[HUN] Arzenál Fegyvergyár (Kiskunfélegyháza)

Amit nem értek hogy ez a csere már évek óta folyik, most csak átvariálták a jogi hátterét a gyártásnak. Mi itt a hír???
Úgy tudom, hogy valami jogi vita volt a cseh cég és a magyar között (én csak a magyar oldal infóit ismerem, a gyenge cseh minőségről meg a cseh cég visszatáncolásától a szerződéstől, miszerint mennyi fegyvert és kinek gyárthatunk), úgy látszik ez most megoldódott!
 
  • Tetszik
Reactions: LMzek 2.0
Amit nem értek hogy ez a csere már évek óta folyik, most csak átvariálták a jogi hátterét a gyártásnak. Mi itt a hír???
Azt hogy amit anno bejelentettek most Bobo újra bejelnti mintha az ő találmánya lenni kb mint a radaroknál meg a NASAMS-nál! Ennyi! :rolleyes:
Nem tudom, de szerintem itt nem csak erről van szó.

Egyrèszt eddig az volt a fáma, azèrt lessz gestamen mert a cz drága.

Mert a licence drága!

Ha viszont ez a vállalat az ő nevük alatt fut, nem kell licence díjat fizetni.
Így olcsósíthatjuk őket.
Tènylegesen tudunk civilre is gyártani,mert nem lessz drágább mint az eredeti(vagy legalábbis nem megy rá a díj külön).

Masrèszt a fejlesztèsek amiket vègrehajt a cz ès mondjuk a cseh seregbe már az alapján gyártanak fegyvereket(úgy emlèkszem nekik a bren2 sem pont az mint nekünk/a Br is hosszabb csövű), beszivároghat hozzánk is.

Másrèszt más fegyverek gyártását is lehet ide hozni.

Pár ève olvastam kicsi a gyártókapacitásuk.
Mondjuk a colt megvètelèvel ez gondolom javult.

Viszont lehet a mostani nagy feyverkezèsre is tekintettel vannak,ès arra is gondolnak.

Na a következő kèrdès ami felmerült bennem akkor a 200000db mostmár nem lènyeg?

Mi van a gestamenel?

A legutolsó amit hallottam az 50 pisztoly csapatpróba.

Azóta semmi. Van valami publikus? Vagy majd 5 èv múlva?
 
Kicsit találgattam annak idején.
 
  • Tetszik
Reactions: Ocses
Nem láttam, hogy reagáltatok volna erre a cikkre. Ha már volt akkor bocsesz. Én nem értem, hogy minek kell egy harmadik kézifegyver vonalat behozni a cseh és jövőbeli esetleges magyar mellé.

A coltot megvette a cz. Egy cèg.
Ez nem harmadik vonal.
Hanem egy elágazás.

Ráadásul a gestamenröl nagyon nem tudunk.
Valaki valamit csöpögtethetne.

Amúgy mind a kèzifegyverek mind a hadiipar topicban volt róla szó.
 
Tudom, hogy megvette. De itt konkrétan COLT fegyverekről van szó. Ezért nem értem mi értelme. És a magyar fegyveres erők ellátásáról is szó van a cikkben. Ha csak nem SOPMOD-ok a különlegeseknek. De akkor minek kiemelni, hiszen az nagyon kis darabszám.
 
A CZ - kis késleltetéssel a megvásárlása után - felvette a Colt nevet. Főleg a brand miatt vette meg, mert úgy látták, hogy ezen a néven jobban tudnak piacot szerezni.
A cikkben ez van:
A megállapodás előzménye a Colt CZ és a magyar állam által 2018-ban aláírt technológiatranszfer-megállapodás, melynek keretében Magyarország licencet szerzett a Colt egyes termékeire. A korábban CZG-Ceska Zbrojovka Group néven ismert cseh vállalat 2021-ben vásárolta meg az amerikai Colt márkát.
Ha figyelsz az időrendre, akkor láthatod, hogy a drága újságíró szépen csúsztatott egyet.
Amikor mi a licenceket megvettük (2018), akkor még semmi köze nem volt CZ-nek a Colthoz. Mondjuk mentségére legyen mondva, a második mondatban azért kicsit kifejti.
 
Tudom, hogy megvette. De itt konkrétan COLT fegyverekről van szó. Ezért nem értem mi értelme. És a magyar fegyveres erők ellátásáról is szó van a cikkben. Ha csak nem SOPMOD-ok a különlegeseknek. De akkor minek kiemelni, hiszen az nagyon kis darabszám.
Ja mint láthatod mi is csak találgattunk.

Amúgy is furák ilyen szempontból a különlegesek.

Hisz van m4 a nagyon különlegeseknek.

Van bren dudièknek.

Ès sajna a múltkor modernizált ak is volt kèpeken.

Amúgy sem èrzem pár száz darab hk416-ot mièrt nem kapnak.

Èn licence díjban ès gyártókapacitásban láttam èrtelmèt.
Nekünk meg jöhetnek a fejlesztèsek.

Örülök neki ha szorosabb az együttműködès.
Így a gestamen lehet hatrèbb szorul.
 
  • Tetszik
Reactions: bel and BiancoGasto
Tudom, hogy megvette. De itt konkrétan COLT fegyverekről van szó. Ezért nem értem mi értelme. És a magyar fegyveres erők ellátásáról is szó van a cikkben. Ha csak nem SOPMOD-ok a különlegeseknek. De akkor minek kiemelni, hiszen az nagyon kis darabszám.
Mert hülyeséget írnak. A licencszerződéssel nem voltak jók a feltételek a továbbexportra. Innentől ez elhárul.
 
A CZ - kis késleltetéssel a megvásárlása után - felvette a Colt nevet. Főleg a brand miatt vette meg, mert úgy látták, hogy ezen a néven jobban tudnak piacot szerezni.
A cikkben ez van:

Ha figyelsz az időrendre, akkor láthatod, hogy a drága újságíró szépen csúsztatott egyet.
Amikor mi a licenceket megvettük (2018), akkor még semmi köze nem volt CZ-nek a Colthoz. Mondjuk mentségére legyen mondva, a második mondatban azért kicsit kifejti.

De a cikk echte COLT fegyvert említ. Vagy csak elírás?
 
Ez egy CZ Colt vegyesvállalat, mit nem értesz? Gondolom, a kecskemeti MAGYAR üzemben lesz bergyartas nekik is.
Skandallum , ki hallott mar olyat hogy egy cseh fegyvergyarba csehfegyvereket gyartanak , én értem , azt nem értem hogy az újság ezt mért tálalja meglepetésként
 
  • Tetszik
Reactions: honved