Hát azért néha pislogok, mert egyes kijelentéseid önellentmondásosak. Pl. ez is az. Hol a kapitalizmus maxra járatása a csúcs, de itt meg kihozol egy olyan helyzetet, amit az elvileg megold. Meg, ha van egy probléma és megoldható, akkor egy tisztesség cég meg is oldja. Mert az lenne a profit maximuma. Oszt mégsem ez történik. Értem én, hogy abban is vannak anomáliák.
Nekem kicsit úgy tűnik, burokban élsz. Nem a kijelentéseim önellentmondásosak, hanem a helyzet, amit leírok. Tisztességes cég? Az micsoda? Én olyat még nem láttam.
A kapitalizmus nem a tisztességről szól. Csak a pénzről. A pénzhez meg jó számok kellenek. A jó számokat pedog nem a valódi problémák valódi megoldásai generálják.
Ha van egy probléma, arra indul egy projekt, amihez hozzárendelnek számokat, de ahogy közeleg a határidő, elkezdik a számokat torzítani a megoldáshoz, a gombhoz varrják a kabátot, majd zárnak, hogy év végével meglegyen az award.
A corporate cégek nagy jellemzője, hogy általában nagyon kevesen vannak azok, akik tényleg értik és átlátják az adott cég profilját adó rendszert, terméket, szolgáltatást. A többi csak a seggét védi és csak úgy tesz, mintha nélkülözhetetlen lenne. A jelenségnek neve is van, úgy hívják: alibizés.
Különféle leaderek, menedzserek, céges autóért hajtó kisvezetők tologatnak meetingeken exceltábla riportokat egymásnak, indítgatnak projekteket, metrikelnek, meetingelnek a további meetingekről, egyhelyben pörögve. Van olyan kollegám, akit arra mérnek, hogy egy évben hány projektet indított el.
Senkit se érdekel, hogy abból hány záródott le, vagy ha mégis, az eredmény már tényleg nem számít. És neki is van egy főnöke és annak is van egy főnöke. És senki se akar rossz számokat látni.
Egy korábbi üzletágban arra metrikeltek, hogy hány turbinás projekt indul egy évben. Negyedévente ment a csekkolás, mi, hogy áll. Volt egy egység, amit elkezdtek gyártani az egyiptomi ügyfélnek, majd az visszamondta, fél év után találtak rá egy indonéz vevőt, az ami a gép baloldalán volt, átkérte a gép baloldalára, majd mikor már majdnem kész lett az egység, visszamondta. De sebaj, mert a projektmenedzsment talált rá pakisztáni vevőt. Az is újrakonfiguráltatta, majd kiderült, hogy egy másik - belső - üzletág egy másik technológiájú géppel kiszortotta a pakisztáni buliból ezt a masinát. Nem ment sehova, de legalább másfél évig munkát adott a cégnek. Aki meg mivel házon belül történt a kiszorítás, kreatívan lekönyvelte ezt is nyereségnek, kicsit megosztva a számokat a két üzletág között. Kb egy negyven millió dolláros masina dekkolt évekig a gyárudvaron, mire sikerült - további extra munkával és költséggel - vevőt találni rá. Ahogy az is sajátos "problémamegoldás", hogy ha a tőzsde úgy kívánta, raktárra gyárottak közel 60 darab erőművet mindenféle megrendelés nélkül, mert ennek is az volt az optikája, hogy a cég erős és ez is belefér. Megteheti. Ez mindaddig negligálható probléma, amíg a nagybefektetői kör el nem kezdni viszgálni a cég számait. Mert hiába nagybefektető valaki, valószínű ő is hitelekből él, csak ő nem egy lakáshitel "boldog" tulajdonosa, hanem 20-30 milliárd dollárnyi hitelt futtat meg a piacon. De ő is függésben van. így amikor neki is virítani kell a lóvét, akkor derül ki, hogy a cég megrendelések nélkül játsza az erőset. A tőzsde újraárazza a profilt és kialakul a süllyedő hajó effektus. A befektetők elkezdenek menekülni a cégtől, mert "gondnak, szarnak nincs gazdája", az ilyen cég kompromittáló. Az ilyen krachok megelőzhetők lennének, ha nem csak a számokat bűvölnék, hanem valóban tisztességes lenne a piaci magatartás. De abban nincs meg a maximális profit.
A kapitalizmus a kockázatról és a profitról szól.
Előfordul, hogy olyan banánhéj tenderek jönnek szembe, melyek amúgy szépen profitálnának, szimplán a számok alapján. Csak annyi a feltétel, hogy azzal szerződik le az afrikai ügyfél mögött álló befektető, aki az aláírás pillanatában már hajóra tudja rakni a húsz-harminc millió dolláros erőművet. Hajóra rakják. A hajó kifut Máltából, majd jön a hír, mégse lesz aláírás, mert kormányváltás van. Aztán kiderül, hogy a konkurens világcég hintáztatta meg a gyártót, hogy ráugorjon a kamu ügyletre. Ennyit a piaci tisztességről. De nem szabad hisztizni, mert az a gyengeség jele és az azonnal meglátszik a tőzsdén. Keep Smiling!
Majd az is kiderül, hogy ha lett volna aláírás és szállítás, akkor is csak a 20 százalákát fizették volna ki, de további árengedmény lehetősége mellett! A fennmaradó nyolcvan százalékot csak majd akkor, ha az egység profittal képes termelni és majd abból. Vagyis eleve csak nettó veszteség lett volna az egész.
De még erre is ráugranak, mert egy erőmű az egy partraszállás, tehát politika. És egy aláírt projket az egy újabb szép szám.
Ha azért tartunk fent egy csapatot, mert van egy probléma, ami folyamatos kihívás elé állítja a céget, arra a józan paraszti ész azt mondja, feküdjünk neki és egyszer s mindenkorra oldjuk meg.
De nem. Felveszünk embereket, akiknek munkát ad, hogy bár nem értenek a dologhoz, de
kezelik azt.
Nem bírnak vele? Vesznek fel mégtöbb embert. Megoldódik a probléma? Nem, de ennek a csaptnak van egy főnöke, aki minden évben ki tudja mutatni, hogy mennyit dolgoztak és pláne azt, hogy mennyivel bővültek évről évre. És a plusz emberek már alvezéreket igényelnek, így a régió menedzserek alá szub-régió menedzsereket neveznek ki, akiknek a team leaderek riportálnak, akiknek a specialist-ok dolgoznak a kezük alá. És mindenki nagyon büszke, hogy milyen szép nagy az org chart és, hogy " a mi csapatunk bővült idén a legjobban, mert már három új intern-ünk is van!" Minél nagyobb a bürokrácia, annál nagyobb iroda kell. Igaz, ezt a kis csintalanságot a Covid csúnyán felszínre hozta.
Az a vicc, hogy kellő mérnöki ráhatással az ilyen terebélyes bürokrata divíziókat pikk-pakk le lehetne automatizálni, ha a vevő könnyen és precízen dolgozhatna egy naprakész adatbázisból, amiben az árakat és a raktárkészletet is a lehető legkisebb emberi beavatkozással optimalizálnák. Ez lenne a XXI. század.
Ehelyett a valóság az, hogy nemhogy a saját raktárkészletet nem szokás ismerni, de még azt se, hogy mi van a eladva, felszerelve, mit kellene kicserélni és abból mi az, ami aktuálisan még létezik és egyátalán beszerezhető. Ehhez kell ám a sok ember és igazából ez a XXI. század.
Az automatizáció világában csak a direkt meg nem oldott problémák adnak alibi melóhelyeket a munkavállallóknak.
