengeség jelének vették. Innentől kezdve két rossz közül lehet választani. Vagy elnézed nekik, hogy elfoglalják Ukrajnát, vagy bebeállsz a konfliktusba. Nincs semmilyen garancia, hogy ha elfogadjuk, hogy az övék Ukrajna, akkor ott megállnak, és nem lesznek újabb és újabb követeléseik.
Konkrétan érdekel, hogy mivel váltod ki a nyersanyagokat.
Nem érdekel a handabanda.
Honnan fog jönni a németekhez a gáz?
Pontosan.
Mert ha nincs meg pontosan, akkor kínos mosoly, és addig visszakoz, amíg lehetnek feltételeink.
 
A németek esetében ne a magyar arányokból indulj ki.

A németeknek kb. a teljes energia szükségletük 12 % -át teszi ki az orosz gáz. Ennek egy részét kiváltja az LNG, egy részét mással helyettesítik. Lehet hogy a végén hiányzik még néhány százalék, de ha kieseik egy ország energia ellátásának 3 vagy 5 % -a, az azért nem okozza az ország megbénulását.
 
Jó, csak még mindig nem válaszoltál.
Mivel váltják ki. Mivel helyettesítik?
Nem érdekel a fellengzős duma.
Ezt az 55%ot mivel váltják ki?
 
A németeknek kb. a teljes energia szükségletük 12 % -át teszi ki az orosz gáz.
Hát nem egészen:
European_Countries_Dependent_On_Russian_Natural_Gas.webp
 
Nyugaton egyedül a gázellátás probléma, mert annak nincs kiépítve alternatív infrastruktúra. Az olaj és a szén import simán kiváltható. A gáznál is jóval kisebb a kitettségük, mint nekünk.

A németeknél pl. 24 % az összes energia felhasználáson belül a gáz aránya, ennek a fele jön az oroszoktól. Ennek egy részét is tudják pótolni más forrásból, illetve tudják helyettesíteni mással. Így is gondot okozna, ha leállna az orosz import, de nem lenne megoldhatatlan.

Mi viszont tényleg bajban vagyunk, mert nem voltunk hajlandók semmilyen plusz költséget bevállalni az energia függetlenség biztosításért. (kivéve a gázvezeték építést) Mi arra alapoztuk az energia ellátásunkat, hogy jóban vagyunk az oroszokkal. Így aztán most is 70-80 % -ban az orosz forrásoktól függünk.
Tegnap jelentette ki az OPEC fötitkára, hogy a jelenlegi keresleti viszonyok mellett nincs realitâsa annak, hogy az oroszok olajszállitâsait kipótolja a piac.
( Die Welt)
Sok sikert...
 
tehát mi a terv?
innen indulunk.
Mit honnan váltunk ki?
A drága és kevés műtrágya csökkenő termés átlagokkal kevesebb gabonát eredményez.
De lesz. Csak kevesebb. Drágább. Ez a szegény, fejlődő országoknak egyébként kevésbé fáj, mint az ágyon támogatott EU-nak. Javul a szegényebb országok cserearánya.
 
  • Vicces
Reactions: megazez and Giskard
A drága és kevés műtrágya csökkenő termés átlagokkal kevesebb gabonát eredményez.
De lesz. Csak kevesebb. Drágább. Ez a szegény, fejlődő országoknak egyébként kevésbé fáj, mint az ágyon támogatott EU-nak. Javul a szegényebb országok cserearánya.
Miután a nyersanyag hiány miatt csődbe megyünk, és hozzá még élelemhiány is lesz, engem most ítéltél halálra.
Köszi.
 
És mi lesz? Dollárral fűtünk, dollárt teszünk a betonba acél helyett, dollárból építjük a repülőgép vázát? Dollárt esznek majd Afrikában meg az arab világban?

Látszik, hogy semmit nem értesz. Ha kiesne egy a világgazdaság tíz százalékát kitevő gyártókapacitás az nem katasztrofális, de egy két százalékot kitevő nyersanyagforrás az az.

Nem csak orosz acél van! Nem tudtad? Kár.
Kína, India, rengeteg fejlődő ország kapacitásai hamar pótolják. Kevés olyan nyersanyag van, amiben az orosz nélkülözhetetlen.

Az orosz GDP alig 1,5-1,8 %-a a világ GDP-jének. Most már ennyi sem lesz.
Miről beszélsz? Milyen 10%?

Tájékozódj, mielőtt kritizálsz.

Senki nem mondta, hogy Oroszország eltűnik. De szeepe tovább (és gyorsabban) csökken.
Csak túl kell élnie Putyin ámokfutását. Túl fogja.