Leopard 2

2000 - 2014 között miért nem támadta meg Putyin Ukrajnát ? Akkor is hatalmon volt, sőt Ukrajna sokkal sebezhetőbb volt, mert még nem jelentek meg náluk a nyugati "tanácsadók". Kétezres évek elején simán visszafoglalhatta volna ha ez lett volna a cél. Mégis nem tette, vajon miért ? :oops: :rolleyes:
Vicceltem, azt hittem nyilvánvaló.
 
2000 - 2014 között miért nem támadta meg Putyin Ukrajnát ? Akkor is hatalmon volt, sőt Ukrajna sokkal sebezhetőbb volt, mert még nem jelentek meg náluk a nyugati "tanácsadók". Kétezres évek elején simán visszafoglalhatta volna ha ez lett volna a cél. Mégis nem tette, vajon miért ? :oops: :rolleyes:

OFF

Abszolút nem a topic témájához kapcsolódik a három mondat.
De igen, egyetértek veled abban, hogy Oroszország 2014-ben katonailag felkészültebb volt a háborúra, mint Határvidék. És gazdaságilag felkészületlenebb volt, mint most. Debalcevó óta gazdaságilag sokkal jobban felkészült, de elvesztette az egyértelmű katonai előnyét.
De ezzel a kérdéssel az ukrán topicba és ezt ne itt tárgyaljátok ki, hogy mi vezetett egyes döntésekhez!

ON
 
A Tigerhez és TIger II-höz volt annak idején egy keskenyebb lánctalp kifejezetten a vasúti szállításhoz. A háború elvesztéséhez ez is hozzá járulhatot egy picit: a beérkezés után 1-2 napig nem is volt bevethető az osztály (sPzAbt.), mert lánctalpat kellett cserélgetni ...
Szóval nem nagyon lehet ezzel mit kezdeni szerintem.

Hát,szerintem a kezelők max 1 óra alatt le kellett, hogy tudják cserélni,gondolom megvolt hozzá mindenük,ha nagyon lazák,akkor 1 óra/lánc,amelyikbe van mester csapszeg,és nem kell préselni,melegíteni,kalapálni,az 10 perc,egyedül.
 
Ja, persze! Az ukrán T-84 az már szar, de a szovjet T-80U, az meg a legjobb volt a világon.
:D
Beszarás, amit műveltek, komolyan.
De komolyan, és ti vádoltok bárkit elfogultsággal...
Adva van egy teszt:
A T-80U kiválóan szerepelt, megkapta a megfelelő pontszámot. Ettől nem lesz a világ legjobbja.
Leírtam, a leopardot is hasonlóan jóra értékelték, van amiben az volt jobb, van amiben a T-80U.
Megjegyzés az M1 is hasonlóan jól szerepelt.
És amúgy az összes résztvevő harckocsi megkapta a megfelelt plecsnit.
De még ha az adott T-80U az utolsó helyen végzett volna, abban az esetben is tény, hogy a felemlegetett eset nem az adott harckocsival, hanem az ukrán T-84essel történt meg.
Szóval mi abban a komolytalan, hogy egy tárgyi tévedésre felhívtam a figyelmet?
 
Mindenenkívül szerintem csak arra akarta felhívni a figyelmet, hogy a T-84Oplot egy T-80 variáns. Ettől még mindenki elfogadja, hogy az volt a papírra oda írva, hogy az ukrán ugyan abból a típusból ilyen, az orosz meg olyan. (Tudok arról, hogy az Oplotban TD motor van.)
 
  • Tetszik
Reactions: mindenen kívül
Mindenenkívül szerintem csak arra akarta felhívni a figyelmet, hogy a T-84Oplot egy T-80 variáns. Ettől még mindenki elfogadja, hogy az volt a papírra oda írva, hogy az ukrán ugyan abból a típusból ilyen, az orosz meg olyan. (Tudok arról, hogy az Oplotban TD motor van.)
Hát persze. Mindenen kívül csak arra akarta felhívni...
Én meg madár vagyok.
Nem, itt teljesen tévesen összemossuk a T-84 oplotot, a T-80Uval, és az egyik eredményeiből a másikra akarunk következtetni.
Kb olyan mintha, hogy topiknál maradjunk, azt mondanám (és visszakereshető, hogy soha nem mondtam ilyet) hogy a leopard 2 A7+ szemét, mert a leo2A1 alváza el se bírja a jelenlegi súlyt, tehát nyilvánvalóan törésre hajlamos a szerkezet.
Hülyeség? Hülyeség.
Nem szívem csücske a leopard, de főleg azért mert szerintem egy jó iparos munka egy prémium pluszos árazással.
De ez nem jelenti azt, hogy összekeverném az a4et az a7el. Amit mindenen kívül és brancsa csinál az az anti fip. Csak fiptől már olvastam olyat, hogy a leopard nem rossz harckocsi, tőlük meg csak a tények tagadása megy.
 
Abban egyetértek, hogy a legtöbb megszólalónál valóban rajongói klubok csatája megy.
 
Ja, persze! Az ukrán T-84 az már szar, de a szovjet T-80U, az meg a legjobb volt a világon.
:D
Beszarás, amit műveltek, komolyan.

Jól van, helyes. Még mindig csak a valóság meg a tények zavarnak. Szóval megnyugodtam :cool:

Amit mindenen kívül és brancsa csinál az az anti fip. Csak fiptől már olvastam olyat, hogy a leopard nem rossz harckocsi, tőlük meg csak a tények tagadása megy.

Csak zárójelben jegyzem meg, hogy mindig leírom, hogy "szerintem közepes tudású harckocsi, ami semmiben sem különleges".
Erre mindig az a válasz: "Igen, tudjuk, szar a leopárd"
Most vagy ezek nem tudnak olvasni, vagy valami egyéb bajuk van. o_O
Én még nem jöttem rá a megoldásra. De azért jól szórakozom amikor lángol a kedvenc gumimacijuk :D
 
Borzasztóan suttyó videót sikerült csinálniuk. :(
Elképesztően unszimpatikus a marketing. Már megint.
 
A mai tankok már így is túl szélesek a vasútnak, külön kell vizsgálni a szállítási útvonalakat nekik, a kocsikról meg így is lelógnak:
main-qimg-64bac38703b3767197f410e9c9635dda
6641952_cd42808b982dc1bdfb08e776f8b5607e_wm.jpg
Ez igaz, de a mai tankok, amint látjuk, vagy hónapokon keresztűl vonulnak fel ezrével a (pl Irak). Vagy szintén hónapokon keresztűl vonulnak fel tucatjával, és bujkálnak szintén hónapokig. Nem látok a Tigrisek óta olyan szitut a világon, ahol egy konfliktus esetén ne lett volna pár óra a tankoknak arra, hogy lánctalpat cseréljenek. Békében pedig nem kell harcilánc..... Fontossági sorrend van. És háborúban az a tank életképesebb, ami nem süllyed el.
 
Hát,szerintem a kezelők max 1 óra alatt le kellett, hogy tudják cserélni,gondolom megvolt hozzá mindenük,ha nagyon lazák,akkor 1 óra/lánc,amelyikbe van mester csapszeg,és nem kell préselni,melegíteni,kalapálni,az 10 perc,egyedül.
Nem csak a láncot, hanem a.kulso gorgoket is le kellett.szedni hozzá, de! Ez csak a kis irszelvenyes vonalakhoz kellett használni, jó utvonaltervezessel, jó torzsmunkaval ezt meg lehetett spórolni, ha a vasútvonalak együttműködőek voltak.
Szóval ez is a millió tervezési kompromisszum és a b tervek egyike.
Leo, M1 vonalon valóban már rezeg a léc egy szélesebb lanctalp iránt, de még kezelhetőek ítélik, hisuen meg ostkettenes megoldást sem tervezték hozzájuk.
 
Jól van, helyes. Még mindig csak a valóság meg a tények zavarnak. Szóval megnyugodtam :cool:

Csak zárójelben jegyzem meg, hogy mindig leírom, hogy "szerintem közepes tudású harckocsi, ami semmiben sem különleges".
Erre mindig az a válasz: "Igen, tudjuk, szar a leopárd"
Most vagy ezek nem tudnak olvasni, vagy valami egyéb bajuk van. o_O
Én még nem jöttem rá a megoldásra. De azért
jól szórakozom amikor lángol a kedvenc gumimacijuk :D

Többször leírtam, azért a fejlett világ legelterjedtebb harckocsija, mert:
  • Tudja azt, amit bármelyik kortársa tűzerő, mozgékonyság, páncélvédelem és üzemeltetés téren. Egyszerre.
  • Viszont nincs olyan terület, melyen gyengén muzsikálna. Nem átlagosan, nem közepesen. Jól, a legjobbak szintjén. Mindegyik területen.

Ez a KÉT dolog együtt SEMMILYEN más harckocsiról nem mondható el.
Ráadásul fegyverzetét etalonként tartják számon, csak másolni tudták (tudjuk, kivéve Leclerc).

A legtöbb keleti és nyugati vetélytársa valamely területen elmarad vele szemben.

Ezért a katonák, szakértők véleménye az, hogy az egyik legjobb harckocsi, mely egy páncélos hadviselés téren jártas ország terméke.

Nem mondom, hogy a legjobb, mert a katonai, szakmai követelmények mellett vannak egyéb szempontok is, ezért például egy Abrams, vagy Merkava Mk. IV. harci tulajdonságai alapján vagy akár Leclerc is képes vele azonos teljesítményt nyújtani (szerintem). Csak ezen utóbbiak mindegyike valamely más területen hátrányt mutat, illetve politikai vagy egyéb okokból nem elérhető, üzemeltethető.

Az orosz tankok sem rosszak, sőt a maguk korában a legtöbb technológiában megelőzte, teljesítményben felülmúlta a nyugati harckocsikat.

De az orosznak is megvannak azon technikai korlátai, ami miatt csak rövid ideig maradhatnak korszerűnek. Az egyik a futómű terhelhetősége, a másik a kazamatás pancélzat hiánya. Utóbbi a nyugati tankok nagy előnye, hisz hosszú időn keresztül az elérhető legjobb védelmet lehet vele biztosítani. A T-90A és M tornya ezt már tudja, a többi öntött csak reaktív pancélzat cseréjével fejleszthető.

Ami a Te véleményedet illeti, az szerintem egy beteges irigység inkább, mert valamiért nem szimpatizálsz a németekkel.
Nem szabad érzelmi alapon véleményt alkotni, csalódni fogsz, ha érzelmeid eltorzitják a valóságról kialakított képet.

A "közepes" jelzővel degradálni szeretnéd a nyugati világ legmeghatározóbb, és legtöbb országban rendszeresített, Dél-amerikától Ázsiáig elterjedt típusát.

Közepes az, ami nem nyújtja a világ élvonalát. Ez SEMMILYEN meghatározó területen nem mondható el a Leopardról.

Közepes lehet egy Ariete, vagy Type 10-es, talán, mert nem minden területen nyújtják, nyujtották az élvonalat. Szerintem.
Sem az A4 a nyolcvanas évek második felében, sem az A7-es mostanában nem átlagos.
 
Nem szeretnék ellenkezni, de mire jó ez a felnagyított betűméret, félkövéren ? Ezt mellőzve az eddigi Leopárdok nagy részét aknákkal és tüzérséggel szedték ki, és hogy állapítják meg, kié az érdem ?
Miután a Leo ráfutott az aknamezőre ráküldtek pár ATGM-t meg kamikaze drónt meg végig verették a tüzérséggel is, aztán kő papír ollóval eldöntötték, hogy ki jelentkezik a jutalomként felajánlott stexért...:)

De komolyra fordítva a szót nagy jelentősége nincs ki lőtte ki a Leót/Leókat, az orosz információs hadviselés számára az a lényeg, hogy legyenek megsemmisült Leók, az már lényegtelen melyik orosz katonának adják a "találatot"..
 
Többször leírtam, azért a fejlett világ legelterjedtebb harckocsija, mert

Azért abban egyezzünk meg, hogy erős túlzás ezt állítani! Hogy Európában a legelterjedtebb és ez a kiváló tulajdonságainak köszönhető, az igen. (Ne gyertek T-80-akkal! Középkorban is Európa határa délen a Földközi-tenger volt, majd a Száva és a Kárpátok vonala, keleten a lengyel határ.)
Hogy a szomszédos Afrikában a legelterjedtebb típus lenne? Nem. Jó, nem tartozik a fejlett világba. Hogy Ausztráliában a legeltejedtebb lenne? Nem. Hogy az Amerikai kontinens legelterjedtebb MBT-je lenne?

Dél-amerikától Ázsiáig elterjedt típusát.
 
Ez most vagy nem Ukrajna, vagy nem raktak mindre ERA-t.
To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.