[HUN] Rendőrség, határőrség, belbiztonság

Úgy lehet kisajátítani, hogy az emberek 95%-nak a neonáci parádé jut eszébe ha ez a hír bukkan fel.
Nem pedig a hadtörténelem iránt érdeklődő egyébként meg nyárspolgár apukák és kisfiaik társas túrázása.
És nyilván a résztvevők is csak véletlenül néznek ki úgy, viselkednek úgy, hallgatnak olyan dalokat de
egyébként mind abszolut elhatárolódnak a nemzeti szocializmustól.
Ja és ott vonulgatnak el pl a Maros utcai zsidó kórház mellett, ahol az elvtársaik mészárolták le az ottaniakat.

Szerinted tehát egy Pride ugyan olyan indíttatásból indul és egyenlő a kitörés napi 'megemlékezéssel' ?
95% Az inkább egy következő választási eredmény lesz talán egy kicsit durvább irányzat felé, ami kivágja ezt a szart a társadalomból, akik 95%-oznak erre. :D
 
Nem jó ez az irány.

Tényleg meg fogják nekünk csinálni - minimum rá fognak próbálni! - német/görög/ukrán meg a faszomtudja milyen külföldi keménymagra ráültetett hazai puhapöcs ballibsi tömeggel a Budapest Majdant.

Nagyon remélem hogy a hazai szolgálataink kurvára figyelnek, és ha kell odabasznak keményen!

Én azt látom, rájöttek hogy választásokon nem ment, nem megy, és mostanában nem is fog menni, az itteni siklóvállú Szurovecz Illések kevesek hozzá, hát hozzák a nemzetközi brigádokat, hátha ők lesznek a dárda hegye!

Egy kérésem van csak az itteni "Berkutnak" megfeleltethető alakulatokhoz, ha van isten, láttátok mi lett Ukrajnából, TI NE SZALADJATOK MEG!!!
Nem annyira kell aggódnod ezen, ha az életem hátralevő részét börtönben töltöm, akkor is megsemmisítem a magját ha nekiállnak.
 
Egy vegán nem ébreszt félelmet/rossz érzést a társadalom nagyobbik részében.
Hmm, nem tudom, nekem azért szarul esik, amikor kiállnak a Deák térre, csoportosan körbevesznek, miután egy 12 órás nagyon durva, mocsok fárasztó munkanap végén megyek haza, és vacsorára rágcsálom a kis hambimat, majd másnap lehozzák, hogy provokátorok hamburger evéssel zavarták szegény békés vegánokat.
Ahogy az is, hogy nem lehet húst kapni majd az aldi/lidli párosban. Ez nagyjából azt jelenti, h egy évtizeden belül betiltják a húsevést.

Plusz nem akarja kiírtani a nem-vegánokat
Még Sztálin is önmérsékletre szólítana fel, a kommentjeiket olvasva.
És nyilván a résztvevők is csak véletlenül néznek ki úgy, viselkednek úgy, hallgatnak olyan dalokat de
egyébként mind abszolut elhatárolódnak a nemzeti szocializmustól.

Nyílván a résztvevők is csak véletlenül néznek ki úgy, viselkednek úgy, dugnak fel kereszteket a seggükbe, és parádéznak meleg büszkeség napon.
De egyébként mind abszolút elhatárolódnak a katolikus egyház támadásától.
Szerinted tehát egy Pride ugyan olyan indíttatásból indul és egyenlő a kitörés napi 'megemlékezéssel' ?
Mindenesetre a kitörés napi megemlékezésen kevesebb kereszt szentségtelenítődik meg.

Ha a pederaszták rázzák a valagukat az Andrássy-n,
Na meg, az összes közszemérem sértő felvonulót bevarni egy hétre a börtönbe.
Én az ilyen militáns vegánokat csak vegántálibnak hívom
Nincs másfajta vegán. Azzal, hogy vegán ezt mondta ki, hogy minden húsevőt el kell pusztítani. Nem összekeverendők a vegetáriánusokkal.
 
Hát. Egy vegán nem ébreszt félelmet/rossz érzést a társadalom nagyobbik részében.
Plusz nem akarja kiírtani a nem-vegánokat. Úgyszintén a kerékpáros.
Ne haragudj ha azt mondom, hogy sok millió ember meggyilkolása után nem tartom menőnek
ha valaki nácisat játszik.
Én pl. azt érzem, hogy az a cél a vegán oldalon, hogy lehetőleg mi akik meg szeretnénk húst enni, mi se tudjunk idővel. Ez pl. engem rettegéssel tölt el :D !
 
Én hiszek neked. Tuti így volt.
Biztos semmi köze a korábbi támadásokhoz amit a fos eddig is ismeretlen támadókkal próbált maszatolni. Most, hogy alulmaradt a csürhe egyből előkerült a náci kártya.
A rendőrség arról tájékoztatott, hogy a szombaton 13 óra körül történt bántalmazás helyszínén a rendőrök két férfit elfogtak. „Velük szemben a Budapesti Rendőr-főkapitányság csoportosan elkövetett garázdaság bűntett és súlyos testi sértés bűntett megalapozott gyanúja miatt, őrizetbe vételük mellett folytat eljárást. A bántalmazók társainak azonosítása a folyamatban lévő nyomozás feladata. Egy sértett szenvedett súlyos sérülést” - írták.

A Magyar Jelen szombat délutáni közvetítésében volt arra utalás, hogy az elkövetők a Betyársereghez tartozhatnak. „A Betyársereg két antifa-fészek ellen indított támadást, egyet a Széll Kálmán téren, egyet a Vár tövében. Az importált antifasiszták közül menekülés közben jó néhányan elestek és beütötték magukat. Most rendőrök védik őket” - írták, később megerősítve, hogy több tag ellen indított a rendőrség eljárást aznap délután.
A polgármester környezetéből annyit sikerült megtudni, hogy a megtámadottak, három férfi és két nő, akiknek a személyazonosságát védik, magyarok, nem tüntetésre, csak ebédelni tartottak, amikor feketeruhások rájuk támadtak. Az egyik férfi úgy sérült meg, hogy megpróbálta védeni társát, akit az úttestre taszítottak. Orra és arccsontja is eltört, egy másik megtámadott koponyazúzódást és agyrázkódást szenvedett.
 
  • Szomorú
  • Tetszik
Reactions: Kim Philby and bel

Ja, így már érthető a gyors rendőri fellépés. :D Gondolom a csúnya neonáczik esetszerűen és figyelmetlenül csaptak le, semmiképpen sem antifákra, hanem a békés ebéd fanklubra. :D

Amennyiben valóban csak járókelők voltak, akkor ítéljék el őket, mert ez ugyanaz a gazemberség, mint amit a kis csicska bolsi férgek csináltak. Ámde ha a kis szutykos retek bolsi pereputty tagjai voltak, csak a primitív széljobbtól rettegő állami üzemmód fogja elítélni őket, a normális hétköznapi emberek nem. És hát ez a gépezet részéről imígy nézve szánalmas, ahogy egyből megindul a ̶z̶s̶i̶..., antifa mosdatás és egyből a széljobb azaz magyar emberek lesznek a rettenet, miután a kis geci antifák a hálózat koszos tagjaiként szétbasztak egy magyar srácot. Ez a megszokott arrogancia itt nálunk bele fog futni az összes pofonba amit megkaphat.

Utcai támadó antifákat elkapta már a békénk felett őrködő állam? :rolleyes:
 
Elvileg elkapták őket...

Alább a valós áldozatok beszámolói, és a valós sérülések képei... el lehet gondolkodni!

Ja, így már érthető a gyors rendőri fellépés. :D Gondolom a csúnya neonáczik esetszerűen és figyelmetlenül csaptak le, semmiképpen sem antifákra, hanem a békés ebéd fanklubra. :D

Amennyiben valóban csak járókelők voltak, akkor ítéljék el őket, mert ez ugyanaz a gazemberség, mint amit a kis csicska bolsi férgek csináltak. Ámde ha a kis szutykos retek bolsi pereputty tagjai voltak, csak a primitív széljobbtól rettegő állami üzemmód fogja elítélni őket, a normális hétköznapi emberek nem. És hát ez a gépezet részéről imígy nézve szánalmas, ahogy egyből megindul a ̶z̶s̶i̶..., antifa mosdatás és egyből a széljobb azaz magyar emberek lesznek a rettenet, miután a kis geci antifák a hálózat koszos tagjaiként szétbasztak egy magyar srácot. Ez a megszokott arrogancia itt nálunk bele fog futni az összes pofonba amit megkaphat.

Utcai támadó antifákat elkapta már a békénk felett őrködő állam? :rolleyes:
Tök mindegy, sehogy sem fér bele, hogy vkit azért mert nem csinál semmit/fura ruhában van/akár még ha be is szól- megverjenek.
 
kivéve, ha papi civil, ad abszurdum reverenda, mert akkor jó liberális szokás szerint az utcán kibelezés is csak könnyű testi sértés.

kivéve, ha gonosz náci, mert akkor fúj köpedelem

kivéve, ha egyszerű magyar ember, mert akkor még őt büntetik meg, mert gizstesóék ellen ráászístááá módon nem adta oda a telefonját
 
Direkt forgatod ki amit írok?
 
  • Tetszik
Reactions: Blitz97
Antifa-támadás: akár 15 elkövető is lehetett a rendőrség szerint

Sajtótájékoztatót tartott hétfőn a BRFK a hétvégi támadások kapcsán.
Mint arról a Mandiner is beszámolt, viperával felszerelkezett, símaszkos banda támadt rá egy 40 év körüli férfira a XI. kerületben péntek délután. A fővárosi rendőrök eddig négy embert – köztük három külföldit – vettek őrizetbe. Szombaton Budán, a Széll Kálmán téren három embert vertek meg az utcán, a rendőrség vasárnap közölte, hogy az elkövetőket elfogta.

Nyerges Béla, a BRFK nyomozója a hétfőre meghirdetett sajtótájékoztatón azt mondta, példátlan bűncselekmény-sorozatról van szó, ugyanis négy bűncselekmény történt néhány napon belül – szól a hvg tudósítása. Az első február 9-én délelőtt, a Fővám téren, ahol

három lengyel állampolgárt városnéző sétájuk során 7-8 fő megrohant és különböző eszközökkel megverték
őket. Az eszközök között volt vipera is.
Az egész verés alig egy percig tartott, majd az elkövetők távoztak. A három sértettből ketten súlyosan megsérültek, a támadás okát nem tudták meghatározni.

Február 10-én újabb támadás történt Gazdagréten: egy férfi a munkahelyére tartott, amikor nyolcan hátulról megrohanták, bántalmazták, gázspray-vel lefújták. A rendőröknek ekkor vált nyilvánvalóvá, hogy egy sorozat első két esetével állnak szemben, ekkor alakítottak nyomozócsoportot az ügyre, aminek 24 tagja volt, de volt olyan napszak hétvégén, amikor negyvenen dolgoztak az ügyön. Ugyanezen a napon éjjel a Belvárosban volt egy újabb támadás: ekkor öten rontottak rá egy koncertre tartó párra, a férfi itt súlyos sérüléseket szenvedett. Hajnalban a Mikó utcában egy német párt támadtak meg hatan, mindkettejüket bántalmazták.

A rendőrök a BRFK elmondása szerint arra voltak kíváncsiak, miért pont ezeket a sértetteket választották ki, hiszen korántsem hétköznapi, hogy vascsövekkel rontanak rá emberekre Budapesten. Nyerges szerint a sértetteket csak a ruházatuk köti össze: olyan ruha volt rajtuk: bomberdzsekire hasonlító ruhadarab, ami azt sugallhatta a támadóknak, hogy a sértettek a Kitörés Napjára érkeztek a fővárosba és szélsőséges jobboldaliak.

A gazdagréti támadás előtt kérdezett rá az egyik támadó áldozatánál, hogy a túrára érkezett-e, majd a nemleges felelet ellenére megverték őt.

Akár 15 elkövető is lehetett a rendőrség szerint,
a verésben lehet, hogy többen nem is vettek részt, csak elkísérték azokat, akik a támadásokat végrehajtották
.

Szombaton kora délután az elkövetők egy részét a VI. kerületben elkapták, miután egy járőr az I. kerületből követte őket. Ketten német állampolgárok, egyikük olasz. Két vipera, egy kalapács, egy ólmos kesztyű és egy gázspray került elő tőlük, a rendőrség gyanítja, hogy további támadásokra készültek. A rendőrség elkapott egy magyar nőt is, őt szintén azzal gyanúsítják, hogy részt vett a támadásokban.

Mindegyikük tagadja, hogy támadott volna, a külföldiek a legalapvetőbb kérdésekre sem feleltek. A BRFK szerint a támadók között meglepően sok volt a nő, volt olyan eset, ahol a támadók fele nő volt.

Videó az antifàk elfogásáról.

To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.
 
Nem egészen értem, hogy a rendőrségi folyosón még hogy tudtak járni, amikor sajnos szilánkosra tört minden végtagcsontjuk.
Ja várjunk, ez az elfogás most sok sok pénzembe, és pár rendőrbe került, a kártérítések, és a kirúgott rendőrök után
 
“Érdekes”, hogy ezen a tisztelt fórumtársak nem akadtak ki…

Lehet, hogy nem olvasták és azért?
Nem gondolod, hogy írtó nagy baromság számonkérni február 14.-én 14.50-kor, egy 14.43-kor megjelent cikk kapcsán, hogy arra nem volt semmi reagálás és kiakadás?
És amúgy van, aki nem ítélte el azt, hogy külföldről ide jönnek hőzöngeni?