[BIZTPOL] Oroszország (a Szovjetunió utódállama)

Szerinted a jognak aszerint kellene differenciálnia, hogy X jelentéktelen, Y jelentékeny ország politikusa?
Emiatt egyikre vonatkozik, másikra nem?
Nem kellene. De teszi. Az USA-val az élen. Nekik mindent szabad, legfeljebb utána azt mondják így jártál.

Ezt remélem te is belátod.
 
1) Talán még a hozzád hasonló rendkívül szerény képességű, ám annál nagyobb arcú figurák is képesek belátni (veled ellentétben), hogy egy teniszezővel szemben a cselgáncsszövetség nem jogosult eljárni. A tény, hogy az OF nem ratifikálta az ICC-ről szóló egyezményt, nem kevesebbet jelent, mint hogy az ICC Oroszországgal kapcsolatban nem jogosult eljárni, nincs sem hatásköre, sem illetékessége, sem semmi, ami alapján akárcsak felkérdezhetnék az oroszokat.
2) Egy ország vezetőjét fenyegetni terrorcselekmény a világ döntő részén, különös figyelemmel az 1) pontra. Mivel az oroszok már nyomoznak az elnökük ellen kiadott "elfogatóparancsnak" nevezett sajtcédula ügyében, így meg lennék lepve, ha nem az lenne az eredménye, hogy az ICC egy terrorszervezet. :D Igazuk is lesz: amit az ICC művelt, az tökéletesen megfelel a terrorcselekmény tényállásának, lsd. ismét az 1) pontot.
3) Ha már valaki bíróságosdit játszik, akkor legalább a látszatra adjon: talán bizony egy elfogatóparancsot nem ártana megelőznie egy alapos és pártatlan nyomozásnak, ami alapján egyáltalán felmerülhet egy megalapozott gyanú. Az, hogy az ukránok állítanak valamit, kib*ottul kevés: az ukránok azok, akiktől "kijEv szelleme", a Kígyó-sziget "hős" védői (tudod, akik a hősi haláluk után élve szabadultak orosz fogságból), a bucsai parasztvakítás és a megerőszakolós kamu (általuk is bevallottan még több segély koldulása céljából, ugyebár) ered. Rendkívül szavahihető banda...
4) Iustitia szeme azért van bekötve, hogy a hozzád hasonlóan nem okos életformáknak befogják a száját. A bíróságok, ügyészségek nem lakatlan szigeteken tevékenykednek, a bíróknak és ügyészeknek is van családja általában, nekik is kell enniük és számlát fizetniük. Néha még nyaralni is elmennének. A többit találd ki. :D
Innen mar csak ez hianyzott. I‘m out! ;)
drop-the-mic-obama-mic-drop.gif
 
  • Tetszik
Reactions: LMzek 2.0
Mint említettem volt nem azért adta ki az ICC mert realitása lenne a konkrét letartóztatásnak.
A többit találd ki...
De, lenne realitása egyrészt (próbálkozni szabad, a következmények viselése viszont már nem opcionális), másrészt akkor (ezek szerint) még az ICC sem veszi komolyan saját magát. Szerintem ne magyarázd tovább a dolgot, mert csak egyre rosszabb lesz.
 
Nemzetközi jog = dzsungel törvénye. Annak van igaza, aki tudja az érdekeit érvényesíteni. Ha az oroszlán el tudja kapni a gazellát, joga van rá. Ha a gazella el tud futni, és szegény oroszlán éhen döglik, akkor ez is jogos. :)
Lényegében igen, az erőn alapuló nemzetközi jog az erősebb kutya szaporodik elv továbbvitele jó sok töltelékszövegbe csomagolva. És igen, az adott jog érvényességét a végrehajthatósága határozza meg aminél megint visszamegyünk a ki-kit szexuál meg kérdéshez. Avagy ahogy a Trump ellen kiadott iráni elfogatóparancsnak, úgy a Putyin elleninek is gyakorlatilag ugyanakkora a végrehajthatósága/értelme.

Cserébe mellesleg ezzel csak még inkább felégetik a lehetséges békés rendezés hídjait, mert ez már a nem lehet innen visszalépni kategória. Lehet itt tűzszünet vagy akármi ahogy a szankciók, úgy ez is érvényben marad, úgy meg Grísának is minek érné meg kiszállni félúton?
 
Az anyanyelvükön, a tolmácsok meg fordítanak. Persze cukiskodni lehet egymás nyelvén, szia, hogy vagy, Isten hozott, köszi a meghívást.
Az természetes, hogy a tárgyalások így folynak, nem ez a kérdés.
A sajtónak tartott pofavizit alatt, amikor mondanak pár szót egymásnak (és környéken sincs a tolmács), akkor mi van?
Putyin biztos nem tud kínaiul és nyilván Xi se oroszul.
 
  • Tetszik
Reactions: Rézgróf and enzo
Az természetes, hogy a tárgyalások így folynak, nem ez a kérdés.
A sajtónak tartott pofavizit alatt, amikor mondanak pár szót egymásnak (és környéken sincs a tolmács), akkor mi van?
Putyin biztos nem tud kínaiul és nyilván Xi se oroszul.
Általában akkor is ott szokott lenni tolmács, csak fülesen keresztül megy a fordítás. Ilyen volt mikor Trump is találkozott Putyinnal Helsinkiben anno aztán az orosz fakti szóra nézett először nagyokat, hogy he milyen fuck it-ről beszél ez :D
 
És ilyenek belülről az új építésű mariupoli házak:
To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.

To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.
 
Nem bírják megemészteni mélyFOSéknál Mariupolt. Tegnap a retkes klub vélt dobálásra alkalmas lovaszt, most az index kamuzik baromságokat:


Mindezt ezek után:
Megint az RTL ..., a mélyFOS.

"GYORSAN HOZZÁ KELL TENNI, HOGY A KÉP NEM VALÓDI, VALÓJÁBAN A MESTERSÉGES INTELLIGENCIA (AI) GENERÁLTA AZT" - írják, ennek ellenére még kommentemet is idéznek ...
 
  • Tetszik
Reactions: megazez and Ramzana