T
Törölt tag
Guest
Hülye vagyok a pénzügyekhez, de arra még én is emlékszem, hogy a 250ft-os euróárfolyamnál döglődött az ország, de legalább az imf hitelből is kevés forint lett.
A pénz világa
- Téma indítója elimgarak
- Indítva
Hülye vagyok a pénzügyekhez, de arra még én is emlékszem, hogy a 250ft-os euróárfolyamnál döglődött az ország, de legalább az imf hitelből is kevés forint lett.
Utólag hozzáírtál a kommenthez. Az első válaszomban látszik, mire reagáltam.
Mindent teljesítettünk, ami alapján felvettek volna. Erre a legjobb példa Horvátország. Az eurós allamok sem teljesítik a 60%-os államadósság kritériumot. Van ilyen, de csökkenő a trend gyakorlatilag nem számít. Nyugodtan csatlakozhattunk volna.
Ezeket a közvéleménykutatásokat fenntartásokkal kezelném. De biztosan a többség szeretne eurót. Kár,hogy ez gazdaságilag most káros lenne, lásd Szlovákia. Kivancsi lennék most egy szlovák közvéleménykutatásra.
Ennek ellenére van pozitívuma is, de ma még többnek tűnik az euro negatív oldala Mo.ra nézve.
Az USD/HUF árfolyam adott időtávon (2004.04)se sokkal szebb.
10 éves időtávon 217 vs. 370; - 70,5%(kerekítve) meg pláne.
Feljebb tágabb kitekintés szerepelt(nem nálad-valóban).
Pedig ezeket a kritériumokat csak az Orbán kormány teljesítette. Orbán euró csatlakozási kritériumok ügyében minden más magyar kormánynál jobban teljesít!
Akkor is ha politikailag utálod. Ez van.
Az Orbán kormány sem teljesítette soh azat, hogy az államadósság GDP 60% alá menjen (megközelítettük, de nem sikerült egy pillanatra sem alá nyomni, az államadósság nyomásmérő propioldal el is tűnt nyomtalanul). Attól, hogy kritizálok valakit nem tudom miért kellene utálnom, fura lelkivilágod van neked. Tudod a magyarnak amilyen a barátja, ellensége már nem is kellPedig ezeket a kritériumokat csak az Orbán kormány teljesítette. Orbán euró csatlakozási kritériumok ügyében minden más magyar kormánynál jobban teljesít!
Akkor is ha politikailag utálod. Ez van.
T
Törölt tag
Guest
Az Orbán kormány sem teljesítette soh azat, hogy az államadósság GDP 60% alá menjen (megközelítettük, de nem sikerült egy pillanatra sem alá nyomni, az államadósság nyomásmérő propioldal el is tűnt nyomtalanul). Attól, hogy kritizálok valakit nem tudom miért kellene utálnom, fura lelkivilágod van neked. Tudod a magyarnak amilyen a barátja, ellensége már nem is kell
Bezzeg Ferencünk simán aláhazudta volna, aztán utólag kikerült volna egy hangfelvétel, hogy lefelejtették az 1-est az 58% elől
/on
Nem akarok már ezen rúgózni, de az Orbán kormány államadósság szempontbólnis teljesítette a gyakorlati feltételt. Tartósan csökkenő államadósság. Papíron 60%,de hyakorlatilagbezva feltét3l. Eztbegy előző kormány sem tudta. Fogadd el azbOrbán kormány az előzőekhez képest az euró kritérium szempontjából a nem jobban, hanem a legjobban teljesített.Az Orbán kormány sem teljesítette soh azat, hogy az államadósság GDP 60% alá menjen (megközelítettük, de nem sikerült egy pillanatra sem alá nyomni, az államadósság nyomásmérő propioldal el is tűnt nyomtalanul). Attól, hogy kritizálok valakit nem tudom miért kellene utálnom, fura lelkivilágod van neked. Tudod a magyarnak amilyen a barátja, ellensége már nem is kell
Én is beraktam ábrát, de ezek szerint az nem volt elég jó, bőven alulteljesítette a környező országokat...
Mégis milyen mechanizmuson keresztül képzeled el ennek a működését?
A saját fizetőeszköz tudtommal három szempont miatt lehet előnyös:
1. Elinflálható vele az állmadósság (jellemzően az országon belüli személyek/szervezetek megtakarításainak hátrányára)
2. Eltérő kamatláb állítható be rajta (viszont mivel általában minél alacsonyabb kamatlábat próbálnak gazdaságélinkítésre használni, az Euró ebból a szempontból elméletileg jobb választás, mint a forint)
3. Exportélínkítés céljából leértékelhető a hazai fizetőeszköz, versenyelőnybe hozva az exportra termelőket.
Egyedül a harmadik pont jöhet szóba, és általában tényleg azt látom, hogy ezt is szokták felhozni, mint a német ipar versenyképességbeli támogatását. Három fő probléma van szerintem ezzel az érvvel:
1. Ha a monetáris politika a legerősebb tényező két eltérő terület gazdasági fejlődése esetén, s alakítható úgy, hogy a fejlettebb előnyét konzerválja, akkor ez kisebb méretben is igaz kell legyen. Ergó BAZ megyének is külön pénznemet kellene használnia, mert a jelenlegi Pest megye előnyét konzerválja életszínvonal tekintetében.
2. Történelmileg elég sok példa van arra, hogy leértékelés nélkül is javult a gazdasági teljesítmény/életszínvonal az egyes gazdaságokban. Már az aranystandard idején is ez volt a helyzet, sőt a jelenegi tapasztalatok alapján is van ilyen. Euró esetén elég a balti államokra gondolni, de például a svájci frank is felértékelődött az euróval szemben, mégis a svájci növekedés jelentősebb volt, mint a német, ahogy korábban linkelted is: https://forum.htka.hu/threads/a-penz-vilaga.1132/page-217#post-1187044
3. Ugyanúgy ahogy az infláció bizonyos szereplőket hátrányosan érint, az leértékeléssel is ez a helyzet. Hiába tud egy cég olcsóbban exportálni, ha az import ugyanúgy többe kerül.
Hát akkora államosítással amit csináltak (manyup) jobbat vártam volna. Nagy politikai áldozat volt kis haszonnal. Mindenesetre neked is felesleges rugózni rajta, hiába teljesít jól a vezírünk, ha a Maastrichti kritériumokat nem teljesíti, csak fogyatékossági plusszpontokkal tudnánk mi is bekerülni, mint a horvátok.Nem akarok már ezen rúgózni, de az Orbán kormány államadósság szempontbólnis teljesítette a gyakorlati feltételt. Tartósan csökkenő államadósság. Papíron 60%,de hyakorlatilagbezva feltét3l. Eztbegy előző kormány sem tudta. Fogadd el azbOrbán kormány az előzőekhez képest az euró kritérium szempontjából a nem jobban, hanem a legjobban teljesített.
Annak, aki szeret olvasni. Szakmai szöveg egy cikk folyam része.
www.portfolio.hu
Főbb megállapítások(ezt emeltem ki, mást is lehetne):
“ A másik három országhoz viszonyított fajlagos reálváltozásokat tekintve a következőket kell kiemelni:
A hazai termelékenység emelkedése (3) leszakadt a többi országétól, különösen az első időszakban, amelyet gyakorlatilag stagnálás jellemezett. A GDP növekedésében (1) azonban nem mutatkozott érdemi lemaradás (Csehországhoz és Szlovákiához viszonyítva szó sincs lemaradásról), így az egy dolgozóra jutó gyenge teljesítmény egyértelműen a foglalkoztattak számának (2) a többi országét jóval meghaladó növekedéséhez (a kevésbé termelékeny munkaerő bevonásához) köthető.
A GDP árindexével deflált egy alkalmazottra jutó munkavállalói reáljövedelem (6), vagyis a szuperbruttó termelői reálbérköltség emelkedésében a termelékenységénél is nagyobbnak bizonyult a hazai lemaradás, főleg az első időszakban. Ez tükröződik a hazai bérhányad már említett csökkenésében (a vizsgált időszakban Lengyelországban stagnált, a másik két országban kissé emelkedett a bérhányad).
Némileg módosul a kép, ha a munkáltatói járulékot nem tartalmazó „bruttó bérek és keresetek” (BBK) egy alkalmazottra jutó alakulását hasonlítjuk össze. Amint szó volt róla, ez a tétel köti össze a szuperbruttó bérköltséget a nettó bérjövedelemmel, ezért reálértékének meghatározásához a termelés és a fogyasztás árindexe egyaránt használható, de a kétféleképpen deflált bruttó reálbérnek különbözik a tartalma.
A „termelői” (8) és a „fogyasztói” (11) bruttó reálbér megkülönböztetésének természetesen csak akkor van jelentősége, ha a termelés és a fogyasztás árváltozása számottevően különbözik egymástól. Amint említettem, Magyarországon a GDP deflátor jóval nagyobb áremelkedést jelzett, mint a fogyasztói árindex (CPI), és ez kifejezetten hazai sajátosság (10). Szlovákiában éppen fordítottak voltak a relációk (a GDP-deflátor elmaradt a CPI-től), a másik két országban pedig nem volt érdemi eltérés.
Magyarországon a termelői bruttó reálbér (8) az összehasonlított országokkal egybevetve jobban emelkedett, mint a termelői reálbérköltség (6), ami alapvetően a munkáltatói járulék hazai csökkentéséhez köthető. A fogyasztás árindexével deflált fogyasztói bruttó reálbér (11) az árindexek közötti olló kinyílása miatt pedig relatíve ennél is nagyobb mértékben nőtt. Az így értelmezett reálbér emelkedése – a többi országoz hasonlóan – meghaladta a termelékenységét, különösen a második időszakban.
A négy ország közül Magyarországon nőtt a legjelentősebben a (HIPC-el számított) nettó reálbér (14), ami a második periódusban elkönyvelt 7,6%-os, a többi országét messze meghaladó éves növekedésnek tudható be. Ez azonban kirívó mértékben, 3,3 százalékponttal múlta felül a nemzeti számlák szerinti „dolgozói” bruttó reálbér-emelkedés (11) éves mértékét, hiszen a másik három országban mindössze mínusz 0,3 és plusz 0,2 százalékpont között szóródik a különbség. (Az időszak egészét tekintve Magyarországon plusz 2,2 százalékpont volt, a többi országban mínusz 0,7 és a plusz 0,7 százalékpont között szóródott a növekedési ütemek közötti eltérés). Más oldalról, de ugyanezt az anomáliát világítja meg a bérstatisztika (13), illetve az NSZ (12) szerint euróban mért bruttó béralakulás közötti éves növekedési rés. A vizsgált időszak egészében évi átlagban Magyarországon az eltérés 2,5 százalékpont volt a bérstatisztika javára, miközben ez a különbség a többi országot tekintve mínusz 0,3 és plusz 0,7 százalékpont között alakult. Amint a negyedik részben bemutatom majd, e két mutató között tapasztalt kirívó hazai növekedési ütemkülönbséget a szélesebb európai összképbe sem lehet beilleszteni.
A fentieket összegezve: Magyarországon viszonylag jelentősen csökkent a munkáltatói járulék, továbbá szokatlanul szélesre nyílt a GDP-deflátor és a CPI közötti olló, de ezek a fejlemények semmiféle magyarázattal sem szolgálnak arra, hogy
A TÖBBI ORSZÁGGAL ÖSSZEHASONLÍTVA NÁLUNK MIÉRT NŐTT MESSZE NAGYOBB MÉRTÉKBEN AZ EUROSTAT BÉRSTATISZTIKÁJA SZERINTI BRUTTÓ ÉS NETTÓ BÉR A NEMZETI SZÁMLÁK MEGFELELŐ MUNKAJÖVEDELMI MUTATÓINÁL.
A további elemzésnek tehát az a kiindulópontja, hogy amíg a többi országban az Eurostat bérstatisztikája többé-kevésbé reprezentálja a NSZ szerinti makrogazdasági bérfolyamatokat, Magyarországon nem ez a helyzet. A következőkben a hazai munkaügyi (IMS) adatokra támaszkodva igyekszem megbecsülni, hogy nemzetgazdasági szinten mennyivel nőhettek a nettó bérek, és egyben állást foglalni abban, hogy a kétféle adatforrás közül melyiknek a jelzési hihetőbbek.
Tudom, hogy írásom nehéz olvasmány, de maga téma is nehéz, ezért türelmet kérek az olvasótól. Nem könnyű igazolni, hogy kétféle, hivatalos forrásból származó bérindex párhuzamos valóságokat jelenít meg.”
Bérvita: hogyan alakultak a magyar bérek a visegrádi országokhoz viszonyítva?
Írásomban nemzetközi összehasonlításokra is támaszkodva igyekszem továbbgondolni a hazai béralakulásról a Portfólión 2018-ban folytatott, és a közelmúltban új szempontokkal kiegészült eszmecserének egy eddig mellőzött vonatkozását: nemzetgazdasági szinten mennyivel nőhettek a nettó bérek...
www.portfolio.hu
Főbb megállapítások(ezt emeltem ki, mást is lehetne):
“ A másik három országhoz viszonyított fajlagos reálváltozásokat tekintve a következőket kell kiemelni:
A hazai termelékenység emelkedése (3) leszakadt a többi országétól, különösen az első időszakban, amelyet gyakorlatilag stagnálás jellemezett. A GDP növekedésében (1) azonban nem mutatkozott érdemi lemaradás (Csehországhoz és Szlovákiához viszonyítva szó sincs lemaradásról), így az egy dolgozóra jutó gyenge teljesítmény egyértelműen a foglalkoztattak számának (2) a többi országét jóval meghaladó növekedéséhez (a kevésbé termelékeny munkaerő bevonásához) köthető.
A GDP árindexével deflált egy alkalmazottra jutó munkavállalói reáljövedelem (6), vagyis a szuperbruttó termelői reálbérköltség emelkedésében a termelékenységénél is nagyobbnak bizonyult a hazai lemaradás, főleg az első időszakban. Ez tükröződik a hazai bérhányad már említett csökkenésében (a vizsgált időszakban Lengyelországban stagnált, a másik két országban kissé emelkedett a bérhányad).
Némileg módosul a kép, ha a munkáltatói járulékot nem tartalmazó „bruttó bérek és keresetek” (BBK) egy alkalmazottra jutó alakulását hasonlítjuk össze. Amint szó volt róla, ez a tétel köti össze a szuperbruttó bérköltséget a nettó bérjövedelemmel, ezért reálértékének meghatározásához a termelés és a fogyasztás árindexe egyaránt használható, de a kétféleképpen deflált bruttó reálbérnek különbözik a tartalma.
A „termelői” (8) és a „fogyasztói” (11) bruttó reálbér megkülönböztetésének természetesen csak akkor van jelentősége, ha a termelés és a fogyasztás árváltozása számottevően különbözik egymástól. Amint említettem, Magyarországon a GDP deflátor jóval nagyobb áremelkedést jelzett, mint a fogyasztói árindex (CPI), és ez kifejezetten hazai sajátosság (10). Szlovákiában éppen fordítottak voltak a relációk (a GDP-deflátor elmaradt a CPI-től), a másik két országban pedig nem volt érdemi eltérés.
Magyarországon a termelői bruttó reálbér (8) az összehasonlított országokkal egybevetve jobban emelkedett, mint a termelői reálbérköltség (6), ami alapvetően a munkáltatói járulék hazai csökkentéséhez köthető. A fogyasztás árindexével deflált fogyasztói bruttó reálbér (11) az árindexek közötti olló kinyílása miatt pedig relatíve ennél is nagyobb mértékben nőtt. Az így értelmezett reálbér emelkedése – a többi országoz hasonlóan – meghaladta a termelékenységét, különösen a második időszakban.
A négy ország közül Magyarországon nőtt a legjelentősebben a (HIPC-el számított) nettó reálbér (14), ami a második periódusban elkönyvelt 7,6%-os, a többi országét messze meghaladó éves növekedésnek tudható be. Ez azonban kirívó mértékben, 3,3 százalékponttal múlta felül a nemzeti számlák szerinti „dolgozói” bruttó reálbér-emelkedés (11) éves mértékét, hiszen a másik három országban mindössze mínusz 0,3 és plusz 0,2 százalékpont között szóródik a különbség. (Az időszak egészét tekintve Magyarországon plusz 2,2 százalékpont volt, a többi országban mínusz 0,7 és a plusz 0,7 százalékpont között szóródott a növekedési ütemek közötti eltérés). Más oldalról, de ugyanezt az anomáliát világítja meg a bérstatisztika (13), illetve az NSZ (12) szerint euróban mért bruttó béralakulás közötti éves növekedési rés. A vizsgált időszak egészében évi átlagban Magyarországon az eltérés 2,5 százalékpont volt a bérstatisztika javára, miközben ez a különbség a többi országot tekintve mínusz 0,3 és plusz 0,7 százalékpont között alakult. Amint a negyedik részben bemutatom majd, e két mutató között tapasztalt kirívó hazai növekedési ütemkülönbséget a szélesebb európai összképbe sem lehet beilleszteni.
A fentieket összegezve: Magyarországon viszonylag jelentősen csökkent a munkáltatói járulék, továbbá szokatlanul szélesre nyílt a GDP-deflátor és a CPI közötti olló, de ezek a fejlemények semmiféle magyarázattal sem szolgálnak arra, hogy
A TÖBBI ORSZÁGGAL ÖSSZEHASONLÍTVA NÁLUNK MIÉRT NŐTT MESSZE NAGYOBB MÉRTÉKBEN AZ EUROSTAT BÉRSTATISZTIKÁJA SZERINTI BRUTTÓ ÉS NETTÓ BÉR A NEMZETI SZÁMLÁK MEGFELELŐ MUNKAJÖVEDELMI MUTATÓINÁL.
A további elemzésnek tehát az a kiindulópontja, hogy amíg a többi országban az Eurostat bérstatisztikája többé-kevésbé reprezentálja a NSZ szerinti makrogazdasági bérfolyamatokat, Magyarországon nem ez a helyzet. A következőkben a hazai munkaügyi (IMS) adatokra támaszkodva igyekszem megbecsülni, hogy nemzetgazdasági szinten mennyivel nőhettek a nettó bérek, és egyben állást foglalni abban, hogy a kétféle adatforrás közül melyiknek a jelzési hihetőbbek.
Tudom, hogy írásom nehéz olvasmány, de maga téma is nehéz, ezért türelmet kérek az olvasótól. Nem könnyű igazolni, hogy kétféle, hivatalos forrásból származó bérindex párhuzamos valóságokat jelenít meg.”
Ki éri el azt a hires 60%-ot az EU -ban?Az Orbán kormány sem teljesítette soh azat, hogy az államadósság GDP 60% alá menjen (megközelítettük, de nem sikerült egy pillanatra sem alá nyomni, az államadósság nyomásmérő propioldal el is tűnt nyomtalanul). Attól, hogy kritizálok valakit nem tudom miért kellene utálnom, fura lelkivilágod van neked. Tudod a magyarnak amilyen a barátja, ellensége már nem is kell
Attól, hogy másnak is koszos a keze, a miénk nem lesz tiszta érvelés....
Értem, hogy miről beszéltek, de ettől még nem fogjuk teljesíteni a kritériumokat (ugyanúgy sokan mások sem) de legalább ne beszéljünk mellé, ne csúsztassunk.
T
Törölt tag
Guest
Annyira szeretem, hogy az ilyen cikkeket mindig olyan emberek írják, akik életükben soha nem végeztek termelő tevékenységet. Szóval effektíve fingjuk sincs a valódi termelékenységről...Annak, aki szeret olvasni. Szakmai szöveg egy cikk folyam része.
Bérvita: hogyan alakultak a magyar bérek a visegrádi országokhoz viszonyítva?
Írásomban nemzetközi összehasonlításokra is támaszkodva igyekszem továbbgondolni a hazai béralakulásról a Portfólión 2018-ban folytatott, és a közelmúltban új szempontokkal kiegészült eszmecserének egy eddig mellőzött vonatkozását: nemzetgazdasági szinten mennyivel nőhettek a nettó bérek...
Főbb megállapítások(ezt emeltem ki, mást is lehetne):
“ A másik három országhoz viszonyított fajlagos reálváltozásokat tekintve a következőket kell kiemelni:
A hazai termelékenység emelkedése (3) leszakadt a többi országétól, különösen az első időszakban, amelyet gyakorlatilag stagnálás jellemezett. A GDP növekedésében (1) azonban nem mutatkozott érdemi lemaradás (Csehországhoz és Szlovákiához viszonyítva szó sincs lemaradásról), így az egy dolgozóra jutó gyenge teljesítmény egyértelműen a foglalkoztattak számának (2) a többi országét jóval meghaladó növekedéséhez (a kevésbé termelékeny munkaerő bevonásához) köthető.
A GDP árindexével deflált egy alkalmazottra jutó munkavállalói reáljövedelem (6), vagyis a szuperbruttó termelői reálbérköltség emelkedésében a termelékenységénél is nagyobbnak bizonyult a hazai lemaradás, főleg az első időszakban. Ez tükröződik a hazai bérhányad már említett csökkenésében (a vizsgált időszakban Lengyelországban stagnált, a másik két országban kissé emelkedett a bérhányad).
Némileg módosul a kép, ha a munkáltatói járulékot nem tartalmazó „bruttó bérek és keresetek” (BBK) egy alkalmazottra jutó alakulását hasonlítjuk össze. Amint szó volt róla, ez a tétel köti össze a szuperbruttó bérköltséget a nettó bérjövedelemmel, ezért reálértékének meghatározásához a termelés és a fogyasztás árindexe egyaránt használható, de a kétféleképpen deflált bruttó reálbérnek különbözik a tartalma.
A „termelői” (8) és a „fogyasztói” (11) bruttó reálbér megkülönböztetésének természetesen csak akkor van jelentősége, ha a termelés és a fogyasztás árváltozása számottevően különbözik egymástól. Amint említettem, Magyarországon a GDP deflátor jóval nagyobb áremelkedést jelzett, mint a fogyasztói árindex (CPI), és ez kifejezetten hazai sajátosság (10). Szlovákiában éppen fordítottak voltak a relációk (a GDP-deflátor elmaradt a CPI-től), a másik két országban pedig nem volt érdemi eltérés.
Magyarországon a termelői bruttó reálbér (8) az összehasonlított országokkal egybevetve jobban emelkedett, mint a termelői reálbérköltség (6), ami alapvetően a munkáltatói járulék hazai csökkentéséhez köthető. A fogyasztás árindexével deflált fogyasztói bruttó reálbér (11) az árindexek közötti olló kinyílása miatt pedig relatíve ennél is nagyobb mértékben nőtt. Az így értelmezett reálbér emelkedése – a többi országoz hasonlóan – meghaladta a termelékenységét, különösen a második időszakban.
A négy ország közül Magyarországon nőtt a legjelentősebben a (HIPC-el számított) nettó reálbér (14), ami a második periódusban elkönyvelt 7,6%-os, a többi országét messze meghaladó éves növekedésnek tudható be. Ez azonban kirívó mértékben, 3,3 százalékponttal múlta felül a nemzeti számlák szerinti „dolgozói” bruttó reálbér-emelkedés (11) éves mértékét, hiszen a másik három országban mindössze mínusz 0,3 és plusz 0,2 százalékpont között szóródik a különbség. (Az időszak egészét tekintve Magyarországon plusz 2,2 százalékpont volt, a többi országban mínusz 0,7 és a plusz 0,7 százalékpont között szóródott a növekedési ütemek közötti eltérés). Más oldalról, de ugyanezt az anomáliát világítja meg a bérstatisztika (13), illetve az NSZ (12) szerint euróban mért bruttó béralakulás közötti éves növekedési rés. A vizsgált időszak egészében évi átlagban Magyarországon az eltérés 2,5 százalékpont volt a bérstatisztika javára, miközben ez a különbség a többi országot tekintve mínusz 0,3 és plusz 0,7 százalékpont között alakult. Amint a negyedik részben bemutatom majd, e két mutató között tapasztalt kirívó hazai növekedési ütemkülönbséget a szélesebb európai összképbe sem lehet beilleszteni.
A fentieket összegezve: Magyarországon viszonylag jelentősen csökkent a munkáltatói járulék, továbbá szokatlanul szélesre nyílt a GDP-deflátor és a CPI közötti olló, de ezek a fejlemények semmiféle magyarázattal sem szolgálnak arra, hogy
A TÖBBI ORSZÁGGAL ÖSSZEHASONLÍTVA NÁLUNK MIÉRT NŐTT MESSZE NAGYOBB MÉRTÉKBEN AZ EUROSTAT BÉRSTATISZTIKÁJA SZERINTI BRUTTÓ ÉS NETTÓ BÉR A NEMZETI SZÁMLÁK MEGFELELŐ MUNKAJÖVEDELMI MUTATÓINÁL.
A további elemzésnek tehát az a kiindulópontja, hogy amíg a többi országban az Eurostat bérstatisztikája többé-kevésbé reprezentálja a NSZ szerinti makrogazdasági bérfolyamatokat, Magyarországon nem ez a helyzet. A következőkben a hazai munkaügyi (IMS) adatokra támaszkodva igyekszem megbecsülni, hogy nemzetgazdasági szinten mennyivel nőhettek a nettó bérek, és egyben állást foglalni abban, hogy a kétféle adatforrás közül melyiknek a jelzési hihetőbbek.
Tudom, hogy írásom nehéz olvasmány, de maga téma is nehéz, ezért türelmet kérek az olvasótól. Nem könnyű igazolni, hogy kétféle, hivatalos forrásból származó bérindex párhuzamos valóságokat jelenít meg.”
Annyira szeretem, hogy az ilyen cikkeket mindig olyan emberek írják, akik életükben soha nem végeztek termelő tevékenységet. Szóval effektíve fingjuk sincs a valódi termelékenységről...
Akkor ezek szerint nem Neked írtak.
Nincs ezzel baj, szerintem.