[BIZTPOL] Magyarország

"

1. Érdekes a meglátásod. Picit körül kellene nézni a történelemben. Mindig az az ország haladt előre, amelyiknek a te megfogalmazásod szerint "despota" vezetője volt. Amit most látsz, hogy demokratizmus az annak a hozománya, hogy valamikor despota vezetője volt és a gyarmatosítással jól felhizlalta az országot jöttek a demokratikus vezetők, akik különféle bizottságokkal fedezik magukat így áthárítva a felelősséget. Most már látható, hogy a demokratikus államok felzabálván az éléskamrát, kezdenek szétesni, devalválódni. No, akkor milyen vezetőkre is van szükség????
2. Kisstílűsség. Próbálj valami dolgot elintézni nyugaton. Legalább olyan sűrűn találkozol vele, mint nálunk. Ja, hogy a vendégmunkásnak nem sok elintézni valója akad. Bocs, nem szóltam semmit.
3. Tanulatlan. Miért fokmérő az, hogy mennyi diplomás van lakosságarányosan? Az miért is jó, hogy a diplomák gyakorlatilag el vannak értéktelenedve? Úgy 2010-ben az egyik volt professzorom mesélte, hogy olyanok oktatnak egyetemen, akik 1980-ban az érettségit nem tudták volna letenni. Nagyjából ugyanúgy a társadalom 5-%-a alkalmas arra, hogy a felső fokú végzettséget (a megfelelő magas színvonalút) el tudja sajátítani, mint régen, de általam valamilyen ismeretlen ok miatt erőltetik a mindenkinek diplomát. Sorban hozzák létre a teljesen életképtelen diplomásokat. A nyelvtudást nem kell annyira isteníteni, aki alkalmas rá megtanulja. Az meg kurva nagy tévedés, hogy minden ország minden polgára 3-4 nyelven beszél. A kikötővárosokban kialakult valami világnyelv, de ez még nem a többszörös nyelvtudás, csak a csencseléshez és az üzletelésre alkalmas. Üdülő területeken, meg általában nem a tulajdonosok beszélnek több nyelven, hanem az alkalmazottak. Menj már oda egy angol, német, francia átlag emberhez, mennyi nyelven tud beszélni? Meglepődsz.
Forgott az agyamban a kisstílűség. Milyen is nyugaton. Emlékeztem egy osztrákokkal kapcsolatos írásra, beugrott, Itt van:

"Ausztriai kerítés építés rövid sztori,
- szinte még el sem kezdtem, csak egy 1,5 méteres támfal alapját ásogattam,mikor már feljelentett a kedves szomszédasszony... jöttek rögtön fotozkodni a gemeindétől mit csinálok, miért hogyan, stb... ezt meg kell ám terveztetni baumeisterrel , különben is ki lesz a kivitelező, hámondom én ki más,ez csak egy kerítés, kb néztek rám mint ufora.
1f609.png

Baumeister az én A4-es kezdetleges kis rajzaimat, melyet otthon a konyha asztalnál egy vonalzóval meg tollal rajzoltam , na szóval ezt lefénymásolta 5 példányba dossziéban lefüzve , elejére rakott egy stemplit 300 eur.
Papírok beadva a Gemeindéhez, jött az ajánlott levél helyszini bejárás lesz , minden 17 méteren belüli szomszéd, a közut kezelő, a baumeister a polgármester asszony , a helyi főépítész, a helyi politikai megbízott, (igen az is van! mi kápó-nak hívjuk
1f642.png
) egy kissebb falu gyűlést rittyentettek össze ca. 20-25 ember.
Csak jöttek jöttek az autók, há mondom egy büfé sátrat csak kellett volna állítani snapszal szendviccsel, sütikével..
1f609.png
bár akkor lehet maradtak volna vacsorára is
1f603.png

Van egy kis zsák út ami csak hozzánk és a szomszédasszonyhoz jön be de gemeinde tulajdon, ők tolják a havat télen na szóval tegyem beljebb a kerítést legalább 50 centivel, mert a hótoló ha megsérti a kerítést ők azt nem fizetik, az ut másik oldalán egy kaszáló rét van mondom tolja abba az irányba probléma megoldva, a végén 30 centivel beljebb rakva meg egyeztünk.
Jött az ujabb hűlyeség hogy egy főldmérővel méressem ki a telek határt, ott már a főépítész szolt nekik hogy ezt nem kéne erőltetni, mert a rajz szerint ennek a kis útnak egyenesnek kéne lenni innen a ház saroktól, de ez olyan görbe be mifelénk, hogy valószínű még nekik kéne kárpotlást fizetni vagy ujjra épiteni az utat!
1f603.png

A végén Jegyzőkönyv hogy milyen magas lehet (1,5 m Burgenland, minden tartomány más) meg hogy megnézték bejárták, senkinek nincs ellenvetése stb.
Röpke 1,5 hónap után megkaptuk az engedélyt egy 300 euros számla kiséretében hogy akkor épithetünk KERÍTÉST !
Há vazzzeeeee ez egy szaros kerítés ,még el sem kezdtük és már 600 eur, meg egy falu gyülés jött össze ;):D:D:):)"
 
Veled teljesen egyetértve, milyen diploma műszerész technikus és villanyszerelő vagyok plusz némi ráépülő képzés ÉV Reg vill stb jobban keresek az összes mérnök haveromnál. Mi számít tanulatlannak ? Véleményem szerint ezt csak a bölcsészek hangoztatják akik semmire nem mennek a diplomájukkal....
Félreértés ne essék, csak azért nem írtam, hogy egy társadalomban szükség van a rendes működéshez a képzettség teljes spektruma, mert diplomásokról volt szó. Tehát egy segédmunkás ugyanolyan fontos, mint egy sebész. A lényeg, hogy adjon is valamit a társadalomnak és ne csak az örökös segítséget várja. Egyszer már rákérdeztem egy szuper bőcsészre, (nagy zászlóvivője a mindenki legyen diplomás hülyeségnek), hogy ha egy országban mindenkinek jogi diplomája lenne, az az ország hogy működne? Választ a hablatyon kívül nem tudott adni. Egészséges, cselekvőképes emberekre gondolok, nem a betegekre.
 
"

1. Érdekes a meglátásod. Picit körül kellene nézni a történelemben. Mindig az az ország haladt előre, amelyiknek a te megfogalmazásod szerint "despota" vezetője volt. Amit most látsz, hogy demokratizmus az annak a hozománya, hogy valamikor despota vezetője volt és a gyarmatosítással jól felhizlalta az országot jöttek a demokratikus vezetők, akik különféle bizottságokkal fedezik magukat így áthárítva a felelősséget. Most már látható, hogy a demokratikus államok felzabálván az éléskamrát, kezdenek szétesni, devalválódni. No, akkor milyen vezetőkre is van szükség????
2. Kisstílűsség. Próbálj valami dolgot elintézni nyugaton. Legalább olyan sűrűn találkozol vele, mint nálunk. Ja, hogy a vendégmunkásnak nem sok elintézni valója akad. Bocs, nem szóltam semmit.
3. Tanulatlan. Miért fokmérő az, hogy mennyi diplomás van lakosságarányosan? Az miért is jó, hogy a diplomák gyakorlatilag el vannak értéktelenedve? Úgy 2010-ben az egyik volt professzorom mesélte, hogy olyanok oktatnak egyetemen, akik 1980-ban az érettségit nem tudták volna letenni. Nagyjából ugyanúgy a társadalom 5-%-a alkalmas arra, hogy a felső fokú végzettséget (a megfelelő magas színvonalút) el tudja sajátítani, mint régen, de általam valamilyen ismeretlen ok miatt erőltetik a mindenkinek diplomát. Sorban hozzák létre a teljesen életképtelen diplomásokat. A nyelvtudást nem kell annyira isteníteni, aki alkalmas rá megtanulja. Az meg kurva nagy tévedés, hogy minden ország minden polgára 3-4 nyelven beszél. A kikötővárosokban kialakult valami világnyelv, de ez még nem a többszörös nyelvtudás, csak a csencseléshez és az üzletelésre alkalmas. Üdülő területeken, meg általában nem a tulajdonosok beszélnek több nyelven, hanem az alkalmazottak. Menj már oda egy angol, német, francia átlag emberhez, mennyi nyelven tud beszélni? Meglepődsz.
Valóban, ha mindenki diplomás, akkor az a diploma valójában nem ér semmit. Felmérések szerint kb. 115 IQ kell egy főiskolai diploma megszerzéséhez, és kb. 125 IQ egy mesterdiploma/foglakozásdoktori eléréséhez. Ez azt jelenti, hogy az egész társadalmat reprezentáló IQ görbéből/eloszlásból indulunk ki, akkor a társadalom maximum 15,7%-nak lehet főiskolai diplomája, és max. 3,8%-nak egyetemi diploma vagy nagyobb végzettsége. Ha ez ettől több, akkor nem a lakosság lett kvalifikáltabb, hanem lécet vitték lejjebb.
 
Jó akkor mond majd a gyereknek aki orvos akar lenni es teper érte egész közép iskolában hogy bocs nem lehet mert csak 114,5 az iq hülye gyerek menjel ki szántani te hülye..
Ekkora hülyeséget is rég olvastam az iq fejleszthető (nem a végtelenségig) es nem szabad túl későn elkezdeni érdemes már oviban..
 
Hàt ugye voltunk pàran ellenerô ezen tendenciàkkal szemben, de sajnos úgy sem lett a szükséges vàz megteremtve, hogy itt volt maga a beszerzés és olvasott. Képességek hiànyoznak még mindig ezàltal és emiatt amikor lesz talàn, az lesz a nulla pontjuk. Àtmeneti erôt sem hoztak létre félmodern-modernizàlható-modernizàlt eszközökbôl, így a kisalegység szintû harcàszati képzés ténylegesen csak a kellô mennyieségû új eszközzel lesz kivitelezhetô, jelenleg ez sem érte el a nulla pontjàt. Sôt késik. A tüzérség halad(t) és jelenleg meg is àllt egy szinten ami igen tisztességes, csak mindannyian tudjuk, hogy kevés ez is. Àllítàsuk szerint a teljes gazdasàg-politikum-haderô szinten a hírszerzés benézte a készülô helyzetet. Tulajdonképpen minden le lett vezetve, hogy miért kellett volna, miért lesz szar most. És most itt a gazdasagi szankciók kora, a kapacitàshiànyok kora, az elérhetetlenné vàló raktàkészletek kora. Na meg a legfôbb teremtményük, a hazafiatlan emberek kora. És ahogy a technikai beszerzéssel simàn szerencsejàtszottak, úgy most a minimum technika mellé vàrt àltaluk is teremtett hazafiatlan emberekben csak úgy majd felbuzduló hazafiassàggal ugyanezt teszik. Majd lesz valami, de kôtjük a kétszàzalékot, mi kôtjük.
El kő zavarni ezt a rohadt narancsos álnemzeti fityiszes bandát.
 
Jó akkor mond majd a gyereknek aki orvos akar lenni es teper érte egész közép iskolában hogy bocs nem lehet mert csak 114,5 az iq hülye gyerek menjel ki szántani te hülye..
Ekkora hülyeséget is rég olvastam az iq fejleszthető (nem a végtelenségig) es nem szabad túl későn elkezdeni érdemes már oviban..
Az IQ kb. 80%-ban örökletes, és kb. 20%-ban fejleszthető. Én megmondom a gyereknek, ha már a szülei vagy a tanára nem tette meg: "Mindenkiből nem lehet orvos, aki nem üti meg a szintet annak ne adjunk a kezébe szikét. Ehhez egyszerűen kevés vagy."
 
Jó akkor mond majd a gyereknek aki orvos akar lenni es teper érte egész közép iskolában hogy bocs nem lehet mert csak 114,5 az iq hülye gyerek menjel ki szántani te hülye..
Ekkora hülyeséget is rég olvastam az iq fejleszthető (nem a végtelenségig) es nem szabad túl későn elkezdeni érdemes már oviban..

Hát, pedig ha működne a pályaválasztási tanácsadás, akkor lehet, hogy nem javasolnák az orvosit.
Ráadásul - hogy értsd - az orvosi egyetemi diploma (Msc), tehát ahogy Septimus írta, ahhoz 125 kellene.
Másik, hogy 114,5 nincs. 114 vagy 115 van. Főiskolai diploma már nincs, helyette Bsc (Bachelor of Science) van.
Persze nem is az orvosival, meg a műegyetemmel, meg a magas pontszámú egyetemi karokkal van gond, - ott a felvételi kirostálja azokat, akik nem oda valók - hanem az alacsonyabb ponttal elérhető karokkal, szakokkal.

Isten úgy teremtette az embert, hogy szinte mindennel elégedetlen legyen magán: lehet nagy a hasa, lehet keskeny a válla, lehet csúnya a feje vagy lehet túl alacsony valaki és elégedetlen ezzel. Egy dologban teremtette meg az egyenlőséget: mindenki azt hiszi, hogy nagyon okos.;) (pedig nem)
 
  • Tetszik
Reactions: LMzek 2.0
Jó akkor mond majd a gyereknek aki orvos akar lenni es teper érte egész közép iskolában hogy bocs nem lehet mert csak 114,5 az iq hülye gyerek menjel ki szántani te hülye..
Ekkora hülyeséget is rég olvastam az iq fejleszthető (nem a végtelenségig) es nem szabad túl későn elkezdeni érdemes már oviban..
Örülök, hogy rajtam kívül is vannak olyanok, akik kevésbé érintettek IQ témakörben.
 
  • Tetszik
Reactions: Kim Philby
Ez meg mi? :confused:

"A Honvédelmi Minisztérium alá szervezheti a lóversenyfogadást is a kormány. A lóversenyfogadás és a honvédelem párosítása elsőre furán csenghet, de az Orbán-kormány mostani ciklusában, az Emberi Erőforrások Minisztériumának szétszabdalásával már átszervezte a sportügyeket a honvédelem alá - ismeretlen okokból.

Az átszervezésről szóló tervezetet a hvg.hu szúrta ki a kormány honlapján. A fővárosi lóversenypályát üzemeltető állami cég, a Kincsem Nemzeti Lóverseny és Lovas Stratégia Kft. most is a Honvédelmi Minisztérium alá tartozik, ezért nem teljesen váratlan fordulat, hogy a Gazdaságfejlesztési Minisztérium a fogadásokat szervező vállalkozást is átpasszolná a tárcának."

Ez meg mi?

Én leszek buki szívesen!
 
kincsem_render_final_watermark.jpg

Akkor a Kincsem lesz Bobo kerekes lova? :p :D
 
  • Tetszik
Reactions: Aladeen