[BIZTPOL] Nyugat-Európa és Észak-Európa (Európai Unió)

Én ezt nem értem, a népszavazás már szankcionálandó tett?
Te jó ég, mi lesz itt még... majd Magyarországot is megszankcionálják, mert valamiben népszavazást írnak ki, ami nem tetszik nekik??
Nem tűnt eddig fel? A spanyoloknál egyenesen bűncselemény, aki meg részt vesz rajta azt szarráverhetik a rendőrök bármiféle tárgyalás nélkül. Vagy Magyarországon is szaknciós ok, ha pl nem akarsz pedofilokat a gyerekeid mellé vagy újraválasztod az előző miniszterelnöködet és az nem tetszik az EU-ban.
 
Asszem ez robbani fog. Ismerősöktől infó.

Belgium
A havi 200-300 eurós gázszámla 800-1.000 euróra emelkedett. Ennyit csak akkor kell fizetned ha melózol.igen, akár havi 400.000 HUF.

Szerencsére van szociális alapú gázszámla is a bevándorlók számára. Havi 20-30 euró, max 100. Ha élősködsz az államon jutalmazzák.
 
Németország, mint a globalizáció legnagyobb nyertese és export világbajnok az utóbbi 30 évben maximalizálta a kínai és az orosz kapcsolatokban rejlő gazdasági előnyöket. Úgy tűnik azonban, hogy ennek az időszaknak az orosz-ukrán háború hosszú időre véget vethet. A gazdasági paradigmaváltást súlyosbítja az új kancellár korrupciós botránya és a közlekedési lámpa koalíció körvonalazódó válsága. Milyen jövő vár Németországra?
..
Vendégünk: Kiss J. László, a Budapesti Corvinus Egyetem tanára, Németország-szakértő.
..
To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.
 
Asszem ez robbani fog. Ismerősöktől infó.

Belgium
A havi 200-300 eurós gázszámla 800-1.000 euróra emelkedett. Ennyit csak akkor kell fizetned ha melózol.igen, akár havi 400.000 HUF.

Szerencsére van szociális alapú gázszámla is a bevándorlók számára. Havi 20-30 euró, max 100. Ha élősködsz az államon jutalmazzák.
Volt 1.kis szakszervezeti tünti is.
To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.
 
  • Tetszik
  • Hűha
Reactions: formosa1 and fip7
Egészsegügy:
A bécsi speisingi ortopédikus klinikán a következök a várâsi idök ( ha nem akarsz/tudsz fizetni):
Térdprotèzisra 288 nap
Csipöprotézisra 265 nap
Gerincoperâcióra 90 nap.
Bécsben csak itt és az AKH-ban vègeznek ilyen mütéteket.
Privát mâshol is. Ismerösöm nemrég operáltatta a gerincèt privát. 8000 eurót fizetett.
 
Ursula az Olasz választásokról:
"Meglátjuk az eredményeket, ha a dolgok nehéz irányba mennek, megvannak az eszközeink mint Magyarország és Lengyelország esetében"
Na de kérem , ez szinte egy diktatórikus kijelentés. Hálistennek az EU a demokrácia fellegvára

Igwn, itt Ausztriaban is komoly hiany van az egeszsegugyben es az otthon apolasban. A privat korhazak is alig-alig talalnak szakkepzett szemelyzetet. Az otthon apolas akkora cinkben van, hogy az AMS -osztrak munkanelkuli- kb. barkit elkuldene erre a melora, ha mar a minimalis szintet meguti a nyelvtudasa a tanfolyam elvegzesehez. Persze menni meg szinte senki nem akar.
 
Ursula az Olasz választásokról:
"Meglátjuk az eredményeket, ha a dolgok nehéz irányba mennek, megvannak az eszközeink mint Magyarország és Lengyelország esetében"
Na de kérem , ez szinte egy diktatórikus kijelentés. Hálistennek az EU a demokrácia fellegvára
To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.
Az a mosoly a végén...
 
Egészsegügy:
A bécsi speisingi ortopédikus klinikán a következök a várâsi idök ( ha nem akarsz/tudsz fizetni):
Térdprotèzisra 288 nap
Csipöprotézisra 265 nap
Gerincoperâcióra 90 nap.
Bécsben csak itt és az AKH-ban vègeznek ilyen mütéteket.
Privát mâshol is. Ismerösöm nemrég operáltatta a gerincèt privát. 8000 eurót fizetett.
Hejj, mennyivel is jobb nyugaton minden... :rolleyes:
 
A norvégok egész jól elvannak a szankciókkal.
A 2022. aug.-i gáz-olaj árbevételük épp a kilencszerese a 2020. augusztusinak. A 2022. aug.-i árbevétel épp a kétharmada a teljes 2020-as bevételnek.
FcxADagWAAABcOU
 
Ursula az Olasz választásokról:
"Meglátjuk az eredményeket, ha a dolgok nehéz irányba mennek, megvannak az eszközeink mint Magyarország és Lengyelország esetében"
Na de kérem , ez szinte egy diktatórikus kijelentés. Hálistennek az EU a demokrácia fellegvára
To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.
Milyen kis vidám. Akkor én is kedvesen üzenem neki, hogy

hat-megesik-hogy-a-kurva-anyad-46380-1.jpg
 
Azért az utóbbi idők nyilatkozataiból is jól látszik, hogy a németek már megváltoztak, és véletlenül sem a 4. birodalmat építik az EU álcája alatt.
A jelenlegi kedvenc németem még nem is az Ursula van még Lejjebb, hanem a Klausz Sváb... Az aztán igazán kártékony figura :)
Ez nem rokonság, hanem kb. reinkarnáció:
schwab_felrevezeto-1140x640.jpg