T-90

Van nekik már T-90M is , már múlt ősszel azt írták az ukri források , hogy a Harkov mellett az oroszok által sértetlenül hátrahagyott T-90M-t elszállítják a nyugati szövetségeseikhez , hogy részletesen megvizsgálják, nem nehéz kitalálni, hogy hova is került a T-90M.

Jó kérdés, hogy azzal mi van, mert nem sok infó jött róla eddig.
Ki jutott-e egyáltalán az országból.

A szabadalmi rajzon és a fényképen is jól látszik, hogy az oroszok sem tartják fontosnak a lőszertároló páncélozását.

Nem igazán értem, hogy ez most mivel függ össze.
Ez egy a torony hátuljára fölakasztott, a küzdőtértől teljesen független tároló, lefúvó panelekkel.
Valószínűleg csak gépágyúk és mezei RPG-7-esek ellen van védelme. Erre utal az RPG fogó rács is.
Ez az ésszerű páncélzata egy sima tároló doboznak, amiben vagy van valami vagy nincs. Épp, hogy küldik a frontra.

A kérdést úgy lehet tisztázni, érdemben megválaszolni, hogy megnézik a példányok gyártási sorozatszámát, jelölését, és ott van feketén - fehéren, hogy egy 1994-es példányból csináltak T-90M-et.

De ezzel mi a probléma? Egy régi köztes modellből csinálnak egy hatékony újat. Ez így éri meg.
A sima T-90 nem sokkal jobb egy mezei T-72B-nél, és innen nézve fölösleges ukrajnába küldeni.
Én is inkább átépíteném T-90M-é. Valószínűleg gyorsabb és olcsóbb is, mint újat gyártani. Mind kettő fontos szempont jelenleg.

Gettófalvának mivel van több pénze ?

Az oroszoknak is van pénzük, csak ők teljesen elsikkasztják.

Meg van az oroszoknál nyugdíjrendszer, egészségügy, fejlesztették a világ leghosszabb vasúti hálózatát, épített vagy 10 atomreaktort stb...
India ezek közül vagy egyikkel sem rendelkezik vagy olyan amilyen. Talán 4 atomreaktort húztak fel, azt is orosz segítséggel.
E mellet 10 szer annyian lakják, mint Oroszországot.
Korrupció meg ott is van. Nem is nagyon volt indiai fegyverbeszerzés korrupció nélkül.
Egyszerűen ők csak fegyverre költenek, a többit meg leszarják. Az oroszok meg már nem az SZU, hogy ugyan ezt tegyék.
Bár volt jó néhány hülye programjuk ami inkább mehetett volna a T-90M-re ez is igaz. De nem akarok ezzel offolni. Maradjunk a típusnál.
 
Boki más topicban megírta, pénz az van, csak a prioritás nem a szárazföldi erők (és a légierő) kipofozása volt, hanem a nukleáris / stratégiai csapásmérő erők, és a haditengerészet. A nukleáris / stratégiai csapásmérő erőkre rendeltetésszerűen költik el a költségvetést, de a haditengerészet a korrupció, a nyilvános szabadrablás pénznyelője.

Saját hülyeségükkel és korrupt természetükkel verik meg magukat.
A haditengerészet a lóf@szt.
 
Nem volt elég pénzük, ezért priorizálniuk kellett... Ukrajnában meg is látszik, hogy milyen jól sikerült eltalálni a prioritásokat?
 
Tapsoltam volna valaha az orosz haderőszervezéshez ?

A háború előtt mélységesen rossznak, katasztrófálisnak láttam, és sajnos igazam is lett.
 
  • Tetszik
Reactions: LMzek 2.0
FuAJoKnXoAIbtt8
 
Jól látom, hogy kontakt-1 téglák lógnak a torony alján a láncokon ?
Szarul oldották meg a Q-NET felrakását, így legalább lett valami haszna. Én komolyan nem értem, senkinek nem jutott eszébe, hogy azt a nyamvadt hálót ki kéne feszíteni? Ha a torony hátulján a SLAT helyett Q-NET kerül felrakásra, sanszosan még tömegnövekedéssel sem járt volna az egész megoldás. Ha meg rpg háló lett volna a cél, azt nem ebből kellett volna kialakítani, és azért azt is érdemes volna pár helyen megfeszíteni.
 
Szerintem azok az ERA téglák utólag kerültek fel a csapatoknál, nem gyári megoldás.
 
A zsákmányolt T-90M "fel volt boncolva":

To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.

Részletesebb fotó a T-90M "Áttörésről" Bakhmut utcáin.

Dinamikus védelem csupasz elemei (4C23 vagy 4C24) a toronytestre és a rakétaelhárító rácsára szerelve.

To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.
 
A zsákmányolt T-90M "fel volt boncolva":

To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.

Érdemes hogy teljesen átprogramozható Xilinx Soc-ok vannak benne, ez egy AMD leányvállalat, meg Texas Instruments DSP-k.

Ennél is fontosabb kérdés, hogy vajon fut-e rajta a The Secret of the Monkey Island?
 
Nos ez egy régebbi verzió? Látni olyan verziókat az ukrán topikban ahol nincs lánc , az ára kockák függőleges téglaként végig rakva vannak a torony oldalán, a lőszertartónál is, nem csak oldalt hanem hátul is, a téglák olyan nagyok hogy a teljes felületet takarják. . A lánctalpaknál az itt látható oldalpáncélra nagyméretű a oldalpáncélt teljasan takaró óriári méretű era blokkokkal vannak takarva . Mondta is a kazalő hogy a tank hátránya hogy érezhető a sújnövekedés. A blokkok a T14, T15, -re hasonlatossak.
 
A jobb oldalon tárolórekesz van a lőszertátoló mellett kívül, csak a bal oldalon nincs semmi.
 
Nos ez egy régebbi verzió? Látni olyan verziókat az ukrán topikban ahol nincs lánc , az ára kockák függőleges téglaként végig rakva vannak a torony oldalán, a lőszertartónál is, nem csak oldalt hanem hátul is, a téglák olyan nagyok hogy a teljes felületet takarják. . A lánctalpaknál az itt látható oldalpáncélra nagyméretű a oldalpáncélt teljasan takaró óriári méretű era blokkokkal vannak takarva . Mondta is a kazalő hogy a tank hátránya hogy érezhető a sújnövekedés. A blokkok a T14, T15, -re hasonlatossak.
Szerintem erre gondolsz új verzió alatt, de ennek sincs semmi rakva a lőszertároló mellé.
WV-8ceuz51-ROSv-w-Qk-S5l-LWH6psu2-Nes9hzsn-mia-B0.webp

Azsákokból meg ne indulj ki, azokat rakják mindenhogy mindenhová utólag a csapatoknál.
T-90M.jpg

T90M2.jpg

A zsákoknak van egy új verziója ahol már nem zsákok vannak, hanem fém kazetták, de án olyat még csak T-72B3-on láttam.