Napóleoni háborúk (1799 - 1815)

  • Téma indítója Téma indítója molnibalage
  • Indítva Indítva
Károlynak sosem voltak olyan hadtestparancsnokai, mint N-nak.
Ehhez képest, amúgy lendületből verte szét minden mellékhadszintéren a franciákat. Napoleonnal szemben ő aratta az első győzelmet, és még hosszan sorolható. Btw: Radetzky, Schwarzenberg. Az utóbbi a GA egyetlen parancsnoka, aki haza is hozta az embereit. 3-szoros orosz erőket kimanőverezve.
Nem is tudtak vele mit kezdeni. Ellenben az osztárkokkal.
Ezt valami Nelson intézte, meg valami Csatorna.
Ez okozta az első törést a hadseregben és a vezetésben is
Hát őőő, vitatható tétel. Nagyon erősen vitatható.
 
Egy védekező alakulaté nem feltétlenül. Számos "last stand" volt a történelemben, ahol a védők az utolsó emberig kitartottak.
Jó, offenzívára valóban nem képes ekkora veszteség után egy alakulat, ha nem szervezik újra, ebben teljesen igazad van.
Igen, amit a következő támadás elsöpörne. Tehát az alakulat megsemmisül, mert további harcra alkalmatlanná válik.
A hadtörténelem szereti ezeket kiemelni, de arról az általános jelenségről nem, hogy mikor van az már, hogy megtörik lokális szinten a védelem és lehet robogni.

A totálisan szétvert 2. Magyar Hadsereg kb. 200k fő létszámából 65k maradt életben. És nagy része simán megfagyott, éhenhalt és eltűnt. De ez már a felbomlás után volt. Az alakulatok sokkal korábban elvesztették harcképességüket, mint mielőtt ezek mind meghaltak volna.

Ráadásul a technikai veszteség miatti harcképtelenség még súlyosabb manapság, mint régen. Ha nincs egy ezrednek pct. eszköze már, akkor létszámtól függetlenül kb. beásott városi harcra képes, vagy még arra sem...
 
  • Tetszik
Reactions: Mark1993
Ehhez képest, amúgy lendületből verte szét minden mellékhadszintéren a franciákat. Napoleonnal szemben ő aratta az első győzelmet, és még hosszan sorolható. Btw: Radetzky, Schwarzenberg. Az utóbbi a GA egyetlen parancsnoka, aki haza is hozta az embereit. 3-szoros orosz erőket kimanőverezve.

Ezt valami Nelson intézte, meg valami Csatorna.

Hát őőő, vitatható tétel. Nagyon erősen vitatható.
Nem kívánok olyan fszméregetésbe belemenni, mint az ukrán topicban, ami van :D

Nem egyről beszélünk, Napoleon ÉS a marsalljai, együtt. Nem külön.
Külön valóban nem szerepeltek annyira fényesen, mint apával :D

Napoleon első veresége egyébként Bassano-nál volt 1790valamennyiben

Hazavitte, rendben. Az azért nem mellékes, hogy megtettek mindent érte, hogy ne vegyenek részt
komolyabb dolgokban...

Ennek semmi köze Nelsonhoz, tudtommal van szföldi összeköttetés Fr és az Ibériai félsz között.
Mégis Wellington átverekedte magát Fr -ig ugye...
 
+nagyon menő volt, hogy vérfürdőt rendezett Aspern-nél, ha utána ott maradt és csak nézték, ahogy
N Bécs alá és. Aztán meg jött Wagram...
 
Nem kívánok olyan fszméregetésbe belemenni, mint az ukrán topicban, ami van :D
Akkor ne menj bele, és csak beszélgessünk :)
Nem egyről beszélünk, Napoleon ÉS a marsalljai, együtt. Nem külön.
Véleményem szerint ez a hadsereg valahol a 4. koalíció táján volt a csúcson, és a hanyatlása valahol a 4. és 5. koallició között kezdődött. Ebben persze benne volt, hogy a minőségkülönbség is csökkent. Ennek jele volt, hogy Napoleon a Császár, elszenvedte az első vereségét a francia főerők élén.
Külön valóban nem szerepeltek annyira fényesen, mint apával
Na ezeket a különöket verte szeretettel rommá Károly. Wellington hercege csak nem szenvedett tőlük vereséget. Bár be kell látnom, ez azért nagy szó volt akkoriban.
Az azért nem mellékes, hogy megtettek mindent érte, hogy ne vegyenek részt
komolyabb dolgokban...
Amit az oroszok nem annyira gondoltak hagyni. Csak hát nem sikerült rákényszeríteni az akaratukat.
Ennek semmi köze Nelsonhoz, tudtommal van szföldi összeköttetés Fr és az Ibériai félsz között.
Egy mellékhadszintér, ahol amikor Napcsi oda ment, Arthur menekült vissza Portugáliába. Ami amúgy bölcs döntés volt, és azt azért nagyon tisztelem az öregben, hogy felfogta mikor kell keménykedni, és mikor ésszel élni.
Mégis Wellington átverekedte magát Fr -ig ugye...
Jó, addigra Karl Philip is ;)

Ne értsd félre, én személy szerint nagyon bírom Wellington hercegét is, szerintem a koalíciós haderő egyik legjobbja volt, de túl van misztifikálva. Persze még mindig jóval kevésbé mint Büchler.
 
Egy védekező alakulaté nem feltétlenül. Számos "last stand" volt a történelemben, ahol a védők az utolsó emberig kitartottak.
Jó, offenzívára valóban nem képes ekkora veszteség után egy alakulat, ha nem szervezik újra, ebben teljesen igazad van.
Arról beszélek és erre kellene ráwikizni a roham interpretációja alatt, hogy:
"Nem utolsó sorban Tennyson versének, de mâsok alapján.... a könnyü brigád rohamát misztifikálták. Sokáig azt âllitották, hogy a brigâd a rohamban teljesen felörlödött, illetve csak egy harmada élte túl a támadást. Az elszenvedett veszteségek súlyosak voltak, de nem voltak szokatlanok egy ilyen lovasrohamban.
Valójâban a nagy lóveszteségek miatt csak 195 lovas állt bevetésre készen a csata után."
Forditás tölem.
Bosquet, francia generâlistól szârmazik a Pogâny âltal emlitett kijelentés, hogy "Ez nagyszerü, de ez nem hâború."
PS: Ö csak kellett ezt tudja, emlékezve Ney waterlooi ( eredménytelen) lovassági rohamamaira. :)
Részemröl téma off, mert nincs kedvem szemantikai vitákra...
 
Akkor ne menj bele, és csak beszélgessünk :)

Véleményem szerint ez a hadsereg valahol a 4. koalíció táján volt a csúcson, és a hanyatlása valahol a 4. és 5. koallició között kezdődött. Ebben persze benne volt, hogy a minőségkülönbség is csökkent. Ennek jele volt, hogy Napoleon a Császár, elszenvedte az első vereségét a francia főerők élén.
Sztem kicsit később kezdődött, de ez már nem lényeg.
Elkerülni úgysem lehetett, egy emberen múlt az egész, ő meg szép lassan elfáradt.
Az meg úgyszintén borítékolható volt, hogy a kihulló ember (és ló!) anyagot nem let már pótolni ilyen mennyiségben és sebességgel.
Onnantól meg, hogy nem volt meg az 'elan'. Bukott az egész.
Na ezeket a különöket verte szeretettel rommá Károly. Wellington hercege csak nem szenvedett tőlük vereséget. Bár be kell látnom, ez azért nagy szó volt akkoriban.
Naaa, W nem döntetleneket hozott, hanem győzelmeket.
Massena, Marmont, Soult, Suchet... eléggé kikaptak.
Amit az oroszok nem annyira gondoltak hagyni. Csak hát nem sikerült rákényszeríteni az akaratukat.
A Fr memoárok szerint nem gyakták a KK csapatokat az oroszok - persze ebben lehet van némi elfogultság francia részről.
Egy mellékhadszintér, ahol amikor Napcsi oda ment, Arthur menekült vissza Portugáliába. Ami amúgy bölcs döntés volt, és azt azért nagyon tisztelem az öregben, hogy felfogta mikor kell keménykedni, és mikor ésszel élni.
Nem gondolnám, hogy mellék. Amennyi embert lekötött, elnyelt. A végén meg Fr szívébe lyukadtak ki belőle a szövetségesek.
Jó, addigra Karl Philip is ;)

Ne értsd félre, én személy szerint nagyon bírom Wellington hercegét is, szerintem a koalíciós haderő egyik legjobbja volt, de túl van misztifikálva. Persze még mindig jóval kevésbé mint Büchler.
 
Arról beszélek és erre kellene ráwikizni a roham interpretációja alatt, hogy:
"Nem utolsó sorban Tennyson versének, de mâsok alapján.... a könnyü brigád rohamát misztifikálták. Sokáig azt âllitották, hogy a brigâd a rohamban teljesen felörlödött, illetve csak egy harmada élte túl a támadást. Az elszenvedett veszteségek súlyosak voltak, de nem voltak szokatlanok egy ilyen lovasrohamban.
Valójâban a nagy lóveszteségek miatt csak 195 lovas állt bevetésre készen a csata után."
Forditás tölem.
Bosquet, francia generâlistól szârmazik a Pogâny âltal emlitett kijelentés, hogy "Ez nagyszerü, de ez nem hâború."
PS: Ö csak kellett ezt tudja, emlékezve Ney waterlooi ( eredménytelen) lovassági rohamamaira. :)
Részemröl téma off, mert nincs kedvem szemantikai vitákra...
Annyiban szokatlan, hogy nem igazán menő ilyen lovasrohamokat indítani, ilyen célpontokra :D
Persze nem így akarta senkisem az is igaz.
 
  • Tetszik
Reactions: aquarell
Ha már Napoleon :)
Nekem teljesen èrthetetlen a Napoleon-kultusz.Egy jöttment, megalomâniában szenvedö senki, aki magát kikiálltja császárnak és évtizedeken át egész Európát vegigpusztitotta. Ideje volna több kritikâval kezelni személyiségèt és korát. Vagy csak én nem olvastam kritikus könyvet róla?
Uralmával kapcsolatban a Code Civil olyan, mint az autópâlya Hitler esetében. Érthetetlen szâmomra, hogy egy magacsinâlt kis zsarnoknak ilyen nagy cécót csinâlnak és a mai napig kritikátlanul ünneplik.
 
  • Tetszik
Reactions: Centquri prime

Meg is válaszoltad a fentiekben az általad feltett kérdést :D
Egy senki volt, akiből a legnagyobb hadvezér és egyik legnagyobb államférfi vált. :P

(Ja, amúgy éljen a Király/Nő! Az előbbit csak úgy megjegyeztem. )
 
  • Tetszik
Reactions: Kopi2000 and migfun
Vicces, hogy 200 lovas el is èrte az orosz tüzèrség állâsait és csak az orosz nehéz lovasság elöl kellett visszavonuljanak.
Egyébként volt Balaklavánál egy másik lovassági roham is, amit már kezdenek elfelejteni: a nehézlovas dandáré.

Egyébként ez off ebben a topicban jut eszembe :D
 
  • Tetszik
Reactions: aquarell
A Császári Gárda 2-ik Könnyűlovas-ulánus ezrede
2e Regiment de Chevau-Légers Lanciers de la Garde Impériale
Aka: Vörös Ulánusok
Lanciers_rouges_de_la_Garde_imp%C3%A9riale.JPG
1920px-Apr%C3%A8s_la_charge_%C3%A0_la_bataille_d%27Hanau.Jpeg
Charge_de_la_cavalerie_de_la_Garde_imp%C3%A9riale_%C3%A0_Waterloo.jpg
Colbert_waterloo.JPG
22bb2234fa24c054ecee39d80b5f9c03.jpg
 
  • Tetszik
Reactions: Venom85
Ha már Napoleon :)
Nekem teljesen èrthetetlen a Napoleon-kultusz.Egy jöttment, megalomâniában szenvedö senki, aki magát kikiálltja császárnak és évtizedeken át egész Európát vegigpusztitotta. Ideje volna több kritikâval kezelni személyiségèt és korát. Vagy csak én nem olvastam kritikus könyvet róla?
Uralmával kapcsolatban a Code Civil olyan, mint az autópâlya Hitler esetében. Érthetetlen szâmomra, hogy egy magacsinâlt kis zsarnoknak ilyen nagy cécót csinâlnak és a mai napig kritikátlanul ünneplik.
Nem a személyének van kultusza, hanem a stratégiai géniuszának.
 
Ezzel azért lehet vitatkoznék. Főleg korában volt hatalmas 'rajongótábora'.
Még a felszabadított/leigázott népek között is és a 20 éves folyamatos háborúk ellenére is.
De úgy vélem, hogy még napjainkban-, nyilván elsősorban FR-ban, de valamennyire azon kívül is.
Máig érezni a hatását legyen az a Code Napoleon, vagy a hadsereg-szervezése, stratégiája stb stb stb.
 
Ami a szovjeteknél a Lenin mauzoleum volt, az a franciáknál a Dom des Invalides. Szerintem.
Semmi személyi kultusz..:)
 
31AUG-01SEP 1813
Vera-i harcok (Félszigeti hdj)
Heves esőben a franciák előrenyomuló hadosztályát a 95-ösök két százada (mindössze 100 fő) tartotta fel egy keskeny hídon.
Cadoux szds parancsnoksága alatt két napig tartottak ki, erősítés nélkül.
A századost csapatai visszavonása közben ülték meg, sírja a hídtól nem messze található.
FbeIoA4XEAADnae

FbeIoA5WIAMMkyp
FbeMeTmXEAEH6AH
Ehhez még egy kis adalék:
Miután Cadoux szds hősi halált halt, Orr lövész megtalálta a tiszt 150 guinea-t érő gyűrűjét... annak ujján.
Miután lehúzni nem tudta, késével levágta az ujjal együtt.
Az ütközet után az ékszert több tisztnek is felkínálta megvételre, ennek során kiderült, hogy hogyan is jutott hozzá.
A hadbíróság bűnösnek találta, 500 korbácsütésre ítélte. Az ítéletet végrehajtották.
Orr -ról nem találtam infót, de feltételezem az 500-at nem igazán lehet túlélni.
 
  • Hűha
  • Tetszik
Reactions: enzo and aquarell
Látom pörög a topic :)

Ha valakit érdekel az ilyen 50 méterről elimitáljuk hogy tömegbe lövünk és ehhez jó sokan vagyunk móka, érdemes ellátogatni decemberben az austerlitzi csata hagyományőrzésére, Brno mellett, Tvarožná (Csehország), ahol pár ezer hobbigránátos jó nagy bumm-bummot és füstöt csinál. Nincs is messze, 350 km, pár óra kocsikázás, olyan repülőnapos feeling, az ácsorgás meg ingyenes.