[BIZTPOL] Magyarország

Az önérzetes kis b. tartói gondolom ugyanígy tapsikolnának örömükben, ha mondjuk náluk a kínai nagykövet beszélgetne kedélyesen néhány legfelsőbb bírával az USA jogállamiságáról.
 
Érdekes volt látni a Hősök terén, hogy a magyarok inkább a járművekkel/járművekről, a külföldiek pedig inkább a katonákkal akartak közös fotót csinálni. Főleg az ázsiaiak körében voltak nagyon népszerűek a katonák.
Szerintem itthon nem is annyira szokás idegen emberekkel fotózkodni. Nem lehet, hogy ez inkább ilyen kulturális dolog?
 
30 éves gimnazista találkozónkon a kémia tanár srác jár hozzánk (akkor volt kezdő) direkt megnézte mennyi volt a leadandó anyag akkor és most.
A FELE !!!

A nagy tanár tüntetések legnagyobb ellentmondása:
Azt mondanánk a tanároknak, hogy csökkentsék az össz óraszàmot mondjuk 30%-al csak mondják meg melyik tantárgyból mennyit tananyagot kell elengedni.

Szinte látom hogy a magyartanár elmondja hogy ókori görög irodalom nélkül nincs àltalanos műveltség, a matektanár szerint a gráfelmélet mindennek az alapja az énektanár szerint mindenki tudjon kottát olvasni. És már meg is bukott a tananyag csökkentése...

Az integrált oktatás ellen - ahol a 70-es meg a 130-as IQ val rendelkezőt akarjàk együtt oktatni- miért nem tüntetnek?

Simán támogatnám hogy minden nap max 5 óra legyen az iskolàba, a tanárok keressenek 3x annyit mint most csak legyen eredménye az oktatásnak.
Pl ne legyen olyan hogy egy érettségizett nem tud szàzalekot szàmolni és fogalma sincs arról hogy mit olvas...
 
Fekete Győr az ellenzék mintaképe:

A napelem atomerőmű, az elektromos rollert le lehet zuhanyozni és 2004-ben kaptak állampolgársàgot a határon túliak.
Ez a faszi az oktatás szégyene na meg az ellenzéké is ..
 
Abból a szempontból jó ez,hogy a baloldal így önmagát tartja távol a hatalomtól az ilyen félkegyelmű idiótáknak köszönhetően,mint Fegyőr,gyurcsány,gréczy stb ...
 
"...Legutóbbi interjújában Yuval Noah Harari Orbán Viktort bírálta, a világhírű izraeli történész a miniszterelnök „globális ideológia” felszámolására és a bevándorlók előtti kapuk bezárására vonatkozó gondolatára is reagált.
„Badarság! Ha ellenzed a kívülről jövő dolgokat, akkor ellenzed a kereszténységet? A kereszténység nem Magyarországon jött létre, hanem a Közel-Keleten!” – szögezte le a filozófus a spanyol Infobae-nek adott interjúban.
„A Biblia, amit Orbán úr annyira szeret, nem Magyarországon íródott, nem Budapesten íródott, nem magyarul íródott. Héberül és görögül írták, főleg a Közel-Keleten élő zsidók. Orbán Viktor meg akar szabadulni a Bibliától?” – tette fel Yuval Noah Harari a kérdést..."

Klasszikus csúsztatás. Ezért kár volt megszólalni. Fogalmazott volna másképp. Indokolta volna meg normálisabban, miért jó az akármilyen bevándorlók kritika nélküli automatikus befogadása egy adott nemzetnek és hozhatott volna példát is, hogy az ő hazája, Izrael mennyire kötetlenül bevándorláspárti.
Továbbá kérdem én, a Bibliának mi köze van a bevándorláshoz? Az elterjedésére tetszik gondolni? Azt nem egy migránsáradatnak köszönhetik Európa népei.
 
A nagy tanár tüntetések legnagyobb ellentmondása:
Azt mondanánk a tanároknak, hogy csökkentsék az össz óraszàmot mondjuk 30%-al csak mondják meg melyik tantárgyból mennyit tananyagot kell elengedni.

Szinte látom hogy a magyartanár elmondja hogy ókori görög irodalom nélkül nincs àltalanos műveltség, a matektanár szerint a gráfelmélet mindennek az alapja az énektanár szerint mindenki tudjon kottát olvasni. És már meg is bukott a tananyag csökkentése...

Az integrált oktatás ellen - ahol a 70-es meg a 130-as IQ val rendelkezőt akarjàk együtt oktatni- miért nem tüntetnek?

Simán támogatnám hogy minden nap max 5 óra legyen az iskolàba, a tanárok keressenek 3x annyit mint most csak legyen eredménye az oktatásnak.
Pl ne legyen olyan hogy egy érettségizett nem tud szàzalekot szàmolni és fogalma sincs arról hogy mit olvas...
teljesen egyet értek veled, a baj ott van (lesz) mint az orvosoknál a jónak és a szarnak is ugyan akkora a fizetése és nem számon kérhetők!
 
"...Legutóbbi interjújában Yuval Noah Harari Orbán Viktort bírálta, a világhírű izraeli történész a miniszterelnök „globális ideológia” felszámolására és a bevándorlók előtti kapuk bezárására vonatkozó gondolatára is reagált.
„Badarság! Ha ellenzed a kívülről jövő dolgokat, akkor ellenzed a kereszténységet? A kereszténység nem Magyarországon jött létre, hanem a Közel-Keleten!” – szögezte le a filozófus a spanyol Infobae-nek adott interjúban.
„A Biblia, amit Orbán úr annyira szeret, nem Magyarországon íródott, nem Budapesten íródott, nem magyarul íródott. Héberül és görögül írták, főleg a Közel-Keleten élő zsidók. Orbán Viktor meg akar szabadulni a Bibliától?” – tette fel Yuval Noah Harari a kérdést..."

Klasszikus csúsztatás. Ezért kár volt megszólalni. Fogalmazott volna másképp. Indokolta volna meg normálisabban, miért jó az akármilyen bevándorlók kritika nélküli automatikus befogadása egy adott nemzetnek és hozhatott volna példát is, hogy az ő hazája, Izrael mennyire kötetlenül bevándorláspárti.
Továbbá kérdem én, a Bibliának mi köze van a bevándorláshoz? Az elterjedésére tetszik gondolni? Azt nem egy migránsáradatnak köszönhetik Európa népei.
Világhírű történész:D... Ez az ember egy mesterségesen felhypeolt, new age hívő, félnótás barom.

Idióta érvelésére komolyan reagálni se lehet...talán csak annyit, hogy ha majd Izraelben is a multikulti lesz a menő,a muszlim seggnyalás, majd akkor esetleg itt is...de ez a veszély nem áll fent,mert az Izrael végét jelentené,úgyhogy Izraelben sosem lesz multikulti,sem muszlim pátyolgatás,ergo Magyarországon sem lesz multikulti sem muszlim simi.

Ennyibe tellett cáfolni ezt a "világhírű" történészt = világbalfasza deep states házi köcsögöt.
 
Ő annak örülne, ha Izrael multikulti(bb) lenne. Egyébként már most is eléggé az.
 
Megnézném én azt a zsidó pártot, amely azzal kampányol,hogy az összes hordalékot,amelyet odafúj a szél,fogadja be Izrael és hadd puszilgassák őket....mondjuk a környékbeli 500 millió arabból néhány milliót...miközben az etióp zsidókhoz sem őszinte az öröm a "fehér" zsidók körében.
 
Arab párt van, de a Knesszetbe is bejutott:
 
Kötelező kör letudva..már nem lehet aztmondani,hogy elvannak nyomva a palesztinok.

Egyébként nem csoda,hogy az izraeli külpolitika az,ami....ha Izrael nem gerjesztené saját maga körül a káoszt, hanem hagyná, hogy mindenki fejlődjön,erősödjön,nagyon könnyen és nagyon gyorsan fej nélkül találhatná magát, hiperszuper hadsereg ide vagy oda. Van 10 millió zsidó 20 ezer négyzet km-en,körülötte arab tenger. Ezen a területen csak addig tud létezni,amíg tudja alkalmazni a római divide et imperat...és nagyon ügyesen csinálja eddig.

Libanon off, Szíria off,Jordánia,mintha nem is létezne,Egyiptommal kiegyeztek..de nagyon törékeny dolgok ezek. Ha az izraeli elitben is megkezdődne az elkorcsosulás,elpuhulás az náluk fénysebességgel fogja megbosszulni magát és még a 100 évet sem fogja megélni a zsidó állam.
 
Ha összhangban van a diplomáciai gyakorlattal, meg kell hívni pár bírót a washingtoni magyar nagykövetségre, oszt kész.
 
az elektromos rollert le lehet zuhanyozni
Nézd, Fegyőrnek van éppen elég hülyesége, ezt kihagyhatod a listából.
Szerinted mi van akkor, ha egy bájos nyári napon valaki villanyrollerezik és elkapja egy zápor?
Elkezdhet rázni? Normális ha rögtön bedöglik? Tart valaki esernyőt az utcán otthagyott bérrollerek fölé ha épp esik az eső?
 
Valóban Fekete-Győr bőven ad muníciót ha a hülyesègeit akarjuk bemutatni.

Az elektromos roller és a zuhany kapcsolataról Ő maga mesélt.
Ennek apropójàn utána néztem hogy mit bírnak. A gyenge esőt bírjàk àltalában de mindegyiknél le van írva hogy nem szabad mosni slaggal vagy nagynyomású mosóval.
Alig pár tudja az IP-67-es védelmet.

Az elektromos rollerek vízállóságának magyarázatát itt olvasd el: Elektromos roller vízállóság

Néhány gyakoribb vízállósági besorolás:

Nincs – Okosabb dolog elkerülni minden nedvességet
IPX4 – Nedves talaj (nem pocsolya), köd, csepergő eső
IPX5 – Gyenge eső, tócsa
IP34 – Kevésbé poros, köves útviszonyok, nedves talaj, köd, csepergő eső
IP54 – Kevés közlekedés földúton, nedves talaj, köd, gyenge eső
IP55 – Alkalmi offroadozás, tócsa, gyenge eső
IP65 – Bármilyen útviszonyok, tócsa, gyenge eső
IP67 – Bármilyen útviszonyok, zuhogó eső, mélyebb tócsákat is kibír