[HUN] Pzh 2000 HU

Augusztusra volt ígerve eddig is.
Legnagyobb tisztelettel, de
Emellett 2022 áprilisában fejeződött be az első, Horvátországban végrehajtott kezelőszemélyzeti képzés: itt három teljes kezelőszemélyzetet sikerült a szükséges oktatásban részesíteni. Korábban a déli szomszédunknál hat fő vett részt harcjárművezető képzésen. Májusban újabb egy tűzszakasznyi (azaz három löveg kezelését végző) állomány kap kiképzést. Júliusban pedig megérkeznek az első, immár Tatán maradó PzH 2000-esek is, így a jelenleg is építés alatt álló szimulációs központtal együtt hamarosan biztosított lesz a hazai kiképzési infrastruktúra is.

Bartók Barnabás alezredes a tüzérosztály parancsnoka.
 
Hàt lőve augusztusban lesz vele, az átvételi tesztek kb 2 hét.
Szóval július végén beeshet.
 
1f3af.png
A PzH2000 önjáró tarack kifinomult tűzvezető rendszerrel rendelkezik.
A jármű helymeghatározását és dőlésszögének mérését GPS és inerciális navigációs rendszerek segítik, a lehető legpontosabb célzás érdekében szenzorok mérik még az időjárási tényezőket is.

293620285_165070559378250_6039622198299096615_n.png
 
Modern önjáró lövegeknél ez ma már alapkövetelmény.Sőt,már a vontatottaknál is
fg_1973881-idr-2932.jpg

Türkis Borak 105ös.Ott a sebmérő radar,tüzvezető rendszerében meg a többi.
 
1f3af.png
A PzH2000 önjáró tarack kifinomult tűzvezető rendszerrel rendelkezik.
A jármű helymeghatározását és dőlésszögének mérését GPS és inerciális navigációs rendszerek segítik, a lehető legpontosabb célzás érdekében szenzorok mérik még az időjárási tényezőket is.

293620285_165070559378250_6039622198299096615_n.png
Háátöö...
Ez egy igen érdekes csúsztatás.
Nem a röppályat követi tudtommal, hanem a torkolati sebességet méri.
Gyakorlatilag hitelesíti az első lövés környezeti paramétereiből (csőhőmérséklet, a kivetőtöltet nagysága, malac típusa, miegymás) előre kiszámolt röppályát.
Ez azért fontos, mert ennek hatására már a második lövés is akár azonnali telitalálat lehet - ha az első a fenti paraméterek miatt mellé is menne.
Persze, ezzel nem lehet egy röppályát érintő szélnyomást kivédeni, de az alapparaméterek több mint a felét, már az első lövés elsütésekor azonnal visszaellenőrizhetjük.
Nem kell megvárni, hogy becsapódjon az első lövés. Tehát már egy pontosított lövés mehet miközben az első lövedéke még repül...
 
Ezen a facebook oldalon eddig is ilyen szintű kommunikáció folyt. Pl.
"a H145M jobb mint az a Apache" - meg hasonlók. Szeretnek leegyszerűsítésekkel élni.
Remélem az következő hír náluk az első PZH-k megérkezéséről fognak szólni - ez a mostani bejegyzés talán ennek az
"előszele"...
 
Az első szériás midlife modernizációra szoruló lelakott gépeket kapták, a legrégebbi lőszerrel amit nem kezel az automata töltő (kézzel kell tölteni) és nincsen bennük digitális tűzvezető rendszer.

Kb így egy akaciya szintjén van.
valami nem passzol abban amit írtál, méghozzá az automata töltő ügyében..... van fent talán youtube-on video, amiben használják már az Ukránok a cuccot..... annyi látszik, hogy az automata töltő kezeli a lövedéket, csak a hajitó töltetet tolja utána kézzel a segéd (3 lövéses gyors sorozat, pár másodperc alatt, nem nagyon kapkodósan).... ami érdekes, hogy a segéd tüzér simán papucsban adja elő a "mutatványt", és a torony belülről igen csak tágas
 
  • Vicces
Reactions: Kim Philby

A rendes lőszernél hajítótöltetet is gép a gèp pakolja.
 
  • Tetszik
Reactions: Loken and Ocses
A rendes lőszernél hajítótöltetet is gép a gèp pakolja.
Hát, bevallom ilyet még én sem láttam...
To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.
A hajitótöltet szerintem mindig manuálisan kerül behelyezésre...
 
Az első szériás midlife modernizációra szoruló lelakott gépeket kapták, a legrégebbi lőszerrel amit nem kezel az automata töltő (kézzel kell tölteni) és nincsen bennük digitális tűzvezető rendszer.

Kb így egy akaciya szintjén van.
Valóban? :)
To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.
To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.
 
Valóban. Az Adler tűzvezető rendszer és a kezelőszervei nincsenek bent.
Valóban? :)
To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.
To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.
 
  • Tetszik
Reactions: endre and Ocses
Az autotöltő viszont igen... Ha neked ez Akacija szint, akkor egészségedre... :D
Az MRSI képességet nem tudod így alkalmazni üteg szinten. Szóval azon kívül hogy kevesebbet kell kézzel pakolni így ez modernizált akaciya vagy régebbi paladin.

Ha nem tudod mi a kèpességbeli különbség akkor neked is egészsédre.
 
Az autotöltő viszont igen... Ha neked ez Akacija szint, akkor egészségedre... :D Az kapott M109-eseik, na azok vannak durván Akác szinten.

Ha nem vagy képbe, akkor miért kell okoskodni? A németek nem a legmodernebb verzióval rendelkeznek - akármennyire is meglepő ez neked.. Nekik még csak most indult el az az MLU program, ami arra a szintre hozz a gépeiket, amilyenek a mijeink lesznek.
A lövedéket mindig is automata rendszer mozgatta a tárba, majd onnan a csőbe. A kivető töltetet pedig kézzel kellett mögé tolni.
2020-ban rendelték meg az upgrade-et, amivel növelték az automatizálást.
Az ukránok meg még a németek alap verzióinál is butítottabb verziót kaptak, mert maga az Adler rendszer titkos elemeket tartalmaz. Értelem szerűen ezt nem akarták a németek átadni. Tehát lövést csak úgy tudnak leadni, hogy kézzel adják meg a lőelemeket. Ha pontosítani akarnak, azt is kézzel kell. Az MRSI funkció viszont igényli azt, hogy automatán generálja a rendszer a lőelemeket. Ugye ott az a lényeg, hogy több lövedéket lőnek ki egy célpontra - más-más csőemelkedéssel -, és azok egy időben fognak a célponthoz érni.