[BIZTPOL] Magyarország

Ma beszélgettem egy ismerőssel, eléggé bent van a mocsárban, és Brüsszel miatt (konkrétan ezt kérte sutyiban a mani miatt), sorra épül le a felépített, feltüzelt jobbos média. Egyszerűen, a PSTV és társai mellett a Kontráig (Hajóágyú pl.) sorra számolják fel a jobbos médiát. A gáz az, hogy fiatalok helyett a hülye idősek (minek Bayernek Show?, Az Öreget ki a tököm nézi?) meg ott maradnak a tűznél a Hír Tv nézhetetlen műsoraiban. A fiatalok meg továbbállnak. Kár értük, mert a US dollárral megtámogatott ellenzéki FOS meg csak épül és épül. Annyira szarok ugyan, hogy erre a BALfék gárdára bármit építhetnek, összedől a gcibe, de nem normálisak a kormánypártok, hogy a kiépült, mondjuk ki, egyes műsorok kapcsán még nézhető politikai tartalmat lenullázzák. Lófasz se fog bennük bízni. Anno volt az a videósgyerek, aki 2006 után nyomta a rengeteg 2010es választásokra győzelmet hozó videót, vele is elbántak, és most elbánnak olyanokkal is, akik nem feltétlenül érdemlik meg, holmi háttéralkuk miatt. Én nem tudom, hogy 2026ra fel fogják-e támasztani a most kicsinált tartalmakat, de a vénemberek továbbra se értik, hogy mi az amit működtetni kell, és mi az amit nem. Vagy rosszul súgnak a kormánypártoknak a vén pöcsök, vagy olyan idióta hozza a döntéseket (Navracsics?), aki totál szervilisen nem más, mint egy végrehajtó ember: jönnie kell a pénznek, ezt kérik érte, és az illető szemrebbenés nélkül húzkodja ki a Brüsszel által kifogásolt tételeket ...

Ultrahang, Hajóágyú szintű tartalom kell, ezeknek élő műsor, nem pedig kihuzigálás.

Sajnos a fiataloknál nagyon terjed a ballibbantság, amennyire látom a környezetemben nagyon sokan azt kajálják... Nem tudom miért van, de nem lesz ez így jó hosszútávon...
 
Brutál sok helyen ülnek alkalmatlan, de hűséges donteshozók, aki ad hoc hoznak döntéseket. Mellettük ott vannak a vérbalosok akik mindent rombolnak. Ebből kerekedik ki az amit látunk. A választások után már más szelek fújnak.
 
Nem az a baj, hogy leépítik, hanem, hogy a nézhetetlen szar marad csak meg.

Ez a "Csak egy megoldás, de az(t a többi/minden más rovására) totál-toljuk..." nem először kezd életveszélyes lenni !!!

Ez az egyszemélyes-FIDESZ --minden valós sikere és rengeteg(be kerülő) látszat-sikerre ellenére is-- nem biztos, hogy jó Nekünk!
Bővebben(...és "merészen" kimondva): Biztos nem JÓ ! *

Lassan és "merészen": Egy csendes pillanatban átgondolandó ez a kérdés!

A Viktor/NER megmaradás igazolásaként szükséges "Sikeresen osztjuk az E-U-s pénzeket" látszatnak --egyre nyilvánvalóbban-- látszik az ára/célja(Pl a napokban Erdély-i/Románia-i népszámlálási "eredmények"): a magyarság(és a többi nemzeté is, de nem az zavar) feloldása az Európa nevű olvasztó-tégelyben, könnyen kezelhető, "olcsó", (+migri-adalékos) társadalmi sárrá.

Sajnos a fiataloknál nagyon terjed a ballibbantság, amennyire látom a környezetemben nagyon sokan azt kajálják... Nem tudom miért van, de nem lesz ez így jó hosszútávon...

A "Nemzet(látszat)-forradalmárunknak" van erre az évtizede ismert társadalmi kérdésre válasza???
Nem nagyon/Nagyon NEM látok semmi ilyet!

.
 
Sajnos a fiataloknál nagyon terjed a ballibbantság, amennyire látom a környezetemben nagyon sokan azt kajálják... Nem tudom miért van, de nem lesz ez így jó hosszútávon...
Tudod nem az a fő baj, hogy terjed, hanem az, hogy ahogy neked sincs fogalmad miért, úgy a kormánynak se! Helyette csak ez a gőgös nagyképű ballib meg lipsizés megy, aztán meg csodalkozol/nak. Én se értem feltétlen az uj korosztalyokat, de csak ezert nem kéne lekezelni őket, a mi úgyis jobban tudjuk álláspontból. Aztán meg hozzájön, hogy a nyugdijasok mindenben kiemeltebben vannak kezelve. És persze valahol természetes, hogy egy nemzedék ami úgy socializálódik, hogy csak azt ismeri, hogy Orbán a miniszterelnök, ellenszenves lesz azzal, pláne, hogy a kormány és Viktorunk semmiért nem vállal felelősséget, minden szarert a Soros, vagy Migránsík, vagy az EU, esetleg Gyurcsány hibás, miközben tejhatalommal kormányoznak 13 éve...
 
Engem rendkívüli módon aggaszt és mást is a honvédségnél ez az egyre jobban felszteroidozott Ukrán hadsereg…. Hol lesz ennek a vége…??
Miért zavar?

Hidegháborús szarokat kapnak többnyire és nagyok a veszteségeik. Ez a konfliktus be fog fagyni, így évtizedig is le lesznek kötve keleten. Nekünk nincs miért aggódni...
 
Hát még az is benne van, hogy az oroszoknál és az ukránoknál megborul a rendszer a háború hatására és lesz belőle egy kontinensnyi katyvasz. Na az azért az aggasztó.
 
És mivel vannak páncélozva azok a hajdúk? Fazékkal!?
315528740_542812094058214_4342366531526750830_n.png
 
Hát még az is benne van, hogy az oroszoknál és az ukránoknál megborul a rendszer a háború hatására és lesz belőle egy kontinensnyi katyvasz. Na az azért az aggasztó.
Az lehet.

De a topic tèmájánál maradva nem hinnèm, hogy az orosz hadvezetès ettől a harceszköztől szarta volna magát össze.

Ráadásul ez tènyleg egy olyan jarmű amit meg kell tanulni használni.
Mert keresztbe,hosszába átlövik.

De ha a szomszèdnak sürgős(ès az)ès ezèrt azonnal bevetik, nagy vesztesègeik lesznek mire beletanulnak.
 
Hát még az is benne van, hogy az oroszoknál és az ukránoknál megborul a rendszer a háború hatására és lesz belőle egy kontinensnyi katyvasz. Na az azért az aggasztó.
Pontosan. Az Oroszok után minket szeretnek a legjobban… sajnos nem mi leszünk a térség meghatározó hadereje! Bár a kerekesnél,most már remélem győz a józan ész és Aladeen is örülhet :)