Sport

EL:
Pár èszrevètel azèrt. Egyrèszt a stadion környèkèn lakok így láttam a meccs előtti állapotokat, ami feltűnt, a dózsa-thököly 7 órakor nèzett ki úgy mint máskor lomtalanítás után amikor is nagyobb lomokat elviszik, de az apraja ott marad. A válogatott meccsein ha tudok mindig ott vagyok, akkor hasonlót nem szoktam tapasztalni. (Persze ez egy kupadöntő, nem egy málta elleni "sörmeccs". De ehhez hasonló eufória a franciák elleni európa bajnokság volt így mègiscsak van viszonyítás) A ligetben nem jártam, remèlem ott nem jutottak a Liszt Ferenc tèr sorsára területek. Ehhez csak annyit, legközelebb majd tanulva ebből, lehet használni a kordonokat ott is.
Egyèb pedig , bár sok mèdium, számomra legalábbis próbálta az esemèny negatív oldalát sugallni, egy azèrt biztos. Ebben a kèt -három napban legalább 40ezer külföldi ide látogatott , többsègük èlet3ben először, ha közülük csak 10ezer mèg valaha visszatèr a családjaikkal, barátaikkal, már rengeteget nyert a város-ország.
Ennyit úgy gondolom megèr az hogy egy napig kicsit felfordul a város( a nyári hètvègèken egyèbkènt is alapból le van zárva különböző esemènyek miatt)
Remèlem hogy a szervek rèszèről is, már a nehezèn túl vannak ès a vège nyugodtan fog lecsengeni.
Tudnák más csapatot felsorolni aki ha itt lenne most, ès vesztene is akkor lenne mèg egy forró, párizsi-marseille-i estèje a városnak..
 


Bazmeg, a frissen ültetett virágon áll, nem zavarja?
7u7MEddBHGWLX2Oms-xxl.jpeg

Miért nincsen rendőr a videón?
https://fb.watch/kT_F8LlZs6/
 
Én úgy ahogy van, megtiltanám a magashegyi expedíciók magyarországi szponzorációját!
Nem tudom hány "idiótának" kell még meghalnia, miközben hazai cégek kurv@ sok pénzt beleölnek abba, hogy előbb utóbb, de úgy is fennmaradjanak a Hegyen.
Nem is értem meg, hogy miért kell támogatni a nepáli hegymászóipart ilyen fékevesztett agyalágyulással.
Ha már csak pár idiótának nem telik az expedíciókra, akkor már lenne ennek hozadéka.
Nem tudom, hogyan nem jutnak el a hazai döntéshozók odáig, hogy rájöjjenek, hogy asszisztálnak életerős emberek öntönkretételéhez. Ráadásul irgalmatlan pénzeket pumpálnak a nepáli államba. Olyan pénzeket, amiket itthon is el lehet költeni a szponzorációs piacon, és nem belélegezhető oxigén lesz belőle a 3-as meg a 4-es táborban.
Mert a végén mit mondhatunk el? A mi fiúnk borja jutott fel 452.-nek az Everestre fél herével, miközben a Bánk bán ragyogó áriáit dudorászta? Közvetlenül egy kéz és lábnélküli fülöp-szigeteki lábfejmodell után, aki mellesleg hárfázik.
Nem humorizálni akarok más ember nyomorán, és speciális tudatállapotán, csak szeretném érzékeltetni, hogy mekkora genyóság ezt pénzzel támogatni.
Mert ez arra viszi rá az erre fogékony embereket, hogy beleragadjanak ebbe a tudatállapotba, és elhiggyék magukról, hogy ebből meg lehet élni, mint Erős Zsolt , vagy a "mindenre fel nem mászó" Klein Dávid. Utóbbinak valószínűleg több esze van, mint a hasonszőrűeknek, mert rájött, hogy csak akkor tudja élvezni a szponzorok pénzét, ha le is jön. Nem baj! Majd jövőre....
Legyen már egy kis eszünk, és ne adjuk a nevünket (meg a magyar zászlót) ahhoz, hogy életerős emberek pénzért eutanáziát hajtsanak magukon végre, valahol 8000 méter felett .
:mad:
U.I.: Azokat az "ostoba", támogató nőket sem értem meg, akik ehhez asszisztálnak a nyomorultaknak. Ostobát írtam, mert épeszű feleségnek (pláne több gyerekkel) már ott dobbantania kellene, amikor a férje úgy dönt, hogy az Everest alaptáboránál tovább szeretne menni.

Tudom, hogy megosztó a hozzászólásom, és kapok majd hideget-meleget (főleg hideget), de viszonylag végigkövettem kibicként a híradásokat az utóbbi időben a témában, és a pöcsöm tele van magával a jelenséggel.....
....miközben persze szorítok a gyökereknek, hogy ne maradjanak ott. De rá kellett jönnöm, hogy ez ellen csak egyféle képen lehet tenni.
Ha Magyarország meghozná ezt az egyetlen, kategorikus, és nagy médiafelhajtással (a mainstreamben és főleg a hegymászó médiában) bejelentett döntést, akkor talán el fog gondolkozni rajta pár másik ország is, hogy mekkora abszurditás is egy ilyen lemming train mögé beállni. Kevesebb támogató ország, kevesebb mászó.Így kevesebb lesz a sherpa is, akiket el tud tarntani az ipar. Ezzel pedig LÉNYEGESEN kevesebb ember lesz a táborokban, amivel tulajdonképpen környezetvédelmi szempontokból is üdvözítőt tennénk.
Hány lombsétányt lehetne ebből a pénzből épiten!
(Csak poénkodok. Elvileg egyetértek veled.)
 
Véleményem, hogy amit 30 éves korig nem tudsz teljesíteni, mert nem vagy rá elég felkészült, akkor már 40 éves korban hanyagold, mert már fizikailag nem vagy rá képes.
Aha. o_O

Biztos igazad van.


Szólj neki is. 49 èves.

Tavaj 48 èvesen antarktiszi ultrát nyert.

Meg jópár ultrafutónak hogy nem kèpesek rá.

Lehet nem tudja azèrt fut mèg ilyen versenyeken.
 
  • Tetszik
Reactions: Wilson
Aha. o_O

Biztos igazad van.


Szólj neki is. 49 èves.

Tavaj 48 èvesen antarktiszi ultrát nyert.

Meg jópár ultrafutónak hogy nem kèpesek rá.

Lehet nem tudja azèrt fut mèg ilyen versenyeken.
Jó, az ultrafutas az ilyen, de kivétel. Azért sportban a fiataloke a pálya.
Nyilván ha fiatalon nem sportoltal lehetsz sokkal jobb önmagának 40-50 évesen.
 
  • Tetszik
Reactions: Pogány
Mert ti vagytok a legjobbak, és ez titeket dícsér, hát gyerünk csajok kűzdjetek a bajnoki címért
A dicső múlt mely bennünk él, egy szebb jövőt ígér
Erkölcs erő egyetértés ez mindennél többet ér!

A 60. perc legvégén szerzett góllal nyert, és bl döntős a Ferencváros :)
To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.
 
Először is elnézést a topic választás miatt, de nem találok alkalmas helyet a következő soroknak, viszont szeretném ha minél több itteni olvasóhoz eljutna.
Kedves adminok, amennyiben lehetséges, kérlek hagyjátok.

Az elmúlt napokban sokan értesülhettetek arról, hogy Suhajda Szilárd alpinistának nyoma veszett a Mount Everest-en 8795 méteres magasságban. Az azóta eltelt időt és a sikertelen mentőakciót figyelembe véve kijelenthetjük, hogy életét vesztette.
Szerető férj, apa és barát volt, akinek az elvesztése sokaknak be nem tölthető űrt hagyott az életében.

Viszont arról szeretnék most írni nektek, hogy mindezeken felül egy igazi harcos volt.
Őszinte és tiszta szívű ember, aki a legnemesebb harcot vívta. Nem egy ellenséggel küzdött meg, hanem önmagával és a természettel, az emberi teljesítőképesség határaival.
Oda merészkedett, ahová mások nem, és a legnehezebb módot választotta. Egyedül, oxigén nélkül mászott.
Az ilyen bátor, kihívásokat kereső emberek az emberiség úttörői, akiket mások számára megmagyarázhatatlan erővel hív az ismeretlen.
Ő a mennyekig mászott a fagyos poklon keresztül, de végül a hegy úgy döntött maradnia kell.

Egy igaz embert veszítettünk.

"A hegymászás számomra az önmegvalósítás csodálatos lehetősége. Egy élhetetlen világba lépsz be, ahol éppúgy lelsz békére és mennyei szépségre, mint pokoli sötét erőkre és sziklakemény, fagytól zord, üres sötétségre. Egyszerre vesz körül a Minden és a Semmi. A teljesség és az üresség. És mindazon csoda által, ami a szemed elé tárul, minden nehéz lélegzet, minden újabb lépés közelebb visz saját magad teljesebb megismeréséhez. Nem csak az ismeretlen és a világ felfedezését jelenti odafent lenni: önmagad megismerését is. Az ember elveszik és magára talál: a test és lélek új állapotait ismered meg. Újjáértelmeződik múlt, jelen és jövő. Újjászületsz."
Meghalt özvegy Tóth Sándor. A nemzet nem gyászolja. Senki sem tekinti saját halottjának. Nem írnak róla dicsőítő cikkeket. Tóth Sándor 1969 ben tett sikeres szakmunkás vizsgát. Sok gyárban dolgozott és elő is léptette a főnöke csoportvezető pozícióba. Kiváló gáz és víz szerelő munkát végzett. A hétvégen maszekolni járt. Nejével 3 gyermeket neveltek fel. Minden gyermeke főiskolán tanult. Tóth Sándor református hitben nevelte a gyermekeit. Szerették őt az atlétikai klubban is, ahol sportoló volt. Hosszú élete során sok száz családnak segített, hogy időben legyen gáz és víz az otthonukban. Tóth Sándor temetésére csak a családja és a volt kollégai mentek el. A Facebook közössége sem emlékszik még róla és nem elemzik a hősies életét és kitartó szorgalmát. Azért nem, mert ez a társadalom a celebeket favorizálja és dicsőíti. Egy élsportoló halála nemzeti tragédia, csakúgy, mint egy szinész halála. Egy munkával eltöltött élet és annak társadalmi hasznossága ma nem sokba van nézve. Ez érték válság, morális szint süllyedés. Sanyi bácsi! Köszönjük, hogy te nem a hegyet választottad, hanem a családod és Istent tetted az első helyre a szívedben. Sok hasonló Sanyi bacsira lenne szükség es kevesebb tulfizetett es adómentes élsportolókra.
 
Meghalt özvegy Tóth Sándor. A nemzet nem gyászolja. Senki sem tekinti saját halottjának. Nem írnak róla dicsőítő cikkeket. Tóth Sándor 1969 ben tett sikeres szakmunkás vizsgát. Sok gyárban dolgozott és elő is léptette a főnöke csoportvezető pozícióba. Kiváló gáz és víz szerelő munkát végzett. A hétvégen maszekolni járt. Nejével 3 gyermeket neveltek fel. Minden gyermeke főiskolán tanult. Tóth Sándor református hitben nevelte a gyermekeit. Szerették őt az atlétikai klubban is, ahol sportoló volt. Hosszú élete során sok száz családnak segített, hogy időben legyen gáz és víz az otthonukban. Tóth Sándor temetésére csak a családja és a volt kollégai mentek el. A Facebook közössége sem emlékszik még róla és nem elemzik a hősies életét és kitartó szorgalmát. Azért nem, mert ez a társadalom a celebeket favorizálja és dicsőíti. Egy élsportoló halála nemzeti tragédia, csakúgy, mint egy szinész halála. Egy munkával eltöltött élet és annak társadalmi hasznossága ma nem sokba van nézve. Ez érték válság, morális szint süllyedés. Sanyi bácsi! Köszönjük, hogy te nem a hegyet választottad, hanem a családod és Istent tetted az első helyre a szívedben. Sok hasonló Sanyi bacsira lenne szükség es kevesebb tulfizetett es adómentes élsportolókra.
Remélem mindenkit bokánragadtok, aki bármilyen a hétköznapitól eltérő extrém próbatételre adja a fejét, és visszarángatjátok magatok közé a sárba dagonyázni, ti okos, mindent is jobban tudó megmondóemberek.

Jópofa dolognak tartod ilyen "ártatlan" módon gyalázni a halottat?

Vagy szerinted ismeretlenül emlékezek meg róla, mint a milliomodik mocskos híroldal, és szükségem van arra, hogy kioktass az erkölcsi magaslatodról?
 
  • Tetszik
  • Hűha
Reactions: Ocses and LMzek 2.0