A baltiak külügyminiszterei illetve mindenféle nagykövetei nagyon durva oroszellenes uszítást tolnak.Ha valakinek az a szivárványos álma lenne , hogy az Ukrajnai történetek egyedüliek akkor sajnálattal közlöm a Balti államokban is az az Orosz ellenes nacionalista világnézet nyomul mint Ukrajnában.
Vagyis a nyugatnak van még tartaléka csak ezek már ukrajna után újgyakorlatok lesznek.
Kivétel nélkül mindegyik véresszájú valamilyen NATO-kötődésű think tankben dolgozott (vagy azt igazgatta) korábban.Szép összefoglaló. Szerintem most dől el, hogy az ukránoknak sikerül-e a nagyhatalmak szorításában és a szomszédaik manipulációi következtében egy életképes, független államot kialakítani. Ehhez az kellene, hogy feladják a donbaszt és a krímet, és bizony a tengeri kijáratukat is és ha nyugatra akarnak orientálódni akkor egy lengyel és magyarbarát kormányt válasszanak. Ha továbbra is hagyják a Zelenszkij rezsimet hatalmon, abból akár Ukrajna szétesése vagy törpeállammá zsugorítása is lehet.Választható magyar felirattal:
Egy elbaszott (még elbaszottabbSzép összefoglaló. Szerintem most dől el, hogy az ukránoknak sikerül-e a nagyhatalmak szorításában és a szomszédaik manipulációi következtében egy életképes, független államot kialakítani. Ehhez az kellene, hogy feladják a donbaszt és a krímet, és bizony a tengeri kijáratukat is és ha nyugatra akarnak orientálódni akkor egy lengyel és magyarbarát kormányt válasszanak. Ha továbbra is hagyják a Zelenszkij rezsimet hatalmon, abból akár Ukrajna szétesése vagy törpeállammá zsugorítása is lehet.
) Izraelt kívánnak csinálni hoholisztánból.Egy sajatos velemeny reprezentalasa miatt posztoltam. Ugye egy atlantista is meg tud neha lepni?Szép összefoglaló. Szerintem most dől el, hogy az ukránoknak sikerül-e a nagyhatalmak szorításában és a szomszédaik manipulációi következtében egy életképes, független államot kialakítani. Ehhez az kellene, hogy feladják a donbaszt és a krímet, és bizony a tengeri kijáratukat is és ha nyugatra akarnak orientálódni akkor egy lengyel és magyarbarát kormányt válasszanak. Ha továbbra is hagyják a Zelenszkij rezsimet hatalmon, abból akár Ukrajna szétesése vagy törpeállammá zsugorítása is lehet.
LINK
Oroszországban elkezdődött az Airbusok és Boeingek kannibalizációja...

Ja,és valami stróman révén az orosz megveszi,és kitíltja a francúzokat.Francia agysebészek:
![]()
Franciaország megtiltja az oroszoknak a kastélylátogatást
Percről percre: Oroszország háborúja Ukrajnában – az Index keddi hírösszefoglalójaindex.hu
Orosz polgár háborúban a fehér hadseregnek voltak ilyen egyenrúhái ... Maga a képek egy 2012-es ballet előadás jelmezeiAzt meg tudná valaki mondani, hogy ez miféle egyenruha?
![]()
![]()
![]()
Túl szépek ahhoz, hogy katonák legyenek!Orosz polgár háborúban a fehér hadseregnek voltak ilyen egyenrúhái ... Maga a képek egy 2012-es ballet előadás jelmezei
![]()
Ez igaz, valóban benn ül, de mit tegyünk, ha egyszer nem lehet kidobni az Egyesült ÁllamokatSajnos a II. VH utani vilagrend csodje mara mar az ENSZ Bt., amiben egy orjongo, pusztito hatalom kepviseloi ulnek. Alapjaiban valtoztatni kellene ezen...mert kulonben Putyin kepes langba boritani Europat is....
Rácz András DGAP: Egyre nagyobb bajban van az orosz hadiipar, a szankciók lenullázzák a fejlesztéseket és a modernizációs terveket
Local witnesses told Reuters they heard at least 12 explosions around 3:20 p.m. local time (1220 GMT) from the Saky air base near Novofedorivka on Crimea's western coast. They described a final blast around 30 minutes later as the loudest.
Leirhatnad, hogy mit eszel Putyinon!!! Meg azon az orszagon, amit illiberalisan mukodtet.....Ez igaz, valóban benn ül, de mit tegyünk, ha egyszer nem lehet kidobni az Egyesült Államokat
Hát, ha már így kérdezed a kvaszt nagyon szeretem, és a borchból is az orosz a kedvenc.Leirhatnad, hogy mit eszel Putyinon!!! Meg azon az orszagon, amit illiberalisan mukodtet.....
Engem az Europan kivuli dolgok nem zavarnak, mert ez az en viszonyitasi alapom. Europaban pedig a II. VH utan nem voltak nagy haboruk. Az oroszok meg ebbe a kedvezo kepbe ronditottak bele....Hát, ha már így kérdezed a kvaszt nagyon szeretem, és a borchból is az orosz a kedvenc.
Semmit konkrétan.
Csak amióta élek nagyjából minden évben demokráciaexport volt valahol a világon. Megölve kb 10-15 millió embert.
Nem voltak nagy háborúk?Engem az Europan kivuli dolgok nem zavarnak, mert ez az en viszonyitasi alapom. Europaban pedig a II. VH utan nem voltak nagy haboruk. Az oroszok meg ebbe a kedvezo kepbe ronditottak bele....
Egy, mar tobbszor leirtam, hogy nem vagyok Leonidas. Sot a nicknevem a fiatalabb fiam nevebol es a szuletesi idopontjabol kerult letrehozasra. Amit meg a haborukrol irtam, Europara ertettem...Nem voltak nagy háborúk?
Na jóvan leonodas, nem lettél okosabb
A volt Jugoszlávia meg gondolom Afrikában van.Egy, mar tobbszor leirtam, hogy nem vagyok Leonidas. Sot a nicknevem a fiatalabb fiam nevebol es a szuletesi idopontjabol kerult letrehozasra. Amit meg a haborukrol irtam, Europara ertettem...
A működés biztosítása érdekében a fórum alapvető, illetve opcionális sütiket használ..