Amikor az oroszok feladták a Harkov körüli állásaikat, az ukrán hadsereg győzelmi jelentésében megírta, hogy teljesen kiszorították az oroszokat az ország területéről, és ezt bizonyítandó még egy fényképet is lehoztak, melyen a 127. Területvédelmi Dandár katonái posztolnak a határkővel. Ezt akkor mindenki furcsának gondolta, mert minden jel szerint bőven ukrán területen folytak tovább a harcok (és a mai napig ott folynak a térségben).
A rejtélyre viszont fény derült, amikor leváltották Roman Dudint, az ukrán Elhárítás (SZBU) harkovi vezetőjét. A sértett titkosszolga erre nyilvánosságra hozta, hogy az ukrán katonák ukrán területre vittek át egy erre a célra legyártott határkövet, kerestek egy olyan tájat, ami nagyjából hasonlít a határsávra, és itt készítették el a híres fényképeiket. De még ezt a műveletet is el tudták szúrni, mert a visszaúton rajtuk ütöttek az oroszok, és négyet megöltek, hármat pedig megsebesítettek közülük.
Szerintem építsetek magatoknak egy saját orosz-ukrán határt Kijev közepén, az úgy biztonságosabb! Akkor mindennap tudtok ott fényképezkedni, meg bejelenteni az elfoglalását.
Ha belépsz a Facebookra, elkezdhetsz tartalmakat megosztani és megkeresni a barátaidat, a családtagjaidat, az ismerőseidet.
www.facebook.com